Fennis

Jared Khem jegyzetei

Nimohiel

Meghalni vagy megszületni sem egyszerű. Visszatérni istenhez sem az. A fák, szeretett fái kemény törzsükkel állandóak voltak. Állandóbbak, mint amit emberi elme felfogni képes. Mikor kivezette Marco atyát követőivel együtt Velencéből, és egyúttal a fizikai világból is, nem gondolt többé vele. Utolsó feladata Romeó volt, és a kapuk védelme.
Később, mikor eljött az idő kiemelte Cleot a pokolból, és ezzel fizikai testének felemésztésével megtette az utolsó lépcsőt is vissza, az úr kebelére.
Romeo és Cleo megszentelte a házát és megóvta a fáit, és így, akaratlanul is megvédték a kaput. Mikor isten újabb feladattal bízta meg, használhatta és olyan világba, olyan helyzetbe kerülhetett vissza, melyhez minden más emberi életformánál több köze van.
Elkezdte teljesíteni esszenciájának küldetését. Elkezdte beragyogni a száműzöttek, a bújdosók, az otthontalanok és háborús menekültek homlokát és szívét. Újra csillag lett és újra irányt mutatott. Úgy húzta át a fényt a füsttengereken, hogy az egyértelműen Velence vagy Kagoshima vagy Scarborough vagy Akimiski felé mutasson. Az utolsó városok felé, amikben a túlélés reménye, a civilizáció továbbélésének reménye él. A legnagyobb tudósok, a legügyesebb mérnökök nem mindíg élhették túl a háborúkat és a természeti csapásokat. Így a kis városoknak azzal kellett gazdálkodniuk ami akadt. Nem rajta múlt, hogy végül csak két város élte túl ezeket a halálos évezredeket. Ő amit tudott segített, de természetét meg nem tagadhatta.
Aztán meghallotta azt a csúszós, szemcsés semmivel össze nem keverhető hangot, ami egykori szenvedéseit idézte. Egykori büntetésének emlékét idézte. A jelenléte isten izzásában megkeményedett az emlékek súlyától. Egyre jobban alakot öltött és várt az igére, mely szabad utat ad neki, a szándék nélküli tárgynak. Újra szíve nőtt, kezek és lábak illúziói. Pengék, melyek minden sötétségez könnyen vágnak.

Velencébe ment. Romeo házába és megállt a kert közepén terpeszkedő platán mellett. a diákok sikoltozva rohantak el. Voltak akik térdreroytak alakja előtt, mások hason csúsztak a porban tőle remélve megoldást valamely értelmetlen emberi problémájukra. Ő megérintette a fát és elindult rajta kifele és egyúttal befele, az emlékeken át, a zaj után, mint egy vadászkopó.
Nincs fény ami oda mehetne. Nincs szó ami elhangozhat ott. Nincs értelme irányoknak. se kint nincs, se bent, nincs én és nincs ők sem.
Aztán megérintette. Hevesen és riasztóan, mint egy napozót a jégkocka forró hidege. Összerezdölt. a platán súlyos tömeg levelétől vált meg. Mintha siratná.
Nimohiel újra angyal volt, lennt a pokolban. Hozzáért ahhoz az öreg lélekhez. Odakúszott hozzá, még ha atomjai voltak csak vele. A szellem, minek abszurd módon testrészei, néhány érzelme és egy egész csomó emlék is  a tudatához tapadt észrevette őt. Az anygalt elsodorták elfeledettnek hitt érzései.
-Szeressétek őket jobban mint tenmagatokat. - szólt az úr a világ kezdetén. - és ő jobban is szerette őket, még akkor is, mikor az úr megbüntette ezért.
-Gyere. - súgta az öreg hányatatott szívnek. - Eltévedtél. Gyere.
aztán a sötétből kifordult, mint Hold fordul a napfénybe, egy egykori anyagformáló.
-Hús. - fújt Nimohiel és kinyúlt az ember lelkéért.
-Nem értesz hozzá. - sziszegte a démon.
-Nem tartozik ide.
-Ez a senki földje. Itt nincs helye a magadfajtának. - marcangolták éteri testét. Az emberszellem csak nézte, és vágyódott. Remény nem jutott el hozzá. Remélni nem remélt.
-Gyere. - súgta utolsó atomjaival és fogta amit ért belőle, hogy kiszívja, mint annak idején Cleot is. Kiszívja, vissza a létbe, a körforgásba.
-Ez itt a Pokol! Itt nincs hatalmad. Takarodj! - üvöltötte a démon, és úgy fújta ki őt, vissza a fizikai létbe, hogy Cleo platánja beleremegett. Velence gondosan épített védművei combnyi vastag repedések keletkeztek.  


Nimohiel végigszáguldott a pokol szintjein mire talált egyet, kibe eldughatta. A lélek sikított, menekülni próbált villanó pengéi elől. A magányos lelkek poklában ezt a szerencsétlent ezer darabra szedték, és rakták össze újra.
-Itt van a titkod. Őrizd meg nekem. Ha hívlak eljössz és elhozod. Addig azonban nem kerülhet veszélybe. Menj és légy méltó, és isten megjutalmaz ezért. - Belerejtette a cafatnyi létet abba az emberbe. aztán tudatába eldugott igéket, melyek csak reményből születhetnek újra. Megadta neki a új esély kulcsát és engedte megszületni.
Isten szeme ott pihent messze felettük.

Poklok

Távoztak. Ő és a szellem a mélyebb rétegekbe, míg szeretett csapata maradt ott a bálterembe, hogy megvárják az útmutatást.
-Megdicsőültök mind, gyermekeim. - gondolta miközben igyekezett olyan közel lépni a szellemnőhöz, hogy annak áhított illatát érezhesse. Ahogy elindultak megnyíltak a mélyek. Lassú forgásban szédültek alá a fémszagu, nedves kínlódásnak. Átadta magát. Elméjét kivonta gyarló testéből. Helena szembefordult vele és letépte a saját arcát.

