Optimalizálás

-Nocsak.
-Jól nézel ki.
-Nem eléggé.
Mortel szomorúan megrázta a fejét és ellépett a nő mellől a kajütablakhoz.
-Miért jöttél?
-Arra szeretnélek megkérni, hogy maradj kívül. - mondta továbbra is háttal az ősz ám megkapóan erős nőnek. Az felnézett rá, pedig nem láthatta csak a fényből kitakaró sötét foltot az ablak előtt. Arca nemes volt, arcéle metszett, erős akaratról árulkodott és tartásról. Haja szigorú kontyban a feje tetején. Hosszú nyaka, gödrös vállai és még kora ellenére is formás teste pompás ifjúi külsőről mesélt.
-Ugyan miért tenném ezt?
-Mert megkérlek rá.
-Tudod te mit kérsz? - sziszegte a nő.
-Nem. - újra a nő felé fordult. - Azt hiszem fogalmam sincs, mégis ezt kérem tőled. És még csak fel sem tudok semmit ajánlani cserébe.
-Ó dehogy nem. Csak annyit nem ér neked.
-Annyit nem ér neked sem.
Kabbon Mortel nézte egykori feleségét és egyre kevésbé akarta újra látni.
-Ugyan Mortel, mire emlékeztetlek? A halálra? Nem félsz te semmitől. Vagy a múlandóságra? Vagy sajnálni merészelsz?
-Sosem sajnáltalak, tudod. - bele bele kezdett egy mondatba végül legyintett és az ajtó felé indult.
-Nem magadtól jöttél. - szögezte le a nő és felállt.
-Nem. magamtól sosem jöttem volna.
-Miért nem cselekszel saját belátásod szerint?
-Mert akkor azt tenném veled, mint amit ő tett a feleségével. - Fordult vissza Armada öregje. Hosszan néztek egymás szemébe. - Már nem az vagy akit szerettem. És ellentétben Viljával te képtelen vagy elengedni és továbbmenni a saját utadon.
-Vilja meghalt a válásotok utáni évben, Mortel. Beléd halt.
-Faszt. - Mortel Kabbon felemelte a hangját és tett három gyors lépést az asszony felé. - Te öletted meg. Azon a héten, mikor visszajöttünk. A fejetlenségben azt hitted nem fogom megtudni. De baszod, Lorette, mi az amit nem veszek észre Armadán? Melyik gyerekről nem tudok aki a vízbe esik? Melyik odaégett vrusztát nem szagolom ki? Melyik seftest nem veszem észre ha lop? Gondolod, hogy nem jut a tudomásomra ha valaki megöli a feleségem?
-Látod, még most is a feleséged! - sziszegett a nő.
-Örökké az marad, ahogy te is. De ez nem jelenti azt, hogy ne szerethetek mást vagy élhetek nélkületek.
-Vannak kötelezettségeid.
-A gyerekeim és az unokáim felé. Rólad is gondoskodnék, ha hagynád.
-Bemegyek.
-Gondoltam.
-Mondd meg neki, ha kívül akar tudni ennél komolyabb ajánlatot kell tegyen.
Kabbon Mortel bólogatott.
-Húzz csak ujjat vele. Ő nem lesz szívbajos feletetni téged a legénységével.

Bemutató

Valójában nagyon is félt. Eleget látta őket harcolni. Tudta, hogy nagyon jók. Azt is tudta, hogy beleestek a klasszikus hibába. Nem tisztelték az ellenfelet, csak ha az maguk közül való volt. Valóban nem nagyon volt súlycsoportjukban senki a vizeken. Dante meg merte kockáztatni, hogy alvó a szárazföldeken se nagyon akadt volna ellenük. A Világseb közelsége hirtelen volt. Neki mindenképpen rosszul esett a mágiát zavaró sós lehellete. Akkor azonban már nem léphetett ki a saját szinházából. nem varázsolt, és a bemutató estéjére biztosan tudta, hogy ott sem fog. Legszebb az ellenfél területén nyerni.
-Ez olyan démoni, nem? - kérdezte Lora miközben a Hegpáncélosok bemosakodását nézték, hetekkel korábban.
-Nincs benne mágia.
-A sima mészárlásban sincs.
-Hm. Azt hittem, abban van. - vigyorgott akkor Dante.
A közösködi arénában, melyet hajók fogtak közure és hordókon lebegett a vízfelszinen, megjelentek a harcosok. Négy hegpáncélosból vágta ki magát a jobbik kettő. Majd a maradék néggyel kiegészült csapatból vrekedte ki magát a legjobb három, akikkel neki kellett szembenéznie.
Dante tanult Lorától. Megtanulta, hogy jobb megfizetni az árat idefenn, mint megvárni a Főnök seregeit és lennt maradni. Idegesen keringett a pihenőkabinban. Jatame sajnálkozva követte a mozdulatait.
-Figyej, Jate - guggolt a nő elé - én nem akarlak bántani, de ha megébred bennem a mágia biztosan megöllek.
Jate elnevette magát és megpaskolta Dante fejét.
-Ugyen. Nem fogsz megölni. Ez egy bemutató. Mi sem fogunk megölni.
-Kérlek bocsáss meg, ha mégis megölnélek.
-Dante...
-Kérlek. Oldozz fel!
-Ha megölsz, Dante, akkor annak úgy kell lennie. De kétlem, hogy karcolásnál nagyobb sebet ejtenél rajtam.
-Köszönöm. - Dante valóban megkönyebbült.

Első nap volt. Frissen lekerültek a halállistáról és a hadihajóról. Megkapták a szállásuk és a munkájukat Armadán. Dante belépett a harci sodrás barakhajóinak egyikére és meg volt győződve róla, hogy ő egy valaki. Elhitték.
Az első bemutató után azonban, mikor Uthert sikerült kishíján fejbedobnia egy tőrrel megváltoztak a dolgok. Hegpáncélossá kellett volna válnia. Azt meg cseppet sem akart. Szétvegdosni magát napról napra. Valami undorító trutymóval süríteni a vérét, hogy méreggé váljon. Nem. A génjei már oda vannak, de a teste működik, a vére forr ha kell vagy jégkása ha az kell, de nem egy barna folyam ami mérgez, öl, ragad és heged, mint valami inteligens zselé. Undorodott tőlük. nem akarta. a nagyképűsége vitte ebbe a helyzetbe, az a nagy arca. Emlékezett Monára, naponta látta maga körül ahogy kiegyenesedik. "Arcom, arcom. Széles vállam"
Ott járt közöttük. Bármelyik lehetett volna. Magasabb volt náluk, de nem gyorsabb, nem ügyesebb vagy erősebb. Az Uther elleni támadás sikeressége végleg megfosztotta a lehetőségtől. Nem mintha komolyan elgondolkozott volna rajta. Azt hitte egyszerűen kidobják és kész. Nem így történt. Uther beszélt Jateval és onnentól nagyon kellett vigyáznia a józan eszére éppúgy, mint a teste épségére. Nem mondtak neki semmit, de rendszeresen elverték. Aztán kihirdették a második bemutatót neki pedig csőlátása lett. Még jó, hogy Pjotr megcsinálta az edzőtermet. Jared is összekapta magát, hogy ha kell tevőlegesen is közbeléphessen. Nem akarta igénybe venni egyikőjük mágiáját sem. Azt akarta hogy egyszerű gladiátorok legyenek, akik megfizetnek neki.

Jate már kint volt, várta őt. Ő állt a kijárat fényében, árnyékában az angyal várt vérszomjasan.
-Ha megölnek legalább megbosszul. - gondolta, aztán kilépett a porondra Armada négy legjobb kardforgatójából három elé.

Földre vitték. Hasalt. Kezében a kard keményen marokra fogva. Másik keze egy lüktető csomó a hátára szorítva. jate felállt rá és a kardját teátrálisan a nyakához fogta. A csata vége lett volna ez. Hagyta nekik, hogy lejátszák. Bordái törtek, a bal kezének minden ujja eltört, a hátán négy vágás volt a melkasán kettő. Jate állt a hátán. Talán évek óta. Az angyal aza árnyékban lapult. Dante úgy érzete az arcába bámul. Kinyitotta a szemét de csak a deszkák víztől-vértől iszamos felszínét látta. Árnyékbe vonva.
-Na elég lesz. - gondolta. Megbűnhődtem. Most akkor megyek.
A véletlen, a varázslat ott tombolt az elméjében. A világseb felhorgadt valahol távol, Uther kardja megremegett a harcos hátán. Dante felállt. Hátáról Jate lassan esett le, mint egy papírdarab. Csúnyán, egyenesen felnyársalódott Dante hátratartott kardjába. Majd elterült. Dante a nő testéből kiemelve a pengét ledöfte a szemközt álló döbbent hegpáncélost is. Persze a harmadik elvágta a térde szalagjait hátul, de a dobástól nem menekülhetett meg ő sem.
Dante a pillantások súlya alatt feküdt. Lora az árnyékban alatta, a patrónus valahol felette. Előtte a tömeg, mögötte a Világseb. A térdei megremegtek. Víz, jéghideg víz borította be a lábait. Az idő újra meglódult és felzúgott a tömeg. A hang felelemte, felállította a lábára. A harcos a hasában hagyta a kardot, de mert Hegpáncélos volt nem adhatta fel. Vetődött. Dante elfordult és kiréntotta belőle a kardot. A férfi a fájdalomtól szinte elájult. A vér bugyogott belőle mint valami puding. Dante egyszerűen hasralökte és felállt a hátára. A penge ragacsos fekete élét úgy tartotta a torkához ahogy pár perccel korábban Jate tette. Felnézett a Szeretők mellett álló Utherre. A kard ereje átsütött fájdalmon és őrületen, vérszagon és a tömeg üvöltésén is. A szerető halált mondott, de Uther megrázta a fejét. Dante elengedte a harcost és lelépett a hátáról. Csak eztán nézett a lelátó felé, ahol a többiek ültek.

Készülődés

-Gyere, ülj le.
-Kösz. - Összeraktátok már a zsákot?
-Aha.Ott van hátul. Légy a vendégem. - Pjotr felpillantott a kis műszerből amit épített. Bal szeméhez nagyított szorított, hatalmas kezeiben négy szerszám mozgott összhangban a pici gépen. A fejével intett Danténak. - Ott a piros szekrény mögött. A csávó nem fog kérdezni semmit.
-Kösz. Jared?
-Volt itt reggel. Csónyán beletette magát.
A két férfi szeme összevillant, elmosolyodtak aztán bólintottak.
-Sokkal tartozunk neki.
-Jah. Minden esetre igyekszem megtanítani pár dologra.
-Gondolom szabadkozik.
Pjotr halkan elnevette magát.
-Folyton.
Dante bólintott és elindult a szekrény felé. A srác félreállt előle, a háta mögött feltárult egy kicsi edzőterem. Boxzsákkal, súlyokkal. Dante ledobta a ruháit. Kilépett a kupacból és olyan hévvel ütötte a zsákot, hogy a kint ücsörgő srác felkapta a fejét.

