naplók - A Baist

Még nem tértem magamhoz a meglepetéstől. Mikor Feníszben éltem kitüntető ünnepnap volt amikor a Patrónus leszállt közénk és személyesen közvetítette Isten parancsát. Emlékszem aki látott városkapitány-választás egész életében úgy emlékszik arra napra, mint a biztos találkozásra az istennel. Engem bebörtönzött a Patrónus mikor visszatértem. illetve az a hatalom amit ő ad a mindenkori városkapitánynak. Hiába bizonygattam, sorolva mindenkit kit ismerek, sorolva a történelmi tényeket, mit csak feníszi ismerhet és mit gondosan és szigorúan fenyítettek belénk kisgyerekkorunkba. Nem használt.
Túl a Világseben, túl ezen a mocskon, ezen a csürhén mit városomnak növeszetttem magam köré, pótolni próbálván elveszett szeretett városomat, mi véd, kényeztet és képez. Túl annyi fájdalmon. Túl a holtvilág mocskain és fájdalmán, önnön szeretett feleségem felhasználásán majd aljas lemészárlásán, túl politikai csatározásokon a túlélésért és túl immár egy felégetett holtpolgár sseregen. Itt van fenísz a hajómon. Leül velem egy asztalhoz. Sárga szemembe fürkészőn néz, mint egy nő. Megérint undor vagy félelem vagy kapzsi remény nélkül és vár. Olyan mintha Fenísz várna.
Láttam őt ahogy beállt mögém, ahogy alakot váltott, mint egy lich, vagy mint egy bomlott feníszi. De észnél van és hű. Látom rajta hogy féli az istent akit a Patrónus szolgál. Látom a jeleket a szélben, a vérben, a keze nyomában és a villanást a szemében, ami csak a bűnösök félelme csillant, aki nem akar többé vétkezni. Testvérem. Úgy éled fel a homályból bennem a nap, hogy vágyom vele összeforrni. Mint nővel férfi, mint fenísszel elveszett lelkem és mint feníszi vágy az istenbe olvadni a Patrónus agy bármely angyal által.