Szabad akarat

Neelo elméje halálra rémítette Laurie-t. Biztos volt benne, hogy rontott varázslat okozta a pusztítást, és érezte ő maga is azt a sistergő zúgást ami az elmúlt napokban éjjel-nappal ott rezgett a bensőjében. Próbálta összerakni. 
Laurie körülpillantott a hajóorrból és megállapította, hogy nem sok használható eszközt hagytak ott. A kalózok vagy kurváztak vagy részegen fetrengtek. Mindenki aki eszénél volt már valami mozgásképes hajóban távolodott vagy a Világseb felé vagy ellenkező irányba.
-Nem sok időnk maradt, uram. - szólalt meg az ismerős öreg hang.
Laurie úgy perdült meg, hogy majdnem el is esett a lendületben.
-Doctor Phortos!
-Uram.
-El kell indulni most már igen gyorsan. Közel az Új-Curbonz flotta. - mondta egy szímpadi ripacs hanghordozásával. Az öreg mérnök kajánul mosolygott.Van itt valaki aki csak az indulásra vár.
-Vong úr?
-Ő már távozott uram.
-Hozom Neelot.
-Ő nem feníszi a szó legszigorúbb értelmében. Nem hiszem, hogy ő Önnel mehet.
-Miért, mester maga tán az?
-Én sem megyek sehova. - mosolygott szégyenlősen az öreg.
-Már hogy ne jönne. Vong úr miért távozott nélkülem?
-Ideje volt, uram, ahogy önnek is. OTt- mutatott nyugatra- ott az a kis derengés, látja.
-Lángol a flotta, Porthos mester, nem nagyon látok ebben az ellenfényben semmit. Menjünk.
Az öreg bólintott aztán felkiálltott.
-Nem arra, uram, mutatom. Erre!
Laurie azonban pontosan tudta merre kellene és merre nem mennie. Határozott lépésekkel belépett a bordélyba. Neelo az asztalra borult, Zedan ugyanúgy kártyázott. A teremben hangosan űzekedett két matróz azzal a szőke kurvával és a sarokban ugyanúgy hortyogott az öreg kereskedő.
Laurie odalépett Neelohoz és könnyedén a vállára dobta.
-Jól van ő itt, hagyd csak. Gondját viselem.
-Az én testvérem. nem vetted el végül.
-Persze mert nem jött hozzám. De most örülhet, hogy még igényt tartok a nyílásaira. Megmondom neked őszintén, sokkal jobban tetszik így, hogy nem beszél.
Laurie belenézett a kereskedő arcába.
-Nem jönnek vissza, Zedan. Az elődök elmentek, pomnt mint 1000 éve. Fogd a cuccod és mentsd az irhád. Armada szétesett.
Zedan felállt és megpacskolta Laurie arcát.
-Mondd csak, Laurie. Miért hívnak téged Fiendnek? Az elődök nyelvén kisebb démonok neve ez, tudtad?
-Nem tudtam. Gondolom amiért Neelo Khinna, azaz nimfa fenísziül. Odaadott minket az ördögnek.
-Vagy nem is tudta miért etszi, mint annyi mást. Megkaptad a válaszokat apádtól?
-Ugyan, sógor? Mi közöd hozzá? - vigyorgott játékosdan Zedanra. A kereskedő elnevette magát és teátrálisan intett neki.
-Vidd.
A fiú állt és nézte a kereskedőt. A mellkasában tűz gyúlt. Ránézett Neelora, a hosszú alabástrom kezekre amik most a Laurie combjához értek élettelenül. A sötét hajzuhatag eltakarta az arcát.
-Mindig meg akartál tőle szabadulni. Most nyugodtan itt hagyhatod. Senki nem fogja rajtad számonkérni, hogy a zombi nővéredet elvesztetted egy tengeri csatában. Én viszont bármit túlélek és megígérem, hogy kiviszem innen. Értesítelek és ha vége ennek együtt lehettek újra.
Laurie mellkasában a tűz láva lett és elkezdte feltölteni a gyomrát és fullasztani a tüdejét.
-Nem vagy te ilyen hős tipus. Most sincs erre szükség. menj. keríts egy hajót és húzz el innen messze. FonAmber Shaterretowni házába küldök neked üzenetet, ha visszaértünk.
-Te hogy fogsz visszamenni?
-A Gengrissel.
-Hát ez igazán megnyugtató.
Zedan elvigyorodott.
-Van nálam valami, ami nekik kell.
-És gondolod, hogy jó ötlet adni nekik valamit ami meg nekem.
-Ne légy ilyen bizalmatlan. Mi okot adtam rá? Hazamégy és bejelented, hogy te maradtál az egyetlen örökös. Jared is kiesett, és Neelo is. Hm?
Laurie elmosolyodott. Erre nem gondolt. Zedan megveregette a vállát és intett az üres székre, hogy oda teheti a testvérét.
-Játszogatunk egy keveset míg ideérnek a murénák. Nem akarsz beszállni? Ha jól tudom töltöttetek pár nedves órát együtt? - röhögése aljas volt és számító.
-Volt rá példa igen. - bólintott Laurie és a lába előtti sáros deszkát nézte.A forróság elöntötte teljesen. Letette a testvérét és hátrasimította a lány arcából a hajat. Lassan föléhajolt és újra megcsókolta.
A termek üresen álltak. A parketta üszkös hamuréteg a fekete falak előtt. Pókháló szerű vékony szálak lebegtek a szeme előtt. Síri csend. Laurie kihátrált Neelo elméjéből.
A bordélyhajóra besütött a hajnal első sugara. Zedan odalépett a keleti oldalhoz és arcát fürösztötte az aryany fényben. laurie elengedte Neelot és olyan hangtalanul emelte fel a literes söröskorsót az asztalról, amilyen halkan egy mozdulattal lépett Zedan mögé és ütötte le. Aztán lehajolt az ájult kereskedőhöz és könyörtelenül eltörte a nyakát. Felgyenesedett majd térdet hajtott a Hajnal előtt és ismét vállára vette a nővérét, hogy még elérje Phortos Mestert azon a kis viharhajón.

Vendégbejegyzés - Pjotr (Patak tollából)

Közel volt a pillanat, hogy beintsek. Hogy kézen fogjam Monát, és azt mondjam, köszönjük, elég volt a szívásból, mi most lelépünk. Csesszétek meg az angyalaitokat, a világsebet, mindent. Torkig vagyunk. Persze Mona sokkal elkötelezettebb a csapat iránt, mint én. Valószínűleg csak hosszas rábeszélés után hagyta volna magát. Én nem tudom, vagyok-e elkötelezett bárkihez és bármihez rajta kívül. Fennis, Havasvárak, vagy Armada? Mindegy, csak üljünk már meg végre valahol. Kell a föld a talpam alá. Jobban kell, mint a lélegzetvétel. Nincs meg bennem a hányaveti belemenés, mint Dantéban. Nincs meg bennem a „mentsük-meg-csináljuk” fanatizmus, mint Lorában. Nincs meg Jared beletörődő zsibbadtsága, és az armadai hármak fatalizmusa sem. Leszarom a világsebet, és ezt az egész, nyolcvanhatezer évvel későbbi világot. Adjatok egy darabka földet, és hagyjatok_békén_végre.

Az odafele út volt a legnehezebb. A tehetetlen várakozás, és a fokozódó veszély a levegőben, ami úgy kaparja a bőrödet, mint az elektromosság. Mikor aztán átértünk a Tükör-tengeren, jobb lett a helyzet. Mert bizonyos dolgok nem változnak. Például hogy egy csatatéren nem nyavalyog az ember, hanem készültségbe helyezi magát és harcol, ha kell. Lora persze nem bírta ki, és megvizsgálta Az Objektumot, pedig alapszabály, hogy ami nem támad rád, azt nem basztatod. Mert a végén még kedvet kap, hogy rád támadjon. Aztán megjelent a gondolás, és ízes kemerovoi akcentussal küldött el a francba. Volt egy bajtársam Kemerovóból, de ez az alak kicsit sem hasonlított rá. A következő az iparmágnás dácsa volt Balin, majd az eszement realm, eperrel, piroggal, és szicíliai narancsfákkal. Három napig majd megőrültem. Mi van, ha valaki rosszat álmodik? Ránk zúdul az egész? Mi van, ha kurvára elegem lesz az egészből? Tűzgolyóként felszállunk az égbe? Azt hiszem, az Atya jelenléte tartott össze. Amíg tiszt van, csata is van. Ez is egy csata tehát, még mindig az. Harcmező, vidéki kunyhóba és Alíz Csodaországban köntösbe bújva. Aztán rájöttünk, hogy mivel együtt raktuk össze, csak akkor változik, és akkor tudunk innen lépni, ha mindenki akarja. És akkor elszállt a stressz. Mert kizárt, hogy kilenc ember egyhamar össze tudná hozni az akaratát.

Eldöntöttem. Ha ez adatott, akkor ez. Minden percét kihasználom.

Olyan, mint egy betépett álom. Egy bizarr nyaralás Csodaországban, a folyton termő fákkal, a folyton kész piroggal, a diszkrét erdővel a kunyhó mögött és a tóban feszengő hajóval. De föld van a talpam és ágy a seggem alatt, és együtt vagyunk Monával, és senki nem akar lelőni, felzabálni, csatába rugdosni.

Amíg nem hányok az epertől, maradunk. Ha rajtam múlik.

Vissza, vissza.