-Hé, Pjotr.
-Hm.
-Miért jár ide egy hegpáncélos edzeni?
-Nem edzeni jár ide, Stuka. Nézd meg mit csinál.
-Mit csnál? - srác értetlenül fordult hátra a piros szekrény irányába.
-Öl.
-Mi van?
-Kiöli magából a haragot.


-Khm. Uram.
-Igen? - Uther megállt a testőrparancsnok mellett. A kaktusz férfi fajtársai között is eszesnek számított, testi ereje átlagos volt ugyan, de Uther mindennél többre tartotta a hidegvérét és a humorát. A Szeretők uralma sokszor múlt ezen az emberen.
-Tudja, uram, a feleségem Hegpáncélos.
-Tudom. - Uther szembefordult a parancsnokkal.
-Az a hír járja, hogy meg akarják mutatni az embereknek, hogy Dante, tudja az új harcos, egy semmi. Hogy véletlenül dobta a tőrt úgy. És mivel nem hajlandó vágni magát halott ember.
Uther rezzenéstelenül nézte a kaktuszt.
-Példát akarnak. Én mondtam neki, hogy jobb lenne az erejét használni. De ő azt mondja az a fickó ügyetlen, nyegle és nincs benne kitartás.
Beállt a csend. Uther gondolatai körbe jártak.
-Arra gondoltam, uram, szólok. - habogott a parancsnok egyre nagyobb zavarban. - Úgy tudtam tervei vannak vele. Úgy gondoltam jobb ha tudja.
-Köszönöm.
-Nincs mit, uram.


-Mennyire van a hajó?
-Holnap délutánra várjuk őket.
-Nagyszerű. - a Baist felhúzta a fogáról az ajkát mint egy kutya. -Jól mulatsz?
-Igen. Határozottan.
-Uther az elődökre akarja bízni.
-Szeretők?
-Nem kérdeztem.
-Lehet, hogy kéne.
-Ott leszel a bemutatón?
-Ki nem hagynám! - Kabbon Mortel elvigyorodott. - Bájos ajándék lenne a hölgynek, ha megvennén a péppé abált bajnokát.
-Nem hiszem, hogy péppé abálnák.
-At nem mondtam, hogy a többi is élni fog.
-Csak bosszantani akarsz folyton.
-Tartsuk őket egyben. A szeparálás nem vált be.
-Holtláp is megindult.
-Lassa kapcsoltak mindig is.
-Gengris?
-Osztálytalálkozó?
A Baist elmosolyodott.
-Akkor jönnie kell a Csillagnak is.
-Jönni fog. Máris több a nem ember Armadán, mint amennyi egész fennállása alatt megfordult rajta.
-Holnap este lesz a csúcspont. Másnap leülünk tárgyalni.
Kabbon Mortel földig hajolt.
-A Baist kinyilvánította akaratát. Armada pedig úgy tesz.
-Gúnyolódj csak. - mosolygott a holtpolgár - De túl sok a feníszi, Kabbon. Ahol ennyi van azt a Gengris kiszagolja még otthonról is. Itt lesznek, Tükör-tenger ide vagy oda, és te mészárolni fogod őket.
-Egy hét még a tenger. Sietnünk kellene.
-Jobban sietünk mint valaha.
Kabbon biccentett és elfordult a holtpolgártól, hogy távozzon. Az megfogta a karját.
-Készen állsz?
-Lorette sosem beszélt elődökről.
-Ember.
-Persze, hogy ember.
-Nem beszélhetett neked az elődökről, mert akkor beszélnie kellett volna a nőről is aki elvisz tőle.
-Nem vitt el tőle senki. Vannak dolgok amik elmúlnak.
-Nehéz megöregedni valaki mellett aki nem öregszik.
Mortel bólintott.
-Beszélnem kell vele ezek szerint.
-Kérd meg, hogy szálljon ki ebből.
-Ne jöjjön velünk?
-Ne jöjjön velünk.

Entrópia

-Holnap, sárember, holnap. Készülsz látom. - lépett Dante mögé Jamate. Dante felnézett a fekvőtámaszból és savanyú torz vicsort eröltetett magára.
-Gyűlölöm, hogy úgy irányítasz, mint valami játékbabát.
-Az vagy, Dante. Egy csodás testű butuska melák. Akkora farkad van, hogy az elég lehetne a sikerhez, ha nem ide osztott volna a sors. De itt vagy, nagyfiú, a mégnagyobbak között. - búgta és felült Dante hátára. - Folytasd, ne nyafogj.
-Te kicsi nő vagy.
-Nagyobb farkam van mind bármelyikőtöknek.
-Lássuk. - ugrott fel Dante és már ütött is le a nő felé. Jatame hasravágódott és elgurult az ütés elől, aztán kirugta Dante lábát és fölé penderült.
-Egy mozdulatból eltörhetném a nyakad.
-De nem teszed.
-Holnap kivéreztetlek Dante. Aztán odaadnak a Grollnak aki elad jópénzért valamelyik fasznak. Ha jól tudom Mortel tart rád igényt vagy a Verkeho család. Mindegy lesz. lesz ott lány akit kúrhatsz, de nem lesz egy ujjad sem olyan állapotban, hogy megfoghass egy cigit. Ha rászijjaznak a kezedre egy kést vagy pisztolyt nagyszerű házörző lehet belőled.
Dante csak bámult rá.
-Nem vagy harcos, sárember. Egy szar vagy. Egy csinos testbe tálalt szar.
Dante leült. Nézegette a kezét.
-Miért nem adtok el most, amíg még egyben vagyok?
-Mert majdnem megölted Uther Doult. Nem tudom hogy csináltad, de az emebreknek látniuk kell azt, amitén is látok.
-Véletlen volt.
-Igen az volt. És ez a történeted vége is, Dante. Véletlen volt.

Indítékok

-Jól összemelegedtetek. - viygorgott Uther a Baistre.
-Össze? Melegedni? - a holtpolgár arcán undor és értetlenség keveredett. Sárga szemei hunyorogtak a lemenő nap hagyta narancssárga derendésben. A Prothom Queen nyikorgása otthonos zaj volt mindkettejüknek. Sirályok ültek szorosan egymás mellett a vitorlarúdakon.
-Otthonos a közelsége. Fennis íze a számban egy démon-varázslónő személyében ki ugyanúgy hazavágy mint én. Összemelegedésről nincs szól
-Örülök, ha megtört végre rajtad a banshee varázslata.
-Sosem volt rajtam varázslat. A feleségem volt, Uther. Emberként és bansheeként is. Ennyi az egész. Ott állt, emlékszel? - mutatott egy pontra a Queen fedélzetén. A hangja egyre hangosabb lett. Nem nézett Utherra de a haragja így is akkora volt, hogy a harcos hátrált egy lépést. - Ott állt mikor megöltem. Emlékszel? - a sárga szemek világítottak a lassan beköszöntő éjszakába. Uther nyelt egyet.
-Emlékszem. Ahogy arra is, hogy nem volt más választásod.
-Mindig van más választás, Uther. Hallasz? - a holtpolgár odahajolt Uther füléhez és beleordított. - Mindig van más választás!
A Porthom Queenen visszahngzott az üvőltés. A Baist visszavonult és a korlátba kapaszkodva bámult el a hajók felett az óceán felé. Uter igyekezett lecsillapítani a szivét.
-A Krughul és a Joachim's Revenge visszatért. Mindketten Új-Corbunzoni hadihajókról számoltak be. Maurice egy flottányi Svaag osztagot is látott. Ha már a banseenál tartunk.
A Baist megfordult. Nekidőlt a korlátnak és úgy nézte a fehér harcost.
-Nagyszerű. Gondolom mind hoz egyet. Leach is lehet velük legalább egy tucat.
-Gondolom. - Uther ura volt már újra az érzelmeinek. - Gyorsabban kell haladnunk.
-Nem mehetünk egyenesen a szemének, tudod.
-Tudom. De mi van ha csak mi megyünk inkább?
A holtpolgár lehajtotta a fejét.-Ketten elveszünk. Hárman nem látom esélyét hogy tudunk menni, mert Mortell túl jól ismeri a sebet ahhoz, hogy ilyen vakmerő legyen.
-Menjünk kilencen. A kilenc amúgy is az ember száma. Jó jel.
-Hihetetlen, hogy mennyire nem bírsz szabadulni a babonáidtól.
Uther elnevette magát.
-Az elődökre gondolsz? Velük akarsz menni?
-Elég erősek, találékonyak és összetartók.
-Semmit nem tudunk a szándékaikról.
-Hm. Kicsit összébb melegedsz a mérges laranthallával és máris beljebb vagyunk.
-Én nem vagyok diplomata, Uther. - A Baist fintorgott. - Azért vittem magammal az előadásra mert kellemes időtöltésnek ígérkezett.
-A feníszi véred még lobog, úgy látom. - Nem győzte elrejteni mosolyát. De a holtpolgár nem nézett rá.
-Amikor kevesen mentünk nagyon rosszul sült el...
-Akkor volt velünk két áruló is.
-Áruló...
-Bocsásd meg a szavam, barátom, de ezúttal csak amunk leszünk. Egy csapatnyi összeszokott egymás felé hű feníszi előd és mi hárman akik mindig is együtt mentünk.
-Fenísz bejár ide, Uther. ha a Partónus megtalál leküld a pokolba.
-Honnan veszed, hogy Fenísz bejár ide? A viharhajókat messziről kiszurtuk volna.
A Baist előhúzott egy szalvétába csomagolt kis tárgyat a mellényzsebéből. Kihajtogatta és a tenyerére fektetve mutatta meg Utherneka kis csokimázzal borított kekszet.
-Mosolyogj barátom, hátha Fenísz éppen ide néz.
Uther fölé hajolt. Elvette majd a szájába tette. Vidáman rágta miközben a Baist arcát fürkészte.
-Nem is akarsz te haza menni.
-Dehogy nem.
-Ha fenísz ide lát, akkor nincs bajuk veled.
-Vagy nem érdekli őket, hogy élek vagy halok. Csak a feladat meg legyen.
-Csillag. Örök a ragyogás a felhők felett.
-Hányan jönnének?
-Egyenlőre úgy háromezren. De tudod, ahogy közeledünk fogy a számuk.
-Azt hiszem az elődök tudják hogy kell becsukni. Nem mondja meg nekem a lány, de érzem, hogy tudja.
-Nem megyünk semmire a megérzéseiddel, ha nem öltenek testet. Ma megnézem Simona előadását. Beszélek vele, hátha.
-Ril.
-Hm?
-Ril szerint Mortel Kathleennel tölti az idejét. Vacsoráztak, sétáltak, míg Lorette dühöng mint egy fúria.
A Baist mosolyogva csóválta a fejét.
-Mortell még nem öregember. Lorette foglalkozzon a maga fajtával. Kössön sapkát mindenkinek, közeleg a tél. Mortel?
-Jah. - Uther is vigyorgott. - Pedig már azt hittem benőtta feje lágya. Bár. - itt a fehér harcos szembefordult a holtpolgárral és előhúzta az ikerpengéket. - Ha rád nézek is látom a feníszi véreg áramlását az alhasad felé.
A Baist meghajolt. a harcos felé.
-A vágy a szívemben van, Uther, és többre vágyok mint nedves öl vagy lelkes ajkak, fehér mellek vagy rebbenő szempillák. Hagyd Mortelt. Lehet hogy pár hét múlva kínok között vinnyogva imátkozunk majd halálért.
Uther eltette a kardokat.
-Ott leszel a bemutatón?
-Persze. Megnézem hogy vív a testőröm.
-Nagyszerű. Akkor intézkedem. - Uther meghajolt és elsietett. A Baist még ácsorgott egy darabig a Porthom Quennen majd határozott léptekkel elindult Bazilikko Dokk felé.


