Évforduló

Persze lehetett volna tökéletesebb a helyzet, kényelmesebb a környezet, otthonosabb a szoba. Lehetett volna az időjárás is kegyesebb, a virág is szebb, de aznap, Monának az Armadán ezekből egyik lehetőség sem jutott eszébe.
A könvtárban túrta a polcokat egy olyan nyelvhez tartozó könyveket kutatvam, ami leginkább egy gyerek húzta hullámos vonalhoz hasonlított. Eséklyét sem látta annak, hogy megtanulja elolvasni. A könyv nyomtatottnak tűnt, ami önmagában elég izgalmas volt a sok utinapló és levél között. Akiket megkérdezett, könyvtárosok nem láttak még hasonlót. Végül a BMSZ ládába került egy csomag ismeretlen térkép és sajátfejlesztéső titkosírásokkal írt jegyzetek közé. A könyvtár dohos volt. Ha sütött a nap millió porszemet kavargatott a szellő benne, ha nem sütött gyérfényű lámpásokban égettek guanot a világításhoz. Ebédelni kiment a Lepényhalba Lorához. Megkostolta  a nyárvás krumhallevest valami szezámmag szerü cuccal a tetején. Aztán elszopogatott egy kis bogyós gyümölcsből készült fagylaltot is. meglepően kellemes volt a savanykás gyümölcsíz ennyi sós után. Lora csak hordta a finomságokat egymás után. Mona mindent megkostólt és észre sem vette hogy elszaladt az idő. Három körül pattant fel azzal, hogy késő estig sem végez ha most azonnal nem rohan vissza dolgozni. 
A világoskék halászhajón a hordóknak dölve karbatett kézzel ott állt Pjotr. Már messziről figelhette amint Mona próbál a lehető leggyorsabban átjutni egyik hajóról a másikra. Figyelte a pillanatot amikor a lány észreveszi.
-Hello.
-Szia. - Mona érezte hogy szűkűl a gyomra az izgalomtól. Érezte hogy valami megtervezett dolog történek. Pjotrnak ilyenkor nem lett volna szabad itt lennie. Pláne nem így, nyugodtan ácsorogva valahol Sütkér és Eburaház határán egy hegynyi hordó mellett. - Mi az?
Pjotr csak mosolygott. legeltette a szemét Monán. Aztán megfordult és a hordók közül előhúzott egy furcsa kis csokrot. Volt abban mindenféle fura növényke gondosan csokorba kötve. Némelyik lekókadva ugyan de felismerhetően csokorban.
-Nem erre vannak tenyésztve mint otthon voltak a virágosnál... hm. De azért remélem jó lesz. - nyújtotta Mona felé őket. Kisfiús mosolya teljesen összezavarta Monát.
-De miért?
-Csak. Pjotr elnevette magát. - Gyere. - azzal megfogta a lány kezét és elkezdte vezetni tovább, el Eburaháztól, ki Sütkér zegzugos szórakozóhelyei és parkjai közül, hátra Shaddler és Közös köd felé. Mona nem ismerte még jól ezeket a hajókat. Pjotr könnyedén választott a lehetőségek közül. Nem kellett sok hajót megmászniuk, sőt. Mintha egyre közelebb jártak volna a vízhez. Végül megállt egy olajzöld Kogge árbóca mellett álltak meg. Pjotr szeme csillogott. Megfogta Mona derekét és egészen közel húzta magához. A hajón nem volt senki egy nagyonkövér foltos macskán kívül aki hunyorogva figyelte őket egy tekercs kötélről.
-Beszéltem Dantéval a dátumokról. Hogy vajon milyen hónap hanyadika lehet most, és arra jutottunk, hogy ma van az évfordulók, Mona. Idétlenül hangzik, de ha jól számolt a srác ma van. És tudom, hogy nincs valójában jelentőssége, de az egyik fickónak akivel dolgozom van egy ilyen hajója. - Nem hagyta, hogy Mona nyújtogatni kezdje a nyakát. Orrát a lányéhoz érintette úgy beszélt.
-Szeretném ha tudnád, hogy te vagy a horgom az ép eszemhez, hogy nélküled nem megyek sehova és nem csinálok semmit. És tudom, hogy bizarr de szeretném ezt a napot veled tölteni, ezért Dante segítségével leadtam a nevedben egy mára szóló szabikérő üzenetet a koboldnőnek. Szóval holnapig velem lehetsz és ünnepelhetünk. Hm?
Mona nyelt egyet. Csillogtak a szemei, kipirosodott az arca és lángoltak a fülcimpái.
-Nem tudtam.
-Tudom. Én sem.
-Készültem volna.
-Akkor kapd össze magad, mert még nincs vége. - Pjotr szeme nedves volt a meghatottságtól. Lassan távolabb engedte Monát és a hajó jobb széléhez irányította. Távolabb egy éakóhajó állt spalettákkal elzárt ajtókkal és ablakokkal. A két hajó között gondosan eltávolítva mindkét hajótól ott ringott kecsesen és megbújva egy sárgára festett de még így is szívetmelengetően ismerős forma. Pjotr odaállt Mona mögé. Megfogta a derekét és hozzásimult. Arcát a hajába fúrta és úgy suttogott Mona fülébe
-Nem eredeti, de nagyon hasonlít. Elkértem mára. A ponyva alatt minden van amire csak szükségünk lehet.
Mona kapaszkodott a korlátba és nem tudta mit mondjon. A kis hajó olyan volt mint egy rondán lemázolt luxusgondola. Kis kabinja volt hátul. Elöl ponyvával letakart ülések sorakoztak. Az oldalához gondosan odaszijjazták a hosszú rudat. Az orrán a lámpás törött volt, de még így is elakadt Mona szava a látványtól.
-Menjünk. - suttogta aztán és kibontakozott Pjotr öleléséből.