Laurie állt azon a szeles hajón és nézett a gyorsan sötétbe vesző léghajó után. Armada szétáradt a vizeken mint egy olyajfolt. a távolban az Új-Corbunz flotta maradványai elszánt harcban álltak még a Gengrissel. Armada hajóinak egy része a csata felé indult zsákmány reményében, másik része a Tükörtenger felé vette az irányt. Volt egy jópár hajó azonban, amik nem moccantak. Köteleiket sem oldották szét. Az őket összekötő pallókat sem emelték fel. Laurie ezek felé nézett, majd az imbojgás miatt meg-megcsúszva elindult a magot képező zagra felé. A magas felépítményű luxushajóban működött Sütkér egyetlen puccos kuplerája. Laurie benyitott és legnagyobb döbbenetére Neelot találta ott kártyázó kalózok és ledér nők társaságában. Balján Zedan Twillart méregette a lapjait, miközben halvány barackszínű fodrok mozogtak ütemesen az asztal alatt. Laurie a pulthoz ment és illendően bejelentkezett a könyvkezelőnél. Kifizette Shatter pénzben a belépőt és leült egy félreeső fotelba. Szivart és mézbort rendelt és hagyta magát egy sötétbőrű újraformálttal kényeztetteni. Miközben a testetét lekötötte a nő izmos teste és vastagajkú hatalmas szája az eméje a helyzetelemzésre tudta fordítani kapacitását.
Az elődök távoztak a világsebbe a Patrónus felszólítására. Köztük Mona is, akinek pedig jobb helye lenne mellette. Mégis. Nem ellenkezhetnek, sem Mona sem ő a Patrónus parancsával. Mégis.
-Mégis. Mégis. Laurie nem tudott napirendre térni afelett, hogy mi okból küld a Patrónus elődöket, mikor ott van szolgáratára rendelve egy városnyi felébredett. Kell lennie még valaminek.
Csukott szemeit forró ajkak érintették. Inge alá bársonyos tapintással apró forró kezek érkeztek. Elegáns nadrágja kibomlott, utat engedve férfiasságának. Oda sem figyelve nyomta a fürtös hajkoronát az ágyékához. A nő fuldokolva szopta.
Laurie felpillantott mielőtt engedte volna a magját az újraformált szajha szájába lövelni. Neelo a kártyaasztalnál ült, de nem játszott. Nézte őt ahogy használta a ház szolgáltatásait. Tekintetük összetalálkozott. Leemelte magáról a nőt felállt és anélkül, hogy egyet is pislogott volna begombolta a nadrágját és odalépett a tetsvéréhez.
-Neelo, drágám. Örülök, hogy látlak. - hajolt a nő szoborszerű arcához. Az végigsimította Laurie enyhén borostásodó állát és nyakát. laurie előredőlve maradt. Neelo elgondolkozva simogatta őt, aztán ráhelyezte a nyakára a mutatóujját. Laurie torkát vasmarokkal szorította a mágia.
-Én is örülök, hogy látlak, vérem. - elengedte Laurie-t
A fiú krákogva köhögött. a zajra Zedan is felfigyelt.
-Á! Fiend! Micsoda meglepetés, öröm és vígasság a te látásod. A szőkét javaslom, - intett szivart tartó kezével a lépcsőn ücsörgő babaarcú szépségre. - aztán ha már kellően belazultál csatlakozhatnál egy partira. - végigmérte a lapjait, aztán Neelot. - Szeretett nővéred nincs magánál.
Laurie lezöttyent Zedan mellé egy szabad székre, a szemközt ülő kalóz elkotródott a lotyójával arrébb.
-Mit keresel itt?
-Mindíg ott vagyok ahol kell. - nézett fel Laurire Zedan. - Osztasz?
-Hogyne.
Neelo álmatagon nézte a testvérét.
-Mi történt vele?
-Találkozott apátokkal.- Zedan várta a hatást.
-Az még nem jár ezzel az állapottal.
-Mindenféle lényekkel is találkozott.
-Az sem kell, hogy így végződjön.
-Ezek szerint te is beszéltél vele.
-Igen.
-Armadának annyi. - Zedan gonoszul elmosolyodott. - Pár óra és szétesik ismét baromarcú matrózokra és zsugori kereskedőkre.
-Életrevaló kölykökre és zamatos husu kemény asszonyokra. - bólogatott Laurie. Lopva Neelo pillantgatott.
-Hogy találtál ide?
-Iránytűvel.
Laurie értő arcot vágott.Aztán kiterítette a lapjait, felállt és felemelte Neelo arcát az állánál fogva. Lassan érzékien megcsókolta. Zedan köpött egyet. Neelo nem mozdult.


Laurie agyában megpattantak az idegek. Zúgás és sodrás támadt. a világseb zenéje betöltötte a szobát. A Tükör-tenger símasága áradt szét benne. Neelo ott állt a semmi közepén. Lassan táncolt, topogva mint egy öregasszony. Hosszú nyúlánk végtegjai lassan keringtek bonyolult formákban vékony teste körül. Haja szétterült a levegőben. Laurie odalépett hozzá, de a lépésmegnyúlt. A lábfeje nem mozdult csak a combja. a térde kettéhasadt és cuppanva vált el a lábszárától. Neelo lassan Laurie felé fordította a tekintetét. Kezei lassultak.
-Mi? Mi történt?- kérdezte kásás gyapotszájjal a fiú.
-Megkaptam. Odaadtam és megkaptam. - a lány tánca idegtépően lelassult. - Mindent amit akartam.
-Haza megyünk, gyere. Gyere. - keze elindult a testvére felé, de a levegő lehorzsolta a húsát a csontról és a lány fehér karjához már csak egy véres csonk ért. Neelo elfordította a fejét.
-Zedan elvisz minket. folytatta Laurie mintha nem fájna semmi. -Gyerek.
-Csak táncoljuk, jó? Mint régen.
-Nincs már lábam, Neelo. A szájából lassan kilebegtek a fogai. - Engedj elmenni és magammal vihetlek.
-Minden éghető, Laurie. Minden.
Neelo lessan lekuporodott. Guggolt, mint egy kislány és hosszú sötét haja lassan parázslani kezdett. Laurie még egy kicsit nézte, de mikor a szeretett arc elkezdett leolvadni visszavonta magát a csókból és lezöttyent Zedan mellé.
-Neelo...
-Ráhagytam mindenem. Vicces, nem? Így kell elvegyem, idiótán, hogy visszakapjam a vagyonom.
Laurie rámeredt.
-Van hajód?
-Nincs. - Zedan csak rakosgatta a lapokat nagy figyelemmel egymásra. Az ablakokon át látszódó hajók lassan eltávolodtak. Az egykori Armadából maradt klttucat hajó mozdulatlanul lebegett be lassan a Tükörtengerre. Neelo szája sarkából nyálcsepp indult. Laurie odahajolt és finoman lezárta a szemeket, melyek Zedan alá, az asztal alá meredtek.
-Kerítek valami könnyen kezelhető járművet. - Sóhajtotta Laurie és az ajtó felé indult.
-Innen nincs kiút, barátom. - mosolygott a lapokra Zedan és maga alá húzta sáros csízmáit.

Khimara Rien Leone

Fennis szépsége csontig hatolt. Átjárta a szöveteket dús sós levegőjével, megmászta az idegpályákat és felébresztett mindenkit aki csak egy szikrányit is hajlandóságot mutatott. Befészkelte magát az emlékezetbe kitörölhetetlen látványaival és elárasztotta a szíveket a paparicsom igéretével. Formája, helyzete és céljai évezredek alatt sem változtak. A benne lezajló életek nyoma pedig mastagon rakódott a falakra és oszlokokra mélyen a véz alatt.
A feníszi szerelmesek tékozló könnyelműséggel adogatták az éveket egymásnak. Hűség feníszi mértékkel, vagy a testiség feníszi szemmel eghészen mást mutatott mint Shatterban vagy Khemben. Feníszben a folyamatosság uralt mindent. El lhetett válni, el lehetet hagyni bárkit, de mivel a város zárt volt, nagyon eltávolodni egykori szerelmektől fizikailag nem lehetett.
Khimara melankóliája korán szemet szúrt a fiatalembereknek. hatalmas mélységes szemei és nyúlánk termete együtt szívbemarkoló volt még feníszi mértékkel is. Khimara szerelmi ügyei nem voltak részéről hevesek. Sokkal inkább keresett nyugodt oltalmat, mint heves érzelmeket vagy elsöprő vágyat. Lemo volt évekig a párja, majd Lemo egyik fegyvertársával gabalyodott össze egy délután. Lemo addigra nagyjából természetesnek kezelte hogy Khimara a társa. nem fordított különösebb figyelmet rá. Mellén a murénaharcok jelei egyre szaporodtak, és  a városfutásokon is elég jó eredményeket ért el. Khimara büszke volt rá, ahogy az ember egy díjnyertes lóra vagy kutyára. Nézegette ő a férfiakat, de egyik sem borzolta fel a lelkét annyira, hogy Lemot elhagyja miattuk.
Aztán a Denevér éje előtti este, amikor a lampionokat vitte fel a tetőre ott állt egy magas tekintélytparancsoló figura. a Holdat nézte és dúdolt valamit. Khimara megállt mögötte, mint egy árnyék és rádúdolta a második szólamot. A férfi megfordult és rámosolyodott. mellkasán a hegek és tetoválások egyértelművé tették, hogy a férfi Anton Rien, Lemo viharhajó parancsnoka. Khimara mélyen meghajolt. Majd mikor újra a férfire nézett az még jobban mosoklygott és földig hajolt Khimara előtt. a lány elnevette magát és intett, hogy helyezzék el együtt a lampionokat.
-Kerestél valakit?
-Úgy tűnik megtaláltam. - mondta a kapitány. - Kerestem valakit aki újra a városlakóság érzésével ajándékoz meg.
-Lemo nem sokat mesélt rólad.
-Lemo? Nem sokat találkoztam vele. Kétszer szolgált a hajómon, de fegyelmi okokból átkerólt a karéjra.
Khinna kezében megállt a lampion.
-A karéjra? Nem is mondta. Mikor?
Anton Rien felegyenesedett és nézte Khinna hátát.
-Hát ha nem mondta, nem nekem kellene lennem aki elmeséli.
-Fegyelemsértés? - fordult vele szembe a lány. - Úgy hallotta kevés kegyetlenebb hajcsár van nálad.
-Szerintem nincs is. De aki tengerésznek adja magát, az legyen kész meghalni a városért. Nem?
Khinna elkapta a pillantását. anton továbbra is mosolygott. Nem volt rajta semmi jele feszültségnek.
-Kész is vagyunk. Kipróbáljuk? - lépett Khinna mögé és fogta meg a vállát.
-Holnap. - megfordult és megfogta a kapitány derekát. - Holnap lesz az ünnep.
Anton Rien bólintott és elengedte Khimarát. A lány elmosolyodott és hátralépett.
-Te mivel foglalkozol?
-Mentát vagyok, kapitány. Kondicionálásokat végzek. - mosolya cápamosollyá vált. Minden cseppjét kiélvezte a diadalnak.
-Hű. - a kapitány elismerően húzta fel szemöldökét. - Lemo igen szerencsés.
-Az. - Khimara elindult lefelé.
Anton nem mozdult.
-Remélem én is. - mondta csendben, szinte csak magának.
A lépcsőn Khimara egy pillantra megtorpant aztán széles mosollyal szaladt le a negyedik emeletre, a frissen mosott huzatokat kiteríteni.

