Munka

A csapzott férfi hevesen tépte le fejéről a repülősszemüveggel egybeépített sisakot. Az arca sötét volt, csak a szemüveg védelmében maradt meg az eredeti bőrszine. Újraformált szemében a blende ráélesített az elé sietőkre.
-Kevésen múlt, Elődök Hada! De milyen kevésen! - kiálltott nekik és a hóna alá csapta a sisakot. Szedte a lábát, hogy az erős szélben mielőbb fedezékbe kerüljön a hajón. Közben meglazította a hevedereket a mellkasán. Az első akivel találkozott sietve kezet fogott vele, majd a hátára erősített csomagot emelte le róla, sietve, menet közben. A másodikkal is kezet fogott és a kezébe nyomta a sisakot. Lelkesedése nem csappant. Csak úgy dőlt belőle a szó.
-A turbináink okozták a gondot. A platón billegtünk mind, uraim. Olyan vészterhes merülés volt ze, amiben még nem volt részem.
A vele siető három férfi lekesen veregette a hátá-vállát.
-Te vagy a legjobb, Brow, nemhiába.
Végre beértek a hajó utasterébe. A kapitány a hídon fogadta őket. Széles térképasztalán egy porszem sem látszott. Lábánál ott pihentek a ládák. Browl szeme rá tapadt a rozsdás, korallokkal dúsan benőtt kupacokra. A kapitány intett, hogy mindenki menjen ki. Hárman maradtak, a kapitány, aki nem szállt alá, a megbízó, aki két tenyérrel támaszkodott az asztalra és kisfiús kiváncsisággal pislogott a ládák felé, és Brow, aki alászállt és életét kockáztatta ezekért a holmikért. Brow zavartan fordult körbe, aztán tisztelegve ütötte össze a sarkait. A nehéz ólombetétes csízmák kondulva csapódtak össze.
-Uram, engedje meg, de nem biztonságos itt kinyitni. A Morabe Hills íly mohóság... khm ilyen meggondolatlanság miatt süllyedt el. - zavartan nézett a kapitányról a megbízóra. - Nem tudhatjuk biztosan, hogy mi van benne...
A megbízó egyetértően bólogatott.
-Mondja Brow, mi volt odalenn?
-Egy elsüllyedt hajó, uram. A kéreglemez szélén billegve, lassan sodródva le a mélybe. Amikor behorgoztuk leszakadt a felső lemeze, úgyhogy alá kellett szállnunk, hogy addig fenn bírjuk tartani, amíg kipakolunk.
-Értem...
-Olyanok, uram, mint a hamu. Úgy néz ki, mint egy hajó, egyben van, de nincs benne semmi. Üres korall meg mészkő, zárvány, luk a kőben. A vas kirohadt már nagyon régen. Ezek valami brutális habfémből vannak, amit nem bír felemészteni se a víz se a mélylények se a tengeri állatok. - kissé riadtan nézett hol a kapitányra, hol a megbízóra.
A kapitány az asztallapot nézte, láthatóan nem kívánt belefolyni a vitába.
-Kinyitjuk. - lendült el a megbízó és negy sóhajtással felemelte az asztralra a súlyos ládák egyikét. Az övéből kétélű kést húzott elő és elkezdte megtisztítani a láda egyik oldalát. Brow megbabonázva nézte. Lassan rés nyílt az vastagon benőtt felületen és a megbízó felkiálltott örömében. A láda felső fele több darabra tört, belül azomban érintetlen volt. A legkönyebb szivacsos szerkezetű habfémmel volt kitöltve, ami pontosan felvette a benne tárolt tárgy körvonalát. A megbízó kiemelte a hosszú bonyolult tárgyat és gondosan megvizsgálta.
-Tudja mi ez Brow?
-Nem uram.
-Akkor jó. - mondta és visszatette az épen mardt félbe.

A kantinban nagy volt a hangzavar. Kanál és tányércsörömpölés, ételszag és emberszag keveredett a tenger sós permetével. Kint tombolt a szél. a hosszú asztal körül katonák és matrózok üldögéltek. Volt aki még nyammogott az únásig ismert ebéden és volt aki már rég elpusztította. Téma volt végre. Felpezsdült a beszélgetés.
-Öregem, ez a Brow, ez nem semmi!
-Sokatpróbált öreg harcos, nem hiába!
-Láttátok a csávót a Léggyel?
-Jah. Sosem láttam még Legyet, azt hittem mese.
-Ki ez az ürge?
-Szerintem kalóz.
-Kalóz e? Haha. Azt idejön és nem köti el a hajót mi? He? hahaha!
Kitört a röhögés. Aztán az egyik hirtelen felpattant és kirohant a kantinból. A többi egy pillanatig csak bámult.
-A Légy! Nézzük meg a Legyet!

A kis masina nem volt nagyobb fürdőkádnál. Apró műszerfala, botkormánya és két pár finomszövésű szárnya volt. Apró hajtóműve az ülés alatt. A megbízó hamarosan kijött a kapitánnyal az oldalán. Brow valamivel lemaradva mögöttük. A fickó felpattant a Légyre és egy pöccintéssel beindította. Pár perc múlva valahonnan a magasból kötél ereszkedett alá, és fél óra múlva az össze sáda felkerült egy szürke színű, szinte láthatatlan léghajóra.
-Ki ez a fickó, uram? -kérdezte Brow a kapitányt félszegen.
-Fon Amber embere...
-Uhh. - Brow beletúrt kócos hajába.
-... Zedan Twillart.

Cselédek és urak

Vong úr fáradtan roskadt le a konyhában álló stokira. Marisha, a kistermetű úraformált rabszolganő ügyesen serénykedett a hatalmas konyhában. Apró teste ellenére pontosan és igen gyorsan dolgozott. Az ő magasságához igazított guruló létra segítségével, mint valami kecses apró pók futkosott a lálakkal és zsákokkal a tűzhely körül. Négy újraformált karja magától érthetődő profizmussal dolgozott.
-Vong úr, egy kávét? - kérdezte a komornyikot és választ sem várva nyomott a kezébe egy csorbaszájú bögrét.
-Kedves tőled, de amit nekünk főzöl ihatatlan.
-Az a te bajod, hogy az uraságét szagolod! - nevetett a nő miközben megkostolt valami krémet. - Várható délutánra valaki?
-Jared Khem, esetleg a banktól valaki, de le kellett foglaljam a Montent casinóbeli blackwoodot neki.
-Akkor minden rendben. - Marisha visszatette a fedőt a serpenyőre és hirtelen leült a konyhapultra. Kezeit köténye zsebébe rejtette. - Jobban van?
-Azt hiszem, most valóban jobban van. Neelo csinált vele valamit.
-Gyűlölöm azt a ribancot. - fintorgott Marisha.
-Születése óta ismerem. - Vong úr óvatosan a kezébe nyomott kávéba kortyolt. - Amikor nagyon, de nagyon kellett akkor a bácsikáját támogatta. - Vong úr lassan csóválta  fejét, szemei fókuszálatlanul meredtek a bögrébe. - De hacsak teheti alávág neki.
-Kicsiben az ilyen értelmetlen. Az örökösök életében is támogasság a pénzforrást, különben nem lesz mit örökölni.
-Igazad van Marisha, bölcsen szólsz mint mindig. Neelo azonban az anyja vére, míg Fiend az apai vonalé.
-Milyen volt az apja?
-Sosem láttam.
Marisha tágra meredt szemmel csodálkozott a komornyikra.
-Az hogy lehet?
-Egy nap megérkezett a nő. Várandós volt. Az úr beszélt vele, majd utasításokat adott a gyermekekre vonatkozólag. Addig azt sem tudtam, hogy van fia.
-Oh. Tehát nem rokonok valójában. - vigyorodott el a szakácsnő.
-Szerintem azok, Marisha. Ugyan olyanok, lényegében. Ezt nem lehet megtanulni.
Hosszan forgatta a pocsék kávéval teli bögrét. Marisha megvonta a vállát és leugrott a pultról. Folytatta a munkát, kevert és matatott tovább. Végül Vong úr szólalt meg újra.
-Marisha, ha megtennéd, valami tengerit is főzz ma...

Délután az úr méltóságteljesen kilépett a házból és felszállt a konflisra. A Montent kaszinóba hajtatott és ott azonnal a blackwood terembe ment. Gondosan felakasztotta a kabátját, letette a kesztyűjét és a kalapját is. Mély levegőt vett és körbejárta a monstrumot. A hatalmas gépkocka mint valami sarkára állított pimaszság lebegett a terem közepén. Ő meg-megállva figyelte. Közel egy órát szánt rá, aztán meghúzta a falikart és nakiállt játszani.
A casino alkalmazottai néha frissitőt és gyümölcsöt hoztak neki, aztán magára hagyták a szerkezettel. Ő megszállottan kergette benne a golyót, karok és tekerentyűk segítségével forgatva és osztva részekre a kockát.
Este volt már mire végzett. Alul a kis nyíláson kiesett az elefántcsont golyó. Ő felvette és két tenyerébe zárta. A kocka még mozgott, lassan osztódott, mint valami élőlény, egyre kisebb és kisebb darabra. Ő állt és nézte az osztódást, kezében forgatva babusgatva az elefántcsont golyót.
-Szép munka volt Jared, igazán szép munka. - suttogta, és mellényzsebéből tágulóoldalú fiolát vett elő. Aztán belépett a kocka egykori belsejébe, a szoba közepébe. Az osztódás már csak itt zajlott. Végül feltárult a kockába rejve, mint valami hatalmas gépgyümölcs adta elő a magot, a mindent mozgató eszenciát és ejtette maga alá, mint egy kotlós. Ő ugrásra készen várta a felnyitott fiolával, és utolsó cseppig felfogta a közel három deci földnektárt.
Gondosan bezátra a kis tárolót és kabátjába rejtette. A golyót tenyerén vizsgálva lépett ki a casino játékterébe. Ott körülnézett és a pénztárhoz ment. A pénztáros megilletődötten zárta be a kis kabin ajtaját és intett egy biztonságinak hogy menjen vele.
-Elnézést uram, de tudja a szabályozás.
-Igen, tudom.
-Természetesen nem nyerhette volna ki belőle a golyót ha a puszta kezén túl másra is támaszkodott volna, de megérti ugye, hogy a saját szememmel kell látnom.
-Természetesen. - még mindig szorongatta az elefántcsont golyót. ami lassan kézmeleg lett tenyerében.