Végigbolyongta a lelkek óceánját. Végigpróbált ezernyi testet. Ellopták őt, kilopták a körforgásból. Végül ott maradt egy kopár fennsíkon, míg meg nem találta egy pap vagy sámán. Az bezárta egy korsóba és magával vitte. Sokat motyogott neki életről és halálról, feleslegesen. Majdnem mindent tudott már ami erről tudható. Végül a sámán egy harcos testét adta neki, nem is tudva mit cselekszik. Szahimnak szólította őt, a harcos Kiamu Sabunak. A harcos testét a füvek ereje tartotta egyben. Lélek abban nem lakozott már. Az öreg mit sem tudott erről. Összeforrasztotta újra a tetstet a szellemmel és ott hagyta egy árnyékos barlanban némi sülttel és egy totemmel. Reményei szerint a szörny, aki így keletkezett majd teljesít valamiféle küldetést. Ő azonban elnyújtózott a testben és újra felidézte a test édes ízét, a fizikai lét örömeit. Lement aztán a hegyről, zúzva törve mindent ami útját állta és beállt a menetbe mi a völgyben kanyarogva haladt.
Katonák voltak. Furcsa, őrült tűzzel a szívükben. Ő lépdelt velük, újratanulva a légzés és ürítés ritusait. A test működött. Aztán a csata hevében nem figyelt eléggé, megrészegülve az izmai erejétől, a vérszagtól és a kiálltásoktól, nem volt elég óvatos. A testet levágták, szelleme pedig egyetlen pillanatig időzött odafennt.

Mint egy vákum, úgy szippantotta be a pokol újra. Sötét sikamlós szürcsögő nedvek között csúszott. Mintha születne. A sár, a szenny és a fájdalom egyszerre fogta körül. aztán megértette, hogy nem a pokol hívta le, hanem a tulajdon teste. Az az öreg agyonfoltozott test, ami vele volt hosszú életében végig.
-Csak test, mondtad, csak test. - gondolta, mikor ellenállhatatlanul beivódott a rothadó saját húsába újra. - Hogy engedheted mindezt?
Démonok kerültek elő. Örvendeztek rajta, hogy újra van lélek a testben, mit parlagon hagytak. Felkapták és betették egy gömbbe. Ott más halottakkal tekergőzhetett. Leszakadt testrészek, lemorzsolódott érzelmek keveredtek össze eldobált vagy elveszített emlékekkel.

Aztán a forgás megállt, és ő kipotyogott a többi szerencsétlennel együtt. halomban mint vágóhídi szemét ott hevertek mind. A démonok röhögtek. aztán mkind egyszerre nézett fel egy pontra. Egymás vállát verdesve magyaráztak értelmetlen nyelvükön. Vékony fénycsík tekergett le, tapogatózva mint egy csáp. A démonok elkapták és feltekerték. Az kibomlott újra és újra. Ők, a halom roncsolt darab tudták, hogy értük jött. Ő kinyúlt, hogy elérje. a fény megdermedt és pengeként vágta át a démonokat, hogy elérjen nyújtózó tudatáig.
-Gyere. - hallotta valahol belül. - Gyere, eltévedtél, gyere.
Ő próbált menni, de a darabjai nem álltak újra össze. A démonok tápták a vékony fénycsíkot és kurjongattak.
-Gyere.
Végül egy hatalmasabb démon eltakarta előlük a fényt.
-Ez itt a Pokol! Itt nincs hatalmad. Takarodj!

Szakértelem

Nem, az arcokat nem, de a hálót azonnal felismerte.
Annak idején ő maga is kutatta, de nem sokra jutott. Annak idején négy ilyen háló volt a közelében. Mind ugyanabból a ládából került elő, és mindnek Fennisben lett volna a helye. Annak idején nem volt választása. Ahogy a kocsisa hókoltatta a lovakat úgy áradt szét benne az adrenalin. Szunyókált a kaszinóba menet. A kocsis kiálltása, majd a tarkóján elővillanó késhegy elég is volt. Lasseido felpattant. Ott állt mint egy római kocsihajtó az immár kocsis nélkül száguldó fiákkeren.
Egyenesen belerohantak a hálóba. Az felvillant ahogy a természete összefeszült fonAmber akaratával. Ahogy annak idején sem, ott az jszakai utcán sem bizonyult erősebbnek a furcsa tárgynál. Az körülölelte mint a víz.

A hajó nyikorgása monoton volt, a szag sós rothadásé, a két kutya rendszeresen megnyalta a pofáját, miközben vaskos láncuk adta távolságot a minimálisra feszítve lesték őt. Karjai kikötve, szája kipeckelve. A szemét is bekötötték, de elég sután. Kis feszengés árán a kendő felcsószott a homlokára. A kutyák morogtak.
Forró párás idő volt. A hajógyomor fojtogató levegőtlenségébe fenntről vetült be pár fénysugár.
Szomjazott. Annyira szomjazott, hogy a kutyák vérét is gondolkodás kélkül kiitta volna. Hordók álltak messzebb, és valamiféle zsákok is lógtak a sötét raktér másik végében. A kutyák csaholtak.
-Kusshagyjatok...
-Hééé! -  fickónak csak a csízmáit látta. Az a kutyaugatásból is értett. Két mezítlában alak kezdett lemászni a raktérbe, mikor Lasseidó tudata teljesen magához tért.
-Hogy az elődök hada szakajtsa rátok a Holdat az összes lányaival! - gondolta, és becsukta a szemét. Régi tanulmányok kerültek újra előtérbe. az anyagok esszenciális szövete, a lényegük kezdett ezer jellegzetes színben ragyogni lehúnyt szeme előtt. A hajó, a kutyák, raktér hordói és zsákjai. Élelmiszer, gabona, sózott hús és földnektár, egy kevés. A kötelei, a pecek a szájában.
Összeroppantotta és kiköpte.
A két matróz ekkor ért elé.
A kötelek szövedékét akarata kibomlasztotta. Sötét arany ragyogásukból mélyzöld lett és úgy folytak le csupasz karjain mint a sár.
-Uram, a fogoly... a fogoly... - kiálltott az egyik matróz.
-Távozik. - felyezte be Armada egyezményes nyelvén Lasseido és a matrózt a falhoz vágta. az nyekkenve rogyott össze. a másik kést húzott de hátrált. Lasseido megindult felfelé. Szeme csukva. Az esszencia úgyis többet mutat minden létezőből, mint amit szem lát. Felkapaszkodott és kilépett a fedélzetre. A matróz mászott utánna mint egy majom. Amint elég közel ért vágott. Átvágott inat, izületet mindent. Lasseido térdreesett. a nyakába érkezett két másik, és ütötték szúrták, ahol érték.
-Kusshadjatok. - motyogta. A szúrások nem értek szívet, se gyomrot. Fuldoklott ugyan, de mit sem érdekelt ez. Újra felállt. miközben a saját szövedékét foltozta újra a raktér földnektárjából húzva szálat hozzá. Aztán, alig egy lélegzetvétel múlva erőset, lassút tapsolt, olyan öblös hangút, hogy még a támadók is megálltak. Ő megtette azt a hét lépést, ami a mentőcsónaktól elválasztotta és a korlátnak dőlt.
-Mire vártok,? Kapjátok már el! - hallotta valahonnan hátulról. A korlát könnyedén kifordult helyéből és ő hassal érkezett a mentőcsónakba.
Nem ugrottak utánna.
Álltak a fedélzeten döbbent félelemmel a szemükben. Aztán elkezdtek futkosni, mind a kabinokba vagy a másik mentőcsónak felé. Mert a hajó minden eresztéke elengedett. Úgy esett szét, lassan, méltóságteljesen gerendákra és lécekre, mint egy kártyavár. Minden lépésükkel, minden érintésükkel szétválasztottak elemeket egymástól. negyed óra múlva a hajó ezernyi darabkája békésen lebegett a vízen. Lasseido fonAmber pedig sebeit nyalogatva csónakázott a sokszáz mérföldnyire lévő Shathelton felé.