Az a pár nap Antonnal csodálatos volt. Egészen más jellegű volt a kapcsolatuk, mint Khimarának bármelyik fiúval volt korábban. Rien nem hencegett és nem bizonygatott semmit. Érdeklődött és mesélt maga is az életéről, de csak tárgyilagosan, vagy szemérmesen lefojtott lelkesedéssel, melyen átsütött a szeretet a város és a tenger iránt. Aztán hajóra szállt és hetekig portyázott. Lemo dühöngött és verekedett. Khimara kikapcsolta az érzemeit arra pár hétre. Úgy élt, mint egy biorobot. Várta vissza Rient.
Rien visszatért, Khimara pedig elhívta, hogy bemutassa a családjának. Kézenfogva mentek. Anton nem szólt semmit, a feszültség köztük egyre bántóbb volt. Khimara összezavarodva állt a férfi elé a házuk egyik függő teraszán.
-Mi a bajod? Ha nem akarod ezt nyugodtan mondd meg.
-Nem tudom hogy lesz eztán, Khimma. A Városkapitány hivatott délutánra. Se nem számítok kitüntetésre se nem szokta személyesen megadni a parancsokat. Valami más lesz ez és félek, hogy nem tudok úgy a párod lenni, ahogy szeretnék.
-Nem baj, ha hónapokig távol vagy, ha aztán hozzám térsz haza.


Rien még fél évig volt feníszben, mire össze tudta szedni a megfelelő legénységet. Akkor azonban tényleg elindult a különleges küldetésre. Khimara addigra a felesége lett. Életük legszebb fél éve volt az a tavasz-nyár amit a felkészüléssel töltöttek. Aztán Anton kihajózott a Távolszép Szigetek megkeresésére. Khimara pedig várta vissza.


A tengert bevitte a szél a házak közé. Az alsóbb szintek víz alá kerültek. Jeges darabok keveredtek össze uszadékfákkal. Zúzmara lepte be Fenísz falait. Megcsípte a gyümölcsöket és megfagyasztott a virágokat.
Khimara Lemoval táncolt a Generettoban a születésnapi mókán. Nem fázott a hajdakvirágtól, mit rágott, és az öleléstől ami körbevonta egyre kerekedő hasát. Csak azt a furcsa kis bűntudatot nem tudta hova tenni. Motozott benne a tudat, mintha valamit elfelejtett volna, mintha valami fontos nem jutna az eszébe, de végül úgy döntött csak túlhajszolt elméje játszik vele és hagyta az egészet.
Két nap múlva, a szokásos rutin rendrakáskor rálelt nyomokra a tulajdon emlékei között, mik külső vagy legalábbis nagyon is sietős tisztogatás nyomait jelentették. Felvonult a Patriot tetejére és hétórás meditációba kezdett. A tenger lassan visszavonult és a hideg is alábbhagyott, mintha a tavasz közeledne. a meditáció nem hozott eredményt. Estére biztosan tudta, hogy elvesztett valamit, de képtelen volt visszaállítani az emlékeket. napokig zengett a fejében a kérdés, aztán megkereste a mentorát, de se az idős mester, se a magiszterek háza nem tudott tanácsot adni. megvizsgálták számosan a nagytudású mesterek közül. Még magához a városkapitányhoz is elment, de az öreg csak szomorúan bólogatott és annyit mondott Khimara arcát eres keze között tartva, hogy ajándékot nem ad, de egyezkedni lehet vele. De hogy kivel, arra vonatkozóan nem árult el semmit. Végül Khimara elkezdett a városban bolyongani, keresve a deja vu egyetlen biztos ízét. arra hagyatkozott mi nem volt magyarázható, mit nem lett volna szabad útjelzőnek használnia, hiszen az olyan jelenség meléyre a mentátok, se a telepaták nem találtak választ addig.
Keringett a városban minden szabad órájában. Végül Lemo elköltözött tőle és a helyét nem töltötte be senki. Az ölelések üres mozdulatok lettek, a csókok nedves tolakodások az érintések horzsoló gorombaságok. Khimara járta a várost. A börtönnégyzet felé tekintve azonban olyan emésztő görccsel rántotta össze a deja vu, hogy elhányta magát. Lerohant a keskeny földnyelvre, be az árkádok alá és letérdelt. Homlokát a falhoz nyomta és zihlálva vette a levegőt.
-Patrónus! Te aki ismered a szívem, meg kell értsd, hogy nem élhetek így. Tudnom kell mit vesztettem el. - aztán felegyenesedett és megkereste az első közelébe akadó elmét. Belépett a katona fejébe olya finoman és észrevehetetlenül mint egy vadászó macska. Onnan a következőjébe ugrott és így haladt végig az épületeggyüttesen míg el nem ért egy folyosóig ahol az őr szemével látott egy foglyot. Megkínozták biztosan, de az őr nem érzett semmit a férfi iránt. Hosszú feníszi haja véres ragacsként állt össze. Arca nemes febníszi vonásait eltorzította a fájdalom. Magas, erős ember volt, jellegzetes tetoválásai teljesen feníszinek tüntették fel. Khimara elolvasta a jeleket és csodálkozott. Azok olyan hadjáratokról, hajókról meséltek, amik akár lehettek volna is, de nem voltak. Vagy ha igen, nem úgy, nem akkor és nem ott. Ha így lett volna Lemonak ismernie kellene ezt az embert. Khimara a fal tövében felpillantott a rácsra ami Fenísz egét határolta és a rács segítségével felkutatta Lemot. A férfi aludt, arccal egy kocsmaasztalon. Balja egy sörtócsában ázott. Khimara undorodva fintorgott egyett majd belépett a férfi alvó elméjébe és mindent felforgatott azt az arcot keresve. A deja vu lúdbőrjébe belevacogtak a fogai, de semmit nem talált róla.
Visszatért hát az őrhöz aki a hajánál fogva vonszolta be a rabot. Khimara nem volt félős vagy ijedős, ha pedig már tilosban jár igyekezett a leg hatékonyabb lenni. Odahajolt a férfi arcához és belesúgott két szót.
-Ki maga?
-Anton Rien vagyok. - motyogta kásásan és gépiesen a férfi.
-Kit ismer Feníszben, Rien úr?
-Alberto Mondozont, Hert Lassandrot, Bezrio Anterit... - és sorolta a neveket sorban, százával. Khimara ült a fal tövében a saját testével és állt döbbenten a katonáével.
-Ha egyetlen embert választhatna kivel beszélne?
-A Városkapitánnyal.
Khimara elvigyorodott az őr fejében.
-Családja van?
-Feleségem van. - nyögte a rab. - Mentát, ahogy már annyiszor elmondtam. Khimara Leone.

Az őr lehajolt Khimara akaratának engedelmeskedve és felállította a férfit. Hosszan nézte az arcot és hagyta, hadd rázza a roham. Aztán megkötözte és kivitte az udvarra. Khimara ott megbénított az őrt és elindult végig a szálon Lemo felé.

Az üres tárnák mesések voltak. Hidegek, nyirkosak de csodálatos formájúak. A város tisztítórendszerei és óvóhelyei voltak ezek, még Romkeo idejéből.Anton elmesélt mindent amit csak felbírt idézni és halálra rémülve és mélységesen megrendülve vette tudomásul, hogy Fennis egyszerűen elfelejtette őt. Khimara sem emlékezett, csak az érzés, a férfi közelsége volt szívszorítóan ismerős. Hetekig lapultak, majd egy újabb őrült fagyás után, mely június elején csapott le a városra kiszöktek hajnalban egy Gengristámadás alatt egy gondolával, amit egy idős gyászoló feníszi kormányzott, és aki elég hidegvérű volt ahhoz, hogy szélsebesen manőverezzen a kis csónakkal a murénák és viharhajók között. Shatterba érve Anton nem tudott tovább várni a sorsra és ismét elköszönt. Hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Anton elindult a szigetekre egyikőjük sem tudta. Anton képtelen volt Fennis nélkül élni, és a Shatterban töltött évek alatt Khimara is megtanulta, hogy Antonnak fontosabb a Fennisbe visszatérés mint az, hogy vele éljen kívül a városon. A követségen kértek menedéket Shatertonban, egy bizonyos FonAmbernél, akire Rien emlékezett gyerekkorából. Nagy harcos volt, szárazföldi katona. Rien nem tartott vele a követségre, elindult hajót szerezni és vissza a Világsebhez, teljesíteni a Városkapitány parancsát, hogy aztán dicsőségben mindketten visszatérhessenek szeretett városukba.