Nagyobb volt, mint gondolta,. Behálózták a kötelek és pallók. Sós íz és fa nyers szaga keveredett füsttel és penésszel. Elsietett a torony felé. Arcán a jeleket festék takarta. Intett akit felismert annak, és illően előre engedte a Sarkantyúi kanácsnokot, mikor az dülöngélve elélépett egy pallón.
Alig egy órája még a magisztérium előtti téren állt és hallgatta a szidalmakat. Alig egy órája még azt hitte kiutasítják. Most ott járt Armadán, teljes fegyverzetben, kipihenten, jóllakva. Két feladata volt amit másnap reggelig kellett elvégeznie. Egyik sem volt igazán kedvére való, de az az öröm, hogy ott lehet, megérte ezt a fájdalmat.
Keats úgy haladt a hajók dzsungelében, mint otthon a futásokon. Nem kereste az utakat amiket másiok építettek. Egyenesen előre ment, mindenen keresztül. hajófalakon és kötélzeteken kúszott fel és nekifutás nélkül ugrott egyik hajóról a másikra. Keresett valakit, aki nem akarta hogy megtalálják.


Phortos mesternek nem volt ínyére a feladat. Nem szerette a buherált, szedett-vedett dolgokat. A tiszta szép mágiát szerette és a jólmegépített hajókat. Mégis egész életében kontárkodott és gányolt. Laurie szigorú volt és kemény. Nem tűrt meg könnyelműségeket, nem támaszkodott a véletlenre. Kiszámított mindent aprólékosan. Vong úr pedig csak várt. Ücsörgött és nem beszélt. Megtette amit a gazdája parancsolt, de egy gondolattal sem többet. Phortos mester tudta, hogy így nem fognak messze jutni.


Zedan túlélte a zuhanást. A roncsok égő darabkéi között mászkált és idegesen turkált a kupacokban. Végül megelégelte a dolgot és összepakolt egy hátizsáknyi holmit. A sebesülteket hátrahagyva elindult keletnek. Párszáz méter után megtalálta amit keresett. A roncsok messze szétszóródtak a sziklák között. A légy finom csomagolása lepörkölődött. De maga a szerkezet ép maradt. Zidan Összerakta és felpattant a kis szerkezetre. A levelek a testére kötüözve óvták a végrendeleletet. Minden reménye megvolt, hogy előbb érjen célba mint az ikrek.
-

Adó

A Baist felült. A ghoul felsegítette és ráterített egy köpenyt.
-Uram az adózó a nappaliban várja.
-Nagyszerű. Köszönöm. Legyen szíves fürdőt készíteni.
-Igen uram.
A Baist végignézett magán. A köpany anyaga alól elővillant szürke bőre a rárajzolt jelekkel. Ez a látvány nem szűnő szomorúsággal töltötte el minden ébredéskor. Beleereszkedett a dézsa forróvízbe. Hideg teste lassan magábaszívta a fürdő hőjét. Amikor már nem érzett külömbséget a víz és a teste között kimászott. Az addig eltelt időben megtermékenyült ötletek táplálták felfedezéseit és éltették Közös ködöt. A Baist találékonyságát csak kevesen ismerték. Igyekezett úgy intézni, hogy vagy a Szeretőké vagy Mortelé legyen az érdem. Néha megajándékozott egy-egy ötletével néhány mérnökötRoppantó Révben és nagyritkán elkirándult Tarvíz laborjaiba is. Armada várossá alakításában annyira sokat tett, hogy már ez önmagában elegendő lett volna bárki másnak, hogy soha ne akarja elhagyni a kalózvárost. A Baist azomban elvágyott. Kimászott a vízből és felöltözött. Mikor a nappaliba lépett a gyertsák rebegő fényében meglátta az adózót. Fiatal nő volt. Hosszú mahagóni színű hajjal. A karjai helyén valamilyen speciális fogósor lógott formás teste mellett. A Baist jól megnézte.
-Nem járt még nálam, kisasszony. - szólalt meg végül shatteriül.
-Nem uram. - suttogta a lány.
-Mióta van Armadán?
-Egy hónapja uram.
-Miért költözött Közös Ködbe?
A lány hirtelen körbepillantott, mint ki menekülési utat keres, aztán leszegte a fejét és összeszorította a száját.
-Kérem.
-Azt hallottam maga egy szörnyeteg.
-Így van.
A nő felnézett. Szemei dühtől és félelemtől csillogtak.
-Azt gondoltam aki maga is istentől elrugaszkodott élőlény nem tekinthet rám rossz szemmel.
A Baist odalépett és felemelte a lány állát. Közelről meredt a gesztenyebarna szemekbe. Ujjain a köröm előugrott és belevágott a lány bőrébe.
-Armadán az újraformáltak teljesjogú polgárok. - Elengedte a lányt. - Mi a neve?
-Jázmin.
-Mint a virág?
-Igen.
-Ó. - A Baist háta mögött összefűzött kezekkel lépett párat a könyvszekrénye felé. Aztán mint aki most veszi csak észre a nőt újra rá pillantott.
-Tudja miből áll az adózás?
-Kiszívja a vérem.
-Fél?
-Nem.
-Ne hazudjon, úgyis látom.
-Igen. - a nő hangja csak suttogás volt, semmi több. Tátogott és a levegő mint suhogó utolsó lélekzet járt ki-be a száján. - Igen.
-Semmi oka rá. Jöjjön ide. - intette maga elé, miközben ő maga lezseren az asztalra ült. - Mi célt szolgálnak a beültetései?
-Gépsoron dolgoztam, uram. Csirkeneveldében. Öt madarat tudtam egyszerre megfogni.
-Mi célból?
-A másik karomon kések voltak amikkel kifilézhettem őket. 7 perc kellett az öt madárhoz.
A Baist feje egymagasságban volt a nőével.
-Hiányzik a munkája?
-Nem uram.
-Kárt tett valaha is magában a késekkel?
-Kilencszer.
-Mit csinál itt?
-Lampionokat Sütkér részére.
-Szereti?
-Nem.
-Mire vágyik?
-Gyilkolásra.
-Megkapja. - hagyta rá Közös Köd ura és finoman megemelte a nő fejét. Magához húzta és a fülébe sógott.
-Másoknak a csuklóját igényli az adózás, de az Ön esetében kénytelen vagyok a klasszikus módon elvenni ami jár. Maradjon nyugot, kérem.
A nő nem moccant. A Baist érezte a könnyek szagát. Finoman harapott rá a nő nyakára, éppen annyit, hogy megeredjen a vére. Aztán megszívta újra és újra és hagyta hogy eltöltse az a bűvös sátáni öröm, ami minden nap eltelítette. Ami minden ébredéskor arra sarkallta hogy az utolsó bármilyen nedvét szárazra nyalja az áldozatának. fel akarta emészteni őket. Minden egyes ébredéskor.
Elengedte a nőt a csúcspont előtt. Az ráesett majd megkapszkodva a vállában újra a saját lábára nehezedett.
-Ott az az ital. Igya meg. Menjen a szállására és aludjon. Holnap reggelre jól lesz.
A nő bólintott.
-Kérhetek valamit?
-Ha módomban áll teljesítem.
-Holtpolgár akarok lenni.
A Baist rezzenetlen tekintettel nézett a nő sápadt arcára.
-Igya meg és távozzon. Az adóját erre az évre beszedtem.

Két nappal a bemutató előtt

Dante végigrohant a Mercury-n aztán hátul a hordóknál egyszerűen leugrott a Még Kék alacsony fedélzetére. Huppanására az öreg Truom macskája csak megemelte a fejét. Dante elszökkent és rohant tovább, végig Sütkéren. A bordély mellett lépett be Sarkantyúba. A két Gruttam legény tisztelgett neki a varakúz szárnyashajó hátsó fedélzetén. Dante felkúszott egy kötélen a Pirkadati Révületre és a sherkeni öregúr kedvéért letett pallókon futott be Saddlerbe.
A Hegpáncélosok hajóit zöldre festették. Olyan volt az a hét hajó mint egy katonai telep. Őrök és edző katonák. Fegyverek és beléptető pontok. Dante nem szarozott velük, felfutott a Joka oldalán a fedélzetig. Átlendült a korláton és megállt Jatame előtt. A nő felvonta a szemöldökét , Dante térdre borult előtte.
-Beszélnünk kell, Jate.
-Beszéljünk. - és intett a korlát felé. Miközben elindult hátraköpött két vezényszót a otthagyott négy katonának. Azok vigyorogtak a háta mögött. Dante pontosan tudta, hogy nem a kaktusz nőn, hanem rajta derülnek.
Dante ismmét letérdelt a nő előtt, de az morrant egyet és kis kézmozdulattal intett neki, hogy ne tegye.
-Tudom, hogy ki akarod belőlem taposni, hogy természetfeletti dolgokat csináljak, de kérlek hidd el, hogy nem megy.
-Menni fog. A félelem és az életösztön csodákra képes.
-Nem akarom ezt.
- Már hetek óta az én dolgom eldönteni, hogy mit akarsz.
Dante a nő csizmáját nézte.
-A barátaid aggódnak érted és megkértek, hogy segítsek neked.
-Igen halottam. De azt is tudom, hogy nem teszel ilyet.
-Valóban nem.
-Ha kitaposod belőlem azokat a reflexeket, Jate, kénytelen leszek megölni az embereidet. Én nem vagyok Uther Doul. Nem áll meg a kezem az utolsó pillanatban. Én lemészárolom aki meg akar ölni.
-Tudod, hogy nem akar megölni senki.
Dante elmosolyodott és a nő szemébe nézett.
A félelem és az életösztön csodákra képes. Elfeledteti velem hogy ez csak egy bemutató. Nem vagyok Hengpáncélos és nem is leszek.
-Nem vagy tisztában a képességeiddel Dante.
Jatame nyitott tenyérrel megütötte Dante mellkasát.
-Menj edzeni sárember.
Dante térdével egy pillantra megérintette a talajt aztán elszökkent a hajó bejárata felé. Leugrott az alsó szintre és végigkocogott a folyosón, be a gyakorlótérre. A négy Hergpáncélos már várta. Dante megacélozta magát és ahogy Monától tanulta, kizárt bizonyos gondolatokat a tudatából. Harcolt. Ütött és vert, szúrt és tépett, felfutott a falon és helyből átugrotta az ellenfelét, de ez sem volt elég. Péppé verték ismét. Két bordája, az alkarja és négy ujja törött el. Lett két mély vágás a hátán és egy háromtenyérnyi mélylila zúzódás a hasán a sok öklözéstől. Az arca feldagadt és a térde kificamodott. Jatame végignézte és fejcsóválva küldte pihenőre.