Támadást érzékelt. A hátát és az arcát egyaránt felégette a nap, vagy a vízről visszatükröződve, vagy direkben égetve őt. Nehezen emelte fel a tekintetét a támadás irányába. Aztán megérezte az ismerős akaratot. Mennyit voltak ők összekapcsolódva egyetlen tudattá? mennyi időt töltöttek együtt, míg ez az ember azzá fejlődött aki ma?
-Hűség,- gondolta és becsukta a szemét. A cső amin át eltünt atomjaira bontotta a testét, és szétzilálta a tudatát, hogy egy szívdobbanásnyi idő múlva összeállítsa újra. Egy hall, egy szállodai lakosztály ebédlőasztala lehetett. A csónakban ült továbbra is, körülötte a furcsa utazók és rengeteg víz. Halak, tengeri halak vergődtek finom porcelánkészletek cserepein.
- Jared Khem a neved. - fejezte be a gondolatot. Aztán azonnal újra a mintázatokhoz nyúlt és maradék erejével visszaállította a működéshez minimálisan szükséges szálakat. Mindnek lába tört a víz és a csónak súlya alatt.
-Jared?
-Elájult, de él. - szólt mögötte egy férfihang. Majd látókörébe került a szőke orosz, Pjotr. - Hozok a szentélyből vizet. - tette még hozzá, miközben a lába elé öntötte egy csinos kannából a narancslevet.

Vendégség

-Uram... mennünk kell.
-Igen, tudom. - nehezére esett kilépni a dolgozószobából. A tárgyalást kötetlen beszélgetésnek nevezte, az étkeket vacsorának, a testvéreket rokonainak, Vong urat komornyikjának. Jared, ó, a mérnök pedig teljes valójával védelmezte őt. Kutyaszemekkel nézett rá, és várta, hogy kilpjenek a kertbe a vendégek közé.
A hegek világítottak, a szervezete még nem állt helyre teljesen. A kert fényei erősek voltak a szemének, az ételek nehezek. Nyelve mint egy darab szivacs.
-Menj előre. - utasította  atelepatát. Jared Khem biccentett és elindult.

Talán most?
Talán végre...

A vendégeskedés hosszúra nyúlt. A vendégek kissé zavartak voltak. Megnyúlt árnyak közé betelepedtek a megmagyarázhatatlan rosszérzések, a deja vu titokzatos borzongató fuvallatai, szemek sarkában villodzó alakok és már éppen elfeledett arcok homályos körvonalai.
Nem volt benne biztos, hogy őket várta. Ahogy legutóbb, mikor a hatalmasságok értésére adták szándékaikat sem tudhatta, végülis kiket szolgál. Most sem tudta, hogy vendégei egyek e hatalmasságok közül, vagy végre háborgó elméjének vágyott nyugalmat hozó, messziről indult utazók. Vong úr sarló alakú szeme végig őt leste. Ha keze indult a pohárért ő már ott is termett és töltött, mikor tanácstalanul elakadt a beszélgetésben azonnal hozatott valami finomságot vagy hűsítőt.
Lasseido nem találta a kapcsolatot a vendégek és a háborgó emlékek között. Csak az a biztos igenlés zengett benne, mint amikor Jaredet lelte meg a Huessat sokszorosan védett falai között.
Elméjét ne érte támadás. A vendégek még egymás közé sem húztak szálakat. Ez a minden eleganciát felülmúló udavariasság meghatotta öreg szívét. Elnézte őket, különösen Jared szerette nőt. Aztán magához hívta a két rémültet, a nagydarab szőkét és a telepata nőt és megadta magát a sorsnak. A hatalmasságok, ha nem ezt akarták, egyértelműen tudtára adják majd. Ő pedig áll elébe, hogy viselje döntései következményeit, ahogy egész életében tette.

Léghajók - archiv

Léghajók - Blackwood

Léghajók - Zedan Twillart

(http://www.biolinia.com/)

Léghajók - fon Amber (Jared Khem)

Haditanács

-Nem túl merész azt gondolnunk, hogy segítségünkre lehetnek?
-Nem bízom meg bennük, csupán használom a képességeiket.
-Ohh.
-Te hogy állnál neki a keresésnek?
-Nem biztos, hogy komolyan nekiállnék. Elküldeném Zedant felderíteni, és azt mondanám neki, hogy kap 5000-et, ha visszahozza.
-Nem fogja visszahozni 10000-ért sem.
-Annál sokkal kapzsibb.
-Ezt még mindig megtehetjük.
-Most már vele kell menjünk, drágám. Ugyan ki vinne minket ki az óceánra repülő járművel?
-Jared Titokzatos Khem.
-Őt hátrahagynám fegyverzetet húzni a Leibhertre.
-Komolyan nem akarod megmenteni?
-Komolyan meg akarod?
Hosszú csend állt be.
-Igen.
-Csak, hogy hozzámenj?
-Dehogy. - felnevetett. - Szóval az a terved, hogy engem elküldesz nagybácsit menteni egy csapat idegennel és Zedannal a Mellorium's Bride-on, míg te Jareddel elrepülsz Fennisbe? Édesem... -újra nevetett.
-A ház a könyvtárszobában maradt. Nem férek hozzá.
-Hát persze.
-Mi van akkor, ha nem megyünk nagybácsit keresni?
-Akkor nem lesz meg. Bár ha megengeded, hogy ilyen messzemenő következtetéseket vonjak le. Azt is el tudom képzelni, hogy ezek a dolgok összefüggnek. és még azt is, hogy semmi köze szeretett rokonunk eltűnéséhez a Gengrisnek. Hm?
-Meglátjuk.