-Jó estét uram! - sietett a gazdája elé Vong úr.
-Jó estét. Készen áll a vacsora?
-Természetesen. Parancsoljon. - Vong úr lesegítette a kabátját. -Nem tudom nem észrevenni úram, milyen jó színben van.
-Négy órámba telt, de sikerült megoldanom a blackwoodot, amit javasolt.
-Oh! Uraságod elméjéhez nincs is fogható.
-Küldjön egy szeretet csomagot Jared Khemnek, Vong úr.
-Tárgyit vagy élőt, uram?
Az uraság megtorpant és hátrafordult a komornyikhoz.
-Küldjön neki jegyet Madame Pino házába, az Olajozott Ütem-re. - elmosolyodott - Vong úr, van szeretője, Khem úrnak?
-Tudtommal nincs.
-Akkor jó. Nem teheti meg, hogy visszautasítja, ám nem venném a szívemre, ha emiatt megvonná magát tőle a szeretője.
-Igen, igen. Azonnal intézkedem. - Vong úr igyekezett a beszélgetést a vacsorára terelni. - Parancsoljon.... Narancsba forgatta Marisha, de vannak tengeri halszeletek, citrommal, nyersen is és füstölve is, ahogy uraságod szereti...

Hiba

-Uram az első hajó beért.
-Köszönöm, Vong úr. - letette az újságot, nehézkesen felállt és megigazította elegáns mellényét. - Hozzon kérem egy tál gyümölcsöt a teraszra.
-Igenis uram. Ha a jelentés megérkezik, uram, megengedi, hogy masszőrért küldessek? -Vong úr arisztokratikusan megemelte az állát. Az úr kedvtelve szemlélte a komornyikot.
-Tetszik az aggódás és a pimaszság ilyen keveredése, Vong úr. - közelebb sétált az ajtóhoz, és így Vong úrhoz is. - Mit gondol, kipróbáljuk e Minna Nien szerzeményeit?
-Mindenképpen uram. Azt hallottam, hogy igen jól sikerültek.
-Vong úr, kérem... - az öreg mosolya vérfagyasztó volt - szükségem lenne némi mézre. Mit javasol, mely forrást vegyem igénybe?
-A vendégeink még úton vannak, uram. - Vong úr nagyot nyelt. Kissé kiesett a szerepéből és megigazította a felöltőjét. - Ha bátorkodhatok javasolni valami kevésbé költségeset, uram.
-Bátorkodhat.
-Blackwood, uram. A Montent casinóban, uram.
-Ohhh. Már ott is. - kiérvén a teraszra széleset nyújtózott. - Küldessen masszőrért, Vong úr és foglalja le a Blackwood termét délutánra.
-Igenis uram. - Vong úr megkönnyebbülve fordított hátat a terasznak és benne a lassan vetkőző nemest. A hatalmas eb, ami eddog a kis medence mellett a bokor hűsében aludt most gazdájához sietett.
-Ja és, Vong úr... hivassa ide Jared Khemet újra. Micsoda pimaszság, hogy nem értesít ha újabb Blackwoodot épít. - sóhajtva bújt ki az ingéből. Vong úr visszafordult és újra rabulejtette a szemét a gazdája hátán futó hegek brutális szövevénye.
-Lehet, hogy ez az a darab, amit két éve épített az Ön megbízásából.
-Abban nincs nektár, Vong úr. - fordult hátra és egyenesedett fel a ház ura. tekintete Vong úrébe mélyedt, arcán szégyen és harag rajzolódott ki. - Takarodjon.

Mona - Vendégbejegyzés

A fűző annyira szorította a derekát, hogy eleinte figyelmet kellett a légzésére is fordítania. Nem hajolhatott nagyon le, mert a dekoltázsa mély volt, a rengeteg anyag pedig úgy ringott a csípőjén minden lépéstől, hogy nem bírta nem érezni, mennyire hangsúlyos, ahogy jár. "Ahhoz képest, hogy milyen szigorúnak tűnnek az erkölcsök, mintha másra sem lenne mindez jó, mint hogy az ember csak a testére tudjon koncentrálni - vagy a másikéra..."
Aztán elkezdődött a bál, és ez teljesen lekötötte a figyelmét. Igyekezett minél több információt begyűjteni, rendszerezni és könnyen felhasználhatóvá tenni a többiek számára a bálozó sokaságról, egyidejűleg szemmel tartani Lorát, aki hála az égnek, kivételesen nem rohangált mindenfelé, jelentősen megkönnyítve ezzel Mona dolgát. Egész addig prímán is ment minden, amíg Kathleen nem vette az irányt Zidan Twillart felé, aki a sakrikator tolmáccsal beszélgetett épp. Mona kissé hátrébb állt meg, mintegy jelezve, hogy ő csak kísérő (hiszen Kathleen azt mondta, mint komorna, részt sem vehetne valójában egy bálon, és Monának teljesen megfelelt a megfigyelő szerepe ebben az idegen, furcsa és veszélyes helyen), de a tolmács felé fordult, és miközben kezet csókolt, dicsérte Mona szépségét. Mona otthon nagyon is jól tudta, hogyan szerelheti le ezeket az első, és érzése szerint mindössze udvariasságból elhangzó bókokat: visszadicsérte az illetőt. Most is automatikusan, szinte oda sem figyelve mormolta, hogy "Ja, persze, Ön is nagyon csinos", csakhogy a tolmács, Lourie Hervitt erre elvigyorodott és tovább fogta a kezét, miközben olyan zavarba ejtően vetkőztető pillantással méregette Monát, ami otthon legalábbis nyílt szeméremsértéssel ért volna fel. Mona nem akarta visszahúzni a kezét, azt gondolta, ez illetlenség, hiszen egy kézfogásnál is nagyjából egyszerre szokás elengedni a másikat, sokkal korábban a másik szándéka előtt udvariatlanság, de Kathleen figyelmeztetően sziszegte a linkben, hogy "Vedd vissza a kezed, ez nyílt felhívás valami egészen komolyra!", úgyhogy végül csak kiszabadította magát és hamarosan az önuralmát is visszanyerte volna, ha a pasas nem kéri fel azzal a lendülettel táncolni, amit kapásból visszautasított volna arra hivatkozva, hogy nem ismeri a helyi táncokat, csakhogy a tolmács lelkesen ajánlkozott tanárnak, Kathleen mentális instrukciói ("Mosolyogj! De igen, táncolsz vele! Úgy! Kedvesen!") meg olyan erőteljesek voltak, mintha belökte volna a táncparkett közepére, úgyhogy végül abban a helyzetben találta magát, hogy egy idegen - és rém jóképű - fiatal férfi karjaiban lejt a parketten, miközben záporoznak rá a kérdések, amiket megpróbál visszakérdezéssel vagy hümmögéssel és semmiségekkel hárítani. Mire a számnak vége lett, ő is megnyugodott kicsit, és amikor Lourie felajánlotta, hogy megmutatja a homáremberek városát valami kapszulában, már majdnem hűvös fejjel mérlegelte, hogy mit válaszoljon. Igent mondott, bár a pasi mintha kezdett volna túllőni a célon a szendvicsekkel - Mona nyelt egyet és az udvariasság jegyében visszafogta a piszkálódó kérdést, hogy vajon hány napra mennek.
A sakrikator város gyönyörű volt és nagyon, nagyon érdekes. Mona egyre jobban belefeledkezett a víz alatti szépségekbe. Lourie végre abbahagyta a kérdezősködést - persze nem zavarták volna egyébként ártalmatlan kérdései Monát, de nem bízhattak meg senkiben, pláne a Pénz rokonaiban. Sajnos nem tudta magát teljesen zavartalanul átadni a szemlélődésnek, mert rendre eszébe jutott Romeo és Cleo, előbbi az építészeti különlegességek, utóbbi a mindenhová tömegesen ültetett vízinövények miatt. Mikor először tört rá az emlékük, szinte beleszédült, és egy pillanatra majdnem megtámaszkodott Lourie vállában, de az utolsó pillanatban visszafogta magát és a könnyeit is visszanyelte valahogy. Utána már akárhányszor látott valamit, amitől felkiáltott volna, hogy milyen szép!, inkább arra figyelt, nehogy a fájdalmát és a szépség előhívta veszteségérzetét elárulja vele. A dolgát az is nehezítette, hogy Pjotr szemén keresztül látta, amint Blackwood Lorához lép és hosszan beszélget vele - innentől a beszélgetésük végéig figyelme egy részét a gesztusaik lehetséges értelmezésére fordította (és persze folyamatosan figyelt, nehogy elmetámadás érje a linkben tartózkodókat). Egy víz alatti téren aztán szoborcsoportot pillantott meg, akik magas figurájukkal alkalmasnak tűntek egy kis ártalmatlan puhatolózásra.
- Milyen magasak ezek a szobrok... Ó, igen. A sudár hölgy és Ön, Hervitt úr, jól sejtem, hogy rokonok? - Mona örült, hogy rátalált a sudár szóra. Úgy érezte, egy szimpla "magasban" nem lenne benne, milyen elegánsnak látja a nő termetét.
- Igen, testvérek vagyunk. Feltűnt Önnek a hasonlóság?
- ...Umm. Igazából a hajuk miatt gondoltam. Ezt a fajta hajviseletet csak Önök viselik itt.
- Ó, igen. Ez egyfajta népszokás nálunk - válaszolt a férfi derűsen. - Jared Khem mérnököt, ha jól sejtem, ismerik.
- Miért is kellene? - kérdezett vissza Mona azonnal gyanakodva.
- Nos, neki is ilyen a haja, ugyanezért. Kevesen vagyunk, ez egyfajta összetartozást jelent. - Monában végigfutott, ha a Pénz rokonai ezek szerint ugyanonnan származnak, ahonnan Jared Khem, akkor Lora ide vagy oda, miért is lenne a mérnök hozzájuk, az épp csak megismert idegenek felé lojális? Holott annyi mindent köszönhet a Pénznek, aki ráadásul ezek szerint még honfitársa is. Az is eszébe jutott, hogy ha Hervitt ilyen természetességgel említi azt, hogy ők és a mérnök ismerik egymást, akkor tulajdonképpen talán nyíltan is beszélhetne. Mindenesetre egyszerűbb lenne a dolga. Egy kérdés nem hagyta nyugodni.
- Önöknél, az hol van, ha meg nem sértem?
- Feníszben.
- ...umm. Umm. Fenisz, jól értettem?
- Fenísz, lent délen.
- Umm. Fenísz... - Mona tűnődve nézett ki a kicsi jármű ablakán. Valami az arcára lehetett írva, mert a pasas rákérdezett:
- Ismerős Önnek ez a név?
- Umm... egy... egy általam kedvelt helynek nagyon hasonló neve volt.
- Ó. De remélem, nem kavartam fel túlságosan? - nézett aggódva rá Lourie.
- Ó, nem. Jaj dehogy - Mona tőle telhetően könnyeden mosolygott, bár egy pillanatra eszébe jutott, hogy olyan fejet vághat, mint Wednesday Addams, mikor mosolygásra kényszerítették.
- Ennek örülök - mondta a férfi, és megint elővette azt a zavarba ejtő nézését. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a tekintetével fogva tartotta Monáét.
- Azért remélem, nem megyünk neki semminek - jegyezte meg végül, amire már Lourie is elnevette magát és bevette a kanyart.