A sanitéc kent rá abból az undorító zöld pépből és megkezdte kezdetleges mágiáját a törött testrészeken. Aztán otthagyta a kamrában egy almaszerü gyümölccsel, amit vacsora gyanánt kapott. Dante sóhajtott és lassan elkezdte megtámogatni a fiatal orvos mágiáját a sajátjával.
A súlyos vasajtó elnyelte a kopogást, így Dantét teljesen váratlanul érte Uther Doul felbukkanása.
-Hello. - vakkantotta oda Dante. - Bocs de törött kézzel nem szívesen fogok kezet.
-Jó estét. Nem gond. megengedi? - Uther az orvos székére mutatott. Dante magában vigyorgott.
-Kérem.
-Nem tudom felmenteni a bemutató alól. Saddler sodrás önálló és Grutt Rakati a vezetője. De hallottam, hogy nincs kedvére a Hegpáncélos élet, úgyhogy van egy ajánlatom a bemutató utánra, ha érdekli.
Dante felnézett a legendás harcosra de csak egy finomarcú barátságos tekintetű fiatalembert látott, egyszerű ruhában.
-Az a tőr csak véletlen volt.
Uther elmosolyodott.
-Én is csak véletlenül kaptam el. Jönni fog egy hajó. Utazik rajta egy utazó. Szeretném megkérni Önt illetve Önöket, hogy vegyék pártfogásukba. A hétvégére lakható lesz a közös szállásuk. Módjukban fog állni vendégül látni őt.
-Bizalom.
-Igen. Az. - Uthaer tekintete megkeményedett.
-Ki az az utazó.
-Jna a neve. Csinos ijú hölgy. Oltalmazóra van szüksége, mert még bajt csinál a Világsebnél. Önök elég tapasztaltak és meglehetősen ráérnek, így Önökre esett a választás.
-Rendben.
-Ha túléli a bemutatót, a továbbiakban Ön a Baist személyes testőrségébe kerülhet.
Dante felvonta a szemöldökét.
-Nem félti tőlem a holtpolgárt?
-Kellene?
-Démonvadász vagyok.- Dante felvillantott egy cápamosolyt.
Uther elgondolkozva szemlélte a szarrá vert egykori amerikait.
-Másik lehetősége hogy marad és ha tetszik ha nem Hegpáncélos lesz. Amúgy - nyúlt finoman egy ujjal a zöld trutymóhoz - ez a szer kellemes a testnek, minden tekintetben. Bár ha valaki kipróbálta nagyon tud hiányozni ha nem jut hozzá.
-Miből keverik ezt a szart?
-Növényekből. Különösen egy bizonyos növényből. De a növény - martfűnek hívják amúgy - önmagában nem elegendő a hegesedéshez. Kell még hozzá egy bizonyos élőlény nedve, vére is.
-Micsoda ínycsiklandó recept.
Uther lenyalta az ujjáról a kenőcsöt.
-Próbálja ki. jate ugyan kaktusz nő, de mértéktelenül megalomán. - felállt és tisztelettel meghajolt Dante felé. - a leggyengébb pontjuk a szemük. Legyen ügyes, Dante. A Baist számít Önre a továbbiakban.

Havasvárak triptichon

Pookah rajzolta.

Kronológia 24.

- összegyűlik a csapat, a többiek megosztják az évfordulózókkal, h bizony nélkülük is bír az élet zajlani rendesen :)
- Kathleen munka után egy szaftos halkoktéllal felkeresi az Uther Doult védő (?) kaktuszok egyikét, Riket és imigyen megtámogatva megkéri, h fordítson az öreg kaktusznál, volt főnökénél - az öreg szintén halkoktélt kap, így meglehetősen segítőkész lesz és elárulja túlélő trükkjeit, illetve információkat is ad az érdeklődésünk homlokterébe került három illetőről: túlélési taktikák a Világsebnél
          1. piszkosul nem kell odamenni
          2. nem kell olyan nagyon vágyakozni - soha nem úgy alakul teljesen, ahogy szeretnénk. 
(a Baist valaki iránta való félelme miatt vált holtpolgárrá, Kabbon Mortel is azóta igézi meg a murénákat mióta a Világsebnél járt (az öreg azt mondja, "azok is emberek") a Szeretők pedig mindig csak egymást akarják egyre feljebb helyezni, ez a vágyuk.) odabent iszonyú, minden rémség megtörténik. az újabb szokás szerint aki megy, annak vallania kell, h mire vágyik-mitől fél. odabent pedig mindenki pontosan tudja, kinek a vágyától-félelmétől szív épp a csapat. az öreg nem jön többször, inkább köszöni, szépen megvárja a többieket kint a Tükörtenger szélén.
- Kathleen és Rik beülnek egy vendéglátóipari egységbe, Kathleen megkéri Riket, h barátnőjénél, az egyetlen kaktusz hegpáncélosnál járjon el Dante érdekében (valójában nem erre kéri, hanem h adjon tippeket, hogyan lehet egy nem-hegpáncélosnak küzdeni eredményesen egy hegpáncélos ellen, de mindenki félreérti).
- Mona érdeklődik kollegájától, a valahai tanárnőtől, mi a módja a saját szakállra történő munkahely- és lakhelyváltásnak (van-e bármi hivatalos teendő), majd Sütkér egyik illusztris kocsmájában megbeszél a tulajjal egy próba-bábelőadást, ami ha elég meggyőző, esténként felléphet vele. nem mellesleg a védelmi pénzt KM-nek kellene fizetni. kifelé tart a kocsmából mikor megszólítja UD, aki ismételten megkérdezi, miképp tudnánk méginkább beilleszkedni, így Mona megkéri h nézzen utána, van-e olyan hajó, ahova összeköltözhetne a csapat.
- Kathleen munkahelyén az öregek karaoke-partit rendeznek, miközben felbukkan a széthasított kezű KM, akinek sebét Kathleen addig simogatja mágiával, míg az beforr. Kathleen zavarában válogatott modortalanságokat mond neki akaratlanul (pl nem akar-e csatlakozni az öregekhez karaokézni) KM nem tűnik nagyon megbántottnak, talán a csinos sértegető személye miatt ;) bár morcolja szemöldökét, majd megbeszélnek egy közösen elköltött ebédet - ide Kathleen engesztelő ajándékként egy díszes, 500 éves pipával érkezik, amihez - miután kiderült, kinek lesz - ingyen jutott hozzá. pazar szárazföldi jellegű ételsor után-közben beszélgetnek: Kathleen többszöri bocsánatkérés után azt mondja, nagyon fél a murénáktól, és megkéri KM-t, h tanítsa meg arra, amit tud. KM elmondja, h valaha a Gengrissel kereskedett, ki akart szállni de a murénák nem így gondolták és hiába menekült a szárazföld belsejébe, állandóan megtalálták. végül a Világseb hozta a megoldást ilyen nagyon felemás módon (ne kelljen félnie tőlük, az volt a vágya) - addig egyetlen egyet sem ölt meg közülük, ám azóta mást sem csinál. (a krónikás megjegyzése: számomra érdekes és elgondolkodtató, h ezek az emberek, akik ilyen közel vannak a murénákhoz, sokkal inkább embernek tekintik őket, mint bárki a szárazföldről.) KM elmondja, h rajtunk kívül csak a Baist, UD és ő maga varázshasználó Armadán, vannak tudósok, de nem használnak mágiát. mikor az ember visszajön a sebtől, először azt mondja, soha többet, ám mikor eléri a Tükörtenger szélét, már azon gondolkozik, hogyan kellene legközelebb. a Baist és UD haza akarnak menni, KM-nek csak annyi a vágya h vége legyen már ennek - de abban tulajdonképpen mind egyetértenek, h a Világsebet be kellene zárni. Kathleen felveti egy minél hamarabbi, mindkét oldalról teljes létszámú megbeszélés ötletét.
- összeül a csapat, beszámoló után a vágyakról beszélgetnek: (Loráét ismerjük, Dante elszalad edzeni) Kathleen szeretné saját maga előtt is tiszta lappal újrakezdeni az életét ám kevésbé retteg dolgoktól, Pjotr haza akar menni az időben, Jared Fennisben szeretne élni Lorával úgy, ahogy az indulásunk előtt együtt voltak, Mona retteg attól h elveszti a többieket úgy, ahogy elvesztette az atyát, Cleot és Romeot, és (meglepő módon) az a vágya, h együtt maradjanak. erőteljesen gondolkozunk, h miként lehetne a vágyakat kikapcsolni, de arra jutunk, h nehezen megoldható, így inkább próbáljunk a vágyak ismeretében arra felkészülni, ami várható, és tartani magunkat bent is a célunkhoz.
- UD felkeresi a könyvtárat, a koboldnő Monához irányítja. UD a kukacírású könyvet keresi, amiről nagy nehezen kiderül, h a Világsebről szól. Mona megígérteti vele, h az ebédszünet után (amelyben ő bábelőadást prezentál a kocsmatulajnak) felolvassa a könyvet.
- Kathleenhez két fiatal fiú kerül, akik alaposan összeverték egymást, kisvártatva feltűnik KM, és megkéri Kathleent, gyógyítsa meg úgy a srácokat, ahogy csak ő tudja, akik mint kiderül, KM fia és unokája (egykorúak). kis adalék h 3 felesége volt a pasinak, jelenleg 2 van. (vajon hány éves??) a sikeres gyógyítás után KM - mivel hallotta h össze akarunk költözni (Armadán jól terjednek a hírek ;) - elviszi Kathleent egy hajóhoz, ami alkalmas lehet erre, és megbeszélik h beköltözhetővé teszi számunkra, majd meginvitálja Kathleent egy újabb kocsmába, ahol Dante és UD már ott ülnek, Kathleen már épp kezdeni meglepődni-megijedni, mikor kiderül h egy bábelőadást néznek meg...

