Rokonok

Penelope lassan haladt végig a nagy házon. A tágas szobák és világos folyosók lambériáinak mintái szörnyarcokat formáztak. Penelope minden szobába belépett és kinyitotta a sötétítőket. A fény erős árnyékokat rajzolt a szörnypofákra. A bútorok nehezek voltak és régiek. A nő fehér ruhájában olyan volt mint valami modern tündér, ahogy a keze nyomán világosság áradt szét a házban.

A hallba érve kezét finoman húzta végig a lépcső korlátján. Lassan billent egyik fokról a másikra. Szeretettel figyelte  a kanapént kényelmesen elhevert fiatal férfit. az  meghallotta lépteit és mosolyogva pillantott fel rá.
-Királynői méltóságod felejthetetlen, Neelo.
-Drága drága drága. - A lány arcát lággyá varázsolta az öszinte mosoly. Leérvén odahjolt és könnyű csokot lehelt a férfi arcára. az egy pillanatra behúnyta a szemét, hogy teljesen átadja magát a pillanatnak. Mire Penelope leült az egyik mély fotelbe a férfi már komoly arccal meredt a szőnyegre ketejük között.
-Gondterheltségedet látom arcodon, vagy fáradtságod vágta barázdák ezek?
-Mindkettő üthetett rajtam árkokat. - nézett fel mosolyogva a férfi. - Szépségeden nem hagy nyomot se gond, se fáradtság, se idő.
-Nagy öröm a családi fészekben találni téged egy ilyen pompás tavaszi délutánon. Mi lehetett oly sürgető és fontos, hogy jelzés nélkül váratlanul érkezel?
-Zedan Twillart keresett meg, Neelo. - felnézett a lányra és jelentőségteljesen kigombolta a kabátját. Zsebórát vett elő és megszemlélte. Sóhajtva csúsztatta aztán vissza a zsebébe. - Mit gondolsz miért siettem oly bnagyon?
Penelope fehér arcán csak szikrázó szemein látszott a feldúltság.
-Ha Zidannal találkozol, úgy nekem is lenne hozzá pár keresetlen szavam.- nem tudván tovább tűrtőztetni magát felpattant, és karjait magaelőtt összefonva kemény léptekkel kezdett fel s alá járkálni. - Mit képzel az a felfúvalkodott hólyag? Egyáltalán mi dolgod lehet neked vele?
-Mint festék esőben úgy olvad le bájos orcádról a tündöklő mosoly neve említésétől. Ugyan húgocskám. Oly régen volt az a kis nézeteltérés. Nem neheztelhetsz egy férfira ilyen dolgokért egy életen át.
Penelope megállt a férfi előtt. Hatalmas bakancsait gondosan úgy rendezte hogy a férfi lábai közé kerüljön az egyik lába. Dölyfösen nézett le rá és szinte sziszegte a szavakat:
-Biztos vagyok benne, hogy nem veszed oly vérlázítóan semmibe az érzéseimet, hogy bárminemű kapcsolatba kerülj vele. Se magán, se üzleti kapcsolatot nem tűrök el! - Az utolsó szavaknál már egészen közel hajolt a másik arcához. A férfi csak moslygott és bólogatott.
-Férjhez kellene menned kedvesem. Nagyon nagyon ideje már.
-Nem megyek hozzá senkihez aki lenéz vagy akit lenézek, olyanhoz sem akit csak a rokoni fokaim érdekelnek és olyanhoz sem akiben csak a rokoni fokai érdekesek. Nem megyek nőül olyanhoz aki lefekszik nekem, de olyanhoz sem aki ledominál. - lassan ment vissza  fotelhez és a karfára ült.
-Tehát senkihez sem mész nőül, nemde? - a férfi újr a zsebórájára pillantott. - Akkor nyilván gyermeket sem kívánsz szülni, és Annabelel kívánod leélni az életed buja fehérhúsú kéjben töltve az éjszakákat, bérelt vagy vásárolt férfiizmokkal fűszerezett hatalmas hálószobádban.
-pff! - legyintett a lány - Lasseido megtenné.
A fiú felnevetett, fejét hátravetve végül szemét is eltakarta annyira nevetett.
-Hát persze. Nem elég a származás, az öröklődő őrület, nem elég a valódi formánkat ölelő átok, még egy kis vérfertőzéssel is fűszereznéd a családi legendáriumot.
-Nem tiltja egy záradék sem.
-Nem. - a fiú komolyan előrehajolt. - Te nem félsz tőle?
-A kutyájától. Csak a kutyájától. Amúgy meg egy vén kujon ő is, drága Fiend. Hal. Ő is csak egy hal.
-Azt hallottad, hogy a kutyáját egy zseniális biothaumaturg építette fon Amber leghűbb barátjából a Hieldruph csata után?
-Jaj ne próbálkozz. Igen, tudom. és aztán addig élhetett csak a biothaumaturg, míg megbizonyosodott, hogy az összeolvasztás sikeres volt. - Neelo fintorogva rázta meg a fejét. - Hányszor elmeséltettük ennével!
-Csak emlékeztetnélek, édes húgom, hogy Liasseido fon Amber még mindig ugyanaz a félelmetes nagybácsi, akivel riogattak minket egész gyerekkorunkban, akinek furcsa szokásainak nyomait nyögjük a mai napig és akinek szövevényes végakarata terel minket vadabbnál vadabb helyzetekbe.
-Na látod Fiend, ezért akarok hozzámenni.
-Tíz napja eszméletlen.
Penelope szemei tágra meredtek.
-Ó...
-Jared Khem szabadságot vett ki és elhajózott a Zodeerakon délkeletre. Állítólag egy csoport telepata rabolta el. Már a corbunzoni titikosszolgálat is őt keresi.
-Még öt nap?
-Vagy hat, ha nagyon korrektek akarunk lenni.
Penelope kis keblei hevesen hullámzottak a szűk ruhában.
Fiend felállt és újra vetett egy pillantást az órájára.
-Nem kívánom külön kerestetni Khemet. Viszont most találkozom Twillarttal, és teljes szívemből remélem, hogy az én meseszép húgocskám megérti, hogy mikvel ő gyönyörű testét nem áldozza az utódlásnak kénytelen vagyok én tenni lépéseket a vagyonunk megtartása érdekében.
Penelope felkapta a fejét. Állát előretolva néztek egy percig farkasszemet.
-Mondd, drága fívérem. Hogy érhetett ide Zidan Nenice-ből ide ilyen rövid idő alatt.
Fiend meghajolt.
-A húgom... ó igen. Drágám, Twillart úr talált valamit odalenn északon, és jelenteni kívánt a nagybátyánknak.Holnap lesz a követségi bál. Elvárom, hogy ha úgy alakul mind Jared Khemmel mind Zedan Twillarttal kedves légy és táncolj.
Penelope bólintott.
-Ja ás Neelo - fordult vissza Fiend az ajtóból - Annabelt meg ne lássam a bálon!