Megszülte az ikreket. Fájdalmasan és gyorsan. Megszülte és odaadta FonAmbernek. A korosodó ám még mindig igen erős jellemű diplomata gyártulajdonos úgy vágyott Fennis érintésére, mint haldokló a feloldozásra. Khimara jelenléte minden percét bevilágította arany ragyogással. Khimara azonban más társaságára vágyott. Szerette volna, hogy úgy lehessen Fennissel mint e jeles férfiak, de ő nem hivatalosan távozott a városból, így az ő elméjébe nem kerültek apró kapcsok mik életfogytiglan visszavalögdösik a Kapuvárosba. Amik nem engedik a szívét és elméjét repülni, hanem mohó és minden másnál nagyobb vágyakozással és éhséggel követelik meg a hűséget.
Egy napon elhatározásra jutott. Aprólékos gonddal kitervelte saját halálát, megszerkeztette és eljátszotta azt. Minden stimmelt, minden tökéletes volt. a gyerekek kicsik voltak és igazán jó kezekben. Bár asszony nem volt a háznál Vong úr és FonAmber úr minden bizonnyal büszke feníszit nevelnek a két gyermekből. Lemo gyerekei, így nem is kötődött hozzájuk annyira, mintha Antoné lettek volna. Kicsik voltak és mohún szívták az éeltet belőle. Orditoztak és követelőztek. Khimara nem szerette meg igazán őket. Így nem olyan nehéz szívvel indulthatott hosszú útjára a Antonhoz, a kalózok közé. Becstelenné lett azzal hogy eljött a Városból, becstelenné lett azzal, hogy hátrahagyta a gyermekeit. De mi lehetne jobb eloldozása a múltnak, a becsületes büszke éveknek, ha nem mártózik meg abban ahova készül, ha nem teszi félre a múltját egyszer s mindenkorra, és kezd valami egészen új életet Anton oldalán a világ másik felén?

Havasvárak triptichon - srácok

Történelem

Tagrhorm, tárnatemplom 
A nedves földszag, a rebegő fények és a csend. Az a mélységes süket csend amit csak holtpolgárok képesek tartani akkor is, ha százával állnak egy visszahangos földalatti szilakupola alatt. Emlékezett Utherre, akit fejjel lefele lógattak fel két társával együtt. Kezüket a talajhoz kötötték egy hosszú vékony kötéllel. Olyanok voltak mint valami bizarr artistaszám szereplői.
Anton emlékezett a torkában savasan maró félelemre és undorra. Emlékezett a Grom szavára a bírák termében, miszerint azzal, hogy felrobbantotta a Vezeklés Tornyát és így eltorlaszolta a megáradó Xiratest megmentette a várost. Ez így ebben a formában igaz is volt. Ő jobban sajnálta a történetben megbújó véletlent, de fejet hajtott az akaratnak mely ezt így rendezte. A toronyben pusztult vagy kétszáz Lich és kéttucat ghoul. Bár a holtpolgárok számára az újáépítés rituáléja már már mindennapos, épületeket, szentélyeket nem szívesen építettek. Fizikai erejüket nem használták ilyen mocskos munkára, az a kevés halandó pedig akiket vérük miatt tartottak drágább kincs volt, semhogy építkezésen pazarolják el drága nedveiket.
Anton Rien mint nagyszerű halandó kiérdemelte a szentséget, hogy holtpolgárrá váljon. - hangzottak a Grom szavai. Anton remegni kezdett és térdrerogyott. Öklendezett és fohászkodott Nimohielhez, hogy bocsásson meg neki. De a Remény olyan távol volt a Világsebtől és ettől az valóságosan gyilkos de illúzióvárostól amilyen messze csak a menyekben lehetne.
Uther lógott jobb szélen. A tömeg rezzenetlenül nézte a rítust. Anton remegett. az egykori viharhajó kapitány, Fennis szülötte, aki hűségével kivívta, hogy felderítő útra küldjék a legtávolabbi vizekre, akiért katonái az életüket is adnák most valami bizarr okból holtpolgárrá fog válni. A rítus egyszerű. Egy vámpírból kell vért igyon. Aztán várni 6-8 órát és kiderül, hogy a véletlen vagy a Poklok ura mit határozott, a négy fajból melyikké alakul. A ghoulok akik ezidő alatt egy speciális főzettel itatják mehetnek napra, sosem alszanak és testi erejük is hatalmas, de nem többen gondolatakiban egy hű szolgánál. A lichek állnak ezen teremtés csúcsán. Inteligenciájuk minden más élőlényt túlszárnyal, de ez az óriási agy el is rejti előlük a világot. Ott tobzódnak a hatalmas elméleteik és bonyolult intrikáik között. A baist a leg hatékonyabb harcos. Megtartja az eredeti ember emlékeit és intelligenciáját de vámpírizmusa hamar deformálja azt. Gyorsak, alaváltók és kegyetlenek. A bansheek csak nekik engedelmeskednek. A bansheek, igen. Anton emlékezett a rituálére amikor egy holtpolgárból, egy nagydarab kövér férfiból banshee lett. Az egykori férfitest összezsugorodott kiokádva rothadó masszaként mindent ami felesleges volt hozzá és végül ott állt egy hatalmasra tágult szemü női testbe zárt halál. a banshee szava maga a pusztítás. Ha sikolt nincs élőlény mi túlélné legyen az parányi vizi lény vagy ember, állat vagy gomba, növény, mindegy. Ha csak suttog is lehullanak a levelek, kelések nőnek a bőrre és megrothad a víz. Hogy kiből mi lesz senki sem tudja.
Anton Rien ott állt a lich-el szemben, háta mögött a halál néma tömeg. Faltonius Agramor feltárta a csuklóját, a rituális késsel megvágta magát és odatartotta Anton elé lassan csöpögő karját.
Anton neveltetése a tündöklő és tökléletes Fennisben nem engedte meg az öngyilkosságot. Fennis az élet, a minden külső viharok és háborúktól védett kikötő ami az életet és benne az isteni tevékenységeket, amiket máshol mágiának hívtak volt hivatott megőrizni. Nem vethetett véget önkezével az életének, mert akkor tudatosan tagadná meg azt ami mostanáig éltette, hogy Istennek terve van vele. Hogy a Patrónus nem véletlenül küldte őt ismeretlen vizekre és a remény és vágy, hogy hazajuthat egyszer. Uther ott lógott nem messze. Ha ő meg is tagadja a rítust csak annyit ér el vele, hogy őt és Uthert is szárazra issza a tömeg. ha ő elfogadja az az áldozat amelyiket választja az övé. Az lesz első ivásának csapja mikor átváltozik. Választhat most. Nyilván Uthert választaná és nem inná halálra. ha lesz elég önuralma hozzá. Ha elfogadja... Nem tehet mást.
Előre lépett és lehajolt hogy ajkait az öreg szürke karhoz érintse. Két Ghoul lépett mögé és odafogták a fejét.
Légszomj és a vér édes íze.
Három korty.
Négy.
Szomj.
Egyre erősődő undor és a könnyei ahogy összekeverednek a tisztátalan vérrel.

Tükör-tenger
Uther belesett a csónak alá. szája cserepes volt, de a szeme fénye elárulta, hogy nagyon is élő. Anton kinyúlt felé. Ajkai taplók, hangja egy kísérteté. Látta a saját kezét amin poros szürke foltokban száradt saját testnedvei. Egykori vére. Aszott százéves keze mohón kaptak a harcos felé. Uther nézte egy pillantot aztán lehajtotta rá a csónakot.
-Innom kell Uther. - hallotta szánalmas könyörgését. - Innom kell...
Uther órák múlva vette le róla a fedezéknek használt csónakot és odahajolt. Csuklóját odatartotta Anton szájához és várt.
A vér szaga.
Hús. Vér.
Élet.
Fennis.
Uther.
Anton eldobta magától a testet és szűkölve hátrált a tutaj végéig. Uther mozdulatlanul feküdt ott ahova dobta.

-Biztos jól vagy?
-Aha. - Anton bekötötte Uther szétmarcangolt csuklóját. Nagyon sok vért veszettt. Csak feküdni tudott.
-Megittam a vizet. Látsz hajót? - suttogta Uther halványan.
-Nem.

-Hé Uther Doul? Te vagy az?
A matrózok kiálltása ébresztette. Éjszaka volt. Anton nem volt sehol. A kulacs tele volt vizzel. Ivott.
-Igen. - krákogta a tőle telhető leghangosabban. - Igen.
-maradj ott! - süvöltötte a kalóz - Rossz pénz nem vész el, mi? Lemgyek érted.

Armada flotta, Prothom Queen, Armada zászlóshajója
-Mennyit vártak?
-Ahogy megbeszéltük, három hónapot szándékozunk. De eddig csak nyolc hét telt el.
Uthert halkan rázta a nevetés. Előredőlt és homlokát az asztallapra támasztotta, karjai lelógtak a teste mellett.
-Nagyszerű.
-Uram? - Gij Jin közelebb lépett.
-Négy évet éltünk bent, négy évet két hónapot és 22 napot. Másfél napot voltunk a tengeren. - felnézett a szolgára.- Mit gondol?
-Hogy remélhetőleg megérte.
-Sajnos nem. - sóhajtott Uther és visszadőlt az asztalra. Hosszú percek múlva felállt. - Pirkad, jól látom?
-Igen Uram. Olyan 20 perc van még napfelkeltéig. Akkor őrségváltás lesz és teszünk egy kis járőrözést pár mérföldes körben.
-Hozzák fel nekem ide a csónakot a tutajról. - mutatott a szoba közepére Uther.
-Jóh. - vont vállat Gin Jin. - Be, ide a szobába?
-Igen.

-Kedves tőled. - járta körbe a csónakot Anton.
-Szívesen. - Uther felpillantott a sült felett Antonra. - Nem látott senki?
-Nem. Átváltoztam.
-Hasznos. - vigyorodott el Uther, de a fenyszi nem viszonozta a gesztust. -Mi a terved?
-Ha már így alakult életben maradok.
-Hogyan?
-Beszélek a legénységemmel.
-Bátor.
Anton felcsattant.
-Mégis mit csináljak?
-Nem tudom. - Uther belemeült a sültbe. - Valószínűleg ez a legjobb amit tehetsz. de ami sokkal nagyobb kérdés, hogy hogy reagál a nejed.
Anton lerogyott a csónak gerincére.