Hegpáncélosok

-Le fogsz menni.
-Le.
-Jobb lenne ha egy szikrányit félnél, mert a félelem erőt szül az izomba és gyorsaságot a fejbe.
-Umm.
-Te lomha vagy és buta mint a sárlények. Színed is olyanforma és istentelen jeleket vésettél a bőrödbe amit úgy óvsz, mint egy kislány.
Dante leszegett fejjel térdelt. Az izzadság csepegett az orráról.
-Nem vagdoshatom szét a jeleket.
-Nem érdekel kinek nyalsz, kinek ajánlod oda a nődet, hogy mentsd az irhád, szarházi. Ki fogsz állni, és el fogsz bukni. Nem bírom azt a sunyi pofádat.
-Sajnálom...
A rugás ereje fellendítette a magasba. Hátra zuhant és nem moccant. nem látott semmit már. Az utolsó gondolata a kihasadó álkapcsáé volt. A fogaira gondolt. Arra hogy a saját világán a fogai alapján tudták volna csak azonosítani, mert a génállománya már messze nem volt az eredeti. A fogakról Pjotr jutott eszébe és a sztori, ahogy újraépítették az oroszt Cleo és Mona emlékeiből. Dante nézegette szétvert testét úgy három méter magasból. Látta Gruttot ahogy leköpi őt és látta kis Jatamét, ahogy közel lopakodik és a szájába dug egy galacsin nyárkos mohát. Úgy zuhant vissza a testébe mintha egy lift zuhant volna vele.
-Kurvaélet. - krákogta és kiköpte a szürkés galacsint.
-Miért nem használod a képességeidet? Minnél közelebb vagyunk, annál kevésbé fognak működni.
Dante megrázta a fejét és szomorúan a kis harcosnőre nézett.
-Már most sem működnek a képességeim, Jate. Halott leszek hétvégére.
-Nem fognak megölni.
-Ha nem fognak. Én levágom őket, Jate. Úgyhogy jobban járnátok ha elengednétek.
Jatame elvigyorodott.
-Madarak kelnek a szádból, Dante, messze szállnak, nézd. - és kimutatott az óceánra.
Dante megnyalta a száját és feltápászkodott.
-Miért nem hagysz meghalni Jate?
-Hazugság lakik a szemedben. Tudni akarom az igazat.

Vendégbejegyzés - Lora

"Open your eyes, time to wake up - enough is enough is enough..."

Dudorászva zárom be az ajtót magam mögött, kint hagyva Armada figyelő szemeit, a Lepényhal konyháját, Jaredet és a többieket. Jared lakását, ahol az éjszakáimat töltöm, azt szoktam díszíteni apró szerzeményekkel, virággal, néha egészen otthonosnak tűnhet. Ez a saját cellám - ahová napközben tudok elbújni - viszont tökéletes: a ládán és egy matracon kívül semmi sincs. Csak a fémfalba szöggel karcolt apróbetüs feliratok összefüggő burkolatként mindenütt.

Végigvágom magam a matracon és olvasgatok az íves mennyezeten néhány sort (csupa régi dalszöveg-bölcsességet írtam föl) és megpróbálok rendet tenni a fejemben. Nemsokára elérjük a Világsebet, ideje lenne tisztába kerülni egy csomó mindennel. 

Ahogy az egyik dögös helyi szörnyeteg, a Baist mondta, ott majd csak az számít, amire igazán vágyunk. Ő nyilván erős az ilyesmiről való gondolkodásban: egy felelőtlen vágy, - vagy sokkal inkább egy zabolázatlan félelem - miatt most aztán bőven meríthet a világ legdrágább adományából. Úgy értem a kegyetlen tapasztalat, na az jut neki. 

"Tightrope walker, chaos order 

I fell right into heaven/hell 

Devil take me, God forsake me 

Made my home in heaven/hell"*

De mit kezdjek magammal? Azt még nyomon tudom követni, mire vágyik Lora Innocenti. Arra is van tippem, mire vágyik Umbriel, az angyal. Na de mire vágyik a démon? Vagy mennyi van még belőle(m)? A szüntelen rontásból, minden valódi mérgezéséből és pusztításából? Lora Innocenti egy valahavolt olasz nő az Armadán, Umbriel alakra a foszforeszkáló medúzák óriás prototípusa - a démon megfoghatatlan. Ahogy a bölcsek látták: a démonnak arca sincs. Nem is él igazán, ő csak az erőknek valami rendszere, ha alakja van is, hát az se valódi. A létezése, a rontásai, - szóval minden amit tesz - csak szüntelen védekezés, de hasztalan mert sebezhető pontja mindíg akad. Mindíg egyedül van a folyamatos veszélyben és védtelen a támadások ellen. 

Hehehe, lehet, hogy meg kéne idézni lényem egy részét és kikérdezni mit akar? Kérjem meg Dantét egy ilyen "baráti" szivességre? Ki is végezné vajon a démont, amit talál? Csak úgy, a régi élete, a hivatása emlékére? Ebbe valószínűleg simán belehalna Lora Innocenti is, a wannabe-angyal meg maradna tehetetlenül valami fél-állapotban. Vagy kapna új testet, egy friss halottét, lehetőleg sokkal rosszabbat mint ez a mostani. Onnantól például hínárny lennék... hehehe, vagy a Sors Urai egyéb ízes tréfával jutalmaznának.

Dante... talán ideje kinéznem kicsit saját önző fejemből, - mert igazából Dante védtelen. Na nem lelkileg vagy démonilag, hanem úgy rendesen, egészen fizikai valójában. Tíz nap, aztán ki kell állnia a hegpáncélosokkal amolyan "baráti" szeletelésre. Egyedül. Hmm... ügyes, gyors és találékony, - amije nincs, az a testtel egylényegű páncél. Na de itt van ez a bonyolult haverja, (azaz én), tehát páncélja lehet... naná, hogy lesz! Félig áteresztő erőtér, ami eltéríti a befelé irányuló támadást, csak az övéit engedi ki kifelé. Egy övre fogom szerelni, - a holtpolgártól kapott életerő-gyöngyök hosszan megtartják majd az erejét, le-felvehető lesz. Három gyöngy belevarrva a bélésbe, három esszencia, no Dante, legalább ennyi csapástól megvédlek.

Feltápászkodom. Kicsit félre is teszem a nyűglődést, ha már van ürügynek más tennivaló. Ilyesmi varázstárgyat úgyis régen csináltam már... rögtön kettőt fogok készíteni, egyet Danténak, meg egyet magamnak is, (úúú, az enyémbe kéne még erősítés is, mert nem vagyok egy amazon-alkat...) hogy edzeni tudjak vele. Ő rákészül legalább a szeletelésre - és nekem sem árt ha összeszedem magam: hátha lesz még úgy, hogy valahol együtt kell küzdenünk.

"I'm crying out in fury to the gods of fate

Come on, get me if you can "**

---

* Chumbawamba, ** New Model Army

Évforduló

Persze lehetett volna tökéletesebb a helyzet, kényelmesebb a környezet, otthonosabb a szoba. Lehetett volna az időjárás is kegyesebb, a virág is szebb, de aznap, Monának az Armadán ezekből egyik lehetőség sem jutott eszébe.
A könvtárban túrta a polcokat egy olyan nyelvhez tartozó könyveket kutatvam, ami leginkább egy gyerek húzta hullámos vonalhoz hasonlított. Eséklyét sem látta annak, hogy megtanulja elolvasni. A könyv nyomtatottnak tűnt, ami önmagában elég izgalmas volt a sok utinapló és levél között. Akiket megkérdezett, könyvtárosok nem láttak még hasonlót. Végül a BMSZ ládába került egy csomag ismeretlen térkép és sajátfejlesztéső titkosírásokkal írt jegyzetek közé. A könyvtár dohos volt. Ha sütött a nap millió porszemet kavargatott a szellő benne, ha nem sütött gyérfényű lámpásokban égettek guanot a világításhoz. Ebédelni kiment a Lepényhalba Lorához. Megkostolta  a nyárvás krumhallevest valami szezámmag szerü cuccal a tetején. Aztán elszopogatott egy kis bogyós gyümölcsből készült fagylaltot is. meglepően kellemes volt a savanykás gyümölcsíz ennyi sós után. Lora csak hordta a finomságokat egymás után. Mona mindent megkostólt és észre sem vette hogy elszaladt az idő. Három körül pattant fel azzal, hogy késő estig sem végez ha most azonnal nem rohan vissza dolgozni. 
A világoskék halászhajón a hordóknak dölve karbatett kézzel ott állt Pjotr. Már messziről figelhette amint Mona próbál a lehető leggyorsabban átjutni egyik hajóról a másikra. Figyelte a pillanatot amikor a lány észreveszi.
-Hello.
-Szia. - Mona érezte hogy szűkűl a gyomra az izgalomtól. Érezte hogy valami megtervezett dolog történek. Pjotrnak ilyenkor nem lett volna szabad itt lennie. Pláne nem így, nyugodtan ácsorogva valahol Sütkér és Eburaház határán egy hegynyi hordó mellett. - Mi az?
Pjotr csak mosolygott. legeltette a szemét Monán. Aztán megfordult és a hordók közül előhúzott egy furcsa kis csokrot. Volt abban mindenféle fura növényke gondosan csokorba kötve. Némelyik lekókadva ugyan de felismerhetően csokorban.
-Nem erre vannak tenyésztve mint otthon voltak a virágosnál... hm. De azért remélem jó lesz. - nyújtotta Mona felé őket. Kisfiús mosolya teljesen összezavarta Monát.
-De miért?
-Csak. Pjotr elnevette magát. - Gyere. - azzal megfogta a lány kezét és elkezdte vezetni tovább, el Eburaháztól, ki Sütkér zegzugos szórakozóhelyei és parkjai közül, hátra Shaddler és Közös köd felé. Mona nem ismerte még jól ezeket a hajókat. Pjotr könnyedén választott a lehetőségek közül. Nem kellett sok hajót megmászniuk, sőt. Mintha egyre közelebb jártak volna a vízhez. Végül megállt egy olajzöld Kogge árbóca mellett álltak meg. Pjotr szeme csillogott. Megfogta Mona derekét és egészen közel húzta magához. A hajón nem volt senki egy nagyonkövér foltos macskán kívül aki hunyorogva figyelte őket egy tekercs kötélről.
-Beszéltem Dantéval a dátumokról. Hogy vajon milyen hónap hanyadika lehet most, és arra jutottunk, hogy ma van az évfordulók, Mona. Idétlenül hangzik, de ha jól számolt a srác ma van. És tudom, hogy nincs valójában jelentőssége, de az egyik fickónak akivel dolgozom van egy ilyen hajója. - Nem hagyta, hogy Mona nyújtogatni kezdje a nyakát. Orrát a lányéhoz érintette úgy beszélt.
-Szeretném ha tudnád, hogy te vagy a horgom az ép eszemhez, hogy nélküled nem megyek sehova és nem csinálok semmit. És tudom, hogy bizarr de szeretném ezt a napot veled tölteni, ezért Dante segítségével leadtam a nevedben egy mára szóló szabikérő üzenetet a koboldnőnek. Szóval holnapig velem lehetsz és ünnepelhetünk. Hm?
Mona nyelt egyet. Csillogtak a szemei, kipirosodott az arca és lángoltak a fülcimpái.
-Nem tudtam.
-Tudom. Én sem.
-Készültem volna.
-Akkor kapd össze magad, mert még nincs vége. - Pjotr szeme nedves volt a meghatottságtól. Lassan távolabb engedte Monát és a hajó jobb széléhez irányította. Távolabb egy éakóhajó állt spalettákkal elzárt ajtókkal és ablakokkal. A két hajó között gondosan eltávolítva mindkét hajótól ott ringott kecsesen és megbújva egy sárgára festett de még így is szívetmelengetően ismerős forma. Pjotr odaállt Mona mögé. Megfogta a derekét és hozzásimult. Arcát a hajába fúrta és úgy suttogott Mona fülébe
-Nem eredeti, de nagyon hasonlít. Elkértem mára. A ponyva alatt minden van amire csak szükségünk lehet.
Mona kapaszkodott a korlátba és nem tudta mit mondjon. A kis hajó olyan volt mint egy rondán lemázolt luxusgondola. Kis kabinja volt hátul. Elöl ponyvával letakart ülések sorakoztak. Az oldalához gondosan odaszijjazták a hosszú rudat. Az orrán a lámpás törött volt, de még így is elakadt Mona szava a látványtól.
-Menjünk. - suttogta aztán és kibontakozott Pjotr öleléséből.