Asszimetrikus szimpátia

-Mindig ez van.-fortyogott magában Pjotr. - Bárhova megyek, bármibe fogok. Itt ez a csoda hely, ez a város, ez a világ amiben van mit tanulni és van kinek építeni ékszereket, tárgyakat. Semmi tömegtermelés. Egyedi, kézi munka van. - köpött egyet a hullaház előtt.
-Kint maradok. - morrant oda Dantének. A vadász csak biccentett.
- Aztán amint megszeretem valahol lenni, azonnal menni kellett ölni. Ez volt Moszkvában is, Minszkben is, ez volt Berlinben 91-ben és 97-ben is. Ez volt Budapesten és végül Velencében. - cigarettatárcát húzott elő a kabátja belsőzsebéből. Szeretettel forgatta meg hatalmas tenyerében. Aztán egy apró muzdulattal kinyitotta és kivett egy kézisodorta darabot.
-Elegem van ebből. Elegem a hajtóvadászatokból, a megmentésekből, pláne elegem a világmegmentésekből. Gyűlölöm ezt. Nincs külömbség, hogy egy tiszt üzenete ébreszt hajnalban, hogy egy óra múlva menetkészen állj a  vasútállomáson, vagy Metatronnal üzenget a jóisten, hogy azonnal dobj el kaszát kapát és gyerünk keresztül korokon és földrészeken ölj meg vagy szabadíts ki valakit akihez a világon semmi közöd.
Neelo kint maradt a rendőrnyomozóval. Fennsőbbséges, lekezelő modora cseppet sem zaklatta fel a felügyelőt. Végül hagyta a rendőrt és inkább odaállt Pjotr mellé.
-Legyenszíves megkínálni a dohányából, uram. - mondta halkan.
-Sajnálom, kisasszony, de nincs nálam olyan dohány amivel megkínálhatom.
-Ha nem haragszik, láttam a cigarettatárcáját, majdnem tele volt.
Pjotr újra köpött egyet és teljes testével Neelo felé fordult. Lassan kivette a cigarettát a szájából, két ujja közé fogva mutatta fel a nőnek.
-Jól nézze meg. 87000 éves. Ne haragudjon, drágám, de én fogom elszívni mind a tizenöt szálat, az első slukktól az utolsóig. Most pedig ha megbocsájt, tegye a dolgát és kösse le a nyomozót. Köszönöm.

Looklike

Laurie haja mozgás közben a gitároson, és Adrianus maga énekel.

Világtérkép

Kronológia 10.

- hazatérés a Pénzzel való megbeszélésről: Kathleen elmondja, h fon Amber emlékezett rá és megkérte h szószólója legyen Feníszben - meggyőző érv: Metatron Kathleent javasolta; agyalás azon h ki lehet a Pénz (Marco atya vs nem Marco atya): anagramma, érvek pro és kontra, illetve h elvállaljuk-e a feladatot - mikor Metatron neve előkerül, ez megszűnik kérdés lenni
- Mona beszól Danténak, majd elnézést kér
- Lora Jaredhez megy és nála tölti az éjszakát-másnapot, a többiek is párokba rendeződnek, másnap Mona Pjotrral bevásárol a bábos boltban, este Lora információi Jaredtől a Pénzről
- reggel a kész ruhák átvétele, Lora észreveszi a kémet, aki megfigyelt minket
- Mobil-kiállítás: rengeteg légi-vízi-földi-földalatti jármű, kicsi robotok, beültetések - Jared "koncentrikus autóját" kipróbálják a fiúk
- véletlen találkozás az ikrekkel: elmondják, h előző este fon Amber eltűnt. Kathleen a hullaházban a halott kocsis szellemétől megtudja, h négy ember fogta el fon Ambert, fényes burokba tekerték és elvitték "vízre tenni". Dante megmenti Kathleent a tolakodó halottól.
- kikötő: Blackwood kihajózott. Lora felfedezi ismét a kémet. Mona egy dokkmunkás elméjét olvasva megerősíti: négy, kalóznak tűnő ember egy becsomagolt ötödiket vitt valamelyik hajóra. az ikrek nem mehetnek hajóútra (feníszi tabu?), ezért a csapat megbeszéli h légi úton erednek a Pénz nyomába - Lourie marad az üzleti ügyeket intézni, Neelo majd velünk tart
- Mona Pjotrral és Lourie Hervittel az eltűnés helyszínére mennek, ám itt nem találnak nyomokat; Lourie választ ad néhány kérdésre (korai feníszi emlékek, néhány szokás említése, családi viszonyok)
- Kathleen és Dante a kiállításon megkeresik Zidan Twillartot, akiről Jared azt állította, kalóz: Kathleen zseniális tárgyalástechnikával kiszedi belőle, h Blackwood szigete összeépített hajókból áll, de valószínűleg legenda, Twillartnak nem fűződik elméletben érdeke a Pénz pusztulásához, szeretné ha vele mennénk az útra.
- Lora árnyformában kocsmákban hallgatózik (a kalózok mindennapos probléma a hajózásban), majd visszatérve a kiállításra női vonzerejét kihasználva :) segít Jarednek eladni az új járművet, majd elmennek felkészíteni a zeppelint az útra.

csapda

-Még négy?
-Öt. uram, öt.
-Sok.
-Talán lesz több is.
-Ugyan. E négy sem az. Öt?
-Öt.
-Nem, nem öt, csak négy. Az ötödik nem az.
-Minden marad ahogy megbeszéltük.
-A hálók?
-Rendben.
-Szólj neki, hogy mi készen állunk.
-Mi legyen az ötödikkel?
Röhögés.
-Bírni fogja.
-Kell neki. ha elbírta azokat ni, ezt a faszt is el fogja.
-Állítólag harcos volt és még van ereje bőven.
-Az a hét nem védi meg. Az egyik sosem látott harcot, a kettő meg nyápic városi primadonna.
-Fattyúk.
-A négy új meg nem is tudja ki kivel van. Erősek de vakok.
-Nem is azok...
-De azok.
Mordulás.
-Megmondta. Kusshadj. Tedd a dolgod.
-Hét.
-És ő.
-Kemény lehet ha észbe kapnak.
-Nem lesz kemény mert vakok.
-A hálók?
-Rendben.
-Amikor belép.
-Amikor belép. Rendben.
-Húzd.
-Húzom.
...
-MOST!

