2010. augusztus 11., szerda

Armada IV

-Szólj neki, hogy hozza mindet elénk.
-Már mi szükség lenne erre?
-Valljanak színt.
A Szeretők a Thirlimbium magas fedélzetéről figyelték a visszafogott ütközetet. A hínárnyok nem Armadát támadták, hanem kerestek valamit. Elvenni akartak valamit amit valószínűleg nem kaptak meg. A Szeretőknek fogalmuk sem volt róla mi történik, így dühük már már szadista magasságokba csapott. A két szétkaszabolt tetemet a sarokba hajították. Kezük, arcuk még véres volt, de már lecsillapodtak. Uther Doul lépett melléjük. Gyors pillantással nyugtázta a tetemeket majd meghajolt a Szeretők előtt.
-Mind halott.
-Helyes. Mit akartak?
-Nem tárgyaltak.
A férfi ugyan alacsonyabb volt Uthernél fél fejjel most mégis egymagasnak tűnt vele.
-Már hogy ne tárgyaltak volna te barom. Valakivel nyilván tárgyaltak.
A nő mosolygott, mintha a férje dícséretben részesítette volna Uthert.
-Bizonyára uram. - Uther nem nézett a férfire.
-Derítsd ki mit akartak, aztán eldöntjük odaadjuk e nekik.
-A Gengris igényei más természetűek. - fűzte hozzá nyugodt hangon a nő. - Sokszor olyasmire van szükségük amit nekünk semmibe nem kerül megadni nekik.
Uther arcán nyoma sem volt érzelemnek.
-Mit tudtok ti a Gengrisről? - gondolta szomorúan.
Fehér páncélja ragyogott. Meghajolt és távozott a hajóról. Kabinjába ment és átöltözött hétköznapi, könnyű öltözetbe. Kendőt kötött és nem vitte magával a kardját sem. Meztéláb indult el Közösköd irányába, aznap már másodszor. A Prothom Queen nőiesen csipkézett korlátjai és ablakrácsi között nem volt feltűnő a mállóan roható vitorlák csomagja, vagy a lemenő nap fényében rajokban repülő denevérek nesze. Uther megült a korláton a bejárat sötét szájával szemben. a hajó nyikorgott és nyögött. A Baist mostanában ébredhetett fel és mászhatott elő díszes hajlékából. Uther elég rég ismerte őt ahhoz, hogy tudja, nem koporsóba alszik, mint azt a népnyelv mondja. azt is tudta, hogy ha akarná elsüllyeszthetné ezt az egész kócerájt egyetlen óra alatt. Egész Armadán talán ha öten nem féltek tőle. Ő volt az egyik.

A Baist szokásos eleganciájával lépett elé a semmiből. Uther felpattant és kezet fogott vele.
-Hallom olyan közel merészkedtek mint még soha.
-Igen. de kétlem, hogy téged kerestek volna. Kabbon rendre utasította őket.
-Még szerencse, hogy tudja a módját. - a holtpolgár háta mögött összefűzött kezekkel megindult a 
Prothom Queen orra felé. Uther elgondolkozva lépdelt mellette.
-Tárgyaltál velük?
-Megegyezés született.  - bólintott a Baist. - Nem volt okuk támadni.
-Sütkér fele úsztak, Eburaház alatt. Nem érték el Shogrumot, de nem is hiszem, hogy az lett volna a céljuk.
-Nem kívánom számonkérni őket, de tartok tőle, hogy ők számon fognak kérni engem.
-Semmi?
-Semmi. ... Valami!
Uther elnevette magát, megállt és szembefordult a holtpolgárral.
-Valami?
-Valaki? Valakik.
-Elődök. Nem zavarnám meg a dolgaikat amíg nem zavarják meg a dolgainkat.
-Szerinted ez belefér abba a fogalomba?
Uther bólintott.
-Megteszem ami tőlem tellik.
-Látod ebben biztos voltam. Azt hiszem elérkezett az idő, hogy megerősítsük a szövetséget.
Uther újra elindult. A 
Prothom Queen orrában a szűz finom vonásait életre keltette a narancsos ég.
-Lassan odaérünk.
-Az sokkal nehezebb lesz.
-Hazamenni lesz nehéz.
-Egyszer már hazamentünk.
Uther Doul fújt egyet és szomorúan nézett a holtpolgárra.
-De milyen áron?
-Imád
kozz inkább, hogy legyen hova.