Armada flotta, Hima virága, Anton Rien lakóhajója
-Zavarhatlak Khimara?
-Gyere be Uther. Már vártalak. - Khimara magas szikáran izmos alakja szemet gyönyörködtető volt. Hosszú feníszi tincsei királynőivé tették fejtartását. Nagy barna szemei barátságosan és végtelen szomorúsággal néztek Utherre. 
- Kérlek meséld el mi lett vele.
-A Harsogó egyszerűen leégett alólunk. Marza és Root odavesztek. Anton és én Lemockkal  bevetettük amgunkat a vízbe. A partvidék amit elértünk sziklás volt és a távolban város látszott. Hajnalodott. Lemock megüvegesedett, így tudjuk, hogy ez az ő vágyait és félelmeit jelentő út. hamarosan teljesen lekopott mellőlünk. - Uther leült az asztal mellé és narancsot kezdett pucolni. Khimara leült vele szemben és nézte a narancsot pucoló kezeket.
-Aztán beértünk a város közelébe és megláttuk az iszonyatot. Anton javaslatára szétváltunk, és  a partvidéken maradtam, ő bement. - Uther hangja gépiessé vált. Sokat készült erre a beszámolóra. - Így is maradtunk négy évig. Ő a városban itatta a holtpolgárokat fénylő feníszi vérével miközben igyekezte megtalálni a módját, hogy elszökhessünk, míg én a partvidéken éltem egy csapat víztisztító társaságában egy tudos remete vérszívó tulajdonaként. A tengeri áramlatok nem engedték, hogy messzebb sodródjunk. Megpróbáltuk párszor. Végül úgy döntöttünk elpusztítjuk az egészet. Anton robbanóanyagokat készített kezdetleges eszközökkel, míg én a városon átfolyó folyót szabályozó gátrendszert lékeltem meg. a tűz és a víz egyszerre rohanta volna le a várost terveink szerint. Azonban a sors másként rendezte. Engem elfogtak. az ő tevékenységét pedig sajátosan felértékelték és ki akarták tüntetni.- itt felnézett Khimarára. - Nagyon hosszú idő telt el, Khim.
-Négy évet hallottam. - bólintott a nő és hosszú finom ujjait összefűzte.
-Engem adtak neki jutalmul mint koktélcseresznyét a tejszínhabra. Tudtuk, hogy ha ő elfogadja akkor szabad járása lesz és így talán kijuthatunk. Más dolog, hogy a holtpolgárrá válást addig csak mint bizar viccet emlegettük. valóságos lehetőségként nem vettük számításba.
Khimara felnézett Uther szemébe.
-Elfogadta.
Khimara pislogott, ajka megnyílt de hang nem jött ki a torkán.
-Hazajöttünk a rituálé után. Csak két ghult kellett megöljünk a szökéshez. de annyira rosszul volt, hogy azt hittem nem is érek vele vissza. Aztán...
-Itt van? - Khimara felpattant. - Hol van? Miért nem jött ő is? Miért nem mondtátok? - hangja egyre hangosabb és magasabb lett.
Uther csak ült, kezében a naranccsal és nézett fel a nőre.
-Itt van, csak nem mert elgyenesen eléd jönni.
-Látnom kell. Most azonnal.
Uther felállt és finoman megérintette Khimara vállát.
-Majd naplemente után, Khim. Csak akkor.
A nő szemei tágra meredtek és elhátrált a harcostól.

Armada flotta, Prothom Queen, Armada zászlóshajója
Anton  állt a szoba közepén. megmosakodva és már túl az ébredés utáni egy decin amit Uther szolgáltatott neki, azóta is. Kint sűrűsödtek a felhők, a távolban már látszódtak a villámok. Uther az asztalon ült. Meztelen lábai a széken. A ragály okozta sebeket kente éppen Anton vérével.
-Vissza kell mennem a csízmámért.
-Meddig húzzuk így? Szinrte mindenki beteg. Nem lehet így fenntartani ennyi hajót.
-Annyiszor megbeszéltük már ezt. Nem rajtunk múlik.
-Khimara mágiája nem működik. Nem tudom mi ez, de nem nagyon használ ellen más csak a véred.
-Legalább ennyi.
-Kabbon adott valami italt. Gengris cucc, azt mondta az végleg helyretesz. Magánat tartogatta  amásikat. a többit kiosztotta a családja körében.
-Akkor most már rokonok vagytok. - mosolygott keserűen Anton.
-Végnapok. Emlékszel?
a feniszi bólintott.
-Khimara hogy van?
-Nem jól. Azt mondta kitalált valamit. Hamarosan tud fogadni.
-Legyen úgy. - Anton Rien bízott a felesége eszében.

Az öt matróz feníszi szerelésben, Khimara és Uther valamint az a furcsa Gengrisz-kalóz Kabbon Mortel állt ült szemben. Kabbon és Uther mint valami titkos társaság tagja érthetetlen apró kézjeleket váltottak. Anton egyre jobban szeretett volna egyedül lenni. Khimara szürke volt a betegségtől hatalmas lázrózsákkal és apró tűhegynyi kelésekkel.
Antonba belenyilalt a felismerés, hogy kezdődik a ragály harmadik szakasza.
Magas szépséges nője ugyanazzal a hévvel szerette mint míg ember volt, csak testi valójában nem tudott zokogás nélkül közeledni hozzá. Pedig anton vágyta őt, jobban mint valaha. Ezért külön hajón lett szállások. Így elbírták viselni hajnal előtt a búcsút és nem kellett Khimarának végignéznie anton rendszeres haláltusáit.
Khimara finom kezeivel hátrafogta a haját. Feltárult izmos felkarja, egy kis szeglet a melléből és a nyaka a haj alatti világos bőrrel.
-Döntöttünk és veled tartunk, ahogy hűségünk elhozott ide veled, úgy a további úton is veled tartunk. Ők a katonáid én pedig mint feleséged. Ez a járvány nem állíthat meg minket.
Anton nem értette.
-Olyan erőknek parancsolsz így, amikhez az én tudásom, hiába a feníszi vérem, nem érek fel. A harcosaidat meg csak megerősítené ilyesfajta hatalom. Kabbon Mortel biztosított róla, hogy hajója a Karnevál teljes védelmet nyújt nekünk, ahogy ezt magad is tapasztalhattad. Így lenne egy hozzád hű alakulatod, melyek fajodban is testvéreid. És mint ilyen alapíthatnál sodrást. nem hatna ránk többé a ragály és életben is maradunk.
Anton Rien döbbenten meredt feleségére. Kabbon törte meg a csendet.
-Ahogy azt javasoltad a tanácsban, elkezdték összekötni a hajókat egy nagy úszó szigetté. Valtapren elkészítette a dokkok tervét is. Várost építhetünk terveid alapján, Uram. De ebben a városban csak akkor lehet helyed, ha kellően félnek ahhoz, hogy fel se merüljön bennük a megtámadásod.
Az eső eleredet és a Porthom Queen kötélzetét megfeszítette a szél. Armada dülöngélt.
-Sietnünk kell. ha a viharnak vége elszabadulnak az indulatok.
Anton Rien csak állt. Lassan megfogta a felesége kezét.
-Nincs erre szükség.
-Veled akarok lenni minden formádban. És nem bírom ezt így tovább.A betegség legyűr, mint látod. Akkor inkább kelek és fekszem veled.

A hatodik órára egyértelművé vállt, hogy a matrózai nagyrésze ghoul lett, ketten lichek lettek. Anton nem foglalkozott velük. a feleségét nézte hogy aszalódik össze. Az ablakon bevilágított az égő hajók fénye. armada lázadt a túlélésért. anton kinézett az ablakon és hosszan nézte a lángolva süllyedő hajókat. hetek óta magyarázta a tanácsban, hogy hiába van 150 hajójuk ha az 150 balhés én önfejű kalózkapitányt jelent, 150 potenciális árulót. Szükségük van valamiféle legitim vezetésre, kémhálózatra és igen, kellenek élelmiszer elosztók, kellenek raktárhajók. Valóban lehet minden közös tulajdon de akkor is kell mögé valamiféle rendszer. A tanács elárkózott a szavazástól. a tanács a leggazdagabb kalózkapitányokból állt. Ő maga is és Uther is tagaja volt a tanácsnak deszavuk kevés volt még Kabbon Morteléval együtt is. Uther is zárt városból érkezett, pont mint ő. Ismerték az ilyen helyek szükségszerű rendszereit. Kell víz, élelelm, szállás, szórakozás, védelem és rugalmasság. Armada csak egy nagy erős gazdag csürhe így. Sokáig nem maradhatott egyben. Red Hover ármánykodásai lám meghozták az eredményt. Lángol fél Armada. Aki nem harcban áll az haldoklik a hajófenékekben.
Khimara és a matrózok eközben sárszerű zöldes bűzös nyálkát sírtak, reszketve fetrengtek és várták a halált. Anton szenvtelen arccal nézte őket és igyekezett enyhíteni enyhíthetetlen szenvedéseiken. Annyi vért szívtak ki belőle, hogy maga is utánpótlásra szorult. Uther harcolt kint a fedélzeteken az ő szaros elrothadt életéért és valami elvért amit meg sem bírt fogalmazni városaik és céljaik és így az ő személyes testvériségükért. Khimara értette Uthert, Anton soha.
Anton lenézett a feleségére aztán elengedte őt. Ha tudott volna sírni megtette volna. lassan hátrált el és csukta rá az ajtót. Végigrohant a hajóján cikázva a tüzeket oltó matrózok között és elrugta magát az orrnál. Kabbon Mortel felesége közönyös eleganciával pillantott fel rá. A bőrmadár, kis sárkány ami ha jobban megnézzük denevérszeró ronda gargoyra hasonlított lassan velvette Anton Rien formáját.
-Áh. a baist. Mit óhajt?
-Kumhal fogó zsineget és tűt.

-Nocsak. - húzta fel a szemöldökét a nő.
-Varrogatunk? Varrogatunk míg ég armada?
-Nem zavarják a tüzek azt aki a poklban él, asszonyom. - a tárgyak eltüntek mellénye zsbében és már lépett is ki a szűk kajütajtón.

Khimara vonaglott. Torkából rekedt sóhajok törtek elő. Vére sötét bordója keveredett a nyálával és azzal a bűzös zöld lével mit teste hajtott ki magából. Anton reszkető kézzel varrta be azt a gyönyörű szájat, közben mint valami mantrát peregtek szájáról a szavak.
-Bocsáaa meg. Bocsáass meg. Bocsáss meg...