A bál

A léghajó lustán lebegett pár méterre a földtől. Laurie és Penelope könnyedén beszélgetve ácsorogtak mellette, míg a szolgák elszállították kevés csomagjukat. Fiend kedvesen bókolt Neelonak, aki macskamód dorombolt. A kocsi megérkezett, ők úgy szálltak fel, mint kiket nem köt semmi szabály. A követségen Laurie udvariasan elnézést két Neelotól és felkereste a követet. Neelo állt egy darabig az épület előtt, hosszú szempillái alól aprólékosan megfigyelte ezt az építszeti csodát. A kőboltíveken nyugvó hatalmas cseppre emlékeztető organikus mintákban tekergőző fémvázat. A mintákat kitöltő üveglapok, ívesek voltak és hatalmasak. Az épület mögött a hegyoldal lankásan emelkedett, nemesi házak, követségi épületek egymástól parkokkal elválsztva néztek a nyugati óceánra. A sakrikator követség acél-üveg csodája a parton állt, előtte kis épített öböl, melynek ívét tükrözték vissza a vízfelszinen álló dézsák, bennük egy egy pálmafával.
Neelo ismerte a homárok építészetét, járt már merülőhajóval a Kerhett kikötőben, így el tudta képzelni miféle városkát ölel körbe és óv a tengeri ragadozóktól az a rács, melynek ívét jelöli a kövel száz pálmafából
álló fasor.
Hátra sem nézett a szolgára, csak intett egy aprót, hogy indulhatnak. Úgy lépett el a két hatalmas homár őr mellett, mintha haza érkezne.
Fedd Horkett lépett elé abban a zavarbaejtően szűkre szabott öltözékében, mejtől Neelo minden alkalommal megkívánta a szikár fekete férfit. ismerte a történetét, ismerte a lojalitását, de nem ismerte az ösztöneit. Fedd Homkett bőre szénfekete volt, füleit és orrát, valószínűleg szemeit is tengeri életmódhoz alakították. Hosszú laposkörmű ujjai közé úszóhártyát építettek, melyeket elegáns természetességgel viselt. Mezítláb volt, ami olyan erotikus volt neelo számára, hogy maga is meglepődött.
Fedd Horkett mélyen meghajolt előtte. Neelonak így módja volt hangtalanul kiengedni a bennszorult levegőt, fűzővel és vággyal megszorongatott tüdejéből.
-Öltőzőszobára és két öltöztetőre van szükségem.
-Igenis, úrnő. Kérlek fáradj velem.
Neelo ismét oda sem nézve intett a szolgának aki fonott ládáját hozta.
A shakrikator követség hatalmas volt és brutálisan demonstrálta a homáremberek véleményét a világról. Szépség, nagyvonalúság és erő játéka volt itt minden szeglet, bútor és látvány. Neelo kinézett a z öltözőszoba ablakán és apró elégedett mosollyal nyugtázta az épület tökéletes tájolása miatt elé táruló látványt. A nap éppen leukott az óceán mög. A hosszan előrenyúló móloknál álló hataklmas utasszállítóhajok mint hatalmas kíséretetek sötétlettek. Az ég bíbor és narancs volt, feljebb lila és mély tintakék. A tenger aranyszínben csillogott, de az öbölben a sötétkék víz alatt felderengtek Kerhett homárnegyedének fényei. A kis öbölben utcák rajzolódtak ki, és az a híres üvegsétaút, melyben haladva az emberek száraz lábbal sétálhattak a tengerfenék ucáin. A sétálóutca üveg és acálcsőve mélyen lekanyarodott a homárnegyedbe és kanyargósan tért vissza az öböl másik oldalán.
Neelo egy szó nélkül felöltözött. A segédek mindent a helyére illesztettek rajta, csattok és pertlik, patentok és rejtett záródások segítették, hogy a merész és kihívó ruha olyan külsőt kölcsönözzön neki, mintha egy másik bolygó nemes idegen fajának királynője lenne.
Penelope Khinna fon Amber nagyjából így is tekintett magára. Ritka, kihalóban lévő nemes és nagytudású faj egyik utolsó példányaként, aki nem vesződik már a szaporodással.

Azt szerette a legjobban ahogy a beszélgetések egy pillanatra megakadnak, ahogy kiterjeszetett aurája beleakad a bálozó tömegbe. Két métenél pár centivel magasabb sudár alakja, jellegzetes kasztszimbólumként viselt haja, és elemi magabiztosságot sugalló tekintete ellenálhatatlanná tette. Ezt csak mégjobban kiemelte elöl térd fölött végződő, hátukl földig olmó sárga-narancs fűzöld ruhája.
Szemével Fiendet kereste, majd ráakadt és meglátta mellette Zedan Twillartot is. súlyosra sminkelt szemei összeszükültek. Twillart egy bájos nővel kezdett táncolni. A nő éteri alakja méltóságteljes volt, arcéle finom. Neelo kiterjesztette az érzékeit és beszippantotta a nő illatát. A parfümökön átcsendülő ferromon szagát egzotikus izzel vonta be a kén csípős pikánssága.

-Senki más nem vette volna észre, drágám. - hajolt közlebb a bátyjához, miközben gyümölcsöket válogatott a sárászöld asztalról. - Senki más.
-Én a társnőjével tettem egy kört mélyvizi kapszulában. Kellemes, pihentető volt a nyüzsgés közepette.
-Az egyik férfi kért fel táncolni, láttad?
-Nem, sajnos nem. - Fiend felnevetett - Melyik?
-Nem a fekete, bár ha valamire kedvem támadna ma, az a fekete. Kár hogy a távolban mulatott a barátja táncán.
-Mi lesz a következő  lépés? - lassan haladtak asztaltól asztalig, a fehértől indulva a sárga ételekkel megrakottól lassan jutottak el a bíbor ételeket kínálóig a zöldeken és a lilán keresztül.
-Szerintem hazudnak.
-Jah! persze, hogy hazudnak. - Fiend két nagydarab vöröslő halszeletet emelt a tányérjára. - Twillart szerint szélhámosok.
-Oh. Kénytelenek leszünk.
-Kénytelenek. - Fiend felnézett Neelora és megnyalta a száját.- A feketét szeretnéd?
-Ahogy te is.

Jake fon Slatt

Könnyed léptekkel ment a fiakkerig, ruganyosan fellendült rá és kényelmesen elhelyezkedett.
-Mehetünk! - szólt oda a kocsisnak, és elégedetten vette tudomásul, hogy Morren az, kedvenc testőre. - Ha már így alakult, menjünk Madam Pino élmányházába. - irányította a kocsist és hátradőlt a puha ülésben. Mindkét karját a háttámlára tette, uralta a teret és az utcát is.
Madame Pino háza a nyugati sugárúton állt, gazdag üzletházak, előkelő kiállítóterek és éttermek között. A Moom szinház és a Farigatti modellház között. Jake fon Slatt lelépett a fiakkerről és a szimpadias beengedőembenek biccentve belépett ahatalmas bizarr épületbe. A recepciós megemelte a kalapját és hajbókolva jött elé.
-Körbe megyek, Dreu... legyen szíves.
-Engedje meg, nagyságos uram, hogy kísérőt ajáljak.
-Hogyhogy?
- Házunk legújabb szolgáltatása, hogy kísérővel szemlélőként is bejárható a ház.
-Oh. És kit ajánl?
-Miss Lottet vagy Mr. Herklét.
-Ha Miss Lottet kéri, akkor gondolom a teljes szolgálatra jogosult a vendég.
-Természetesen, uram.
-Nagyszerű. gyedül megyek.
-Igenis uram. A Madamot értesíthetem róla, hogy megtisztelt minket személyes jelenlétével?
-Boldoggá tenne, ha végezné a dolgát, és nem zavarná meg a Madamot ilyen apróságokkal.
A recepciós meghajolt és intett az ajtónállónak, hogy engedje be fon Slattot. Miután az eltűnt az ajtónyílásban a recepciós megrogyott kicsit.
-Ki ez a fickó?- intett a fejével az ajtó felé az őr?
-Ő építette ezt a helyet, a nagyfőnök, a tulajdonos.
-Ő is találta ki?
-Az első modellt igen. Ha érted a szót, a játékelv az övé.
-A játékelv. Jah. - Az őr harákolt majd köpött, végül visszaállt a bársonyfüggönnyel takart ajtó elé.

