A pap

Lassan bandukolt a pallókon a Thirlimbium felé. Tarvíz zászlóshajója előremeredt az egyre símább óceánba.
-Valahol a felső emeletek egyikén a Csillag bizonyára mereven néz maga elé, miközben szelleme valahol isten körül száll és bonyolult eszmecserébe ocsájtkozik a teremtővel a világ további sorsáról. Mert értenie kell ahhoz, hogy hibátlanul végrehajtsa. - gondolta miközben a bakancsa orrát nézte, hova lép. - Lehet, hogy nincs erre szükség, és mind ki valóban átadja magát közvetlenül érzi istent. Ez lehet.
A hajó oldalsó feljáratát egy kaktusz őr vigyázta. Tisztelgett mikor Dante megállt előtte.
-Vezess a Csillaghoz.
-Már vár. - mondta a kaktusz tisztelettel a hangjába mindketejük felé.
A lakosztály fényűzése és Armada többi részének vállalt szegénysége olyan kontrasztban állt, ami Dantét a huszonegyedik század nagyvárosaira emlékeztette. New York felhőkarcolóinak tetején a luxuslakások és a tövükben, a sikátorok kartonpapír ágyai.
Ráérősen végigment a folyosók és lépcsők labirintusán és megállt a lakosztály ajtaja előtt. Bentről egz férfi határozott hangja szólt ki.
-Lépj be.
Dante kinyitotta az ajtót, leszegett tekintettel belépett, becsukta az ajtót és a szoba közepére lépett, majd féltérdre ereszkedett. Érezte ahogy a férfi közelebb lépett.
-Eljött a számadás ideje.
Dante fejében a gondolatok egymás elége vágva száguldoztak.
Ki ez?
-Vállalod?
Dante felnézett. Alig öt lépésre tőle egy magas igen vékony férfi állt. Fekete ingben és fekete nadrágban. Csízmái kopottak és sárosak voltak. Dante szeme megakadt rajtuk. Armadán nem volt sár. A kertek és parkok minden földfelületét vastag szeretve gondozott pázsit borított. A legnagyobb esőben sem volt semmi sáros.
Gyorsan körbepillantott a lakosztályban a Csillagot keresve, de a férfinkívül még egy alak volt csak jelen, aki egy fotelben ült és aludt. Öreg kereskedőnek látszott. Gyér szakálla és viseltes ruhái voltak. Halkan hortyogott.
-Dan Trebisch vagyok. Dante. Maga kicsoda? - kérdezte miközben felállt.
-Én vagyok aki célt ad az életednek, Dan Trebisch Dante. Az enyém vagy és az enyém voltál. Így az enyém is leszel. Úgyhogy válaszolj. Vállalod a számadást?
-Jártam már a pokolban. Most Isten követe vagyok itt és meg fogom cselekedni amit parancsol. A magamé vagyok ezen kívül. Senki másé.
A férfi hosszúkás arcán pengevágás formán nyílt mosoly.
-Mi a te lényeged, Dante? Hány neved volt? Hány arcod? Hány célod? Mennyi kosztüm lóg amit úgy húzol magadra, mintha másban nem éltél volna sosem? Létezik e hely amit nem tudtál othonosssá tenni a magad számára valaha is?Mi a te lényeged? Csak nem a sokszínűség? A soha egyhelyben nem maradó folyton átváltozó alkalmaszkodás?
Dante nem moccant. Fürkészte a férfit.
-Ti emberek nem tudtok elszakadni a látványtól. Neked pedig még a szokásosnál is többet jár az eszed a fajfentartási rituálékon. - megcsóválta a fejét. - Számadás! - kiálltotta Dante arcába és vele meglódult a világ.

Örvények álltak meg és fejetetejére fordult a hajó. Dante teste mint egy szakadt ruha hullott le a lábához. Életei felsorakoztak köré mint egy geng. Dante végignézett rajtuk és megérezte őket. Mély őszinte szeretet és hála áradt szét benne. Az egykori életek kinyúltak felé és mint egy rögbicsapat összekapaszkodtak vele. A változás a lábánál tekergőzött. A kezek a vállak összeolvadtak ő pedig megérezte az eredőjét és a célját.