-Khimara banshee. - lépett Utherhez Anton.
-Menj a hajóba, lassan pirkad.
-Érzem.
-Khimarát megbeszéljük este.
-Bansee.
-Értem. - Uther nem nézett Antonra. Képtelen volt. A torka elszorult.
-Akkor inkább lenne halott. - suttogta a feniszi.
-Vállalta a kockázatot. Világosan beszéltél vele. Elmondtad hogy nagy az esélye. - Uther hangja üresen csengett. Armada harmada leégett. tetemeket ringatott a víz. Előbukkantak a csillagok és a cápák.A lassan megérkező hajnal lekéste a vérontás javát.

Khimara feltápászkodott és üres tekintettel meredt Antonra. az felényújtotta a vérel teli poharat a szalmaszállal. Olyan szorosra varrta össze a száját, hogy a szalmaszál csak eröltetve tudott becsúszni a zsinegszálak között.A nő kiszippantotta a vért és nyüszíteni kezdett. Anton karján felállt a szőr. A nő csontos keze belemart az övébe. a pohár csilingelbe gurult el. Khimara tekintetében nyoma sem volt érzelemnek a szűkülő kétségbeesésen kívül. Anton lefogta a kezét és beszélt hozzá mint egy ilyedt gyerekhez. Elmesélte hogy találkoztak, hogy lettek egymáséi. Micsoda úton kerültek szét és hogy találkoztak újra. Khimara egyre feszengett a kezében végül kiszabadult és belemart Anton arcába. Kitépte a szemét és felszakított a bőrét végig az arcán és a nyakán. a sűrű feketze vér bemocskolt mindent.



Hetek teltek el mire kirobbant újra a harc. Addigra visszatértek mind a távolban járó hajók is és az uszítás újra céltért. A kötélzeteken felkúszó tűz bevilágította az esőáztatta hajókat. A csata véres volt, kegyetlen és gyors. Uther emberei levágták a tanács nagyrészét. Gin Jin sakkban tartotta Tarvizet, Kabbon emberei pedig elvonszolták a csata miatt megüresedett hajókat, megcsákjázva és összekötve őket egy nagy úszó szigetté. aztán a frissen lopott léghajóval visszatért a csatába, ezzel rászabadítva az emberekre az odasereglő hínárnyakat. Armada azon fele megsemmisült. A hínárnyak végül odagyűltek a Porthom Queen köré, érezve odabent bújó felébredetteket és holtpolgárokat. Körben a hajókat törték zúzták és lelkesen lakmároztak akit csak értek.A tenger forrt a murénalényektől.
-Nem bírok velük. - vallotta be a brutálisan lesérült Kabbon. Az egyik karja teljesen lenyúzva lógott a teste mellet, az arcán vágások. alig látott a vértől. Anton ágyában feküdt. Körülötte az ágynemű széles körben vöröslött.
-Van egy mindent vivő fegyverünk, de akkor innen mindenki menjen messze.
-Uther elment a léghajóért.
-Erre jutottatok ti is?
-Nem tudjuk őket megállítani.-suttogta kabbon.
-Értem.
Anton kézen fogta a feleségét aki addig nyugodtan ült és kivezette a fedélzetre. A tetemek és még harcoló katonák közé állította az első árbóc mellé. aztán lement, vissza a szobájába, hogy segítsen a fiúnak Kabbont felcipelni. 10 perc sem telt el már mind a léghajóban voltak, csak Anton és Khimara állt a murénaörület közepén. Anton megérintette a felesége homlokát az ellépett tőle és széttárt karokkal sípolva lélegezve állt a szélben. csonttá soványodott teste mögött pokolbéli táj az égő hajók és a murénák tánca a hullákkal a szájukban. Anton alakot váltott és rárepült a nőre. Kitépte a száját összefércelő szálat, de mert az erősebb mindenféle zsinórnál az letépte a húst a nő szájáról. Olyan gyorsan repült mint a gondolat. A hajók eltüntek alóla. Nem hallotta a banshee hangját csak a pusztulást látta messze maga alatt, ahogy a Porthom Queen 150 méteres környezetében megszűnik az élet levegőben, hajón és víz alatt.

Kabbon karózta le a léghajóról egy kétujjnyi vastag direkt erre tartogatott rúddal. Szép pontos dobás volt. Kihmara azonnal meghalt. Anton Rien nem látta, de onnan fogva csak a Baistnek hívták, mert aki kiejtette eredeti nevét azt a halál szélére itta.

Kronológia 29

- Lelkiélet és elkéredzkedés Mona-Pjotr, Lora-Jared, - majd ennek
megfelelő mozgalmas délután világvége-várás és a vágyak kiélése
jegyében.
- Közben Lora a Csillagot keresve a Sároscsizmás Bukottba botlik,
akitől rettentően megijed és akinek mégis kérdéseket tesz fel. Végül
egy félarcos karcolással megússza, majd Uthernél keres vigasztalást. A
Csillag eltűnt, valószínűleg megfosztatott az emberi testétől.
- este a fellépés előtt próba és riadó 1: Lora szerint minél előbb
indulni kellene, mert a Legfőbb Bukott azonnali és közvetlen veszélyt
jelent bárkire és bármire. A többiek beleegyeznek. Dante, Kabbon és
Pjotr pedig elindul harci bevetésére, előidézni a murénák vs
új-corbunzoniak csatát
- fellépés a mulatóban, ami jól sikerül
- betoppan sorrendben Laurie fon Amber, - akivel a Baist folytat
rövid, meghitt beszélgetést,
majd Twillart, - aki Blackwood üzenetét és ajándékát hozza. Ez utóbbi
a tőle megszokottan gátlástalan, és meglehetősen szemtelen, aminek
börtön lesz az eredménye.
- riadó 2. ezúttal komolyan: a corbunzoni flotta Gengris kísérettel
közeledik. Armada a Baist és Uther parancsára sodrásokra, majd laza
hajórajra bomlik szét csöndben és fegyelmezetten.
- Lora sikerrel megidézi a tengerrengés angyalát, aki felborogatja a
corbunzoni flotta egy részét, de veszélybe sodorja a még harcoló
Dantét, Kabbont és Pjotr-ot.
- a Baist siet léghajóval megmentésükre, Dante karcolás nélkül úszta
meg az összetűzést, Pjotr könnyű sérülésekkel, Kabbon állapota
válságos (- de ahogy sorstársai állítják, - túlélt ő már ilyet)
- Armada megáll, mert eléri a Tükörtengert, mi pedig egy kis hajón -
megelőzve a szerencsevadászok nagy tömegét - elindulunk a Világseb
felé

Kronológia 28.

- Mona Utherrel felkeresi az armadai börtönben a legújabb
"kényszerbesorozottat", aki nem más, mint a kissé euforikus Zedan
Twillart, aki léggyel érkezett valameddig, majd a vízből horgászták
ki, és küldetése bizonyos Anton Rien megkeresése, de továbbit nem árul
el
- elhatározás születik: Kabbon Mortel, Pjotr és Dante fogják
lebonyolítani a murénák vs új-corbunzoniak csatát
- Mona megkísérel beszélgetni a jelentősen csoffadt Jareddel, ám
tisztán kiviláglik, van még mit gyakorolnia
- Lora a Baisttel tölti az éjszaka hátralévő részét, reggel Dante
látja, amint könnyezve távozik
- Dante ellenben az Innocenti basszusgitárral tölti az éjszakát és jól
érzi magát reggelig
- Pjotr kora reggel kiugrasztja az ágyból Mr Mortelt, fegyverszemlét
tartanak, majd Jared bevonásával elkészül Marina 2, 3, és 4
- Mona is "találkozik" a Padréból lett angyal vizes nyomaival,
közvetlen ezután Laurie Hervitt felbukkanása döbbenti meg. a férfi
aznap érkezett Armadára, Mona elviszi a Lepényhalba, ahol egy nyárvás
krumhalleves mellett Laurie elmondja, h az ő feladata az anyjuk, míg
Neeloé az apjuk felkutatása volt, de Armadára nem ezért, hanem Mona
miatt jött, amivel lesokkolja Monát - távozása után azonnali női
kupaktanács Kathleennel és Lorával.
- Munkaebéd és tanácskozás a Lepényhalban, majd Lora próbál Jareddel
nagy őszintén beszélni, ami nem sül jól el.

Vendégbejegyzés - Lora

Az idő... az idővel mindíg csak a baj van.
Az egyikkel még közös jövőm is lehetne, a másikkal nincs, csak a jelen
pillanat - talán azért is látom olyan fájdalmasan vonzónak. Az előbbié
a nappal és ő tiszta, erős dolgokat épít, repülő-lebegő tárgyakat,
amiknek a szépségét áttekinthető struktúra és káprázatos díszítés
adja. Ha a fejébe látnék, valószínűleg karcsú hidakat látnék tűtornyok
között feszülni, vékony héjú kupolákat lebegő oszlopokon. És benne a
rendet, a szerkezet hűvös és tökéletes fegyelmét. És ez a férfi
szeret, vagy legalábbis még mindíg szeret belőlem valamit, - pedig
mostanában már tapasztalta, hogy nem csak a vetületnek, a
geometriáknak vagy egyéb hasonló és neki kedves fogalmaknak vagyok a
megtestesítője.
Hanem az árnyéknak, a baljós rengéseknek a körvonal nélküli fantomoknak is.

Az a részem a másiké, akié az éjszaka. Ő egy elképesztő, mesés világot
épített: úszó szigethálózatot, az újraformáltak, menekültek és kalózok
paradicsomát. Zegzugos kötél-palló-fémlemez és deszkabirodalmat.
Aminek ugyan nem síkok közötti kapu, Forrás adja az erejét, de
helyette van - rabolt - földnektár-fúrótornya. És a kaotikus
árbócrengetegben mégis szerkezet van és igen, az összeszokott, jól
begyakorolt szokások rendje. Amit kívülről menekült vagy
fogolytábornak hittem, az lakói számára egy élhető és működő város. Ő
nem engem szeret, hanem rajtam keresztül Feníszt: ami számára minden
városok mintája és zsinórmértéke. Neki valami furcsa áttétellel, én,
az Árnyék hozom el a remény világosságát, mert népe patrónusát, a
hajnalt sose láthatja. A Remény angyala neki a legvéget jelentené.

