2011. június 30., csütörtök



A korlátnál állni és nézni a távolban egyre laposodó Shattert régi idők ízét idézte fel Jaredben. A léghajó jellegzetes zajai a süvítő szélben már-már otthonos volt. Erősen fogta a korlátvasat és igyekezte nem szem elől téveszteni a mögöttük pontként osonó torpedóhajót. Jared addig figyelte, míg a szemeit a szél könnyesre nem csípte. Akkor sóhajtott és visszavonult a társalgóba. A társaság zöme már nyugovóra tért a sűrű nap után. A lenyugvó nap felé mentek, így az este órák hosszat tartott már.
Pjotr a lepusztított asztalnál ült és laposfogóval hajlítgatott valami drótot egy kisebb kő körül. Felnézett Jaredre.
-Üljön már le, mérnök úr. - morrantotta a foga között. - Fon Slatt nem fog nagyon lemaradni tőlünk, ebben bízhat.
-Igen, igen. - hagyta jóvá Jared és lopva az orosz kezeit figyelte. - Rég dolgozik ezen, ugye?
-Mindig csak egy keveset. - Bólintott fel sem nézve Pjotr. - Csak annyit amennyire idő és figyelem van. - mosolyogva nézett fel a mérnökre. - Ha sokat verekszünk estére remeg a kezem.
-Á!. - vonta fel a szemöldökét Jared és gyorsan végiggondolta mikor ütött meg bárkit is az elmúlt közel negyven évben.
-Nem jeleskedem ilyen tapasztalatokban.
-Szerencsére. - Pjotr mosolyogva csavargatta a finom drótot. - Mi lenne akkor a mi dolgunk?
A csend a léghajón sosem volt csend. A nyikorgó fa, a rebegő vásznak, az olajosan csusszanó alkatrészek és nyikorgó kötelek elég komoly zajt csaptak. A két férfi hosszan ült egymással szemben a lecsavarozott lábú hatalmas asztalnál. A szobából a szél már kiszippantotta a hideg sültek illatát.
-Hm. Mit mondott Mona kisasszony, megérkezett az eső? - kérdezte nagy sokára, mint aki hosszú elmélkedésből réved.
-Igen. A vízszint majd' egy métert emelkedett. A gépei nagyszerűen működnek.
-Egyenlőre.
-Ne legyen olyan kis hitű, Jared. A maga gépei és Lora kisasszony keze együtt verhetetlen páros.
-A víz komoly dolog.
-Tudom én azt, tudom. - Pjotr hátradőlt és egyik kezében a kis mütyűrt fogva, másikban a fogót, nyújtózott egyet.
-Nem kíván lepihenni?
-Még maradnék egy keveset, ha nem zavarom.
-Nem, dehogy. - Jared elmosolyodott. - Mit gondol, Fon Slatt mérnökei mennyit fejlesztettek azon a hajón?
-Gondolom tőlük telhető mindent bedobtak.
-Én is ettől tartok.
-Én nem tartok ettől. Ön velünk van, Jared, és az ön elméje sem sokat pihent. - felpillantott a mérnökre.
-Nem szabad elbizakodottnak lennünk, Pjotr. Ha megengedi. Tisztelnünk kell az ellenfeleket.
-Ó hogyne.- Pjotr szórakozottan bólogatott, aztán letette a kis tárgyat a félig kiürült borospohara mellé. A bor aranysárga volt és sűrű mint a méz. Pjotr hosszasan nézegette anélkül, hogy felemelte volna. - Mit mondott? Borostyánsör? Inkább bor, nem gondolja?
-Igen. De ön is ismeri a szokások hatalmát, hiszen ön havasvári, nemde?
-Jaj dehogy. - vigyorgott az orosz. Havasvárakhoz csak annyi közöm van, hogy ugyanaz a földrész. -elfordította a fejét és egészen közel hajolt a borhoz.
-Jó reggelt uraim! - Kabbon hangja friss volt és ismét ott bújkált benne az annyira jellemző pajkosság.
-Reggel? Már reggel van? - pattant fel Jared.
-Sajnálom, hogy ki kell zökkentsem Khem úr, de az ég nyugati aljának vöröslése ez esetben a reggelt jelenti.
-Menjen aludni jared. Mi addig szemmel tartjuk az eget Kabbonnal. - bólogatott Pjotr.
-Hát jó. - hümmögött a mérnök és elvonult hálókabinjába.
Kabbon Mortell hümmögve turkált a tálakon maradt ételek között, majd leült és lábát feltámasztott a szomszédos székre. Egy szőlőfürtött csipegetett és a nagy kerek orr ablak fele pislogott.
-Maradt még csengődió is. Láttam hogy rákapott tegnap. - mutatott egy letakart edényre Pjotr.
-Isten ments. - nevette el magát a kalóz. - Egy életre bezabáltam belőle tegnap.
-Fon Slatt hajója továbbra is a nyomunkban van. Van valami gyors reagálású egysége is, ami követi. Nem hiszem, hogy bármit is a véletlenre bízna.