Emlékek, kávé

Vong úr a kertben állt. Arcát magasra emelte, hogy érezze a lebukó nap utolsó sugarait. A kert homályos szürke folt volt csak a medence csillogása mellett. Vong úr szívére sóvárgás telepedett.
-Khm khm. - Jared igyekezett nem megzavarni Vong urat, de leskelődni sem akart az öreg komornyik után. zavartan babrált meg egy leandert.
-Miben segíthetek mérnök úr? - lépett be a házból kiszűrődő fénykörbe a komornyik.
-Bizonyára mesélt már nekem gyermekkoromban ezekről a dolgokról, de megkérném, hogy segítsen felidézni újra. - Jared szeme fáradt volt, de tekintete nyugtalansága rossz előérzetet szült Vong úrban.
-Mivel kapcsolatban?
-Vele kapcsolatban.
-Oh.
-Jelenleg nincs a házban. Mire kiváncsi?. - Elgondolkozva lépett be a hallba. - Jómagam sem tudok róla sokat. A karahii csatából ismerem, mint tudod. Hogy korábban mit csinált nem tudom. - Lassan elindult a cselédszállások felé. - Üljönk le a szobámban és igyunk meg egy kávét. amit tudok elmondom szívesen ismét.
Jared hálásan bólintott és lehajtott fejjel követte az öreg komornyikot, mint aki mélyen elgondolkozott. A kis szobában gondosan vetett ágyon kívül és nagy szekrény, Kát szék egy apró kávézóasztal mellett, egy hosszú komód és rajta sok bekereteze újságcikk volt. Jared megállt a komód előtt és elmélyülten olvasgatta a cikkeket. Vong úr leült az asztalka mellé és bekapcsolta a kávéfőzőt.
-6 éves voltam mikor kitört a háború. 7 éves koromra minden rokonomat elvesztettem, és a hozzám hasonló fiúk századában az egyik legjobb lövész voltam. A Murtakahi és Satson között húzódó völgyben nyomultunk előre mikor lecsapott ránk az Auphe felhő. Addigra beért minket Új Corbunzor szövetségi hadseregének előőrse. Az a csoport akiket mészárosoknak hívtak a saját hadseregükben és akikkel még a táborhelyet sem osztotta meg egyetlen alakulat sem. A hegpáncélosok elődei voltak ők, Jared, emlékszel?
-Igen. khm. Emlékszem. - Jared döbbenten hallgatta meg a történetet újra. gyerekkorában Vong úrat kis hősnek képzelte, ahogy a nagy puskát meztelen vállához emeli és halálos pontossággal lő. Így felnőtt fejjel egészen más volt a történet íze. A szúnyogemberek nőstényeire az általuk elpusztítottak árvái lestek, végső elkeseredéssel és vígasztalan vérszomjjal valahol a világ másik felé egy sziklás kopár hegységben.
-A mészárosok vérmocskosak voltak. Hatlábú félig gép hátasokat lovagoltak meg, amik úgy másztak a sziklákon mint a denevér, és pofájuk szürcsölő szája önmagában rémületes volt. Ezek a férfiak és nők úgy csavarták ki a szuszt a szúnyogokból, mint mosónő a vizet tekeri ki a rongyból. Nem féltek semmitől. Szemükben tompa volt a fény, foguk hiányos, testük mocskos és sebzett. A vad harci kiálltásukban volt élet és kezük hatalmas erejében. Minden kifacsart szúnyogból rájuk ömlő vér ott száradt rajtuk, mint vértezet.
Jared nem tudott a kávéból kortyolni. Az ital sötétbarnája az alvadó vért idézte. Szájához emelte ugyan az apró csészét, de nem kortyolt. Pislogni is elfelejtett, úgy hallgatta a komornyik visszaemlékezését.
-Ott voltunk a két csapat között. A mészárosok transzhoz hasonló állapotban harcoltak. Félő volt, hogy bármit ami mozog széttépnek. Mi pedig gyerekek voltunk néhány huszas éveit még el nem ért tiszttel. Az anophelius nőstények sipító nahgja egyre közelebbről szólt. Fedezékünk csak lentről nyújtott védelmet, fentről, a ránkrepülő nőstényektől nem. Aztán felharsant a sipítás és ketten-hárman kirohantak a fal tövéből, magasra tartott puskákkal és lövöldözni kezdtek.
Belekortyolt a kávéba és tekintete a távolba homályosult.
-Nem emlékszem pontosan. Csak a félelmet tudom felidézni még ennyi év után is, ahogy azok az undorító ráncos, aszott nőstények rárepólnek a srácokra. Fullánkjukat beledöfik a véknyukba és mint valami brutális szivattyú úgy szívták ki a nedveiket egy perc alatt, hogy azok még kapálóztak. Volt, hogy egy-egy ygerekre hárman is rátámadtak. A kiüresedett csontos bőrkupac felett aztán ott terpeszkedett egy-egy hordóhasú nőstény. Telve és elégedetten.
Lőttünk. A vér sugárba ömlött mikor megérkeztek a mészárosok. A sipítás nem csökkent, csak a golyók süvítése lett kevesebb és ritkább. Mellőlem lassan kirohant minden társam. Én hanyatt feküdtem, hogy belássam magam felett az eget., úgy lőttem mindenre ami mozog. A mészárosok hátasai tombolva marcangolták a tetemeket, legyen az emberé vagy szúnyogé. Láttam ahogy rajban repülnek felém. A mészárosok üvöltöttek én lőttem. Aztán egyszercsak ott állt felettem az egyik mészáros. Röhögve várta a szúnyogokat, akik le is csaptak ránk. Szétvetett lábai között feküdtem. Puskámból elfogyott a munició. Ő röhögve tépte ketté vagy csavarta ki a szúnyogokat. Mindkettőnket beterített a testnedvektől szenyezett vér.
Hatot ölt meg, mire vége lett a csatának, mire a megmaradt szúnyogok odébbálltak. Ő ott maradt felettem, aztán köpött egyet és lehajolt. Megnézett magának. És reszketttem a sokktól és összepisáltam magam félelmemben. Aztán egy szó nélkül ott hagyott és visszaszállt a hátasára és a többivel együtt elindult a csapatnyi auphe után.
-Jared kortyintott a kávéból.
-Halottam mikor egymásnak kiáltottak, onnan tudtam a nevét.Az Új Corbunzoriak nem engedtek gyerekeket harcolni. Elhoztak inkább cselédnek Shetterbe. Így kerültem Miss Fortimberhez, akinek özvegyi nyugdíját helyettesítették velem arra a hónapra.Olyan cselédeket képzett, akik többféle területen képesek egyidejűleg kiszolgálni gazdáikat. Mire úgy ahogy felépültem a sokkból majd a gyászból már kamaszodtam és már mindent tudtam az úri viselkedésről, az eszcájgok rendjéről és mindenfajta öltözékek rendeltetéséről.
Beállt a csend. jared letette a csészét.
-Onnan van a kutya is?
-Hieldruphi csata után került hozzá, ha jól tudom. De én ott Karahinál nem láttam vele kutyát. Azt sem nagyon hiszem, hogy képes lenne ilyesmire. Mi értelme lenne?
-Hm. Ő valóban feníszi?
-Nem tudom. Úgy beszél, úgy viselkedik, mint aki az. De nem tudok róla, hogy valaha elment volna Feníszbe. Valamiért annak idején az a feníszi nő idejött, és azt mondta rokona. Mi több, hogy a menye. de hogy valójában kije volt, én nem tudhatom. Minden esetre az ikreket becsülettel nevelte, és gondot és figyelmet fordított rá, hogy ne shatter hanem feníszi nevelést kapjanak. De, ha nem haragszol meg, Jared, ha te, aki Shatterben születtél is feníszinek nyílváníttattál egy kellemes délutánon, bárki lehet az, nem?
Jared elnevette magát.
-Mondjuk. Hát köszönöm...
-Sajnálom, hogy csak ennyit tudok. Mi izgatott fel ennyire?
-A vendégek reakciója.
-Emlékezteti őket valakire.
-Igen. Hm. Igen. Hát köszönöm.
Jared felállt és meghajolt kicsit a komornyik felé, aki sietve pattant fel.
-Jó éjt Jared.
-Jó éjt Vong úr.

Lasseido fon Amber

Kártyatrükk

-Hozzák be. - vakkantotta a két szájtáti shalmirnak. - Ne bántsák, csak hozzák be.
Hamarosan a kaszinó hátsó kártyatermében ott ültek egymással szemben. Blackwood három zsetonnal játszott. Adrianus lezöttyent elé a kártyaasztal túloldalára.
-Kaphatnék egy italt? Nagyon hosszú volt az út.
Blackwood felpillantott és egy gyors pillantással intézkedett az italról. a zsetonok keringőztek az ujjai körül.
-8 óra, nemde?
-Igen, igen. - az asztal alatt kinyújtotta a lábait. Ujjait összeérintette a kártyaasztal felett. - Van kedve játszani? - hangjában nem volt pimaszság. Inkább gyermeki lelkesedés. Blackwood egy pillanatra megdöbbent, aztán legyezőformán szétnyitotta a zsetonokat. Két fehér és egy piros volt a kezében. 4500.
-Beszéljen közben. - Letette a zsetonokat és a kártyaasztal fiókjából egy paklit húzott elő.
-Fon Amber valóban nem tette ki a lábát a házából. Vong úr annál inkább. Jared Khemhez hajtatott, majd a bankba, majd a kézművesek negyedébe ment egy khérámia iparoshoz. Penelope és Fiend megjelentek a bálon, mint láthatta. Zeda Twillart megkörnyékezte Kathleen kisaszonyt. Legjobb tudomásom szerint a kisasszony bensőséges viszonyban van a kalózzal. Laurie Hervitt a telepatával tett egy kiruccanást. Informátorom szerint aktusra nem került sor, amit én meglepőnek tartok, de majd Ön eldönti.
Blackwood megkeverte a kártyát és osztott, míg az egyik shalmírt elküldte felváltatni a zsetonokat.
-Mondjon valami olyat amiről nem tudok.
-Penelope kisasszony tőle szokatlan kedvességgel vette kölcsön Kathleen kisasszony testőrét, hogy fékezhetetlen étvágyú nyílását tömje be vele.
Blackwood felpillantott a kémre. az a lapjait rendezgette majd folytatta.
-A hínárny  szerü nő alakot váltott és bement a szeretkező párhoz. David Iljicsov kérte fel a shakrikator követ, hogy azonosítsa az ön kedves táncpartnerét. A holtpolgárt egyértelműen kinyilvánította, hogy a nő nem hínárny.
-Nem szolgálja meg a pénzét, Adrianus.
-Dehogynem. - vigyorgott a kém és lefektette a lapjait hármas-négyes csoportokba. - Dimanche, uram.
Blackwood elnevette magát és odapenderített két zsetont.
-Ma hatkor a fon Amber házban találkoznak. A Nap előadáson ott volt fon Amber és kisöccse valamint a szőke katona és a szigorú nő. A katona kihallgatta fon Ambert.
Blackwood mereven nézett a kémre.
-Még valami?
Adrianus a felváltatlan fehér zsetonra mutatott. Blackwood felvonta a szemöldökét.
-Egyezer a harckészültség, egy másik a célpont.
-Halljam. - mondta halkan Blackwood, és két ujja közé fogva a zsetont felmutatta Adrianusnak.
-A fekete, aki részegnek tette magát a bálon 3 másodperc alatt ejtett könnyű ám vérző sebet Koddik Webben. 8000-rel lett könyebb fon Slatt ettől szívdobbanásnyi időtől. A lokáció pedig Fenísz. Be_kell_vinni_egy tárgyat oda. - az első három szót úgy nyomta meg, mintha idiótához beszélne.
Blackwood kezéből kireppent a zseton és azzal a lendülettel fel is állt.
-Twillart kint van?
-Láttam, uram. Állt fel behodoló mozdulattal Adrianus. Blackwood elviarzott mellette.
-Horgonyt felhúzni, Adrianus. Köszönjön el a ribancától.
Adrianusnak tátva maratd a szája és kiejtette a zsetont a kezéből.
-Uram... - suttogta, aztán észbekapott és lahajolt érte. Felegyenesedve még látta ahogy a kaszinó forgatagában Blackwood és Twillart kezetfognak.

