Vendégbejegyzés - Pjotr (Patak tollából)

Közel volt a pillanat, hogy beintsek. Hogy kézen fogjam Monát, és azt mondjam, köszönjük, elég volt a szívásból, mi most lelépünk. Csesszétek meg az angyalaitokat, a világsebet, mindent. Torkig vagyunk. Persze Mona sokkal elkötelezettebb a csapat iránt, mint én. Valószínűleg csak hosszas rábeszélés után hagyta volna magát. Én nem tudom, vagyok-e elkötelezett bárkihez és bármihez rajta kívül. Fennis, Havasvárak, vagy Armada? Mindegy, csak üljünk már meg végre valahol. Kell a föld a talpam alá. Jobban kell, mint a lélegzetvétel. Nincs meg bennem a hányaveti belemenés, mint Dantéban. Nincs meg bennem a „mentsük-meg-csináljuk” fanatizmus, mint Lorában. Nincs meg Jared beletörődő zsibbadtsága, és az armadai hármak fatalizmusa sem. Leszarom a világsebet, és ezt az egész, nyolcvanhatezer évvel későbbi világot. Adjatok egy darabka földet, és hagyjatok_békén_végre.

Az odafele út volt a legnehezebb. A tehetetlen várakozás, és a fokozódó veszély a levegőben, ami úgy kaparja a bőrödet, mint az elektromosság. Mikor aztán átértünk a Tükör-tengeren, jobb lett a helyzet. Mert bizonyos dolgok nem változnak. Például hogy egy csatatéren nem nyavalyog az ember, hanem készültségbe helyezi magát és harcol, ha kell. Lora persze nem bírta ki, és megvizsgálta Az Objektumot, pedig alapszabály, hogy ami nem támad rád, azt nem basztatod. Mert a végén még kedvet kap, hogy rád támadjon. Aztán megjelent a gondolás, és ízes kemerovoi akcentussal küldött el a francba. Volt egy bajtársam Kemerovóból, de ez az alak kicsit sem hasonlított rá. A következő az iparmágnás dácsa volt Balin, majd az eszement realm, eperrel, piroggal, és szicíliai narancsfákkal. Három napig majd megőrültem. Mi van, ha valaki rosszat álmodik? Ránk zúdul az egész? Mi van, ha kurvára elegem lesz az egészből? Tűzgolyóként felszállunk az égbe? Azt hiszem, az Atya jelenléte tartott össze. Amíg tiszt van, csata is van. Ez is egy csata tehát, még mindig az. Harcmező, vidéki kunyhóba és Alíz Csodaországban köntösbe bújva. Aztán rájöttünk, hogy mivel együtt raktuk össze, csak akkor változik, és akkor tudunk innen lépni, ha mindenki akarja. És akkor elszállt a stressz. Mert kizárt, hogy kilenc ember egyhamar össze tudná hozni az akaratát.

Eldöntöttem. Ha ez adatott, akkor ez. Minden percét kihasználom.

Olyan, mint egy betépett álom. Egy bizarr nyaralás Csodaországban, a folyton termő fákkal, a folyton kész piroggal, a diszkrét erdővel a kunyhó mögött és a tóban feszengő hajóval. De föld van a talpam és ágy a seggem alatt, és együtt vagyunk Monával, és senki nem akar lelőni, felzabálni, csatába rugdosni.

Amíg nem hányok az epertől, maradunk. Ha rajtam múlik.