A kis hajó kabinja akkora volt, mint egy keskenyebb franciaágy. Matraca, ahogy a kabin maga is Armadai viszonylatban tiszta volt és valóban volt ott egy kis láda is finomságokkal tele. Volt egy takaró, vagy hat különböző méretű és korú párna is biztosítva a kényelmüket. Pjotr finoman bontotta le Monáról a ruhát. Végigcsókolta a nyakát, a vállát. Külön időt szentelt a melleinek a hasának és a combjainak is. Aztán mikor a gerjedelme nem hagyta nyugodni szétnyitotta a lány combjait és belenyalt a lucskos puncijába. Onnan nézett fel Monára. Mona kezei Pjotr hajában tudtak, néha elkalandoztak a vállára. Aztán odahúzta a melleire a férfi kezét. Először csak halkan nyüszítve élvezett. Aztán mikor Pjotr nyelve után végre magába fogadhatta az orosz acélkeménnyé izgult farkát is már nem tudott ilyen visszafogott lenni. A látvány, ahogy azok az erős kezek végigsimítanak a faszán, ahogy megfogja a makkja alatt és bevezeti a puncijába miközben a tekintete fókuszát veszti olyan izgató volt, hogy azonnal rászorított an belémélyedő farokra. Pjotr felnyögött és miközben megtámaszkodott Mona feje mellett teljes hosszúságában benyomta a farkát a lányba. Aztán nem moccant. Finoman megcsókolta a száját, a fülét, a nyakát aztán kihúzta a farkát.
-Gyere... gyere vissza. - szuszogta Mona. A következő pillanatban Pjotr farka végigsimította nedvesen és forrón a csiklóját és úgy merült el a hüvelyében újra. Mona nyögött és két kezével belemarkolt Pjotr fenekébe. A következő belökésnél már teljes erejével rántotta magába az oroszt aki felvetette a fejét és behúnyta a szemét. A nyakán és a karján kidagadtak az erek.Két-három ilyen behatolás után Pjotr térdre emelkedett és Monát a csípőjénél megelte. Mona hanyatt feküdt, mellei ringtak a lökések erejétől és gyönyörködött Pjotr formáiban és férfias, nyers szépségében. Az orgazmusok egymás utánját ölelkezések és lusta heverészések szakították meg. Volt mikor Pjotr farkáról mézet szopott addig míg Pjort hangos morgással kísérve tele nem spriccelte a száját. De akadt olyan pillanat is amikor Mona testéről falatozott Pjotr miközben az ujja olyan örömökben részesítette a lányt, hogy az az ájulás széléig jutott.
Rájuk esteledett. A kabinba besütő hold fényét kioltották a párkányon hunyorgó mécsesek.

-Meg tudnád itt szokni.
-Meg. - Pjotr Mona egyik hajtincsével simogatta a lány vállát, mintha festene rá. - Te nem?
-De. Fenísz jobb volt, de itt isjó lehetne.
-Ha.
-Ha. - Mona megcsókolta az oroszt.
-Végülis teljesen mindegy.
-Az.
-Jól esne egy cigi.
-Négy szál maradt.
-Hagyjuk meg rosszabb napokra.
-Jah. És mi lenne ha kérnénk vagy vennénk egy hajót. Az lehet hogy lojalitást tükrözne, főleg ha egy önállóan úszásképtelen hajót kérnénk. érted.
-Gondolod, hogy adnak.
-Biztos meg lehetne valahogy egyezni. Akkor lakhatnánk egy kupacban. Lojálisnak tünnénk és mi is jobban éreznénk magunkat.
-Mennyi lehet még a Világseb?
-Nem tudom. De ha csak két hét, az is jobban telne valahogy kupacban, nem?
-Hiányoznak?
-Nehéz összefütyülni egymást.
-Ma nem is hívtak.
-Nem mert Dante kimentett minket. - vigyorgott.
-Tettestárs?
-Hm. Barát.

intermezzo

-Biztos ebben, Uram? - nézett Vong úr óvatosan Fiendre.

-Egészen biztos, Vong úr. Éppen ezért van szükségem az Ön segítségére, és mint gazdája ha szükséges megparancsolom.

-Megértettem uram. Mindazonáltal engedje meg, hogy figyelmeztessem, hogy Jared sem, ahogy Zidan Twillart úr sem tartózkodik a városban. Így nem sok olyan személyt tudok, aki ingyen, elvezet és karbantart egy ilyen hajót.

-Teljesen igaza van, Vong úr. Ám attól tartok az önhittség csapdájába esett. - Fiend mosolya ismét olyan volt mint egy éhes cápáé. - Hacsak nem az emlékezetével kezdenek gondok lenni.

-Óh. felettébb sajnálatos lenne uram. Bármelyik eset. - Vong úr nem jött zavarba. - Meg kell még említenem uram, ha netán az Ön információi erről nem lennének elég pontosak, hogy én gyermekkorom óta nem jártam arra. Kétlem, hogy gyermekszemem emlékei használhatóak lennének az Ön számára.

-Próbál kompenzálni Vong úr? - Fiend felnevetett és kesztyűjével a tenyerébe csapott. - Most a túlztt szerénység hibáját véti. - hosszan nézte mosolyogva az öreg stzolgát. - Nem válok meg Öntől Vong úr.

-Vong úr felnézett azokba a feníszi metszésű szemekbe és elmosolyodott ő is. - Mindig te voltál az eszesebb, Laurie, de ő benne nagyobb az akarat és a bátorság is. Ezért lettetek ikrek.

-Hogy mondja? - hajolt közelebb, mintha nem hallotta volna jól Vong úr szavait.

-Nem bátorság ez, Laurie, vakmerőség.

-Köszönöm bölcs tanácsát, Vong úr, de elboldogulok magam is. Kikérem a véleményét, higyje el, ha kiváncsi leszek rá.

Hello Kaets!

Vendégbejegyzés - Lora

Erőfitogtatás. Az, Mr Baist maga tudja, hogy az nem így nézne ki...

Azzal a megtisztított bárdot próbálom olajozott mozdulattal feldobni a konyha falába vert (általam mágnesezett) ácskapcsokra - hmm... egész jó lesz ez. Lecsaptam a hal fejét, és gondosan félreraktam további hasznosításra, hehe. Na nem mintha ehető lenne, viszont az ügyesen főzött és preparált halszem csinosan mutat fogpiszkálóra tűzve. Az engem figyelő kémeknek szoktam felszolgálni csak hogy érezzék a törődést.

Hogy el lehetek kényeztetve, dacára az intézetis éveknek... eszembe se jutott, hogy majd túlértékel valaki egy kis gesztust. Persze, hogy nem szokott ajándékot kapni, Lora, te nagyonhülye - persze, hogy mögöttes fondorlat-hegyeket keres majd... Sohasem fogok tudni emberül gondolkodni - azaz politikusul, mert a Baist nemcsak ember, feníszi, de utólag holtpolgár lett, és a kerületük ura. Ehhez képest egészen normálisan beszéltünk. Még szimpatikus is. Jobban, mint Kathleen új lovagja, a Fehér Bajnok, alias UD - akit nem, nem utálok Jared bölcs tanácsára. Ó, Jared, mi lenne velem, velünk nélküled...

Gyengéden veszem fel az égetéssel kilyukasztgatott falapot hogy a szószból megfelelő mintát rajzoljak egy sült tetejére, ebből a fajtából naponta akár hatvanat is kiosztok. A feníszi fürkész szignójával, "Hello-Kaets" jellel a tetején. Ó, ha tudnátok, kedves vendégek, hogy fenísz nézhet rátok bármelyikből...

Aztán máris teljes összpontosítással nyesem a halat egyforma, vastag csíkokra, - pont ahogy a Lepényhal tulajdonosa mutatta. A beleket már hangos csámcsogással zabálják a macskák - a többit hasonló lelkesedéssel fogják mindjárt a törzsvendégek. Már tudom, melyik nézi ilyenkor mindíg leplezetlen vággyal a véres fehér kezeimet a vastag halrudak között. A kedvéért elegánsnak szánt mozdulattal beledobom a filézőkést az egyik darabba. Vendégünk most már nem szisszen fel, de mikor először látta... hihi, még mindíg érdemes rávillantani a legszebbik cápamosolyomat.

Egek, egészen szórakoztató tud lenni még a konyhai kisegítő állás is. Még jó, hogy én szoktam lekiabálni a többiek fejét, nehogy otthon érezzék magukat itt, Armadán... Ez valami beépített emberi reakció lehet: rögtön megpróbálják elhelyezni magukat szinte bárhol... A Baist nem akar már hazamenni - legalábbis azt mondta... meg azt is, hogy kellően "kiéheztette magát", - jelentsen ez bármit is - hogy tisztába kerüljön a vágyaival. Böjtöl? Nem iszik vért? Végülis a hegpáncélos-bemutatón elhessegetett egy önkéntes véradót...

Lemosom a vért a kezemről, aztán futok tányért összeszedni. Megkeresem egyúttal a szolgálatban lévő megfigyelőt is... ááá, a sebhelyes arcú jött ma a délelőtti műszakra. Ő semleges, de azért jár a snecikre a főtt halszemes díszítés neki, hát naná! Akkora méla unalommal néz föl rám, mikor következő feltűnésemkor elé teszem a tányért, hogy már-már megsajnálom. De hát nem szórakoztathatok mindenkit... A kedvencem a Klumpa becenevű hajóács-botcsinálta kém, na azt szoktam szivatni... ööö, vagy máskor, máshol ezt flörtnek neveznénk? Á, de nem: megmondta, hogy elmenne dolgára ha megtehetné, ha nem osztották volna be engem figyelni. Igen, kipróbáltam rajta pár nőies dolgot amit Kathleentől láttam és egészen jó mulattam, - míg ki nem derült hogy nős. Mennyire lehetek rohadék vajon egy családos emberrel? Igazából igény lenne rá... és ő is általában tréfának veszi. Még, amíg nem lát ijesztőnek. De ha véletlenül rájön valamire, akkor simán rámuszíthatja Armada erős fickóit, akik aztán bedarálnának, vagy ízlésesen tálalnának a Gengrisnek. Ehhh...
Lehet, hogy be kéne költözni a Baist területére, és inkább jóba lenni vele, hogy legalább ne látható kémek figyeljenek szüntelen. Vagy ne figyeljenek... már ha egyáltalán lehet ilyet kegyet kérni. De mit mondanék? Nem, az apró ajándékok nem utalnak semmire, csak viszonzásul szállást kérnék... Azért az ilyesmi elég ismerős lenne egy politikusnak - már oda is lenne az ajándékok üdítő (vagy idegesítően érthetetlen) ajándék-jellege. 