Jake fon Slatt az öltözőhelységben megszabadult elegáns ruháitól és felvette az odakészített fekete nadrágot és ujjatlan felsőt. A ruhadarabok elnyűttek voltak, de tiszták. Jake elégedetten dudorászott. Pontosan tudta mire számítson. Bekötözte a kezét egy hosszú fáslival, és bekötözte a lábát is, melőtt az odakészített bakancsba dugta volna. amikor elkészült meghúzott egy kart a továbbvivő ajtó előtt, és várt.
A következő meszeltfalu apró szobában egy lecsavarozott asztal volt, rajta egy kés, egy adag érzéstelenítőkapszula, és egy kötés. Elégedetten vizsgálta meg őket, majd mindet gondosan elrakta a nadrágja rekeszeibe. A következő ajtón mindhárom izzó világított. Ő a vörös kart húzta meg, mire a másik két izzó kialudt. Az ajtó feltárult, és kezdetét vette a játék.
Jake fon Slatt gazdagságának alapják a játékai adták. Építettek gyerekjátékokat is, de a termékeik javát felnőtt játékszerek adták ki. Végül, mikor elég gazdag volt ahhoz, hogy komoly összegeket fordítson kisérletezésre, feltalálta az élményházat.
Ez valójában egy emeletas labirintus volt, aszinteken különböző kihívásokkal. Volt ahol titkosajtókat, rekeszeket és csapdákat kellett felkutatni. Volt ahol rejtett szobákban vadállatokkal vagy újraformáltakkal kellett megvívni, és volt egy terület ahol kéjelők várták a játékost, hogy az előremegadott indítatás szerinti szexuális szolgáltatást nyújtsák neki.
Jake fon Slatt látta a hatalmas pénz lehetőségét a találmányban, így beadta a szerencsejáték lobbihoz a kérelmét. Négy éve fogadták el és hiteleítették mint szerencsejáték formát.
Játszani csak gazdagok tudtak, mivel a ezen esetekben egy-két rabszolgát futattak a labirintusban, hogy hasonló rabszolgákkal, újraformáltakkal vagy egymással harcoljanak. Ilyen esetekben a labirintus magas falán kifeszített acélhálón sétálva beszélgethettek vagy drukkolhattak a gazdáik.
Jake ha nagyon jó kedve volt szexuális szolgáltatást vett ignybe. Ma azonban úgy feldühödött Twillart felbukkanásán és a szemtelen ismeretlen hölgyön, hogy ölni támadt kedve. 4 újraforáltat állított be az igénylőtárcsán mikor meghúzta a kart.
Ahogy elindult, kezeit lazán tartva, mindenre készen, a fentebbi szintről egy női kéjsikoly törte át a vastag falakat.
-Előbb a vér, aztán az ondó, leánykák. Nyugodtan dolgozzatok, ti is sorra kerültök ma. - vigyorgott a félhomályba, ahogy lassan oldalazott a labirintusban védtelen áldozata felé.

Az idea

Magabiztosan ám nem sietve ment fel a sötétzöld futóval borított lépcsőn. Gyerekkorában minden réz szőnyegrúdban megnézte magát. Később azt leste látszik e a tükörképének alsóneműje. Most a rozsgafoltokat figyelte meg rajtuk. Az öreg ház nem nyikorgott most sem. Gyerekkorában nem tünt fel, később bizarrnak találta, hogy egyetlen ereszték vagy zsanér sem nyikorog.
Az emeleten pontosan tudta hova kell belépjen. A lambéria faerezetének szörnypofái élettelenül vicsorogtak. Az ajtó előtt egyetlen lélegzetvételnyit torpant csak meg, aztán magabiztosan lenyomta a kilincset.
Bent az ajtónyitásra Vong úr épp csak felpillantott a növénygondozásból.
-Kiasasszony.
-Vong úr. - Penelope mosolygott és illedelmesen megállt az ajtóban.
-Türelmét kell kérnem néhány percig, kisasszony.
Penelope bólintott és becsukta az ajtót maga mögött, aztán ráérősen az idős szolga mellé lépett. Vong úr sietve fejezte be a hatalmas növény körüli tisztogatást. Közben nem hagyta megülni a csendet. Nelo mosolygott ezen.
-Fon Amber úr lepihent. Attól tartok másfél órán belül nem ébred fel, és meghagyta, hogy senki ne zavarja pihenésében. - Vong úr szórakozottan pillantott fel a magas sudár nőre.
-Önnel kell beszéljek, Vong úr. Bizalmasan.
-Oh. - az idős szolga letette a kezében felgyűlt szárazlevelet és Penelope felé fordult. - Parancsoljon velem, nagysága.
-Mi a helyes, Vong úr? Mit kell tennem?
Vong úr mosolyát leplezendő beleköhhintett a kezébe.
-Mélységesen megtisztel bizalmával, úrnőm, de attól tartok nem szorul a kisasszony a tanácsaimra.
-Mindketten tudjuk, hogy mindig is rászorultam, csak nem mindig fogadtam meg. - Vetette oda Nelo könnyedén a komornyiknak, és már el is fordult, hogy ülőhelyet keressen magának.
-Szeretem a bácsikám holmijait. - lassan húzta le könyék fölé érő kesztyűit, miközben aprólékosan körülnézett a könyvtárszobában. - Imádtam itt lenni. ez a sok könyv. Ezernyi antik holmi... varázslatos, nem gondolja?
Vong úr földmocskos kesztyűire pillantott majd kihúzta magát.
-Ó hogyne. Mit parancsol, kisasszony.
-Adjon tanácsot, Vong úr. nagybátyámnak bizonyára vannak velem tervei. Gondos mérlegelés után arra jutottam nem a gyermekszülést választotta nekem. Különben is akinek ilyen kutyája van, mint szeretett bácsikámnak, bármikor elintézi, hogy drága bátyám, Fiend biológiailag alkalmassá váljon a gyermekszülésre...
-Minden bizonnyal. - hajtott fejet a szolga.
-Legyenszíves tárja elém gondolatait, Vong úr.
Beállt csendben mindketten rezzenetlenül vártak.
-Kisebb gondja is nagyobb magácskánál, kisasszony. - Nézett megvetőn Nelora az öreg szolga. - Legyen kivételesen jó, Nelo. Fogadjon szót szépen a bácsikájának és menjen férjhez....
Penelope elkezdte felhúzni hosszú kesztyűit.
-... Ha ahhoz támad kedve magához a nemes Twillart úrhoz. csak fogadjon szót.
-Jobban van már a bácsikám? Vannak még fájdalmai, Vong úr?
-Jobban van, kisasszony. Határozottan jobban.
-Nem oly egyszerű megfelelő férjet találnom, ezt mondja meg neki nyugodtan. - olyan gonoszul mosolyodott el, hogy Vong úrnak csak pislogásra futotta a bátorságából.
-Akihez hozzámegyek legalább oly sokat tud, mint én. tehát csak fajtánkbéli lehet, nemde? Abból meg alig egy tucatot ismerünk, nemde? - keresztbe tett lábaira fonta hosszú kezeit. - Mit gondol, elvenne?
Vong úr boldog volt, hogy elejtette a kesztyűit, mert így nyert egy kis időt visszarendezni döbbent vonásait.
-Attól tartok erről őt magát kellene megkérdeznie.
-Magam is így látom. - Nelo az ajtó felé indult. - Köszönöm bölcs tanácsait, Vong úr. meg lesz a jutalma.
-A bálon... kisasszony...
De Nelo már kilépett, Vong úr pedig elbizonytalanodott.
-Twillart? De hiszen ő nem is fajtabéli. Ó elődök hada, segítsetek meg! - fohászkodott monotonon. Aztán letette a földes kesztyűit és nyugodt léptekkel lement a Romkeo szentélyhez az előcsarnokba, hogy elvégezze a hovatartozás tudatát megerősítő rituálét.

Marco atya emlékei

Mona lefeküdt hanyatt a nagy barokkosoan elfüggönyözött ágyra. Betakarózott és odakészített egy csomó zsebkendőt és vizet. Nekifogott az egyik legnehezebb dolognak, amit el tudott képzelni ebben az időben és térben is oly távoli szállodaszobában. Kibontotta az atya emlékeinek szigorúan lezárt csomagját.
A majd' 700 év életének emlékei összesürítve és kartotékozva pihentek emléje egyik zugában. Ott ahova az atya egyszer régen, óvintézkedésként eldugta, Monára bízva a legértékesebbet amije volt, saját magát.
Mona egy pillanat alatt áttekintette a rendszert és megállapította, hogy nem időrendben van, hanem tartalom szerint. Megtalálta a munka jellegő csomagban a velencei munkálatok között amit keresett. Óvatosan eresztette szabadjára az emlékeket, félve az élménytől.
Egy pillanat múlva valahol ott hevert azon az ágyon ő, Mona, de ott volt egyúttal velencében is, hulla fáradtak, kizsigerelve mint Marco atya.

