Hegpáncélosok

-Le fogsz menni.
-Le.
-Jobb lenne ha egy szikrányit félnél, mert a félelem erőt szül az izomba és gyorsaságot a fejbe.
-Umm.
-Te lomha vagy és buta mint a sárlények. Színed is olyanforma és istentelen jeleket vésettél a bőrödbe amit úgy óvsz, mint egy kislány.
Dante leszegett fejjel térdelt. Az izzadság csepegett az orráról.
-Nem vagdoshatom szét a jeleket.
-Nem érdekel kinek nyalsz, kinek ajánlod oda a nődet, hogy mentsd az irhád, szarházi. Ki fogsz állni, és el fogsz bukni. Nem bírom azt a sunyi pofádat.
-Sajnálom...
A rugás ereje fellendítette a magasba. Hátra zuhant és nem moccant. nem látott semmit már. Az utolsó gondolata a kihasadó álkapcsáé volt. A fogaira gondolt. Arra hogy a saját világán a fogai alapján tudták volna csak azonosítani, mert a génállománya már messze nem volt az eredeti. A fogakról Pjotr jutott eszébe és a sztori, ahogy újraépítették az oroszt Cleo és Mona emlékeiből. Dante nézegette szétvert testét úgy három méter magasból. Látta Gruttot ahogy leköpi őt és látta kis Jatamét, ahogy közel lopakodik és a szájába dug egy galacsin nyárkos mohát. Úgy zuhant vissza a testébe mintha egy lift zuhant volna vele.
-Kurvaélet. - krákogta és kiköpte a szürkés galacsint.
-Miért nem használod a képességeidet? Minnél közelebb vagyunk, annál kevésbé fognak működni.
Dante megrázta a fejét és szomorúan a kis harcosnőre nézett.
-Már most sem működnek a képességeim, Jate. Halott leszek hétvégére.
-Nem fognak megölni.
-Ha nem fognak. Én levágom őket, Jate. Úgyhogy jobban járnátok ha elengednétek.
Jatame elvigyorodott.
-Madarak kelnek a szádból, Dante, messze szállnak, nézd. - és kimutatott az óceánra.
Dante megnyalta a száját és feltápászkodott.
-Miért nem hagysz meghalni Jate?
-Hazugság lakik a szemedben. Tudni akarom az igazat.