A megérkezés

Lasseido a tervrajzokba feletkezve állt. A nagy tervezőasztalon mint hagymahéjak feküdtek és pöndörödtek egymásra a rajzok. Vong úr köhhintését sem vette észre. Majd mikor mégis felocsúdott azonnal a papírokra mutatott.
-Vong úr, akart Ön valaha repülni?
-Nem uram, cseppet sem.
-Pedig fog! - bólogatott Lasseido. - Ez a fiú nagyon tehetséges.
-Uram, megbocsásson, hogy szavába s gondolatmenetébe vágok, de egy hölgy keresi.
-Nagyszerű. Azt hsizem egy hölgy feltehetné a koronát a napomra. - elmosolyodott Vong úr lesápadását látva. - Ki az illető?
-Lucia Elpano, uram.
Fon Amber elbizonytalanodott.
-Nem rémlik, hogy valaha hallottam volna a nevét. Vezesse a kertbe, kérem.
-Igenis.

Lucia halványkék ruhájának alsó részét sötétszürkére pettyezte a kosz. Esernyője nem volt. Táskája viseltes férfitáska. Kalapja csipkéjét megtépte az idő. Lasseido megtorpant. A nő felnézett rá és félszegen elmosolyodott. Kalapja alól a csápszerű tincsek mint megannyi kígyó tekergett elő.
-Hölgyem... - hajolt meg egy leheletnyit fon Amber. - Miben lehetek a szolgálatára?
-Ön... Ön nem feníszi, ugyebár, uram? - hangja halk volt és reszketeg. Idegen tonációval, erős akcentussal beszélt.
-Sokkal inkább az vagyok, mintsem látszik. - ekkor vette észre, hogy a nő várandós. Hasa keményen domborodott. A hetedik hónap körül lehetett. - Kérem avasson bízalmába, vagy meg kell kérjem, hogy távozzon.
A nő nyelt egyet és riadtan kapta el a tekintetét a ház uráról.
-Menekült vagyok, uram. Feníszből. a segítségét és pártfogását kérem, hogy megszülhessem a gyermekmet. Azután nem háborgatom önt tovább.
-Mit tervez a gyermekkel?
-Cecilia Luddic Roetta nevü jövendőmondó vár minket Haummban. De nem jutok el oda így...
-Egy újszülöttel jobbak az esélyei? - adott hangot kétségeinek Lasseido.
-Remélem, uram.
-Téved.
Beült közéjük a csend. Lasseido odalépett a nőhöz. Letérdelt elé és lassan finoman a hasára tette a kezét. A nő halkan nyüszítve próbált hátrább húzódni. a nagy férfikezek beterítették a hasát.
-nem megy innen sehova, kedvesem. - suttogta a nőnek, aki már-már hisztérikusan rágta az ajkait.
-Ne bántsa őt, kérem, ne bántsa őt. - nyüszítette. a félelem kiirtotta a könnyeit. Kezei mint kis fehér ágak feszültek az erős férfikezeknek. A mágia patakokban folyt a nőből. Lasseidonak időbe telt, míg minden szabad kvintesszenciát kiszipolypzott belőle. Aztán elengedte a hasát és felállt. Ott magasodott a reszkető fakó nő előtt aki óvólag fogta gömbölyű hasát. A rettegés ott világított a szemében.
-Két gyermeke van. Egy fiú és egy leány. Ön valóban feníszi. A házamban maradhat. - mondta nagy természetességgel a hangjában, majd lehajolt és a kartámlára támaszkodva a nő fölé hajolt.
-Itt mardhat a házamba míg megszüli. Ha tetszik azután is. Hivatalosan ön a menyem. Nem hagyhatja el a házamat, ha arra engedélyt nem adok, és itt neveli fel a gyermekeit feníszi szokások szerint. Amint azok betölltik a tizenhatot, az én fenhatóságom alá kerülnek jogilag is. A gyámjuk leszek. Maga pedig felülhet a hajóra Haumm fele. - nyersen elnevette magát. - Késik egy kicsit, ugyan, de odaér.
Lucia Elpano elfehéredett. Az erek rajzolata térképet formázott a bőrén.
-Ön feníszi. Miért nem büszke? Hogy élhet így? - vonta kérdőre, mint kinek már mindegy.
-A hajamra gondol? a házamra? A szolgálómra?
-Önre.
A hegek felvillantak. Lasseido fon Amber két ujjával lecsukta a nő szemét és a füléhez hajolt.
-Gyászolok.