Kabbon komótosan ette a gyümölcsöt majd visszafordult Pjotr felé.
-Mondja csak, az ön értelmezésében mi mit csinálunk?
Pjotr felvont szemöldöke alól igyekezett olyan bután pislogni a kalózra amennyire csak telt tőle, úgy válaszolt.
-Gondolom, mi szinte mindent a szerencsére hagyunk.
Kabbon öblös nevetése betöltötte a társalgót.
-Mindig meg tud lepni. - letette a szőlőt és előre men az ablakhoz.
-Khem úr nagyon óvatos. Én a hirtelenebb dolgok híve vagyok, ugyenakkor szeretem elkerülni a felesleges vérontást.
Pjotr egyetértően bólintott és feltette a lábát a Kabbon elhagyta székre. kezeit a feje mögött sszefogta és komoly arcot vágott.
-Tegyük fel, hogy minden lépésünkről tudnak. - magyarázott Kabbon a lenyugvó nap felé. - Tegyük fel, hogy azt hiszik Fon Amber úr velünk van ezen a kellemes hajón. - hátrapillantott Pjotra majd újra előre néze magyarázott tovább. - tegyük fel, hogy maga Jake Fon slatt is azon a helyes kis ékhajón van odakint.
Pjotr bólintott.
-Erre van némi esély.
-Van. - hagyta jóvá Kabbon. - De mi van, ha ez az egész ezzel a könnyen észrevehető hajóval csak altató pirula?
-Én nem vagyok ennyire bonyolult.
-Én sem. - vigyorgott Kabbon. - De ezek shatteri nehézfiúk, ezek a bonyolultnál is bonyolultabbak.
-akkor?
-Nézzük meg. - Kabbon Mortell beakasztotta hüvelykujjait széles szines kendőjébe, ami a derekát fogta körbe. Vigyora olyan pimasz volt, hogy még Pjotr is elmosolyodott.
-Nagyon unatkozik Kabbon?
-Nagyon. - hajtott fejet a kalóz és tett pár lépést az orosz felé. - Van egy édes kis mentőkabin itt a hajónk alján. Három személyes, de az most mindegy. Elugorhatnánk és lepikkanthatnánk ezt a szépséget itt. Tudja, azt a kedves kis torpedót ami csak egy pontocska a horizonton ha hátra nézünk.
-Ha én mondanám meg mi legyen. - Állt fel Pjotr. - Én a lenti gyors egységet zárnám be valahova.
-Színt tiszta összezavarás?
-A torpedóhajóval nem tudunk és reményeim szerint nem is akarunk mit csinálni. Letesszük a magvetőt és kész. A földi egységük azonban ha kárt nem is tud tenni benne, megzavarni a folyamatot meg tudja.
-Azt mondja bezárni?
-Igen. Egy kis időre. - Pjotr megropogtatta a derekát. - Feleslegesen nem ölünk meg senkit, ugye Kabbon?
-Nem nem. - a kalóz vigyorgott. - És mi lenne ha fognánk, és amolyan armadai szokás szerint elkötnénk a torpedót?
Pjotr nézte az öreg martalócot, akin valahogy sem az idő sem a gengris érdes nyelve nem fogott, aki kikerült a vérburokból amit a Baist nem tudott, aki leölte Közösköd bansheeját és aki felépített egy csodálatos várost hogy végül hagyja csónakokra esni egy álomért.
-Nem bír magával Kabbon. - nevette el magát Pjotr. - Hogy csinálná?
-Hát... először is odamennék... ugye? - megfordult a tengelye körül és lassan egymásra fektette a két tenyerét. - becsusszannék valami réseken. - Olyan arcot vágott mint kit a konyhában süteményszél lopáson kaptak. - Aztán spontán feltalálnámmagam.... Például.
-Például? - Pjotrnak nagy önfegyelemre volt szüksége, nehogy elnevesse magát. - Mifelénk az ilyesmit bajkeresésnek hívják.
-Mifelénk munkának. - Mortell arca komolyra váltott. - Felkeltem a vadászt.
-Nagyszerű. - bólintott Pjotr. - akkor nem lesz senki józan aki gáncsot vessen ennek a kis unaloműzőnek.
-Valóban? - Mortell megveregette kifele menet az orosz vállát. - Akkor már kezdhetem is.

Az órák hosszat lemenő nap fényében a szinte láthatatlan hatalmas léghajó és a nyomában az ék formájú társa lassan zsugorodott. A Fon Amber nevével jelzett szépségből hamarosan levált egy kabin és kisvártatva egy csomag is zuhanni kezdett. A horizont narancssárga fényében aranykeretben látszott ahogy a mentőkabin egyenesen nekimegy a torpedóhajónak.
Keats, a viharhajón csóválta a fejét, és immár sokadszora kellett eldöntenie, hogy jelenti e a kalózkodást a főnökének, vagy sem. Végül úgy döntött ez esetben biztonságosabb a kis társaságnak, ha szól és bár állt egy fél percet a kabin előtt, végül mégis bekopogott Uther Doulhoz, hogy jelentsen neki.