Körbejárta a házat. Felmérte a tereket. Megállapította melyek a tartófalak, hol a leg sebezhetőbb a ház. Módszeresen végigment az összes fal teljes felületén a szemével, az érzékeivel és óvatosan, bele nyúlva a szövedékekbe, kijavítgatta a szerkezeti hibákat, repedéseket, elvékonyodásokat. Mona érezte a fáradtságát. Érezte a sebekre szoruló ruha dörzsőlte fájdalmat, a betonpadló keménységét ahogy időnként leült megpihenni. Érezte a sebeket is, és érezte az istennőt magában. az idegen lényt, ami beszőtte a testét és elméjét is. Ott lault ő is, és erejét adta a menedéképítéshez.
Végigjárta a házat aztán, úgy nézve a szobákat, mint megannyi légbuborékot. Láthatatlan hártyákat feszített beléjük, ami belültartja a quintesszenciát. Erőnek erejével kivágta ezekkel a láthatatlan vékonyságú hártyákkal a valóság szövetéből. Aztán kiment és kívülre, az egész házra eresztette egy hasonló hártyát. Úgy tekintette az épületre, mintha az az űrben keringne, és egy szappanbuborékot fújhatna köré.
Aztán a szappanbuborékot elkezdte vastagítani. a szövedékét változtatva, életet áldozva bele, erőket hajlítva bele és anyagában is felvértezve bárminemű támadás ellen.
Végül végigment újra az egészen és isten igéit írta bele a hártyába, mélyen magába nyúlva ahitért a szentségét. Azt akarta hogy bármilyen démoni lény meghátráljon a szent fénytől, ami a házából sugárzik.

Mona könnyei mögül elmosolyodott ezen, aztán meglátta a Bukkotat a házban. Érezte az atya ijedtségét, az ijedtségen uralkodó rutint, az erő felmutatását, a hangsúlyát megválogató hadvezér hideg elméjét. Érezte hogy alkotott mondatokat, mennyire megválogatta a szavait miközben beszélt. Érezte a magabiztosság minden alapot ott tudó valóságosságát. Mona teljes valója sajgott az atya érzetétől. Ilyen volt belül. Ilyen sémákban gondolkozott.

Hosszan feküdt az ágyon, könnyei számolatlanul gördültek az arcáról a párnára. Becsukta az emlékeket. Visszazárta a hét lakat alá, ahol addig is voltak.
-Még nem. Még túl közel vagy. - suttogta a langyos éjszakának.  -Nem bírnám ki.

Messze, messze rég

Kinnt állt a háza belső udvarán. Néhány fiatal, akiket beköltöztetett a kollégium épületbe ott heverésztek a napon. A gyerekek szokás szerint rohangáltak körülöttük. Marco megint kimászott a tetőablakon és most a forró cserepeken hasalt. Romeo leárnyékolta a szemét a kezével úgy figyelte a legidősebb fiát. A fiú hasalt, fenttről figyelte az udvaron lévőket. aztán hirtelen hanyattfordult. Romeo ereiben meghült a vér. A mágia erős volt és célzott, felülről érkezett mint egy meteor. Egy pillanat volt csupán. annyira elég, hogy elkiáltson egy takarodót és felkapja Lonnit a legkisebb kisleányt a hóna alá, miközben az elfutott melette és becipelje a házba. A következő percben az udvar néptelen volt.

-Ki kéne hirdetni. - mondta nyugodtan Cleo az ebédlőasztalnál.
Az asztal körül 22 ember ült. tíz a saját gyerekük volt, tíz alapítványi támogatott vagy menekült vagy olyan akit jobbnak láttak beköltöztetni.
-Mit hirdessek ki? Hogy senki ki nem teheti a lábát a házából. - Romeo nem hitt a kijárási tilalom intézményében. Most sem amikor a technokraták kimerevítették a Qvinteszenciát, és így egyszerűen nem lehetett már varázsolni, és akkor sem amikor még démonok és bukott angyaloktól hemzsegett a város.
-Apa... - Marco halk de erős hangja szerény volt mint mindig.
-Igen Marco?
-Ez a mai... ez valahonnan kívülről jött. Ez egy doboz volt, egy hosszú hosszú cső végén. Mint egy távcső... Olyan volt mint egy távcső.
Cleo szedett a fiának egy kis rizst és közben sokatmondóan Romeora nézett.
-Valaki kér még rizst?
Csend volt. Csak a villák zaja hallatszott. Marco nem volt beszédes gyerek, és mindenki tisztában volt vele a ház lakói közül, hogy képességei messze túlmutattak a többiekén. Marco fura volt és távoli. és ha közeljött és szólt, abból mindig baj lett.
-Mit láttál, fiam?
-Egy csövet, ami a jövőből néz. - Marco nem nézett fel a tányérjából. Komótosan terelgette a tányérján a kupac rízst, mint egy nyájnyi birkát.
-Azt is láttad, hogy ki nézett?
-Nem, azt nem láttam a sok fogaskeréktől.

Romeo évtizedekig küzdött Velence integritásáért, aztán évszázadokig a vízzel. Közel olyan idősen halt meg, mint Marco atya. Fia, Marco DonDerra nevére senki nem emlékezett. A fiú fiatalon elhagyta Velencét és saját útjait kezdte járni a pusztuló világban. Nevet változtatott és klánt alapított. Egész életében keresett egy ízt, amire halványan emlékezett, de teljesen sosem tudta felidézni. Aztán egy szeles őszi napon rátalált, de akkor Velence már nem létezett, és nem tudta elmondani a szüleinek, hogy Velence, a remény városa, és benne ők is örökre fennmaradnak..

Vívódás a lugasban

Jared Khem hátradőlt, kezében a jóféle dél corbunzoni borral. A lugasban döngő méheket figyelte és nagy igyekezettel próbálta kihámozni nehéz helyzetéből a legjobb megoldást.
-Egyfelöl az ember, ha az életét köszönheti valakinek, legyen hű, és legyen igaz. Ugye. Még akkoris tán, ha tudja, hogy az illető keze nem csak dicső tettekben vett részt? Vajon én csak olyasmit tettem e életemben amit büszkeséggel vállalok? Sokat dolgoztam már neki. Igazán sokat. De sosem kért tőlem olyasmit ami csalárdság lett volna, vagy gyilkoláshoz való. Más dolog, hogy néha a versenyeken nem volt minden tiszta, de a versenyek ilyenek. Máshogy nem is lehet.
Belekortyolt a borba, a poharat a nap felé tartotta és gyönyörködött a színében.
-Másfelöl a cég, ami a gyár maga, ami a műhely, ami a munka tehát és így a saját műhelyem is, a létemet képviseli. Amíg áll és működik a cég, addig nekem is van módom kedvem szerint gondolkozni, építeni, fejleszteni tárgyakat. Jobb lenne e tán, ha a rajzokkal Blackwoodot keresném fel? Igaz lenne az is, és csalárdság is egyben.
Kudrabőr mappáért nyúlt, ami az asztalon hevert. Sokadszorra nyitotta ki és vette szemügyre Lora kisasszony rajzait.
-Vagy menjek a gyenge ösztöneim után, hogy vigyenek az ingoványba ismét? Kövessek egy társaságot, vagy - kár hazudnod magadnak öreg - egyetlen nőt a politika és cselszövés csapdákkal teleszórt mocsarába? Ha elődök talán nem is lenne baj, hiszen meg van a módjuk és erejük megvédeni magukat, és ha Lora kisasszony hasonló szimpátiával bír irányomba talán az én épségem is garantált. Ha nem azok a biztos halál vár velük.
Nagyot sóhajtott és becsukta a mappát.
-De ha hagynánk az egészet és elutaznánk mi ketten, olyan csuda világot építhetnénk, hogy Blackwood tán meg is könnyezné. - újból kortyolt a borból. Felidézte beszélgetéseiket Lora kisasszonnyal és újra átjárta az a bizarr bizsergés.
-Mi van ha valóban nem ember? Mi van ha valóban hínárny? Mit tehetek én, ha bűbájjal csalták óvatlan szívem a közelébe?
Letette a bort és a mappát visszatolta az asztal közepére. Hátra dőlt és karjait összefonva emlékezett.
-Nem ember.
-Nem ember, de én meg már amúgy sem gondoltam családalapításra, ugye.
-Berugtam. Ugye.
-Az egyetlen biztos helyzet, ha elmegyek a főnökhöz. Lasseido fon Amberben még sosem csalódtam.
Térdére csapott és ingatagon felállt.
-Kocsi. Kocsit kell hivassak... igen.

Audiencia

-Uram, hogy rendelkezik? Biztosítunk hajót a kisasszonynak?
-Nem, Vong úr, nem biztosítunk hajót a kisasszonynak. A kisasszony és az ifiúr megoldja az odajutást. Nekünk megbízható fülre van szükségünk.
Előrehajolt és diszkréten a zsebkendőjébe köhögött.
-Uram, ha belepillantana a Bredfor Times múlt heti számába...
Az uraság sötét szemei megrovón meredtek a szolgára.
-... az ópiumról...
-Vong úr, lenne szíves behozni a küldeményt?
Vong út várt egy pillanatot, aztán a csövek jellegzetes búgása odaért és neki más dolga nem maradt mint kivenni a gőzposta kapszuláját.
-Parancsoljon uram.
Az uraság letette kezéből a zsebkendőt, nem törődve a vérpettyekkel. Pecsétgyűrűjével nyitotta a zárat és kibontotta az üzenetet. Hümmögve olvasta el a sűrűn írt lapokat. Vong úrra csak nagy sokára figyelt fel.
-Van még valami mondanivalója?
-Jared Khem, uram.
-Igen, igen. - Bólintott és letette a köteg papírt.
Az uraság sötét bőrén apró vékony hegek hálózata futott. A szeme körül beleolvadtak a ráncokba. Vong úr félte és tisztelte ezt az embert. Jared Khemet azonban szerette is.
-Nincs jó bőrben uram.
-Egyikünk sincs, Vong út. Hozzon gendellát és valami lédús gyümölcsöt. - Visszadőlt a fotel vastag háttámlájának. A kutya a lába mellett felemelte a fejét. Gazdája heges keze finoman cirmolta a két füle közti ráncos bőrt.
-Jönnek már. Jönnek. Ha ennyit vártunk, ezen a pár napon nem múlik már semmi.
Jared Khem belépett a besötétített nappaliba. Elméje kinyúlt a ház ura felé és ismerős kézszorítás érzetével ölelte be annak vénséges vén gondolatait saját fiatal elméjébe.
-Nem tudom uram, mi lenne a helyes. Úgyhogy eljöttem a két rossz közül az ismertet választva.
-Helyesen tetted fiam.
A kutya kinyújtózott és kiügetett a napfényes belső kertbe.

