Vendégbejegyzés - Lora

Az idő... az idővel mindíg csak a baj van.
Az egyikkel még közös jövőm is lehetne, a másikkal nincs, csak a jelen
pillanat - talán azért is látom olyan fájdalmasan vonzónak. Az előbbié
a nappal és ő tiszta, erős dolgokat épít, repülő-lebegő tárgyakat,
amiknek a szépségét áttekinthető struktúra és káprázatos díszítés
adja. Ha a fejébe látnék, valószínűleg karcsú hidakat látnék tűtornyok
között feszülni, vékony héjú kupolákat lebegő oszlopokon. És benne a
rendet, a szerkezet hűvös és tökéletes fegyelmét. És ez a férfi
szeret, vagy legalábbis még mindíg szeret belőlem valamit, - pedig
mostanában már tapasztalta, hogy nem csak a vetületnek, a
geometriáknak vagy egyéb hasonló és neki kedves fogalmaknak vagyok a
megtestesítője.
Hanem az árnyéknak, a baljós rengéseknek a körvonal nélküli fantomoknak is.

Az a részem a másiké, akié az éjszaka. Ő egy elképesztő, mesés világot
épített: úszó szigethálózatot, az újraformáltak, menekültek és kalózok
paradicsomát. Zegzugos kötél-palló-fémlemez és deszkabirodalmat.
Aminek ugyan nem síkok közötti kapu, Forrás adja az erejét, de
helyette van - rabolt - földnektár-fúrótornya. És a kaotikus
árbócrengetegben mégis szerkezet van és igen, az összeszokott, jól
begyakorolt szokások rendje. Amit kívülről menekült vagy
fogolytábornak hittem, az lakói számára egy élhető és működő város. Ő
nem engem szeret, hanem rajtam keresztül Feníszt: ami számára minden
városok mintája és zsinórmértéke. Neki valami furcsa áttétellel, én,
az Árnyék hozom el a remény világosságát, mert népe patrónusát, a
hajnalt sose láthatja. A Remény angyala neki a legvéget jelentené.

Ki más is vonzódna hozzám, mint aki maga is építő? Ha nem állék
kettőjük között, teljesen jól megértenék egymást - ha nem lennék a
képben, viszont sose találkoztak volna. Miért nincs idő vagy más
lehetőség mindkettőre? A látszólagos ellentétek dacára sok tekintetben
annyira hasonlók. És persze fenísziek: szeretem őket.