Asszimetrikus szimpátia

-Mindig ez van.-fortyogott magában Pjotr. - Bárhova megyek, bármibe fogok. Itt ez a csoda hely, ez a város, ez a világ amiben van mit tanulni és van kinek építeni ékszereket, tárgyakat. Semmi tömegtermelés. Egyedi, kézi munka van. - köpött egyet a hullaház előtt.
-Kint maradok. - morrant oda Dantének. A vadász csak biccentett.
- Aztán amint megszeretem valahol lenni, azonnal menni kellett ölni. Ez volt Moszkvában is, Minszkben is, ez volt Berlinben 91-ben és 97-ben is. Ez volt Budapesten és végül Velencében. - cigarettatárcát húzott elő a kabátja belsőzsebéből. Szeretettel forgatta meg hatalmas tenyerében. Aztán egy apró muzdulattal kinyitotta és kivett egy kézisodorta darabot.
-Elegem van ebből. Elegem a hajtóvadászatokból, a megmentésekből, pláne elegem a világmegmentésekből. Gyűlölöm ezt. Nincs külömbség, hogy egy tiszt üzenete ébreszt hajnalban, hogy egy óra múlva menetkészen állj a  vasútállomáson, vagy Metatronnal üzenget a jóisten, hogy azonnal dobj el kaszát kapát és gyerünk keresztül korokon és földrészeken ölj meg vagy szabadíts ki valakit akihez a világon semmi közöd.
Neelo kint maradt a rendőrnyomozóval. Fennsőbbséges, lekezelő modora cseppet sem zaklatta fel a felügyelőt. Végül hagyta a rendőrt és inkább odaállt Pjotr mellé.
-Legyenszíves megkínálni a dohányából, uram. - mondta halkan.
-Sajnálom, kisasszony, de nincs nálam olyan dohány amivel megkínálhatom.
-Ha nem haragszik, láttam a cigarettatárcáját, majdnem tele volt.
Pjotr újra köpött egyet és teljes testével Neelo felé fordult. Lassan kivette a cigarettát a szájából, két ujja közé fogva mutatta fel a nőnek.
-Jól nézze meg. 87000 éves. Ne haragudjon, drágám, de én fogom elszívni mind a tizenöt szálat, az első slukktól az utolsóig. Most pedig ha megbocsájt, tegye a dolgát és kösse le a nyomozót. Köszönöm.