A férfi lába előtt feküdt a sáros csízma orra szinte a a homlokához ért. A férfi leguggolt és a fülébe sugdosott.
-Előtted a forrás. Ha egyé válsz vele visszatérhetsz végleg a teremtőhöz. Tedd meg amiért születtél. Tedd meg amit a városkapitánz példának eléd tett. Cselekedd meg és térj vissza az úrba.
Dante a sárra meredt és suttogott.
- A Csillag...
- A Csillag csak egy követ. Te isten papja vagy a változásban. Menj és vállj egyé a sebbel.
Dante lassan felnzomta magát, majd nzögve felállt. Nézte a férfit.
-Te ki vagy?
-Csak egy követ. - mondta ay és jra felnyílt a pengevágta mosoly a szűk arcban.
Dante tisztelettel meghajolt és kihátrált. A Thirlimbium orrába ment. Nézte a sebet. Aztán megérezte a jelenlétet.
-Jó a példa, uram. - mondta halkan hátra sem nézve. Az halkan nevetett.  Dante is elmosolyodott. - De én ember vagyok, uram. Nem tehetek mást.
Az mögé állt. Dante várta  a fülébe suttogó tulvilági zörejt, amivel Nimohiel emberekhez szól. Csend volt. Csak Armada saját sirálzai vijjogtak. Aztán megérezte a hátára fektetett tenyereket. A lapockái felett a két forró száraz kéz. Hüvelykjei összeértek. Dante megborzongott.
-Megérti?
-Ő is meg fogja. - mondta  és elvette a kezeit Dante hátáról.
Dante megpördült olyan sebesen ahogy csak tudott. A hang nem Nimohielé volt és már értette is, hogy miért. Mögötte nem állt senki, de  elvegő izzott. Dantéból kibukott az eredeti kérdés.
-Ki vagyok én?
Az alak párás derengés sem volt. Lassan rebegő illúzióvá vált. Percekig nézték egymást.
-Folyton ez a kérdés. Nem mindegy ki voltál? Dönts és és cselekedj szíved szerint. Az leszel te.
-Tényleg a papja vagyok?
-Tényleg a papja vagy?
Dante elmosolyodott.
-Mondta Mona, hogy jó a humora, de nem nagyon volt módom tapasztalni.
-Az én papom is lehetsz. Döntés kérdése ez.
-Lehet egy angyalnak papja?
-Nem.
-Akkor? Nem vagyok pap.
-Hm? - a jólismert arcon megjelent az a lefele görbülő mosoly, ami macska-egér szócsatát jelentett.
-Minek kellene istennek egy entropia pap? -  kérdezte Dante.
-Minek istennek a világseb?
-Eszköz.
-Véső vagy, vagy kő?
-Lora azt mondta az angyalok az eszközök és az ember a mű.
-Te hogy érzed?
-Nem félek.
Az öreg elmosolyodott. dante ki akarta használni a jelenlétet és feltett még egy kérdést, mielőtt az elillan.
-Ki volt ez a fickó?
-Nem tudod?
-Nem merem. - nézett a bakancsaira Dante. - Nem mertem pimaszkodni, valahogy... nem.
-Jobb is, hogy nem húztál ujjat vele.
-Egy pecre azt hittem a Patrónus, aztán itt hittem Önre, hogy az.
Dante felnézett rá. Komoly arcában szomorúság volt.
-Örülök, hogy honvágyad van. - mosolzgott az öreg kicsit talán gúnyosan, de szeretettel.
-Baz'meg. - nevette el magát Dante.
-Nagy csata zajlik odafent és odalent is. - mutatott jellegzetes gesztusaival az ég és a föld felé - Pár nap már csak. Készülj fel.
-Soha ilyen őrült tempóban nem tanultam még.
-Soha ekkora feladat nem állt előtted.
-Túl lehet ezt élni, uram?
-Túl akarod?
-Honvágyam van. - vigyorgott pimaszul, de az öreg addigra eltünt.