... ön tudja Mr. Baist, egy erődemonstráció úgy néz ki, hogy a Patrónus, vagy valamelyik a Nagyok közül testet öltene és néhány szóval marék port csinálna bármiből vagy bárkiből. Szóval érti, ez itt tényleg csak ajándék.

Kronológia 23.

Kathleen sósvizi nyelvű üzenetet kap, amelyet UD-val kíván lefordíttatni, ezért felkeresi a férfit a vezérhajón. Uther személyes kabinja kész kis lakás, rengeteg felhalmozott tárggyal és egy pianínó-szerű hangszerrel az egyik sarokban. UD elkíséri Kathleent új munkahelyére, amely egy hadihajón berendezett kórház/idősek otthona. Útközben K. szóba hozza a Világseb témakörét: kiderül, hogy még mindig arrafelé tartunk, de az nem, hogy Armada mit akar ott. UD finoman jelzi, hogy tudják, hogy elődök vagyunk, ám amíg nem akarunk ártani Armadának, hagynak minket tevékenykedni. Mesél a Világsebet megelőző Tükör-tengerről is, amin egyáltalán nincsen szélmozgás – ezt motorral/mágiával szándékozik áthidalni Armada. Mesél arról is, hogy nem először próbálnak a Világseb közelébe jutni, de legutóbb a forma nem megfelelősége (vízesés) miatt csak másfél mérföld közelségbe jutottak. Tamáskodva fogadja K. azon kijelentését, miszerint a Világsebet be kellene zárni, és elmeséli, hogy más népek nyelvén nem „seb” hanem „Isten torka”, illetve a hínárnyaknál „Mocsoksziget” a neve. K. később egy mesekönyvet kap ajándékba UD-tól, ami otthonról elkóborolt, és a Világsebhez került gyerekekről szól, akik ott ragadtak, és azóta is ott vannak bezárva, úgy, hogy számukra nem telik az idő.

Lora meglátogatja a Baist-ot (a holtpolgárok raszta hajú vezetőjét). Fennisi vizet visz neki ajándékba, amit a Baist gyanakvóan erődemonstrációnak vél, de ennek ellenére udvariasan válaszol Lora kérdéseire. Elmondja, hogy korábban valóban fennisi volt, és éppen a Világseb megközelítésére irányuló egyik korábbi próbálkozás során „változott át” holtpolgárrá (mellékhatás). Lehetséges, hogy mi is átváltozunk, például lábas/cserepes kaktusszá. Kiderül az is, hogy körülbelül fél éven belül várható a Világseb elérése, és hogy azt a Baist szerint is be kell zárni. Elmondja, hogy a Világseb elérése előtt minden armadait megkérdeznek, hogy akar-e közel menni. Aki nem akar, az maradhat biztos távolban. Azt is elmondja, hogy a Világsebnél az számít, hogy ki mire vágyik igazán, és hogy a hozzánk hasonló képességűek e tekintetben többet nyomnak a latban, mint az átlag. Hangsúlyozza, hogy nézzünk magunkba, derítsük ki, hogy mire vágyunk, és ne próbáljuk azt megváltoztatni, mert úgysem lehet. Azt, hogy ő mire vágyik, Lora kérdésére nem mondja meg; talán, majd ha odaérünk. Azt is megígéri, hogy ha akarunk, mehetünk vele egy hajóban a sebhez. Kiderül tőle, hogy K. korábbi főnöke is rutinos Világseb-járó, úgymond túlélő bajnok, valamint, hogy a Baist most próbál meg negyedszer eljutni a sebhez.

Este találkozunk Mona és Pjotr nélkül, akik évfordulnak. Dante mesél a muréna támadásról, és Kabbon Mortel furcsa képességéről, amivel magához vonzza a hínárnyakat. Elmondja azt is, hogy 10 nap múlva egyedül kell kiállnia az arénában több hegpáncélos katona ellen, mivel ő nem akar hegpáncélossá lenni és csaták előtt összevagdosni magát. K. és Lora is megosztja élményeit és tapasztalatait. Megbeszélik, hogy K. egy megvesztegetési célú halkoktéllal felkeresi volt főnökét, hogy tudakozódjon a túlélési trükkjeiről, Mona pedig megkereshetné Kabbon Mortelt, hogy a hínárnyakkal kapcsolatos képességéről érdeklődjön. Jared egy furcsa, üreges növényből készült tégla alakú tárgyat hoz magával. Kiderül, hogy ez a növény Armada alatt nő, mégpedig egy rég megidézett, és elpusztult bálnaszerű lény hatalmas láncokon hurcolt rothadó maradványain. Különlegessége, hogy lehetővé teszi a víz felett történő lebegést. Jared és Lora eltervezik, hogy hajót építenek belőle, és ha szükséges, azon keresztül tudunk távozni Armadából. A társaság elmereng azon, hogy ki, mire vágyik, és vajon számít-e a például a vágyak sorrendje. Azon is eltöprengünk, hogy vajon annyi dimenzió kapu nyílik-e a sebnél, ahány ember közelíti meg, illetve, hogy akik nem tértek vissza, vajon ott vannak-e még a semmi fölött „szőlőfürtre” fűzve, időtlen örökkévalóságban. Arról is szót ejtünk, hogy ha bezárul a világseb, valószínűleg nagy változások indulnak meg a világban, és ezeknél ott kell lennie jó képességű embereknek, így a fennisieknek, és Jarednek is. Lora vágya az, hogy ennek során Jareddel legyen, és vigyázzon rá. Lora végül a beszélgetés közben felfedezi az egyik őt követő kémet, akit odahív az asztalhoz, és egy trükkös gyakorlattal mágia nélkül 11 méter magasra röptetjük. A kém (Háromszárnyú Sügér) halálra rémül és sürgősen szabadságot vesz ki.

Havasvárak

-Van bármi amiért cserébe információkkal szolgál az útirányukat illetően?
-Ó, hát hogyne volna! - finom ujjai megigazították tökéletes ruházatát. Lassan szipkát és cigarettát húzott elő és komótosan rágyújtott. Aztán újra a vendégére nézett. - Parancsol vorkát?
-Köszönöm, nem iszom.
-Hagyja itt a személyzetet. Hm? - kedvesen mosolygott. a cigaretta finoman füstölt. - Cserébe irányt mutatok, ha megfelelőek az embrei még pontos helyet is. Hm?
-Húsz emberem van, de abból kilenc kell a hajó működtetéséhez.
-Önnel együtt tíz, nemde?
-Tíz ember nagyon drága dolog.
-Az Armada pontos helye is az, uram.
-Mi a biztosíték?
-Az ön szeme, az ön füle, uram.
-Mire gondol.
-Melegre gondolok, de ez nem tartozik ide. - hirtelen felállt. - Parancsoljon velem, Twillart úr. - Intett és elindult a hosszú tágas folyosón a lakosztályok felé.

Undorító volt a színük, a tapintásuk is. Pedig csak diónyi furcsa, elnagyolt faragású drágakövek voltak. Egy zöldet kivett a tucatból majd finoman a kezébe tette.
-Vegye a szájába. Ó ó. De előbb heverjen oda. igen oda a szófára. Úgy. - barátságosan mosolygott. - Lazuljon el és vegye a követ a szájába. Úgy.
Zedan lassan bekapta a követ. Forgatta a szájában és megnyugodott, hogy nincs íze. A hideg anyag hamar átvette a testmelegét és elkezdett önállósodni. ánehezedett a nyelvére, elkezdte kitölteni a szájüregét. Zedan fel akart pattanni, kinyitni a száját, kiköpni vagy kivenni a követ és péppé verni a holtpolgárt. De képtelen volt. Fuldoklása hosszú volt, mire a kő teljesen kitöltötte a légcsövét, a tüdejét és az orrát. A vörös ragyogás elborított mindent.
Aztán elernyedt testében és gondolataiban is. Kinyitotta a szemét. Valami enyhén imbolygó helyen volt. Mellette állványon marionettek lógtak. A kilátást előle egy jó nagy adag agyag takarta. A nő, a fekete szépség, Mona, Simona, igen. Nos ő ott dolgozott elnyílt szájjal egy báb fején. Finoman alakította ki az arc vonásait. Felette kajütablak. A sarlószi résen amit belátott az ablakból árbócerdő szabdalta szeletekre az eget.
-Armada.
A kö a belsejében szétárdt a vérével. Megtöltötte a zsigereit. Zedan nézte Monát ahogy a nyelve kicsit az ajkára ér. Ahogy a figyelemtől és elmélyültségtől ellágyult az arca. Ahogy finom ujjaival szeretettel simogatja az agyagot. Zedan vérében a kő pezsegni kezdett, farkát majd szétfeszítette a gerjedelem. Mona megnyalta a száját és felpillantott. Válláról lecsúszott a vékony pánt és kis híján felfedte a mellét a lejebb csúszó ruha. Zedan nyögött.

-Nos? megbizonyosodott róla, hogy ott vannak? - hajolt fölé homályos körvonalakkal a holtpolgár.
-Khöm.. - Zedan zavartan kereste a végtagjai irányítását. Kiköpte a követ és visszadta. Felült és megnyalta tuskószáraz ajkát. A keze remegett. - Igen. Igen.
-Hm. A kövek az élőket mindig nemi gerjedelembe taszítják. El is felejtettem. Ne haragudjon. - elnézően mosolygott le Zedanra. kezeit összefűzte a mellkasán. - Akkor 10 ember marad és Ön induláskor megkapja a pontos helyet.
-Így van. - nyögte Zedan. - Tudna a rendelkezésemre bocsájtani egy tüzes feketét?
-Ó hogyne, uram! - nevetett fel a vendéglátó. - Nagy örömmel.