14 megjegyzés:

  1. Hú, ez még durvább, mint az előző bejegyzés!
    Nagyjából tudnak mindent rólunk, mit is mondhatnánk. Tiszta izgalom, ki honnan került ide... lehet, hogy UD és a Baist is feníszi?! Az hagyján, de egyszer már hazamentek?! Vagy másik dimenzió lakói - elvégre az is beleférne, végülis a Világseb környékén vagyunk. Lehet, hogy nem kell más jármű, odaérünk és átmegyünk a korlátlan lehetőségek kapuján - az Armadával.

    VálaszTörlés
  2. Jahát jah. Ez ilyen egyszerű. Odamentek, áthajóztok, oszt jóvvan. B-)

    VálaszTörlés
  3. :D Ó, tényleg így néz ki. Párezer kalóz- és vállalkozószellem-ivadék a fedélzeteken. Hatalmasok, akik utálnak, míg mások - szintén nem gyengék - akik tartanak tőlünk. Megfigyelnek egész nap-éjjel, körülöttünk a Gengris, előttünk a Világseb.
    Azt hiszem, megállhatnánk kicsit pityeregni, - igény lenne rá - mert lehet hogy nem lesz többé arra sem lesz időnk és lehetőségünk.

    VálaszTörlés
  4. :D :D Bride :D
    amúgy semmi jókedvre nem ad okot ez itten, mióta olvasom (ezt meg a másikat), a szívem mintha az egész mellüregemet kitöltené és még a lábujjamban is érzem a dübörgést. legszívesebben felpattannak és tennék valamit :)
    már megint lebuktunk. az ember azt hinné, elődöt aztán senki nem látott, eszik-e vagy isszák, de tévedtünk. ez az "UD esetleg fennisi" gondolat nagyon izgalmas! eddig arrafelé tapogatóztam, h esetleg előd...

    VálaszTörlés
  5. Én most itt egyben, ha nem haragszotok meg érte:

    - egyfelől nagyon izgalmas, hogy Kabbon Mortelt, aki Lorát kémkedésre próbálta bírni, szeretik a Hínárnyak. Így érthető, miért izzítják mindig az ő hajóját támadáskor. Őrület! Szerintetek mi lehet benne, amiért odáig vannak érte?

    - másrészt durva, igen, hogy mindenki tudja rólunk, hogy elődök vagyunk. A rejtőzésről ennyit; világítunk, ha akarjuk, ha nem.

    - harmadrészt lenyűgöző volt a Szeretők és UD kapcsolatának szilánkja, amit láthattunk. Nagyon akarhat itt lenni ez a csávó, ha benyeli ezt a két embert (?). Vajon miért nem vesz uralma alá egy (vagy több) sodrást?

    - végül, de nem utolsó sorban UD és Baist párbeszéde valami egészen elképesztő. Hogy nem idevalóak, azt sejtettük, de hogy - bárhonnan is jöttek - hazatértek már egyszer, az döbbenet. Vajon hol az a haza? Fennisben? Vagy elődök ők is, és valahol térben-időben egész máshol? És elsőre is a világseb révén jutottak haza, vagy máshogy? És ha egyszer hazajutottak már, hogyhogy mégis visszakerültek ide?

    Fűűű...beszélni kellene velük. Bizalmasan.
    Mit gondoltok?
    :))

    VálaszTörlés
  6. Beszéljetek velük! De jó! Igen. :) Hajrá! Mindketten nagyon jólneveltek, őőő hárman és kedvesek is voltak veletek, nemde? <>

    VálaszTörlés
  7. azt ne feledjük h a fentieket nem tudják a karakterek - tehát miért is beszélnénk velük bizalmasan?
    más kérdés h nyilván a Baistról - azaz Közösköd holtpolgár uráról, hiszen még azt sem tudjuk talán h Baist a neve? rangja? - igyekszünk ezek után minél többet megtudni, hiszen rajta látszik h talán fennisi.
    de ez összes többi infót nem tudjuk valójában.

    VálaszTörlés
  8. Sajnos igaza van jazelmésnek :( egyelőre annyira védekezőállásban vagyunk, - és ez azt is jelenti, hogy infó is nehezen jön be - hogy senkivel semmit nem osztanánk meg.
    Ők sejtik kik vagyunk, mégse próbálnak beszélni velünk - az egy Kabbon Mortel kivételével, akinek meg az ajánlatát nem fogadhattam el. Ez aztán nem tesz közlékenyebbé senkit. Az, hogy UD kedves Kathleennel, azt simán betudjuk K. női vonzerejének, ugye.
    UD nagyon veszélyesnek látszik, a Baist eddig csak távoli baljós elem, a Szeretők egyelőre rémmese. Kabbon Mortel - szerencsére vagy sem - már leírt minket.
    Ha a kedves nesélő csöpögtetne valamiképpen az információk mézesbödönéből, hát menten háromfelé osztanánk a lánycsapatot és ki-ki összeszedve bátorságát/kvintesszenciáját elballagna beszélgetni-bizalmaskodni, ahogy azt szoktuk :) Így megoldható lenne a köv. nyaralós két hét is részben különakciókkal. No?