Zedan Twillart

Jake fon Slatt

Kronológia 6

- Lora visszatér és elmondja, mit intézett a kémekkel - haditanács, vita a földnektár-díszű ruha kapcsán lenyűgözés vs óvatosság témában
- Kathleen levelet ír Blackwoodnak (kb. "ha valamit tudni akar, kérdezzen bátran") és egy baráti virágcsokor kíséretében elküldi
- Lora elmegy árnyékformában a mérnökhöz, útközben megpróbálja megcsapolni Blackwoodék földnektár-tartalékának kvintesszenciáját, ám ez az elhelyezett védővarázslatok következtében meghiúsul, és necces, h Lora bent ragadhat, végül kijut - innentől becsípődése, h Blackwoodék készletére kellene rájárni
- Jared Khem borozik és eléggé kivan, nem lepődik meg h követik és követtek minket is, hadüzenetnek minősíti a Blackwood kémeivel történt összeakaszkodást, elmondja h a Pénz rokonai (rasztahajú testvérpár) jelen lesznek a sakrikator követségi bálon - Lora tanácstalanul eljön
- Mona megtanítja Kathleent olaszul
- a csapat elmegy ruhát venni a bálra mindegyikőjüknek
- Lora az utazók szentélyében feltöltekezik némi kvintesszenciával, így további szentélyeket is fölkeres
- Kathleen, Dante és Pjotr kaszinózni mennek, később Lora is csatlakozik: míg a többiek a kockákon teszik próbára ügyességüket és szerencséjüket, Kathleen megismerkedik Jake von Slutt úrral, kisebb összeget nyer tőle, megtanulja a sakrikator etikett szokásait, majd Jake ajánlatára egy ismeretlen úriembertől egy kínai sakk-szerű játékban jelentős összeget nyernek - Jake megpróbál lelépni a komplett összeggel, de ezt Dante megakadályozza - az egész alatt Könnyed Társasági Szívatások, némi flört mindkét úrral és kapcsolatépítés
- mindeközben Mona szállodai választott magányában elmepajzsot épít, majd Marco atya rá hagyott emlékeiből megtanulja a chentry-építés elméletét (és közben kissé megborul)
- Blackwood hasonlóan elegáns virágcsokorban küld választ (kb. "rendben, nemsokára élünk a lehetőséggel")
- másnap vonatút: 1. osztály, a mellettünk levő kupéba Kathleen névjegyet küld, Mona megpróbál Kathleennek is pajzsot építeni, de nem sikerül, haditanács: miként viselkedjünk és mit mondjunk - marad az, h Európából jöttünk, megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a Pénz rokonaival.

Kronológia 5

- visszaút a zeppelinen a városba: kanyar délnek, éjszaka is megyünk, mivel nem kapunk egy helyen szállást a közeli háború miatt. három repülőszerkezetes légi kalóz megtámadja a zeppelint, de Dante, Pjotr és a mérnök lelőnek kettőt, a harmadik elmenekül. különböző beszélgetések a mérnökkel, Lora új rajzot mutat (telefon)
- átköltözés a gargoyle-os szállóba, hosszas délelőtti kényeztetések és kényeztetődések, reggeli
- Lora átmegy az üzeneteinkért: Kathleennek levele érkezik Lourie Hervitt tolmácstól, amelyben meghívja/ják a homáremberek báljára egy közeli városba
- Lora visszafelé kiszúrja h profimód követik, lerázza a pasit
- a szobában haditanács, majd Lora előremegy és maga után csalja a kémet - kiderül, hogy egy párocska is követte - a kémek ügyesen kivágják magukat
- Lora utánuk megy, látja és hallja a kontaktot és a beszélgetést, majd megjelenik a kémeknek, és az egyikből kibeszéli h ki a megbízó (Blackwood)

De.

A hatalmas íróasztalra aranysárga kört rajzolt az olvasólámpa fénye. Az írógép-billentyűzet korongjainak szélei kifényesedtek a sok használattól. Úgy csillogtak, mint ékszerek.
A gyűrött papírköteg érintetlenül hevert az asztalán. A pettyek mik a sietségről tanúskodtak, a roncsolt szélek, amik a rejtegetésről éppoly sokatmondóak voltak, mint a szövegek tartalma.
Ujjbegyei egymásnak támaszkodtak. A látvány asszociációkra sarkallta az agyát, az ópium pedig képekké rendezte a gondolatokat. Végül gondosan összefogta a papírokat és az asztallal szemközti falon lógó metszet mögötti rekeszbe zárta. Zsibbadtan ült vissza kedvenc foteljébe és kényelmesen szippantott a pipába.
Percek múltán, miközben nehézkesen feltápászkodott, finoman  a csengőhöz ért . Mire a szoba közepére csoszogott a komornyikja már az ajtóban állt.
-Küldessen Jared Khemért, Vong úr. Nem várhatunk tovább.
-Uram, ha megengedi, khm. Talán előnyösebb lenne az egészségi állapota végett még pár óra pihenés, uram...
Karjait a háta mögött fogta össze. Robosztus termete így még hangsúlyosabb lett. Előrehajolt kissé és egyik szemöldökét felvonva válaszolt a szolgának.
-Nagyra becsülöm az irántam tanúsított aggodalmát, Vong úr, de.
A komornyik jól ismerte a szokatlan csonka mondatok jelentését és azonnal kikotródott a szobából. A lépcső aljában megállt egy pillanatra és odalépett a kis csobogó-szentélyhez. Ujját a vízfelszínhez érintette majd nézte ahogy az ujjáról lecseppen a víz. Végül sóhajtott és hevesen megmosta az arcát a csobogó ismerősen sós-fűszeres vizében.

Szövetségesek

A magas állóóra kondulásai finoman rezgették a porcelánt a fal túloldalán, a tálalószekrényben. Az óra előtt álló két férfi és az asztal körül ülők némán hallgatták a kondulásokat. Az egyik álló, horgasorrú, ingujjra vetkezett mellényes úr köhhintett és az asztal felé intett.
-Akkor írjuk alá uraim...
A többi három jól vagy kevésbé jól leplezett örömmel vették elő tollaikat és pecsétgyűrűiket. Egy szolga stemplit hozott és frissítőt.
-A kisasszony és a fívére nem kívánnak jelen lenni?
-Hamarosan itt lesznek.
A három férfi elkezdte aláírni a papírokat. A horgas orrú szomorúan figyelte.

Ajtócsapódás. Egy szolga riadt, elfojtott hangú magyarázkodása hallatszik. A férfiak kezében megállnak a tollak és mind az ajtóra néz. Laurie Herwitt mosolyogva sepri le válláról a hium fa apró virágait.
-Nagyon erős a szél uraim. Alig értünk ide a léghajóval.
-Mindannyiónknak nagy öröm, hogy időben megérkeztek. - a horgas orrú lassan felállt és helyét kínálta fel a diplomatának.
-Köszönöm, nem, Mr. Torchken. Húgom azonnal itt lesz, és már megyünk is tovább. Addig is ha megmutatná a papírokat...
-Parancsoljon. - nyújtotta át sietve az egyik férfi kezéből kivett paksamétát.
-Minden rendben, drágám. - búgott Penelope. Hangja megelőzte. Mire belépett a férfiak mind az ajtót lesték. -Hamarosan maguk is láthatják uraim. - belekarolt a testvérébe. - Nos szerénységem tiltja, hogy hálálkodásukat hallgassam uraim. Úgyhogy távoznánk is. - Szoknyáját megemelte.A férfiak arcán a harag vagy a keserűség feszítette meg az izmokat. Laurie egy pillanatag gyönyörködött bennük, majd húga derekára tett kézzel, a paksamétát maga előtt, takarásban tartva kiléptek a szeles utcára.

-Uraim? - érdeklődött a horgas orrú.
-Ügyvéd úr. Nem hiszem, hogy lesz módja kimagyarázni...
Ekkor a lépcsőn lassú nehéz testet felételező döngő léptek indultak a hall irányába. A férfiak felpattantak ültükből. Kettő a kabátjáért nyúlt. Egy a kandallóba dobta a papírköteget. A horgas orrú köhhintett és a teraszajtóra mutatott.
-Boszorkány. - sziszegte az első
-Démonok. - morrant rá válaszul a második.
A hallba belépő robosztus férfi hangja halk volt ugyan de magabiztos ereje így is átütő volt.
-Mr. Trochken, legyenszíves értesítse a baronesst, hogy újra látni kívánom.

gének, gépek

-Megfelel. Elmehet. - intett csokorra fogott kesztyűjével a szobalánynak. Az ablakhoz lépett és kétujjal résnyire húzta a nehéz függönyt. Kilesett az utcára, aztán hiretelen visszahúzódott a félhomályos szobába.
A nagy utazóláda a szoba közepén állt, mint egy monolit. A nő lovaglónadrágos lábait keresztbe vetve ült le a fotelbe, szembe a ládával. Kesztyűit az asztalkára dobta és hosszú cigarettára gyújtott.
Végül egy könnyű sóhajtással felállt és módszeresen kinyitotta a ládát. Az alkatrészek és a tárolók mérnökien takarékos rendszerben tárultak elé. Egy hajszálnyi kihasználatlan tér sem volt a ládában. Kis polcokon csövek és csavarok, pumpák és hajtányok feszültek. A nő szája közt hagyva a cigarettát lehajolt és kivett egy kis szelencét.
-Hm. - felemelkedett, felnyitotta és nyelve hegyével megérintett benne egy apró lapocskát. - Szolgálatodra, nagyuram.