Armada IV

-Szólj neki, hogy hozza mindet elénk.
-Már mi szükség lenne erre?
-Valljanak színt.
A Szeretők a Thirlimbium magas fedélzetéről figyelték a visszafogott ütközetet. A hínárnyok nem Armadát támadták, hanem kerestek valamit. Elvenni akartak valamit amit valószínűleg nem kaptak meg. A Szeretőknek fogalmuk sem volt róla mi történik, így dühük már már szadista magasságokba csapott. A két szétkaszabolt tetemet a sarokba hajították. Kezük, arcuk még véres volt, de már lecsillapodtak. Uther Doul lépett melléjük. Gyors pillantással nyugtázta a tetemeket majd meghajolt a Szeretők előtt.
-Mind halott.
-Helyes. Mit akartak?
-Nem tárgyaltak.
A férfi ugyan alacsonyabb volt Uthernél fél fejjel most mégis egymagasnak tűnt vele.
-Már hogy ne tárgyaltak volna te barom. Valakivel nyilván tárgyaltak.
A nő mosolygott, mintha a férje dícséretben részesítette volna Uthert.
-Bizonyára uram. - Uther nem nézett a férfire.
-Derítsd ki mit akartak, aztán eldöntjük odaadjuk e nekik.
-A Gengris igényei más természetűek. - fűzte hozzá nyugodt hangon a nő. - Sokszor olyasmire van szükségük amit nekünk semmibe nem kerül megadni nekik.
Uther arcán nyoma sem volt érzelemnek.
-Mit tudtok ti a Gengrisről? - gondolta szomorúan.
Fehér páncélja ragyogott. Meghajolt és távozott a hajóról. Kabinjába ment és átöltözött hétköznapi, könnyű öltözetbe. Kendőt kötött és nem vitte magával a kardját sem. Meztéláb indult el Közösköd irányába, aznap már másodszor. A Prothom Queen nőiesen csipkézett korlátjai és ablakrácsi között nem volt feltűnő a mállóan roható vitorlák csomagja, vagy a lemenő nap fényében rajokban repülő denevérek nesze. Uther megült a korláton a bejárat sötét szájával szemben. a hajó nyikorgott és nyögött. A Baist mostanában ébredhetett fel és mászhatott elő díszes hajlékából. Uther elég rég ismerte őt ahhoz, hogy tudja, nem koporsóba alszik, mint azt a népnyelv mondja. azt is tudta, hogy ha akarná elsüllyeszthetné ezt az egész kócerájt egyetlen óra alatt. Egész Armadán talán ha öten nem féltek tőle. Ő volt az egyik.

A Baist szokásos eleganciájával lépett elé a semmiből. Uther felpattant és kezet fogott vele.
-Hallom olyan közel merészkedtek mint még soha.
-Igen. de kétlem, hogy téged kerestek volna. Kabbon rendre utasította őket.
-Még szerencse, hogy tudja a módját. - a holtpolgár háta mögött összefűzött kezekkel megindult a Prothom Queen orra felé. Uther elgondolkozva lépdelt mellette.
-Tárgyaltál velük?
-Megegyezés született.  - bólintott a Baist. - Nem volt okuk támadni.
-Sütkér fele úsztak, Eburaház alatt. Nem érték el Shogrumot, de nem is hiszem, hogy az lett volna a céljuk.
-Nem kívánom számonkérni őket, de tartok tőle, hogy ők számon fognak kérni engem.
-Semmi?
-Semmi. ... Valami!
Uther elnevette magát, megállt és szembefordult a holtpolgárral.
-Valami?
-Valaki? Valakik.
-Elődök. Nem zavarnám meg a dolgaikat amíg nem zavarják meg a dolgainkat.
-Szerinted ez belefér abba a fogalomba?
Uther bólintott.
-Megteszem ami tőlem tellik.
-Látod ebben biztos voltam. Azt hiszem elérkezett az idő, hogy megerősítsük a szövetséget.
Uther újra elindult. A Prothom Queen orrában a szűz finom vonásait életre keltette a narancsos ég.
-Lassan odaérünk.
-Az sokkal nehezebb lesz.
-Hazamenni lesz nehéz.
-Egyszer már hazamentünk.
Uther Doul fújt egyet és szomorúan nézett a holtpolgárra.
-De milyen áron?
-Imádkozz inkább, hogy legyen hova.

Armada III

Hiotomi elkapta a mellette elfutó Ril karját. A fiú elesett. Lábszáráról lehorzsolta a bőrt. Hiotomi gonoszul mosolygott.
-Vérszaggal könnyebben felébreszted a Baist mint bármi mással. - intette a fejével Közösköd sodrás határát jelző zászlósorra. Mögötte a csipkézett Shatter hajók mohazöld és szürke színei egyértelművé tették, hogy ez a holtpolgárok területe. Ril lenézett a lábára aztán Hiotomi arcát fürkészte egy pillantig. Aztán ahogy Kabbon Morteltől látta megvonta a vállát és továbbfutott a zászlóshajó felé. A Baist még aludt, pedig szükség lenne rá. Kabbon maga sosem jött volna ide. De ettől még ő Baziliko Dokk ura és Sarkantyú legbefolyásosabb hitelezője. Nem kisebb úr Armadán mint a Baist.
Ril igyekezett lecsillapítani lihegését a hosszú folyosón és nyugodtan, már már higgadtan bekopogni. Mikor felemelte a kezét a koppantáshoz az ajtó feltárult és Uther Doul lépett ki rajta, könnyedén vélretolva Rilt az útjából.
-Ril?
-Igen Uram! - Ril megdöbbent. Fogalma sem volt róla, hogy a testőrparancsnok tud a létezéséről, nem hogy még a nevét is tudja.
-Szólj a gazdádnak, hogy kihajózik. A Baist nem kel fel napnyugtáig.
-Nem elérhető a gazdám, uram. Bocsánat.
Uther Doul mély levegőt vett úgy fordult hátra. Rilnek inába szaladt a bátorsága.
-Megtalálom. - mondta ugyanabban a pillanatban mikor Uther egyszerűen kiadta a parancsot.
-Megtalálod.

Kabbon Mortel úgy haladt végig a hajótesteken mint a szél. természetesen és észrevétlenül. Súlyos bakancsa nem döngött, erős karjai biztonsággal tartották meg a köteleken. Az újoncok közül a fujjogva köpködő nőt figyelte meg a leginkább. remek kém lehetne belőle, ha akarná. De nem akarja. A szőkeség is hasznára lehetne és a bajnoknak is tudna számos testhezálló feladatot, de nem strapálta magát. A társaságból bebizonyosodott, hogy nem lesznek hosszúéletűek Armadán. Ha bebizonyosodik az is, hogy a Gengrist ők hozták a nyakukra, akkor végképp lerövidül az idejük. Mert sem a Szeretők, sem a a Baist nem fog megvédeni senkit a hínárnyaktól. A fekete nő és a nagydarab medvéje tűntek a legártalmatlanabbnak. Azonban az, hogy úticéljukként a Világsebet jelölték meg, ám semmi hajózáshoz vagy tudományhoz hasznos ismeretet nem vallottak be nevetségessé teszi elrejtőzési próbálkozásaikat.
Kabbon eleget látott a világsebből ahhoz, hogy értékelje ha valaki tiszteli és tart tőle. Az idezarándokoló szerencsevadászok legjobb tudomása szerint mind úgy jártak, aminél a halállal sokkal kegyesebb lett volna. Kabbon megfigyelte az Armada körüli szálakat és megvizsgálta a földnektár készlet nagyságát is. A ragyogás akkor sem tudta volna elkerülni a figyelmét, ha nem áll ilyen közel.
Elmosolyodott, mint ki meglátta egy bújocskázó gyermeke kuncogva mozgó vállát.
Nekitámaszkodott a falnak, majd egy gyors mozdulattal belendült a tágas kabinba. A földön matrac és utazóládák, a lehetőségekhez mérten rendben tartva. A láda világított, mint egy jelzőfény. Kabbon behajtotta az ablakot maga után és lehajolta  ládához. Óvatosan nyitotta fel. Félretette a sok holmit ami takarta előle a túltöltött tárgyat. aztán kicsomagolta és gondosan ügyelve rá, hogy hozzá ne érjen megszemlélte minden oldalról.

Kint tomboltak a vizek. Armada felszínén ebből semmi nem érződött. Kár lenne a pánik miatti rombolást bevállalni egy pár szaros ujonc miatt. Gondosan megforgatta a tárgyat, megkereste a legnagyobbra tátott szájat és aprólékos gonddal célozva egy istenes adagot beleköpött. A tárgy színe olajzöldről sárbarnára változott. A nyúlós kis karok rémülten tapadtak a saját és társaik szájára, fülére, szemére.
-Ott rohadjatok meg ahol vagytok, szarháziak. - suttogta mosolyogva a szobornak, majd újra bebugyolálta és visszatette a helyére. A többi halkan derengő tárgyat is megkereste és megvizsgálta, de egyik sem tűnt olyan veszélyesnek mint ez a szobor.
Amikor kilépett a tágas lakosztályból megtorpant. Felnézett az égre majd káromkodott egy velőset. A Jvantai Szűznél botlott Rilbe.
-Uther... uram. Uther kéri, hogy hajózzon ki. Uram.
-Uther kéri? - jobb szemöldöke a haja tövéig szaladt miközben a ziháló fiú fölé hajolt.
-Nem, uram. Parancsolta.
-Na azért. - megfordult és elsietett a saját hadihajója felé. Mikor hallótávolságba ért elkiálltotta magát:
-Fegyverbe!
A Trebricán feltünt egy tucat asszony, akik a kiálltásra éktelen jajgatásba kezdtek. Miközben jólbegyakorolt mozdulatokkal kapkodták el a kezük ügyébe kerülő kisgyerekeketm, szárdó ruhákat, felmosóvödröket, macskákat és játékokat. Sámlijaik, melyek a mindennapi tevékenységeiket a korlát szabta terekben engedte elvégezni a fejükre téve vitték, lábaik az égnek álltak, megtartva a beléjük kerülő megannyi tárgyat. Mire Kabbon a fedélzetre ért az asszonyok és a mindennapi élet nyomait felváltotta kéttucat matróz és rengeteg fegyver.Eloldozták a Jurgától és Karmosmélytől, és a dokkok mellett, a családi hajók közötti réseket összeadva kialakuló vékony sávon kióvatoskodtak a nyílt vízre. Az asszonyok a gyerekekkel addigra lekászálódtak a környező hajókra és erős kézzel húzták össze a hajókat a Trebrica mögött, hogy idegen meg nem mondaná, hogy egy csatahajó megszokott helye az ott.

Kabbon ellenőriztette az elsőtiszttel a muníciójukat és a hadi és gépészeti állapotukat. Mindent kielégítőnek ítéltek. Majd a nyílt vízre érve kabbon kiült a hajó orrába a zászlórúdra, mint egy pohos öreg kandúr, és fogadta a jelentkezőket.
A Gengrist ezúttal is bőszítette. Ezúttal is lelkesen rárohantak és igyekeztek óvón a pofájukba venni őt. Szimatolták és nyaldosták. De mind, ki elég közel hajolt bevégeztetett. alkarfosszú négypengéjű fogazott késével a szemükön át szúrta agyba őket. Ismerte már jól a jelenséget. Tudta, hogy olyan illata van, aminek nem bírnak ellenállni. Úgy jöttek elé, mint a bárányok. Uther Doul egy könnyű, marati hajóról figyelte. Kilencet ölt meg ő, tizennégyet a matrózai és vagy egy tucatot Doul csapata. A Hegpáncélosok a szellemhalakkal voltak elfoglalva ezalatt. A vérengzés végével Uther meghajolt Kabbon Mortel felé. Ő fogadta a köszönetet és visszavezényelte a hajóját, mélyen be Armada szívébe, Baziliko dokk, Sütkér és Sarkantyú határára, a Jurga és Karmosmély mellé. Az asszonyok szitkozódtak, mint ilyenkor mindig, de hamar visszaállt a rend és a béke a hatalmas csatahajón.