Párhuzamosok

Penelope lustán mászott ki az ágyból. Annabel szuszogva aludt még, finomcsontú fehér húsa elővillant az ágynemű bordójából. Neelo kikukucskált a függönyrésén és elfintorodott az erős fénytől.

Fiend a Tokova úti hatalmas bábszínház fele száguldott a családi fiákkeren. Mellette nagybátyja ült úgy, mintha e város az övé lenne. Fiend feszengett kissé. Nem szerette a színházat. A zsinóron rángatott élettelen figurák rossz emlékeket idéztek benne. Irtózott tőlük. Olyan voolt a színház, mint a saját élete, kicsiben. Lasseido sem szerette igazán, de mégis időről időre eljött ide, és oldalról, az első páholyból nézte meg az előadást. Laurie ezt sem értette. Ha már ennyi pénzt fizetnek a páholyért, akkor onnan lehessen élvezni is az előadást. Az ő páholyukből csak a műsor fele volt látható. Mikor megkérdezte egy bátrabb pillanatban a bácsikáját erről, az csodálkozva felvonta a szemöldökét.
-Nem az előadás miatt megyünk, édes fiam, hanem a közönség miatt.
A színház megtelt műértőkkel. Művészek, gazdag kézművesek és művészetpártfogó nemesek, politikusok, hírességek kerülgették egymást a hatalmas aulában. Ruhájuk surrogása ismerős zaj volt. Lasseido megállt az egyik marionett szobor mellett. Intett Fiendnek, hogy figyeljen. Laurie egy cápa magabiztosságával vette szemügyre az egybegyűlteket. Elegáns távolságtartással fogadta az üdvözléseket. Aztán felbukkant Mona és a halgatag szőke társa. Laurie tekintete rájuk tapadt egy pillanatra, majd kimért mozdulattal a nagybácsihoz fordult.
-Megjelentek, ahogy számítottad.
-Menjünk. - morrant az öreg és megindult a páholy felé.

Mona és Pjotr hoszan elidőztek a színházigazgató által melléjük rendelt úrral a kulisszák mögött. Megnézhették a műhelyeket ahol a bábok feje készül. A varrószobát ahol az öltözékük. Megnézték a hatalmas raktárat amiről Jared Khem beszélt. Végül, szinte az utolsó pillanatban helyetfoglaltak a nézőtéren, balra, hátul. Monát teljesen elvarázsolta a színház. A majd 35 méter mély szinpad, a rengeteg profi szinpadtechnika, a levegőperspektívát alkotó kissé homályos üveglapok, a figurák eleganciája. Pjotr gyomra remegett a deja vu-től. Felnézett a páholyokra. Velencében az utolsó napok egyikén ő előre pillantott az időben. Nem ért az időhöz, nem is tudta mit akar, csak érezte hogy az idő és tér ezer fátyla egy pillanatra megrebben és ő megpillanthat egy jelenetet. A pokolbéli nagy úton ez a két tartotta benne a lelket végig. Látta a színházat, a színpadot, mellette Monát. A páhyolban ott látta Marco atyát is valami fiatalemberrel. Most a lódbörzés végigkúszott a hátán. Lassan emelte fel a fejét és hunyorogva próbálta kivenni az alakokat abban az első páholyban. Aztán egy pillanat alatt meggyőzte magát, hogy képes erre és kimászott a sorból és elindult fel az első emeletre.

Penelope kereste a bátyja tudatát. Vastag hajtincseit tekergetve tapogatózott a távolban, millió tudat között keresve a testvére jellegzetes ízét. Fiend rejtve volt, Neelo pedig lehajtott fejjel vette tudomásul, hogy nem éri el.

Fiend jelentett. Halkan suttogva, virágnyelven és a lehető leg objektívebben jelentett. Az előadás folyt odalent, a bácsikája szenvtelenül nézte az ámuló arcokat a nézőtéren. aztán felé fordult és a fiatalember szemébe nézett. Laurie megborzongott. Lasseido hegei szinte világítottak a félhomályban.
-Meghívjuk őket, holnap estére.
-Túl gyors ez, bácsikám, túl gyors. Tudni fogják, mennyire sokat remélünk a találkozástól.
-Van még valami mondanivalód?
-Óvnálak a sietségtől. A diplomáciai tökéletesség mindent eldönthet.
Lasseido arca megenyhült. Elmosolyodott kissé. Egyik szemöldökét felhúzta és ógy hajolt egészen közel Fiendhez. A mozdulat fölényessége és ellentmondást nem tűrő dominanciája szavát szegte Fiendnek. Köhhintett és felállt.
-Akkor nem is zavarom tovább. Köszönöm a lehetőséget. - makogta sután és az ajtó felé tapogatózott.
Laurie kilépett a folyosóra. Tántorogva állt meg a szemközti falnál és lázasan tapogatózott Penelope felé.

Pjotr moccanatlanul állt a díszfüggöny és a fal között. Tudta, hogy simán kiszúrhatná Fiend, így inkább levegőt sem vett. Távozó lépteit hallva finoman közelebb csúszott a páholyajtóhoz. Benntről cigarettaszag és beszélgetés hallatszott ki. Tenyerét finoman az ajtóra fektette és megpróbálta lassan nagyobb résre nyitni.

-Végre végre! - újongott Neelo, mikor a bátyja megjelent a fejében. - Gyűlölök egyedül lenni.
-Nem tágít az ötlettől. Honap este.
-Nem készülünk el.
-Nem. De ott lehetünk. azt hiszem ezzel kell beérjük most.
-Meghívja őket a házába, és szerintem megmutatja nekik azt is.
-Borzalom.
-Ott leszünk, drágám, és megtesszük ami tőlünk tellik.
Penelope hisztérikusan toppantott. Annabel felnézett rá. Neelo gyilkosan nézett le a szeretőjére.
-Fuss, mert nem állok jót magamért!
Annabel felült. Majd köntösét keresve kisietett a hálóból. Neelo újra toppantott.
-Mikor?
-Hatkor.
-Ott találkozunk.
-Hol leszel?
-Verkillben.
Fiend tudata visszavonult, mint egy csiga szeme amihez hozzáértek.
-Vért akarok, és nem állok jót magamért ha rosszul alakulnak a dolgok.
-Légy óvatos, Neelo.