-Uram? - a komornyik kimért mozdulattal lépett be és szigorúan kihúzva magát állt meg a nyitott ajtóban.
-Igen.. - az úr köntösben állt a napféynes ablak előtt és lassan engedte vissza a függönyt a hatalmas ablak elé. - Legyen szíves csukja be az ajtót maga után, Loyd, és ...
-Igenis uram. A baroness már várja.
-... és jöjjön közelebb egy percre.
A komornyik arcán megrándult egy izom. Finoman becsukta az ajtót és az asztal mellé lépett. lesegítette az úrról a köntöst és nyugodtan várta meg míg az megropogtatja az izületeit. Aztán a köntöst gondosan a fotelkarfára helyezte és szimpadiasan letérdelt az ura elé.
-A baroness nem szereti előkészületekre áldozni drága idejét és kevéske testi erejét Loyd. Végezz jó munkát, különben még egy ujjad bánja.
Loyd behúnyta a szemét és a baronessre gondolt.

Penelope ruhát válogatott a sakrikator követségi bálra. A vérpettyeket csak a nagy tükör előtt vette észre. Megnyalta a legelérhetőbb helyen lévőt és elfintorodott.
-Kiasszony, legyen szíves. - szólt kis segédeladónak bűbájos hangon.
-Ez a ruha mérgezett, kedvesem. Adna egy másikat?
A segédeladó elfehéredett és makogva fejtette le Peneloperól a finoman vérpettyes ruhát.

Szemek, fülek

A csatorna állandó csepegésébe a cuppogó lábak nesze, a horkantások és köpések elenyésztek, ahogy a jajszó vagy a szitkok is. Elhaló zörej egy korbács vagy egy nyöszörgő szülő nő hangja. Akik a csatornákat járva élnek ételmaradékok vagy tetemek után kutatva közömbösen haladnak el bárki más mellett, odalent. Mégis, ha néhanap valaki a jólöltözött felszínről érkezik és mocskot kíván a csatornában hagyni abban a reményben hogy maradéktalanul tünteti el azt a sok mocskos kéz, a víz vagy a tűz, szinte körbeállják a vizslató szemek, szinte letapogatják az üszkös sebes kezek.
- Rohk, Rohk. Jött egy kabtos, doboza is van és úgy tereli. Gyere Roch, úgy tereli nézzed! - a Kölyök első fogai hiányoztak, de hiába várja hogy kinőljenek, a csatorna szegényes étrendjén lassan nőnek a fogak. Rohk horkantott és köpött egyet és elkapta a fiú üstökét.
-Monnyad értelmesen baszom a szád, Kölyök.
-Mondom, Roch. Itt egy dobozos egy hússal.
-Gyóvan. Horkantott az öreg és nyögve tápászkodott fel egy kazán oldalához épített vacokból.
-Hallod?
Rohk hallotta és felismerte a hangot.
-Talán lesz hús. Talán. - Megfogta a Kölyök fejét a duplasarok előtt és intett neki, hogy másszon fel a vastag csőkötegre. Mutatóujjával megkopogtatta az egyik zöld csövet. Asusogás egyre erősödött. A fiú az öreg kezét figyelte és ugrásra készen várt. A susogás zúgássá nőtt majd hangos búgás lett belőle, olyan hangos, hogy aki nincs szokva hozzá azt hiheti felrobban.
A fiú mindig ugyanarra gondolt, mikor meghallotta a gőzposta hangját. Elképzelte magát ahogy száguld keresztül a csőhálózaton a gondolatnál is gyorsabban... Az öreg ujja felmutatott és a fiú felkúszott a csövekre. Az ember a dupla sarok mögött újra beszélni kezdett.
-Láttam hogy lebuktál, Gro. Láttam, hogy az ideges nőcskédnek kellett kimentenie. Láttam ahogy körbeálltak és igen, igen, láttam hogy göndör nő odalépett hozzátok Lanner kávézójában. Hm?Az ostor ütemesen csapott le, a férfi akit a csövekhez kötött minden ütésre feljajdult. A fején ott csillogott a rézsisak. A telepatákat fékentartó legegyszerűbb eszköz.
-Nem gondolod, hogy elhiszem, hogy sikerült megtévesztened. Fiú. Olyan magabiztosak vagytok, olyan önteltek, hogy azt hiszitek nincs is rajtatok fogás? Megmondom én mi van, bazmeg. Köptél a csajnak, az van.
-Nem. Nem. - nyögte elhaló hangon a megkötözött.
-Eddig se bíztam benned, ezután sem fogok. De mostantól esélyt sem adok, hogy bebizonyítsd hűségedet. Ott leszek mostantól veled, bárhová is mész. Mindent tudni fogok rólad, te gané.
Rohk lemondóan csóválta meg a fejét. A fiú a csöveken hasalva fentről nézte végig ahogy a jólismert figura kinyitja a dobozt és fényes tiszta műszereiből válogat.
-Ellophatnám. - mélázott a csövekbe kapaszkodva. Jól eladhatnám a másiknak. hehe. - A gondolat széles mosolyt csalt koszos kis arcára.
-Mindegy már. Ne is fecséreld az erőd szavakra. Kedves leszek veled. Igen! Jó bőr az a ribanc akit kúrsz. Kedves leszek, és elfelejtetem veled ezt a kis incidenst, jó?
A fiú nem nézte végig a befecskendezést és már Rohk mellett ballagott vissza a meleg zugba mikor felharsant a férfi fals hangja a csatornából.
-Hé! Ébredj! Elmenetk!

Alkalmazottak

A férfiről lassan leomlott az inge. A vágások csíkokra osztották, és most úgy göndörödtek le véres elgyötört testéről a vörössel színezett finom selymek, mintha virág nyílna ki belőle. A sisak neki-nekiverődött a csőnak, amihez kikötötték. Szája megvonaglott de vérbuborékos suttogására nem hajolt közelebb senki. Az alacsony sötétbőrű férfi feltekerte az ostort és kinyitott a lába mellett heverő bőröndöt. A neptunlámpa fényénél türkiszen csillantak a takarosan beszíjjazott műszerek. Gondosan választott ki négyet. Azokat egymáshoz illesztette és az így megépült szerkezettel odalépett a reszkető férfihoz.
-Eddig se bíztam benned, ezután sem fogok. De mostantól esélyt sem adok, hogy bebizonyítsd hűségedet. Ott leszek mostantól veled, bárhová is mész. Mindent tudni fogok rólad, te gané. - Felemelte a fogóvá módosult inekcióstűt és a hegyérefordított egy vékony üvegcsét. Egyetlen lassan gördülő csepp feltöltötte a tűt.
A másik férfi a sisak alól figyelte. Szája lassan mozgott, a vérbuborékok egyre pattantak szét ajkain.
-Mindegy már. Ne is fecséreld az erőd szavakra. - A kínzó hátralépett kezében a fogó-tűvel. - Kedves leszek veled. Igen! Jó bőr az a ribanc akit kúrsz. Kedves leszek, és elfelejtetem veled ezt a kis incidenst, jó?
A csőhöz láncolt férfi reszketve hátrált a falhoz. A nehéz sisak kondulva csattant a csöveknek.
A másik lelkesen vigyorogva lépett közel és nyomott meg a sisakon egy kapcsolót. Az immár mozdulatlanná merevedett férfi szemeit tágra meresztve figyelte a közeledő fogót. A tű a pupilláján hatolt be, a fogó tartotta nyitva a szemhéját. A kövér fekete csepp lassan terült szét a szemfenéken, jótékony homályba vonva a látását. Aztán ez is elmúlt. A sisakos lassan lecsúszott a földre. Kikötött kezei lehetetlen szögben fordultak mögé. A ballonkabátos óvatosan levette róla a sisakot és bedugta egy sötét sarokba. A táskát becsukta és utoljára elvigyorodott. Távolabb ment, majd futva megérkezett a földön fekvő alak mellé.
-Hé! Ébredj! Elmenetk! - Felnyalábolta a csupavér férfit és a falhoz támasztotta. - Gyerünk, cimbora, állj talpra mert ha visszajönnek engem is így helyben hagynak.
-Mi? Mi történt? - kereste a fókuszt a másik szeme. - Mi történt?
-Azok a rohadék nigger, követett téged és kúrvára megvert, hogy halgass. - Majd átkarolta támaszul és elkezdte kivonszolni a csatornából, mit sem törődve annak sebeivel.

Rokonok

Penelope lassan haladt végig a nagy házon. A tágas szobák és világos folyosók lambériáinak mintái szörnyarcokat formáztak. Penelope minden szobába belépett és kinyitotta a sötétítőket. A fény erős árnyékokat rajzolt a szörnypofákra. A bútorok nehezek voltak és régiek. A nő fehér ruhájában olyan volt mint valami modern tündér, ahogy a keze nyomán világosság áradt szét a házban.