    VálaszTörlés
  9. Szerintem én pont úgy mesélek és írok ahogy eddig. Ti estetek áldozatul Lora vad marketingjének, miszerint nem létesítetek kapcsolatot a helyiekkel, nehogy megszeressétek Armadát. B-) Lehet, hogy újra kellene gondolni ezt a stratégiát. Ha meg nem, mert jól van ez így, akkor marad a régi felállás miszerint a játékos tudja és fogja a fejét, a karakter meg nem tudja. :) Igyekszem egy elműködő világot mesélni. Nem tudok előre kitaláltan infót cseppegtetni, hogy aztán majd jól azt csináljátok biztos amit én eltervezek. Első törvény: a játékosok mindig mást csinálnak, mint amit a mesélő eltervez. :D

    VálaszTörlés
  10. Ommmm... :)
    Szóval elvonultam önkritikát gyakorolni - még sokat kéne, tudom. :)
    Nos, bocsánat, ha bármit akadályoztam marketingemmel, de nem azért ágálok, hogy ne álljunk szóba senkivel, hanem hogy maradjunk éberek és ne aludjon be senki itt Armada otthonos fa-és fémborítású édes ölelésében. Átgondoltam a dolgot és még mindíg úgy látom, hogy egészen jól beszélünk azzal, aki szóba áll velünk. UD például a csapat nagyjával már ivott is, Kathleennel külön is váltott mondatokat a kaktuszok dícséreteivel. Mással viszont edig még nem kerültünk igazán kapcsolatba - és nem csak a paranoiám miatt. Hanem mert ki-ki dolgozik, ahová vezényelték, egymással találkozni is alig van időnk. Munka volt eddig, ahol senkinek nem túl érdeklődők a főnökei, meg egy harci bemutató, ahol szintén nem adódott alkalom igazán. (Az egy kémesdi kivételével, amit télleg nem fogadhatok el. A Baisthoz nem mehettünk oda csak úgy, mert miért is tennénk, ha nem vagyunk holtpolgár-rajongók. A murénaarcúak támadása után se kérdezett minket senki, csak ránknéztek, - igazából nem is tudunk róla.)
    De még nem értük el a Világsebet, és a begyűjtésünk is alig a küszöbön áll, szóval, talán még gyógyulhat a dolog? :)

    VálaszTörlés
  11. A muréna támadás jelen időben zajlik. Majd dobatok rá ki mennyit vesz észre. De lássuk be, a bezárkózó nem elvegyülő hozzáállásból nem lesz sok info.
    Btw azt sem tudjátok mennyire van ide a Világseb. :)

    VálaszTörlés
  12. szerintem nem azért nem vegyültünk, mert nem is akartunk, csak kevés volt rá az idő egyelőre. (btw vegyülni muszáj, mert különben nem altathatjuk el az éberségüket és esélyünk nincs megszökni).
    most érkeztünk, még csak tapogatózunk. beépülni-beszokni nem lehet néhány nap alatt. de Lora hasznossá tette magát a kis kifőzdében (nem csak mosogat, de felszolgál és főzni is próbál), Mona felfestette a lepényhalat újra, Kathleen felkeltette UD érdeklődését, Dante friss népszerűségre tett szert... :)

    a másik h nem fognak minket információkkal bombázni, ha állati lelkesek vagyunk, akkor sem. a mesélőnk maga mondta, h jelenleg kevesebb jogunk van és kevesebb a bizalom bennünk egyelőre, mint akár az újraformált rabokban, a most érkezők közül.

    szóval én nem látom vészesnek a helyzetet. nem hagyhatjuk, h a dolgok majd maguktól kialakulnak, mert úgy nem fognak, de szerintem nem késtünk el egyelőre semmivel.
    mondjuk nem én vagyok a mesélő :)

    VálaszTörlés
  13. Pookah :)
    Ébenhajú prófétánkat hallották, retkes hallgatóim, ki sorsok pókfonalait húzgálja, esetleg fejeket formáz, néha lapockákra pillangókat fest. Ez utóbbira legyenek szívesek befizetni nála, mert ha mérges összekötözheti zsinórjaikat a felismerhetetlenségig. :)

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés