Jared Khem

Villóznak a színek, a hangok, hol halkak, hol fülsértőn hangosak. Emberi beszéd vegyül vadállatok bőgésével, néha csak kattogás. Van hogy a színek állnak össze bántóan élessé, dinamikusan lüktető lilák, majd metsző fehérek. Hideg kékek, míg hallatszik a csepegés. valahol távol valaki sikítva dörömböl. Voltak szagok is, mély, éteri szagok, amik aztán újra és újra a tüsszentés határáig ingerlik. Van amelyiktől könnye csordul, van amelyiktől mint valami őrültnek, pataklokban ömlik a nyála.
A testi ingerekről leválasztódni pedig nem lehet. Ott vannak a kábelek, ott vannak felette mindig. A sisak csak kezdetben kellett. Miután hólyegosra törte a nyakát és ledörzsölte fejéről a hajat, utánna elég volt a puszta drót is. Biotraumathurgok gyors munkája érzéstelenítő nélkül.
-Telepata vagy, hogy az elődök marcangolják a tested, védd le a tudatod a fájdalomtól. - röhögött elkínzott arcába a fiatalabbik. Pedig csak egy kamasz volt, aki a tüzzel játszott, mert a tűz mellett élt.
A börtön teljesen lekötötte a fizikai érzékeit. Vagy megőrül vagy felfogja mindet. Néha arra gondolt, hogy óramű ő. a saját életének idejét mutatja. Kis pumpaállomás a szíve, csővezeték erei gondosan szállítják a csodálatos és tiszta vörös nektárt, a vérét. A földnektár mocskos ragacsosságával szemben a vére tiszta, ízletes és üde. Ő maga a legfinomabb gép.
Máskor azt gondolta, hogy szétfolyó hús, lüktetve rothadó daganat a gépek sima, tiszta metszésű világában. Ragály mely a természet tiszta testén nőtt.
Ha gondolkozni mert a kábelek végén apró sercenéssel indultak be a folyamatok, és egyenesen az agyába küldték a jeleket.
-Kiégetik az agyad. Mindin alkalommal mikor kontroll nélkül kerzdesz tapogatózni más tudatok felé. - magyarázta az öreg tarumathurg, miközben ragacsos balhron nyálat kent szét a sebei körül. - Légy jó fiú, és hamar szabadulsz.

Az idő végtelen volt az ürüléktől iszamos acélpadlón. egyszer feltépte a karján az ereket, hogy szétlocsolja magakörül a csodálatos anyagot, hogy abból építsen menedéket magának, de nem jött belőle egy csepp sem. Látta az üres csövecskéket a csuklójában. szárazon ásítoztak rá.

Aztán egyik pillanatban még haldokolt, a másikban feküdt a fűben. mellette a padon egy jólöltözött úr ült és pipázott. Kicsit arrébb talán valami szolga. Alig látta őket. Annyira nyugodt volt  inden, a fű egynemű zöldje, az ég rezzenéstelen kékje, a csend, amibe csak a saját szívverése keveredett a madarak fel-felhangzó csivitelésével. Vártak. talán rá, talán másra. Ő nem bírt mnozdulni, csak pihentette halálosan kifárdat érzékeit.
Aztán összeszedte magát, és biztosan abban, hogy valójában meghalt felült, majd felállt és odament a padhoz. Nézte a két embert aztán leült a pipázó mellé.
-Jó itt. - mondta.
-Jó bizony. - válaszolt a férfi és a hangjában olyan öreg, tapasztalt meggyőződés csendült, hogy beleborzongott.
-Szeretnék itt maradni. - mondta és hátradőlt a padon.
-Szeretnél velem jönni.
-Igen? - e pillanatban maga sem tudta mit akar. Szokatlan volt, hogy valaki más mondja meg, hogy mit akar. - Hova?
-Szerettél építeni dolgokat, emlékszel?
-Talán. - szemeit becsukta, szemöldökét összeráncolva próbált emlékezni.
Olaj szag, fémpor, csendülés, koppanás, a sima mozgás szépsége, a körök harmóniája, az egymást mozgásba hozó alkatrészek semmihez nem hasonlítható tánca. - Igen... - elmosolyodott, aztán kinyitotta a szemét és újra a férfire nézett. Az kiverte a hamut a pipából és teljes figyelmével felé fordult.
-Szeretnél velem jönni. - jelentette ki.
-Építeni?
-Igen.
-Nem vagyok valójában telepata. Nem csináltam semmi rosszat, mint telepata. Nem szoktam élni ezzel. csak véletlenül tudom. - kétségbeesett szemmel nézett rá, aztán elsírta magát. Halkan, szinte könny nélkül, csak finom rázta a zokogás.
-Tudom. Hány éves vagy?
-Tizenhárom leszek a szél havában.
-Akarsz egy szép gyárban tervezni gépeket nekem?
-Szeretnék gépeket építeni uram, de nem akarom a kábeleket.
A férfi elmosolyodott és finoman végigsimította tar fejét. Eddig észre sem vette hogy kopasz. Ő is odanyúlt és végigszaladt érzékeny ujjaival a koponyáján. A kábelek hegei nem érződtek.
-Rég elmúlt már a szél hava, fiú.
-Ó.
-Hova valósi vagy?
-Khembe uram.
-Mostantól feníszi vagy, fiam. A neved pedig Jared Khem. Ha bárki kérdezi az én emberem vagy, de nem vagy a rabszolgám, ezt tudnod kell. Két feníszi nem lehet egymás rabszolgája. Érted a szavam, Jared?
-Nem uram, de elhiszem amit mond. Mostantól a nevem Jared Khem és feníszi vagyok, valamint az ön embere.
-Így van.
-Megbocsájt?
A férfi felállt és intett a szolgának.
-Igen?
-Kicsoda ön?
-A nevem Lasseido fon Amber, de ha nem akarod, hogy halljam mikor rólam beszélsz, hívj a pénznek. A holmidat megkapod a portán. Vong úr elmond minden szükségeset. - Lassan biccentett a fiú felé.
Jared Khem elmosolyodott. Értette végre, hogy miféle kötés ez, és egész teste bizsergett.
-Igenis. - mondta halkan, miközben felállt és földig hajolt a távozó férfi felé.