Bemutató

Valójában nagyon is félt. Eleget látta őket harcolni. Tudta, hogy nagyon jók. Azt is tudta, hogy beleestek a klasszikus hibába. Nem tisztelték az ellenfelet, csak ha az maguk közül való volt. Valóban nem nagyon volt súlycsoportjukban senki a vizeken. Dante meg merte kockáztatni, hogy alvó a szárazföldeken se nagyon akadt volna ellenük. A Világseb közelsége hirtelen volt. Neki mindenképpen rosszul esett a mágiát zavaró sós lehellete. Akkor azonban már nem léphetett ki a saját szinházából. nem varázsolt, és a bemutató estéjére biztosan tudta, hogy ott sem fog. Legszebb az ellenfél területén nyerni.
-Ez olyan démoni, nem? - kérdezte Lora miközben a Hegpáncélosok bemosakodását nézték, hetekkel korábban.
-Nincs benne mágia.
-A sima mészárlásban sincs.
-Hm. Azt hittem, abban van. - vigyorgott akkor Dante.
A közösködi arénában, melyet hajók fogtak közure és hordókon lebegett a vízfelszinen, megjelentek a harcosok. Négy hegpáncélosból vágta ki magát a jobbik kettő. Majd a maradék néggyel kiegészült csapatból vrekedte ki magát a legjobb három, akikkel neki kellett szembenéznie.
Dante tanult Lorától. Megtanulta, hogy jobb megfizetni az árat idefenn, mint megvárni a Főnök seregeit és lennt maradni. Idegesen keringett a pihenőkabinban. Jatame sajnálkozva követte a mozdulatait.
-Figyej, Jate - guggolt a nő elé - én nem akarlak bántani, de ha megébred bennem a mágia biztosan megöllek.
Jate elnevette magát és megpaskolta Dante fejét.
-Ugyen. Nem fogsz megölni. Ez egy bemutató. Mi sem fogunk megölni.
-Kérlek bocsáss meg, ha mégis megölnélek.
-Dante...
-Kérlek. Oldozz fel!
-Ha megölsz, Dante, akkor annak úgy kell lennie. De kétlem, hogy karcolásnál nagyobb sebet ejtenél rajtam.
-Köszönöm. - Dante valóban megkönyebbült.

Első nap volt. Frissen lekerültek a halállistáról és a hadihajóról. Megkapták a szállásuk és a munkájukat Armadán. Dante belépett a harci sodrás barakhajóinak egyikére és meg volt győződve róla, hogy ő egy valaki. Elhitték.
Az első bemutató után azonban, mikor Uthert sikerült kishíján fejbedobnia egy tőrrel megváltoztak a dolgok. Hegpáncélossá kellett volna válnia. Azt meg cseppet sem akart. Szétvegdosni magát napról napra. Valami undorító trutymóval süríteni a vérét, hogy méreggé váljon. Nem. A génjei már oda vannak, de a teste működik, a vére forr ha kell vagy jégkása ha az kell, de nem egy barna folyam ami mérgez, öl, ragad és heged, mint valami inteligens zselé. Undorodott tőlük. nem akarta. a nagyképűsége vitte ebbe a helyzetbe, az a nagy arca. Emlékezett Monára, naponta látta maga körül ahogy kiegyenesedik. "Arcom, arcom. Széles vállam"
Ott járt közöttük. Bármelyik lehetett volna. Magasabb volt náluk, de nem gyorsabb, nem ügyesebb vagy erősebb. Az Uther elleni támadás sikeressége végleg megfosztotta a lehetőségtől. Nem mintha komolyan elgondolkozott volna rajta. Azt hitte egyszerűen kidobják és kész. Nem így történt. Uther beszélt Jateval és onnentól nagyon kellett vigyáznia a józan eszére éppúgy, mint a teste épségére. Nem mondtak neki semmit, de rendszeresen elverték. Aztán kihirdették a második bemutatót neki pedig csőlátása lett. Még jó, hogy Pjotr megcsinálta az edzőtermet. Jared is összekapta magát, hogy ha kell tevőlegesen is közbeléphessen. Nem akarta igénybe venni egyikőjük mágiáját sem. Azt akarta hogy egyszerű gladiátorok legyenek, akik megfizetnek neki.

Jate már kint volt, várta őt. Ő állt a kijárat fényében, árnyékában az angyal várt vérszomjasan.
-Ha megölnek legalább megbosszul. - gondolta, aztán kilépett a porondra Armada négy legjobb kardforgatójából három elé.

Földre vitték. Hasalt. Kezében a kard keményen marokra fogva. Másik keze egy lüktető csomó a hátára szorítva. jate felállt rá és a kardját teátrálisan a nyakához fogta. A csata vége lett volna ez. Hagyta nekik, hogy lejátszák. Bordái törtek, a bal kezének minden ujja eltört, a hátán négy vágás volt a melkasán kettő. Jate állt a hátán. Talán évek óta. Az angyal aza árnyékban lapult. Dante úgy érzete az arcába bámul. Kinyitotta a szemét de csak a deszkák víztől-vértől iszamos felszínét látta. Árnyékbe vonva.
-Na elég lesz. - gondolta. Megbűnhődtem. Most akkor megyek.
A véletlen, a varázslat ott tombolt az elméjében. A világseb felhorgadt valahol távol, Uther kardja megremegett a harcos hátán. Dante felállt. Hátáról Jate lassan esett le, mint egy papírdarab. Csúnyán, egyenesen felnyársalódott Dante hátratartott kardjába. Majd elterült. Dante a nő testéből kiemelve a pengét ledöfte a szemközt álló döbbent hegpáncélost is. Persze a harmadik elvágta a térde szalagjait hátul, de a dobástól nem menekülhetett meg ő sem.
Dante a pillantások súlya alatt feküdt. Lora az árnyékban alatta, a patrónus valahol felette. Előtte a tömeg, mögötte a Világseb. A térdei megremegtek. Víz, jéghideg víz borította be a lábait. Az idő újra meglódult és felzúgott a tömeg. A hang felelemte, felállította a lábára. A harcos a hasában hagyta a kardot, de mert Hegpáncélos volt nem adhatta fel. Vetődött. Dante elfordult és kiréntotta belőle a kardot. A férfi a fájdalomtól szinte elájult. A vér bugyogott belőle mint valami puding. Dante egyszerűen hasralökte és felállt a hátára. A penge ragacsos fekete élét úgy tartotta a torkához ahogy pár perccel korábban Jate tette. Felnézett a Szeretők mellett álló Utherre. A kard ereje átsütött fájdalmon és őrületen, vérszagon és a tömeg üvöltésén is. A szerető halált mondott, de Uther megrázta a fejét. Dante elengedte a harcost és lelépett a hátáról. Csak eztán nézett a lelátó felé, ahol a többiek ültek.