Ki más is vonzódna hozzám, mint aki maga is építő? Ha nem állék
kettőjük között, teljesen jól megértenék egymást - ha nem lennék a
képben, viszont sose találkoztak volna. Miért nincs idő vagy más
lehetőség mindkettőre? A látszólagos ellentétek dacára sok tekintetben
annyira hasonlók. És persze fenísziek: szeretem őket.

Vendégbejegyzés - Baist

Az arcára fagyott udvariasság most is jó szolgálatot tett. Képes volt úgy társalogni, mintha nem szorulna össze a gyomra, mintha nem feszülnének meg az izmai. A fiatalemberből sietség szaglott és vágy; türelmetlen vágy a fekete mágusnő iránt. A Baist megértette mindkettőt. Az elődök hívását ő is a bőrén érezte, amióta csak megérkeztek Armadára. A Világseb zaja pedig minden nappal egyre hangosabban visszhangzott az óceán csendjében.

- Nem alszol már, igaz? – kérdezte Uthert valamelyik nap.

- Nem. Nem nagyon. – Uther felnézett rá, és féloldalasan elmosolyodott. – Folyton hallom.

- Laurie Hervitt fon Amber – a fiatalember kezet nyújtott neki, de a szeme sarkából továbbra is Mona Palazzit figyelte.

A Baist csak nézte, és lázasan kutatta a hasonlóságot. A tekintete, az orra, az álla? Hol van benne Khimara, hol van a keserűség, amit újult erővel vehetne magához?

Pillanatokba telt, míg a fiatalember zavara áttörte kábulatát. Akkor aztán valóban a Baistra nézett, és enyhén kitágult a szeme.

- Nem szívesen nyújtanék úgy kezet, hogy nem tudja pontosan, ki vagyok – hallotta a Baist a saját hangját, és a torka száraz volt, mint a por.

- Tudom, hogy kicsoda Ön – a fiatalember figyelme egyre élesedett - Befolyásos holtpolgár, Közösköd vezetője – folytatta, majd habozott. – Fon Amber úr végrendelete szerint nekem édesanyánkat, nővéremnek pedig édesapánkat kellett megkeresni. Én Fennisbe látogattam, ahol megtudtam, hogy anyánk már halott. Mivel pedig a nővérem ide utazott, gondolom…- elkeskenyülő szájjal elhallgatott.

- Jöjjön velem – intett a kocsma hátsó szobája felé a Baist, ahol Mortel unalmában időről időre vérre menő kártya partikat játszott. – Beszéljük ezt meg…elvonultan. Négyszemközt.

A fiatalember tétovázott, aztán követte. A Baist végig a hátán érezte Uther óvó figyelmét.

Lehet, hogy ostobaság hátat fordítanom a fiamnak. Lehet, de nem számít. Egyáltalán nem.

Aztán megálltak egymással szemben, és a Baist észrevétlenül nekitámaszkodott a masszív kártyaasztalnak.
-  Itt járt a nővérem? – kérdezte Laurie.
-  Nem beszéltek egymással?
-  Nem. Még nem találkoztunk össze.
-  Itt volt.
- Eszerint igaz.

-  Igen – mondta a Baist, és Laurie arcát fürkészte, de azon a nővérével ellentétben semmit nem látott. Se haragot, se undort, se gyűlöletet. Mesteri maszk, igen. – Anton Rien – mutatkozott be valaha volt nevén, és most ő nyújtott kezet Laurie-nak. - Fiam.

A tenyerük egy pillanatra összeért; száraz, élő bőr. Laurie arcán halvány mosoly, a Baist-én óvatos figyelem.

-  És édesanyánk? – kérdezte Laurie, miközben elengedte a Baist kezét. - Valóban halott?

A Baist tenyere rászorult az asztalra. Annyit nézte magában újra meg újra azokat a képeket, hogy már elveszítették jelentésüket. Khimara értelem nélküli tekintete, a sokszorosan bevarrt szája sarkán csorgó vérpatak. Ahogy csonttá soványodva áll a hajók között, széttárt karokkal, sípolva lélegezve.

- Talán elhamarkodott volt a kézfogás – mondta lassan a Baist, és üdvözölte a végre belé tépő fájdalmat. – Mégsem tudsz még mindent.

Laurie negyed lépést hátramoccant.

- Talán köze van hozzá, uram? – kérdezte, és a szemén látszott, hogy nem idegen a gondolat tőle.

Ha az lennék, akinek rendeltek, most büszke kellene, hogy legyek. Én viszont csak szégyenkezem. Belül. Mélyen.

- Az én kezem, az én felelősségem – mondta lassan. – Amit magammal hordok minden halállal nappal, és minden ébredéskor este.

Odakint elhalkult a mulató zaja, és a Baist megint hallani vélte a Világseb zavaros moraját. Vagy Khimara sikolt a fejében, elhaló rekedten? Laurie tekintete nem moccant az arcáról, és a Baist úgy állta a pillantását, hogy a gondolatai messze jártak közben. A fia nem rezzent, és nem is hátrált már. Felmérte a Baist-et újra, minden porcikáját.

- Akárhogy is – mondta aztán - örülök, hogy találkoztunk, és remélem, hogy találkozunk még – hangja rezzenetlen keménységét futó mosollyal enyhítette, aztán harmadszor is kinyújtotta a kezét a Baist felé.

Előkészületek

Kabbon Mortel nagydarab ember volt. Erős, robosztus alkatú. Szigorú arcát viszont gyakran rendezte sugárirányú ráncossá a nevetés. Keményen megkövetelte a sordásában azt annak a pár szabálynak a betartását, amit fontosnak ratott, de a társaságot, családját minden más tekintetben békén hagyta. Majd' kéttucat gyereke volt és számos unokája. Érdekeltségei Sütkérben és Roppantórévben is voltak. Shaddlerrel nem foglalkozott ahogy Tarvizet, Uther területét és Közösködöt is hanyagolta, a Baist területét. Mindenhol máshol számottevő volt befolyása. Úgy szőtte be Armadát, mint egy pók.
Jared a szokottnál is zárkózottabb és távolságtartóbb volt, mint rendesen. Kabbont nem érdekelte Lorához fűződő zavaros viszonya, ahogy őszintén hidegen hagyt mások magánélete. A mérnök értette a dolgát. Pontos volt, gyors és előrelátó. Kabbon bízott a szakértelmében. Arra azonban nem volt felkészülve, hogy a mérnök ilyen pofátlanul belehelyezkedjen a kalózlétbe.
A kis szoba a leguiriai hajóból nyílt. Kabbon saját maga fogta be ezt a hajót tizenegy éve. Hetekig figyelte a kikötőben, Kifigyelte az utasokat és beszélgetett a matrózokkal is. Aztán jelentkezett hajószakácsnak és Rugh-Arumnál heveny fosós vacsorát szolgált fel. A legénység java ágynak esett. Ki is kötöttek annak rendje s módja szerint Arumban. Az utasokat bevitték a Négyek szentélyébe. Ő eljátszotta a haldoklót, majd négy kellően megfizetett matrózzal egyszerűen ellopta a hajót. A hajó neve eredetileg Flocker volt. De Kabbon egyáltalán nem érezte találónak egy hatalmas, lassúmozgású elsüllyeszthetetlen tökéletességű matuzsálemhez. Úgyhogy amint beálltak Baziliko dokkba átfestette és elnevezte Lady Aureliának, a Hyaim mellett virágzó bordélyház madamja után.
Jared kis titkos szobája új volt az Aurelián. Kabbon felhúzta a sezmöldökét és gyanakodva lépett be a zsúfolt helységbe. A közepén valami raklap állt, rajta temérdek láda és csomag. Jared szemérmesen mutogatta Pjotrnak a ládák tartalmát alig megemelve azok fedelét. Pjotr mint valami kereskedő fitymálva lesett beléjük.
-Jared, maga csupa meglepetés.
-Ugyan, Pjotr, csak aklimatizálódom.
-Na igen...
-Ürítsék ki ezt a szobát azonnal. - Kabbon arca egészen elfehéredett. Pjotr és Jared rámeredt.
-Azt tesszük, nem?
Kabbon halántékán megjelent egy izzadtságcsepp.
-Akkor siessünk.
Jared szája sarkában kis mosoly jelent meg.
-Ilyesmihez nem értenek, Mortel úr?
Kabbon Mortel úgy nézett rá Jaredre, miközben a vállára kapott egy ládát, hogy az jobbnak látta nem firtetni a dolgot.
-Hol a hajója Khem úr? - kérdezte már valamivel nyugodtabban miután kihordták a holmik javát.
-Ez az. - mutatott szégyenkezve a mérnök a raklapszerű lapra.
Kabbon Pjotra nézett, aki vihogott.
-Megtetszett, ugye, Jared? Beleszeretett a zártvárosi gépbe?
Jared méltósággal tűrte az élcelődést.
-Nem fog működni a mágia. Mondtam már elégszer, nem?
-Ez nem mágia, Kabbon úr. - mondta Jared csendben. - Ez fizika. - mutatott a platóra ami ahogy fogytak a ládák róla valóban megemelkedett. - Nagyjából négy embert bír el. Nem tud átrepülni egy hajó felett, de viszonylag nyugodt víz felett stabilan repül.
Kabbon lette a ládát amit a kezében tartott és nézte a lapot. Aztán megrázta a fejét és mint kis szitkozódik szűrte a foga között.
-Elődök!
-Én nem! - kapta fel a fejét Jared.
-Nem, maga Jared csak tiszteletbeli előd, ahogy tiszteletbeli feníszi is. - röhögött Pjotr és kitette az utolsó ládát is.
Jared csóválta a fejét de ő is nevetett.

