Entrópia

-Holnap, sárember, holnap. Készülsz látom. - lépett Dante mögé Jamate. Dante felnézett a fekvőtámaszból és savanyú torz vicsort eröltetett magára.
-Gyűlölöm, hogy úgy irányítasz, mint valami játékbabát.
-Az vagy, Dante. Egy csodás testű butuska melák. Akkora farkad van, hogy az elég lehetne a sikerhez, ha nem ide osztott volna a sors. De itt vagy, nagyfiú, a mégnagyobbak között. - búgta és felült Dante hátára. - Folytasd, ne nyafogj.
-Te kicsi nő vagy.
-Nagyobb farkam van mind bármelyikőtöknek.
-Lássuk. - ugrott fel Dante és már ütött is le a nő felé. Jatame hasravágódott és elgurult az ütés elől, aztán kirugta Dante lábát és fölé penderült.
-Egy mozdulatból eltörhetném a nyakad.
-De nem teszed.
-Holnap kivéreztetlek Dante. Aztán odaadnak a Grollnak aki elad jópénzért valamelyik fasznak. Ha jól tudom Mortel tart rád igényt vagy a Verkeho család. Mindegy lesz. lesz ott lány akit kúrhatsz, de nem lesz egy ujjad sem olyan állapotban, hogy megfoghass egy cigit. Ha rászijjaznak a kezedre egy kést vagy pisztolyt nagyszerű házörző lehet belőled.
Dante csak bámult rá.
-Nem vagy harcos, sárember. Egy szar vagy. Egy csinos testbe tálalt szar.
Dante leült. Nézegette a kezét.
-Miért nem adtok el most, amíg még egyben vagyok?
-Mert majdnem megölted Uther Doult. Nem tudom hogy csináltad, de az emebreknek látniuk kell azt, amitén is látok.
-Véletlen volt.
-Igen az volt. És ez a történeted vége is, Dante. Véletlen volt.