A fény színe

Jared Khem a lugasban ült. Kezében ott volt még a reggeli tea, szájában Lora idegen-ismerős íze. Fejében nem kergetőztek gondolatok csodálatos géptervekkel. Nem volt helye a pipának sem, ahogy a keze sem matatott valami kis tárgyon félig öntudatlanul.
Lora eljött hozzá előző este. Megleste őt amint a mobilkiállításra készített elő a legújabb gépet. Aztán eljött hozzá és zavarbaejtően szép volt. Buja és visszafogott egyszerre. Az a furcsa ruha rajta, mely férfiöltözetnek tűnt, ám úgy hangsúlyozta formáit mint semmi női holmi nem lett volna képes megnehezítette hogy értelmesen beszélgessen. Vacsoráját osztotta meg vele, ahelyett, hogy elvitte volna valami fényűző helyre. Ehelyett itt ültek a nappaliban a könyvek és foliánsok között. Aztán elborult a világ valami édes izgató ködbe. Valami ősi erő vette át a hatalmat jólkiépített elméje felett és odalépett Lorához és lassan de határozottan lehúzta furcsa recés záródásű szerkezetet. Fújtatva vette a levegőt a gerjedelemtől, mikor kibontakozott mozdulata nyomán az a mámorító női test.

A bordélyházak női olyan kevesek voltak Lora mellett mint szekér elé fogott kutya. Nehezen szabadultak meg Jared ruháitól és Lora gátlásaitól. Kinek kinek a maga szűzi területeit kellett most bejárni. Nem is létezett más mód csak a türelem, a kedves becézés vagy a magabiztos vezetése a másiknak. nem volt éjjel igazán reggelig egyszer sem, csak sárga fényben körvonalazódó formák, nedves ölelések és berobbanó öntudatlanság.
Reggel a beszéd, a szavak megmaradtak, de a jelentésük onnantól nem volt már ugyanaz.

A fon Amber ház

A megérkezés

Lasseido a tervrajzokba feletkezve állt. A nagy tervezőasztalon mint hagymahéjak feküdtek és pöndörödtek egymásra a rajzok. Vong úr köhhintését sem vette észre. Majd mikor mégis felocsúdott azonnal a papírokra mutatott.
-Vong úr, akart Ön valaha repülni?
-Nem uram, cseppet sem.
-Pedig fog! - bólogatott Lasseido. - Ez a fiú nagyon tehetséges.
-Uram, megbocsásson, hogy szavába s gondolatmenetébe vágok, de egy hölgy keresi.
-Nagyszerű. Azt hsizem egy hölgy feltehetné a koronát a napomra. - elmosolyodott Vong úr lesápadását látva. - Ki az illető?
-Lucia Elpano, uram.
Fon Amber elbizonytalanodott.
-Nem rémlik, hogy valaha hallottam volna a nevét. Vezesse a kertbe, kérem.
-Igenis.

Lucia halványkék ruhájának alsó részét sötétszürkére pettyezte a kosz. Esernyője nem volt. Táskája viseltes férfitáska. Kalapja csipkéjét megtépte az idő. Lasseido megtorpant. A nő felnézett rá és félszegen elmosolyodott. Kalapja alól a csápszerű tincsek mint megannyi kígyó tekergett elő.
-Hölgyem... - hajolt meg egy leheletnyit fon Amber. - Miben lehetek a szolgálatára?
-Ön... Ön nem feníszi, ugyebár, uram? - hangja halk volt és reszketeg. Idegen tonációval, erős akcentussal beszélt.
-Sokkal inkább az vagyok, mintsem látszik. - ekkor vette észre, hogy a nő várandós. Hasa keményen domborodott. A hetedik hónap körül lehetett. - Kérem avasson bízalmába, vagy meg kell kérjem, hogy távozzon.
A nő nyelt egyet és riadtan kapta el a tekintetét a ház uráról.
-Menekült vagyok, uram. Feníszből. a segítségét és pártfogását kérem, hogy megszülhessem a gyermekmet. Azután nem háborgatom önt tovább.
-Mit tervez a gyermekkel?
-Cecilia Luddic Roetta nevü jövendőmondó vár minket Haummban. De nem jutok el oda így...
-Egy újszülöttel jobbak az esélyei? - adott hangot kétségeinek Lasseido.
-Remélem, uram.
-Téved.
Beült közéjük a csend. Lasseido odalépett a nőhöz. Letérdelt elé és lassan finoman a hasára tette a kezét. A nő halkan nyüszítve próbált hátrább húzódni. a nagy férfikezek beterítették a hasát.
-nem megy innen sehova, kedvesem. - suttogta a nőnek, aki már-már hisztérikusan rágta az ajkait.
-Ne bántsa őt, kérem, ne bántsa őt. - nyüszítette. a félelem kiirtotta a könnyeit. Kezei mint kis fehér ágak feszültek az erős férfikezeknek. A mágia patakokban folyt a nőből. Lasseidonak időbe telt, míg minden szabad kvintesszenciát kiszipolypzott belőle. Aztán elengedte a hasát és felállt. Ott magasodott a reszkető fakó nő előtt aki óvólag fogta gömbölyű hasát. A rettegés ott világított a szemében.
-Két gyermeke van. Egy fiú és egy leány. Ön valóban feníszi. A házamban maradhat. - mondta nagy természetességgel a hangjában, majd lehajolt és a kartámlára támaszkodva a nő fölé hajolt.
-Itt mardhat a házamba míg megszüli. Ha tetszik azután is. Hivatalosan ön a menyem. Nem hagyhatja el a házamat, ha arra engedélyt nem adok, és itt neveli fel a gyermekeit feníszi szokások szerint. Amint azok betölltik a tizenhatot, az én fenhatóságom alá kerülnek jogilag is. A gyámjuk leszek. Maga pedig felülhet a hajóra Haumm fele. - nyersen elnevette magát. - Késik egy kicsit, ugyan, de odaér.
Lucia Elpano elfehéredett. Az erek rajzolata térképet formázott a bőrén.
-Ön feníszi. Miért nem büszke? Hogy élhet így? - vonta kérdőre, mint kinek már mindegy.
-A hajamra gondol? a házamra? A szolgálómra?
-Önre.
A hegek felvillantak. Lasseido fon Amber két ujjával lecsukta a nő szemét és a füléhez hajolt.
-Gyászolok.

Párhuzamosok

Penelope lustán mászott ki az ágyból. Annabel szuszogva aludt még, finomcsontú fehér húsa elővillant az ágynemű bordójából. Neelo kikukucskált a függönyrésén és elfintorodott az erős fénytől.

