Az idea

Magabiztosan ám nem sietve ment fel a sötétzöld futóval borított lépcsőn. Gyerekkorában minden réz szőnyegrúdban megnézte magát. Később azt leste látszik e a tükörképének alsóneműje. Most a rozsgafoltokat figyelte meg rajtuk. Az öreg ház nem nyikorgott most sem. Gyerekkorában nem tünt fel, később bizarrnak találta, hogy egyetlen ereszték vagy zsanér sem nyikorog.
Az emeleten pontosan tudta hova kell belépjen. A lambéria faerezetének szörnypofái élettelenül vicsorogtak. Az ajtó előtt egyetlen lélegzetvételnyit torpant csak meg, aztán magabiztosan lenyomta a kilincset.
Bent az ajtónyitásra Vong úr épp csak felpillantott a növénygondozásból.
-Kiasasszony.
-Vong úr. - Penelope mosolygott és illedelmesen megállt az ajtóban.
-Türelmét kell kérnem néhány percig, kisasszony.
Penelope bólintott és becsukta az ajtót maga mögött, aztán ráérősen az idős szolga mellé lépett. Vong úr sietve fejezte be a hatalmas növény körüli tisztogatást. Közben nem hagyta megülni a csendet. Nelo mosolygott ezen.
-Fon Amber úr lepihent. Attól tartok másfél órán belül nem ébred fel, és meghagyta, hogy senki ne zavarja pihenésében. - Vong úr szórakozottan pillantott fel a magas sudár nőre.
-Önnel kell beszéljek, Vong úr. Bizalmasan.
-Oh. - az idős szolga letette a kezében felgyűlt szárazlevelet és Penelope felé fordult. - Parancsoljon velem, nagysága.
-Mi a helyes, Vong úr? Mit kell tennem?
Vong úr mosolyát leplezendő beleköhhintett a kezébe.
-Mélységesen megtisztel bizalmával, úrnőm, de attól tartok nem szorul a kisasszony a tanácsaimra.
-Mindketten tudjuk, hogy mindig is rászorultam, csak nem mindig fogadtam meg. - Vetette oda Nelo könnyedén a komornyiknak, és már el is fordult, hogy ülőhelyet keressen magának.
-Szeretem a bácsikám holmijait. - lassan húzta le könyék fölé érő kesztyűit, miközben aprólékosan körülnézett a könyvtárszobában. - Imádtam itt lenni. ez a sok könyv. Ezernyi antik holmi... varázslatos, nem gondolja?
Vong úr földmocskos kesztyűire pillantott majd kihúzta magát.
-Ó hogyne. Mit parancsol, kisasszony.
-Adjon tanácsot, Vong úr. nagybátyámnak bizonyára vannak velem tervei. Gondos mérlegelés után arra jutottam nem a gyermekszülést választotta nekem. Különben is akinek ilyen kutyája van, mint szeretett bácsikámnak, bármikor elintézi, hogy drága bátyám, Fiend biológiailag alkalmassá váljon a gyermekszülésre...
-Minden bizonnyal. - hajtott fejet a szolga.
-Legyenszíves tárja elém gondolatait, Vong úr.
Beállt csendben mindketten rezzenetlenül vártak.
-Kisebb gondja is nagyobb magácskánál, kisasszony. - Nézett megvetőn Nelora az öreg szolga. - Legyen kivételesen jó, Nelo. Fogadjon szót szépen a bácsikájának és menjen férjhez....
Penelope elkezdte felhúzni hosszú kesztyűit.
-... Ha ahhoz támad kedve magához a nemes Twillart úrhoz. csak fogadjon szót.
-Jobban van már a bácsikám? Vannak még fájdalmai, Vong úr?
-Jobban van, kisasszony. Határozottan jobban.
-Nem oly egyszerű megfelelő férjet találnom, ezt mondja meg neki nyugodtan. - olyan gonoszul mosolyodott el, hogy Vong úrnak csak pislogásra futotta a bátorságából.
-Akihez hozzámegyek legalább oly sokat tud, mint én. tehát csak fajtánkbéli lehet, nemde? Abból meg alig egy tucatot ismerünk, nemde? - keresztbe tett lábaira fonta hosszú kezeit. - Mit gondol, elvenne?
Vong úr boldog volt, hogy elejtette a kesztyűit, mert így nyert egy kis időt visszarendezni döbbent vonásait.
-Attól tartok erről őt magát kellene megkérdeznie.
-Magam is így látom. - Nelo az ajtó felé indult. - Köszönöm bölcs tanácsait, Vong úr. meg lesz a jutalma.
-A bálon... kisasszony...
De Nelo már kilépett, Vong úr pedig elbizonytalanodott.
-Twillart? De hiszen ő nem is fajtabéli. Ó elődök hada, segítsetek meg! - fohászkodott monotonon. Aztán letette a földes kesztyűit és nyugodt léptekkel lement a Romkeo szentélyhez az előcsarnokba, hogy elvégezze a hovatartozás tudatát megerősítő rituálét.