------------------------------------------------------------------------------

Dante megállt a kabin előtt és mély levegőt vett, aztán bekopogott határozottan, mint a végrehajtó.
Az ajtó feltárult és ott állt Uther egy törölközővel a derekán.
-Gyere be.
-Kösz.
-Nem bánod? - intett Uther a dézsa felé.
-Dehogy. Csak nyugodtan. - ült le Dante a fotelbe, félre túrva Uther ruháit.
Uther sóhajtva ereszkedett vissza a forró vízbe.
-Mi járatban?
-Te a Csillag városából jöttél, ugye?
-Hát diplomatának csapnivaló lennél. - nevette el magát Uther. Dante csak elmosolzodott.
-Azoknak az időknek már vége.
-Igen, onnen.
-Ahogz a Remény városában az élettel az erőkkel és a valódi szövettel operálnak, úgy a Csillag népe mihez ért?
-A véletlenhez, a holt anyaghoz és a valódi szövethez, igen.
-Nagyszerű.
Uther is bólintott de nem értette mire.
-Elmegyünk kicsit rendetvágni ay új-corbunzi flotta és a murénák között, mint gondolom tudod.
-Igen.
-Elvinném a kardod, ha nem bánod. - fejezte be Dante és ki si nzúlt a nemesw ikerpenge felé.
Uther szemöldöke felszaladt a homlokán és ugrásra készen várta mihez kezd Dante. Dante azonban mielőtt hozzáért volna a markolatokhoz felnézett Uterre. Szeme egy huncut gzereké volt.
-Ha nagyon ellenedre van a dolog, nem teszem. - vigyorgott kezét továbbra is centikra tartva a markolatoktól.
-Nem könnzű használni.
-Gondolom.
-Miért adnám oda?
-Hogy biztosan sikerrel járjunk.
-Akkor mehetek én magam is.
-Én már előbb vettem jegyet, és Jared repülő masinája nem bír el négy harcostermetű férfit. - Dante cápamosolya nevetésre késztette Uthert.
-Vidd.
-Hogy mondtad? Engedni kell őket?
Uther bólintott.
-Csak akkor fogj a markolatra ha ölni akarsz.
-Szép, hogy így megbízol bennem. - vigyorgott az amerikai.
-Nekem már mindegy. A Csillag távozott.
-Jött helyette más.
-A Remény? Az jó jel lenne.
Dante kezében a két karddal, miket úgy fogott, mint egy csokor virágot rámeredt a vízben ázó bajnokra.
-Fennis a hátunk, Uther, a Padre a szárnyunk, a Remény mindig is velünk volt és akármit is tervez egykori Csillagod ha megpróbál megállítani egyszerűen levágom, a változás nevében.

A pap

Lassan bandukolt a pallókon a Thirlimbium felé. Tarvíz zászlóshajója előremeredt az egyre símább óceánba.
-Valahol a felső emeletek egyikén a Csillag bizonyára mereven néz maga elé, miközben szelleme valahol isten körül száll és bonyolult eszmecserébe ocsájtkozik a teremtővel a világ további sorsáról. Mert értenie kell ahhoz, hogy hibátlanul végrehajtsa. - gondolta miközben a bakancsa orrát nézte, hova lép. - Lehet, hogy nincs erre szükség, és mind ki valóban átadja magát közvetlenül érzi istent. Ez lehet.
A hajó oldalsó feljáratát egy kaktusz őr vigyázta. Tisztelgett mikor Dante megállt előtte.
-Vezess a Csillaghoz.
-Már vár. - mondta a kaktusz tisztelettel a hangjába mindketejük felé.
A lakosztály fényűzése és Armada többi részének vállalt szegénysége olyan kontrasztban állt, ami Dantét a huszonegyedik század nagyvárosaira emlékeztette. New York felhőkarcolóinak tetején a luxuslakások és a tövükben, a sikátorok kartonpapír ágyai.
Ráérősen végigment a folyosók és lépcsők labirintusán és megállt a lakosztály ajtaja előtt. Bentről egz férfi határozott hangja szólt ki.
-Lépj be.
Dante kinyitotta az ajtót, leszegett tekintettel belépett, becsukta az ajtót és a szoba közepére lépett, majd féltérdre ereszkedett. Érezte ahogy a férfi közelebb lépett.
-Eljött a számadás ideje.
Dante fejében a gondolatok egymás elége vágva száguldoztak.
Ki ez?
-Vállalod?
Dante felnézett. Alig öt lépésre tőle egy magas igen vékony férfi állt. Fekete ingben és fekete nadrágban. Csízmái kopottak és sárosak voltak. Dante szeme megakadt rajtuk. Armadán nem volt sár. A kertek és parkok minden földfelületét vastag szeretve gondozott pázsit borított. A legnagyobb esőben sem volt semmi sáros.
Gyorsan körbepillantott a lakosztályban a Csillagot keresve, de a férfinkívül még egy alak volt csak jelen, aki egy fotelben ült és aludt. Öreg kereskedőnek látszott. Gyér szakálla és viseltes ruhái voltak. Halkan hortyogott.
-Dan Trebisch vagyok. Dante. Maga kicsoda? - kérdezte miközben felállt.
-Én vagyok aki célt ad az életednek, Dan Trebisch Dante. Az enyém vagy és az enyém voltál. Így az enyém is leszel. Úgyhogy válaszolj. Vállalod a számadást?
-Jártam már a pokolban. Most Isten követe vagyok itt és meg fogom cselekedni amit parancsol. A magamé vagyok ezen kívül. Senki másé.
A férfi hosszúkás arcán pengevágás formán nyílt mosoly.
-Mi a te lényeged, Dante? Hány neved volt? Hány arcod? Hány célod? Mennyi kosztüm lóg amit úgy húzol magadra, mintha másban nem éltél volna sosem? Létezik e hely amit nem tudtál othonosssá tenni a magad számára valaha is?Mi a te lényeged? Csak nem a sokszínűség? A soha egyhelyben nem maradó folyton átváltozó alkalmaszkodás?
Dante nem moccant. Fürkészte a férfit.
-Ti emberek nem tudtok elszakadni a látványtól. Neked pedig még a szokásosnál is többet jár az eszed a fajfentartási rituálékon. - megcsóválta a fejét. - Számadás! - kiálltotta Dante arcába és vele meglódult a világ.

Örvények álltak meg és fejetetejére fordult a hajó. Dante teste mint egy szakadt ruha hullott le a lábához. Életei felsorakoztak köré mint egy geng. Dante végignézett rajtuk és megérezte őket. Mély őszinte szeretet és hála áradt szét benne. Az egykori életek kinyúltak felé és mint egy rögbicsapat összekapaszkodtak vele. A változás a lábánál tekergőzött. A kezek a vállak összeolvadtak ő pedig megérezte az eredőjét és a célját.

A férfi lába előtt feküdt a sáros csízma orra szinte a a homlokához ért. A férfi leguggolt és a fülébe sugdosott.
-Előtted a forrás. Ha egyé válsz vele visszatérhetsz végleg a teremtőhöz. Tedd meg amiért születtél. Tedd meg amit a városkapitánz példának eléd tett. Cselekedd meg és térj vissza az úrba.
Dante a sárra meredt és suttogott.
- A Csillag...
- A Csillag csak egy követ. Te isten papja vagy a változásban. Menj és vállj egyé a sebbel.
Dante lassan felnzomta magát, majd nzögve felállt. Nézte a férfit.
-Te ki vagy?
-Csak egy követ. - mondta ay és jra felnyílt a pengevágta mosoly a szűk arcban.
Dante tisztelettel meghajolt és kihátrált. A Thirlimbium orrába ment. Nézte a sebet. Aztán megérezte a jelenlétet.
-Jó a példa, uram. - mondta halkan hátra sem nézve. Az halkan nevetett.  Dante is elmosolyodott. - De én ember vagyok, uram. Nem tehetek mást.
Az mögé állt. Dante várta  a fülébe suttogó tulvilági zörejt, amivel Nimohiel emberekhez szól. Csend volt. Csak Armada saját sirálzai vijjogtak. Aztán megérezte a hátára fektetett tenyereket. A lapockái felett a két forró száraz kéz. Hüvelykjei összeértek. Dante megborzongott.
-Megérti?
-Ő is meg fogja. - mondta  és elvette a kezeit Dante hátáról.
Dante megpördült olyan sebesen ahogy csak tudott. A hang nem Nimohielé volt és már értette is, hogy miért. Mögötte nem állt senki, de  elvegő izzott. Dantéból kibukott az eredeti kérdés.
-Ki vagyok én?
Az alak párás derengés sem volt. Lassan rebegő illúzióvá vált. Percekig nézték egymást.
-Folyton ez a kérdés. Nem mindegy ki voltál? Dönts és és cselekedj szíved szerint. Az leszel te.
-Tényleg a papja vagyok?
-Tényleg a papja vagy?
Dante elmosolyodott.
-Mondta Mona, hogy jó a humora, de nem nagyon volt módom tapasztalni.
-Az én papom is lehetsz. Döntés kérdése ez.
-Lehet egy angyalnak papja?
-Nem.
-Akkor? Nem vagyok pap.
-Hm? - a jólismert arcon megjelent az a lefele görbülő mosoly, ami macska-egér szócsatát jelentett.
-Minek kellene istennek egy entropia pap? -  kérdezte Dante.
-Minek istennek a világseb?
-Eszköz.
-Véső vagy, vagy kő?
-Lora azt mondta az angyalok az eszközök és az ember a mű.
-Te hogy érzed?
-Nem félek.
Az öreg elmosolyodott. dante ki akarta használni a jelenlétet és feltett még egy kérdést, mielőtt az elillan.
-Ki volt ez a fickó?
-Nem tudod?
-Nem merem. - nézett a bakancsaira Dante. - Nem mertem pimaszkodni, valahogy... nem.
-Jobb is, hogy nem húztál ujjat vele.
-Egy pecre azt hittem a Patrónus, aztán itt hittem Önre, hogy az.
Dante felnézett rá. Komoly arcában szomorúság volt.
-Örülök, hogy honvágyad van. - mosolzgott az öreg kicsit talán gúnyosan, de szeretettel.
-Baz'meg. - nevette el magát Dante.
-Nagy csata zajlik odafent és odalent is. - mutatott jellegzetes gesztusaival az ég és a föld felé - Pár nap már csak. Készülj fel.
-Soha ilyen őrült tempóban nem tanultam még.
-Soha ekkora feladat nem állt előtted.
-Túl lehet ezt élni, uram?
-Túl akarod?
-Honvágyam van. - vigyorgott pimaszul, de az öreg addigra eltünt.