A hallba érve kezét finoman húzta végig a lépcső korlátján. Lassan billent egyik fokról a másikra. Szeretettel figyelte  a kanapént kényelmesen elhevert fiatal férfit. az  meghallotta lépteit és mosolyogva pillantott fel rá.
-Királynői méltóságod felejthetetlen, Neelo.
-Drága drága drága. - A lány arcát lággyá varázsolta az öszinte mosoly. Leérvén odahjolt és könnyű csokot lehelt a férfi arcára. az egy pillanatra behúnyta a szemét, hogy teljesen átadja magát a pillanatnak. Mire Penelope leült az egyik mély fotelbe a férfi már komoly arccal meredt a szőnyegre ketejük között.
-Gondterheltségedet látom arcodon, vagy fáradtságod vágta barázdák ezek?
-Mindkettő üthetett rajtam árkokat. - nézett fel mosolyogva a férfi. - Szépségeden nem hagy nyomot se gond, se fáradtság, se idő.
-Nagy öröm a családi fészekben találni téged egy ilyen pompás tavaszi délutánon. Mi lehetett oly sürgető és fontos, hogy jelzés nélkül váratlanul érkezel?
-Zedan Twillart keresett meg, Neelo. - felnézett a lányra és jelentőségteljesen kigombolta a kabátját. Zsebórát vett elő és megszemlélte. Sóhajtva csúsztatta aztán vissza a zsebébe. - Mit gondolsz miért siettem oly bnagyon?
Penelope fehér arcán csak szikrázó szemein látszott a feldúltság.
-Ha Zidannal találkozol, úgy nekem is lenne hozzá pár keresetlen szavam.- nem tudván tovább tűrtőztetni magát felpattant, és karjait magaelőtt összefonva kemény léptekkel kezdett fel s alá járkálni. - Mit képzel az a felfúvalkodott hólyag? Egyáltalán mi dolgod lehet neked vele?
-Mint festék esőben úgy olvad le bájos orcádról a tündöklő mosoly neve említésétől. Ugyan húgocskám. Oly régen volt az a kis nézeteltérés. Nem neheztelhetsz egy férfira ilyen dolgokért egy életen át.
Penelope megállt a férfi előtt. Hatalmas bakancsait gondosan úgy rendezte hogy a férfi lábai közé kerüljön az egyik lába. Dölyfösen nézett le rá és szinte sziszegte a szavakat:
-Biztos vagyok benne, hogy nem veszed oly vérlázítóan semmibe az érzéseimet, hogy bárminemű kapcsolatba kerülj vele. Se magán, se üzleti kapcsolatot nem tűrök el! - Az utolsó szavaknál már egészen közel hajolt a másik arcához. A férfi csak moslygott és bólogatott.
-Férjhez kellene menned kedvesem. Nagyon nagyon ideje már.
-Nem megyek hozzá senkihez aki lenéz vagy akit lenézek, olyanhoz sem akit csak a rokoni fokaim érdekelnek és olyanhoz sem akiben csak a rokoni fokai érdekesek. Nem megyek nőül olyanhoz aki lefekszik nekem, de olyanhoz sem aki ledominál. - lassan ment vissza  fotelhez és a karfára ült.
-Tehát senkihez sem mész nőül, nemde? - a férfi újr a zsebórájára pillantott. - Akkor nyilván gyermeket sem kívánsz szülni, és Annabelel kívánod leélni az életed buja fehérhúsú kéjben töltve az éjszakákat, bérelt vagy vásárolt férfiizmokkal fűszerezett hatalmas hálószobádban.
-pff! - legyintett a lány - Lasseido megtenné.
A fiú felnevetett, fejét hátravetve végül szemét is eltakarta annyira nevetett.
-Hát persze. Nem elég a származás, az öröklődő őrület, nem elég a valódi formánkat ölelő átok, még egy kis vérfertőzéssel is fűszereznéd a családi legendáriumot.
-Nem tiltja egy záradék sem.
-Nem. - a fiú komolyan előrehajolt. - Te nem félsz tőle?
-A kutyájától. Csak a kutyájától. Amúgy meg egy vén kujon ő is, drága Fiend. Hal. Ő is csak egy hal.
-Azt hallottad, hogy a kutyáját egy zseniális biothaumaturg építette fon Amber leghűbb barátjából a Hieldruph csata után?
-Jaj ne próbálkozz. Igen, tudom. és aztán addig élhetett csak a biothaumaturg, míg megbizonyosodott, hogy az összeolvasztás sikeres volt. - Neelo fintorogva rázta meg a fejét. - Hányszor elmeséltettük ennével!
-Csak emlékeztetnélek, édes húgom, hogy Liasseido fon Amber még mindig ugyanaz a félelmetes nagybácsi, akivel riogattak minket egész gyerekkorunkban, akinek furcsa szokásainak nyomait nyögjük a mai napig és akinek szövevényes végakarata terel minket vadabbnál vadabb helyzetekbe.
-Na látod Fiend, ezért akarok hozzámenni.
-Tíz napja eszméletlen.
Penelope szemei tágra meredtek.
-Ó...
-Jared Khem szabadságot vett ki és elhajózott a Zodeerakon délkeletre. Állítólag egy csoport telepata rabolta el. Már a corbunzoni titikosszolgálat is őt keresi.
-Még öt nap?
-Vagy hat, ha nagyon korrektek akarunk lenni.
Penelope kis keblei hevesen hullámzottak a szűk ruhában.
Fiend felállt és újra vetett egy pillantást az órájára.
-Nem kívánom külön kerestetni Khemet. Viszont most találkozom Twillarttal, és teljes szívemből remélem, hogy az én meseszép húgocskám megérti, hogy mikvel ő gyönyörű testét nem áldozza az utódlásnak kénytelen vagyok én tenni lépéseket a vagyonunk megtartása érdekében.
Penelope felkapta a fejét. Állát előretolva néztek egy percig farkasszemet.
-Mondd, drága fívérem. Hogy érhetett ide Zidan Nenice-ből ide ilyen rövid idő alatt.
Fiend meghajolt.
-A húgom... ó igen. Drágám, Twillart úr talált valamit odalenn északon, és jelenteni kívánt a nagybátyánknak.Holnap lesz a követségi bál. Elvárom, hogy ha úgy alakul mind Jared Khemmel mind Zedan Twillarttal kedves légy és táncolj.
Penelope bólintott.
-Ja ás Neelo - fordult vissza Fiend az ajtóból - Annabelt meg ne lássam a bálon!

Mobiltelefon

Zenedoboz Jaredtől

A zenedoboz méretei: 3cm x 3cm x 3cm.

Shatter ABC (kattintásra nagyban nyílik meg)

Műszaki rajzok

Kronológia 4.

- Lora követi a kémet, aki "elvezeti" Jared Khemhez egy lugasba. együtt töltenek egy kellemes délutánt, meguzsonnáznak és a két gépészlélek eléggé őszintén beszélget (ez Európa valójában, az elmevarázslók helyi kezelése, hínárnyak, Világseb (mi volt még??)
- Kathleen, Pjotr és Mona megtekintik a szálloda szentélyét (az úton levők istene), majd egy nagy templomot, amit egy négylényegű istenség tiszteletére emeltek: gyerek-nő-férfi-öregember. műélvezet majd lelki élet (Kathleen imádkozik, Mona az atyáért mond imát).
- Dante keres és talál egy olcsóbb szállodát egy gargoyle-okkal gazdagon díszített házban
- mindenki visszatér a szállodába és beszámol arról, amit intézett. a csapat úgy dönt, átköltöznek az olcsóbb helyre, amíg nem lesznek kész a bútorok, illetve előtte elfogadják a mérnök ajánlatát, amely szerint zeppelinnel elszállítja őket az Elődök romjainak helyszínére - csőpostával üzenet Jarednek
- kaszinózás: Pjotr is jön és ő is rákattan a nagy Blackwoodra, amit persze nem sikerül megcsinálni, ennek ellenére jelentős nyeremények, nagyon kevés varázslással
- Kathleen fél a repüléstől, Mona elmevarázslattal segít (természetes módszer)
- Kathleen fürdés közben elhajtja a próbálkozó Dantét
- ruhamosatás, mely nem készül el reggelre: Kathleen az igazgatóból jelentős kedvezményt vasal ki
- ruhavásárlás mindenkinek
- agárfuttatás és lovi, újabb nyeremények
- délben megjelenés a gyárban: a zeppelin felkészítve. Kathleen fél, de sikerül beszállnia, körtekonyakból nyer némi bátorságot, később Jareddel beszélget és Shakespeare-szonetteket szaval fennhangon. Lora két általa mesterien megrajzolt papírt mutat és magyaráz Jarednek a 21.századi olajfúrótornyokról és egy saját fejlesztésű mágikus lézerfúróról ("Napraforgó") - Jared elhűl, lezsibbad és erősen boldog, később Porthos mestert faggatja a zeppelin működéséről, majd bitangerős varázslattal távol tart egy csapat madarat. Pjotr és Dante a látnivalókat tárgyalják meg, majd Dante szuperül lefordítja a szonetteket shatterire. Mona varázslattal megtanul a mérnöktől kapott olvasókönyvből írni, és Jared segítségével be is gyakorolja.
- másnap írásgyakorlatok mindenkinek, majd villámok, a zeppelin megrongálódik, kényszerleszállás: Kathleen pánikban, Mona elaltatja, Dante mellékuporodik (ő is fél), Lora feltöltekezik a villámok energiájával, majd megpörköli Monát, amikor kvintesszenciát ad át, végül meggyógyítja Monát, mindenkit feltölt akit kell. javítások a zeppelinen, Lora a Hold lányait keresi.
- másnap megérkezés Niendorfba: az Elődök romja valójában a Kölni dóm. Kathleen megállapítja, h a rom még mindig eleget tesz a feladatának, Pjotr feltöltekezik a dóm erejéből lelkileg, és elszunnyad.
- Mona művészettörténetet magyaráz Jarednek. vita Kathleennel a századforduló és a 21.sz. erkölcseinek, társadalmi szokásainak kapcsán. Kathleen dühösen kimegy, Lora utána, beszélgetnek: Kathleen azt mondja h tudja, h a többiek kinevetik, Lora próbálja békíteni. Dante Kathleen után megy, aki kidobja. a csapat megpróbálja kitalálni, hogyan tudnának közelebb kerülni Kathleenhez és viszont.