A kis hajó kabinja akkora volt, mint egy keskenyebb franciaágy. Matraca, ahogy a kabin maga is Armadai viszonylatban tiszta volt és valóban volt ott egy kis láda is finomságokkal tele. Volt egy takaró, vagy hat különböző méretű és korú párna is biztosítva a kényelmüket. Pjotr finoman bontotta le Monáról a ruhát. Végigcsókolta a nyakát, a vállát. Külön időt szentelt a melleinek a hasának és a combjainak is. Aztán mikor a gerjedelme nem hagyta nyugodni szétnyitotta a lány combjait és belenyalt a lucskos puncijába. Onnan nézett fel Monára. Mona kezei Pjotr hajában tudtak, néha elkalandoztak a vállára. Aztán odahúzta a melleire a férfi kezét. Először csak halkan nyüszítve élvezett. Aztán mikor Pjotr nyelve után végre magába fogadhatta az orosz acélkeménnyé izgult farkát is már nem tudott ilyen visszafogott lenni. A látvány, ahogy azok az erős kezek végigsimítanak a faszán, ahogy megfogja a makkja alatt és bevezeti a puncijába miközben a tekintete fókuszát veszti olyan izgató volt, hogy azonnal rászorított an belémélyedő farokra. Pjotr felnyögött és miközben megtámaszkodott Mona feje mellett teljes hosszúságában benyomta a farkát a lányba. Aztán nem moccant. Finoman megcsókolta a száját, a fülét, a nyakát aztán kihúzta a farkát.
-Gyere... gyere vissza. - szuszogta Mona. A következő pillanatban Pjotr farka végigsimította nedvesen és forrón a csiklóját és úgy merült el a hüvelyében újra. Mona nyögött és két kezével belemarkolt Pjotr fenekébe. A következő belökésnél már teljes erejével rántotta magába az oroszt aki felvetette a fejét és behúnyta a szemét. A nyakán és a karján kidagadtak az erek.Két-három ilyen behatolás után Pjotr térdre emelkedett és Monát a csípőjénél megelte. Mona hanyatt feküdt, mellei ringtak a lökések erejétől és gyönyörködött Pjotr formáiban és férfias, nyers szépségében. Az orgazmusok egymás utánját ölelkezések és lusta heverészések szakították meg. Volt mikor Pjotr farkáról mézet szopott addig míg Pjort hangos morgással kísérve tele nem spriccelte a száját. De akadt olyan pillanat is amikor Mona testéről falatozott Pjotr miközben az ujja olyan örömökben részesítette a lányt, hogy az az ájulás széléig jutott.
Rájuk esteledett. A kabinba besütő hold fényét kioltották a párkányon hunyorgó mécsesek.

-Meg tudnád itt szokni.
-Meg. - Pjotr Mona egyik hajtincsével simogatta a lány vállát, mintha festene rá. - Te nem?
-De. Fenísz jobb volt, de itt isjó lehetne.
-Ha.
-Ha. - Mona megcsókolta az oroszt.
-Végülis teljesen mindegy.
-Az.
-Jól esne egy cigi.
-Négy szál maradt.
-Hagyjuk meg rosszabb napokra.
-Jah. És mi lenne ha kérnénk vagy vennénk egy hajót. Az lehet hogy lojalitást tükrözne, főleg ha egy önállóan úszásképtelen hajót kérnénk. érted.
-Gondolod, hogy adnak.
-Biztos meg lehetne valahogy egyezni. Akkor lakhatnánk egy kupacban. Lojálisnak tünnénk és mi is jobban éreznénk magunkat.
-Mennyi lehet még a Világseb?
-Nem tudom. De ha csak két hét, az is jobban telne valahogy kupacban, nem?
-Hiányoznak?
-Nehéz összefütyülni egymást.
-Ma nem is hívtak.
-Nem mert Dante kimentett minket. - vigyorgott.
-Tettestárs?
-Hm. Barát.