Fiend a Tokova úti hatalmas bábszínház fele száguldott a családi fiákkeren. Mellette nagybátyja ült úgy, mintha e város az övé lenne. Fiend feszengett kissé. Nem szerette a színházat. A zsinóron rángatott élettelen figurák rossz emlékeket idéztek benne. Irtózott tőlük. Olyan voolt a színház, mint a saját élete, kicsiben. Lasseido sem szerette igazán, de mégis időről időre eljött ide, és oldalról, az első páholyból nézte meg az előadást. Laurie ezt sem értette. Ha már ennyi pénzt fizetnek a páholyért, akkor onnan lehessen élvezni is az előadást. Az ő páholyukből csak a műsor fele volt látható. Mikor megkérdezte egy bátrabb pillanatban a bácsikáját erről, az csodálkozva felvonta a szemöldökét.
-Nem az előadás miatt megyünk, édes fiam, hanem a közönség miatt.
A színház megtelt műértőkkel. Művészek, gazdag kézművesek és művészetpártfogó nemesek, politikusok, hírességek kerülgették egymást a hatalmas aulában. Ruhájuk surrogása ismerős zaj volt. Lasseido megállt az egyik marionett szobor mellett. Intett Fiendnek, hogy figyeljen. Laurie egy cápa magabiztosságával vette szemügyre az egybegyűlteket. Elegáns távolságtartással fogadta az üdvözléseket. Aztán felbukkant Mona és a halgatag szőke társa. Laurie tekintete rájuk tapadt egy pillanatra, majd kimért mozdulattal a nagybácsihoz fordult.
-Megjelentek, ahogy számítottad.
-Menjünk. - morrant az öreg és megindult a páholy felé.

Mona és Pjotr hoszan elidőztek a színházigazgató által melléjük rendelt úrral a kulisszák mögött. Megnézhették a műhelyeket ahol a bábok feje készül. A varrószobát ahol az öltözékük. Megnézték a hatalmas raktárat amiről Jared Khem beszélt. Végül, szinte az utolsó pillanatban helyetfoglaltak a nézőtéren, balra, hátul. Monát teljesen elvarázsolta a színház. A majd 35 méter mély szinpad, a rengeteg profi szinpadtechnika, a levegőperspektívát alkotó kissé homályos üveglapok, a figurák eleganciája. Pjotr gyomra remegett a deja vu-től. Felnézett a páholyokra. Velencében az utolsó napok egyikén ő előre pillantott az időben. Nem ért az időhöz, nem is tudta mit akar, csak érezte hogy az idő és tér ezer fátyla egy pillanatra megrebben és ő megpillanthat egy jelenetet. A pokolbéli nagy úton ez a két tartotta benne a lelket végig. Látta a színházat, a színpadot, mellette Monát. A páhyolban ott látta Marco atyát is valami fiatalemberrel. Most a lódbörzés végigkúszott a hátán. Lassan emelte fel a fejét és hunyorogva próbálta kivenni az alakokat abban az első páholyban. Aztán egy pillanat alatt meggyőzte magát, hogy képes erre és kimászott a sorból és elindult fel az első emeletre.

Penelope kereste a bátyja tudatát. Vastag hajtincseit tekergetve tapogatózott a távolban, millió tudat között keresve a testvére jellegzetes ízét. Fiend rejtve volt, Neelo pedig lehajtott fejjel vette tudomásul, hogy nem éri el.

Fiend jelentett. Halkan suttogva, virágnyelven és a lehető leg objektívebben jelentett. Az előadás folyt odalent, a bácsikája szenvtelenül nézte az ámuló arcokat a nézőtéren. aztán felé fordult és a fiatalember szemébe nézett. Laurie megborzongott. Lasseido hegei szinte világítottak a félhomályban.
-Meghívjuk őket, holnap estére.
-Túl gyors ez, bácsikám, túl gyors. Tudni fogják, mennyire sokat remélünk a találkozástól.
-Van még valami mondanivalód?
-Óvnálak a sietségtől. A diplomáciai tökéletesség mindent eldönthet.
Lasseido arca megenyhült. Elmosolyodott kissé. Egyik szemöldökét felhúzta és ógy hajolt egészen közel Fiendhez. A mozdulat fölényessége és ellentmondást nem tűrő dominanciája szavát szegte Fiendnek. Köhhintett és felállt.
-Akkor nem is zavarom tovább. Köszönöm a lehetőséget. - makogta sután és az ajtó felé tapogatózott.
Laurie kilépett a folyosóra. Tántorogva állt meg a szemközti falnál és lázasan tapogatózott Penelope felé.

Pjotr moccanatlanul állt a díszfüggöny és a fal között. Tudta, hogy simán kiszúrhatná Fiend, így inkább levegőt sem vett. Távozó lépteit hallva finoman közelebb csúszott a páholyajtóhoz. Benntről cigarettaszag és beszélgetés hallatszott ki. Tenyerét finoman az ajtóra fektette és megpróbálta lassan nagyobb résre nyitni.

-Végre végre! - újongott Neelo, mikor a bátyja megjelent a fejében. - Gyűlölök egyedül lenni.
-Nem tágít az ötlettől. Honap este.
-Nem készülünk el.
-Nem. De ott lehetünk. azt hiszem ezzel kell beérjük most.
-Meghívja őket a házába, és szerintem megmutatja nekik azt is.
-Borzalom.
-Ott leszünk, drágám, és megtesszük ami tőlünk tellik.
Penelope hisztérikusan toppantott. Annabel felnézett rá. Neelo gyilkosan nézett le a szeretőjére.
-Fuss, mert nem állok jót magamért!
Annabel felült. Majd köntösét keresve kisietett a hálóból. Neelo újra toppantott.
-Mikor?
-Hatkor.
-Ott találkozunk.
-Hol leszel?
-Verkillben.
Fiend tudata visszavonult, mint egy csiga szeme amihez hozzáértek.
-Vért akarok, és nem állok jót magamért ha rosszul alakulnak a dolgok.
-Légy óvatos, Neelo.

Kronológia 9

- Lora Jareddel tölti az éjszakát
- Kathleen, Lora és Dante élményházi verekedésben vesz részt és egy zsák pénzt nyernek (a fontos részletekkel egészítsétek ki!!)
- Pjotr és Mona Jared Khem közbenjárásával bábszínházba mennek, ahol Mona teljesen lelkes, Pjotr pedig kihallgat egy beszélgetést a Pénz és Lourie között
- a csapat a szállodában találkozik, a lányok verekedni tanulnak Dantétől majd Pjotrtól, információcsere - Kathleen találkozót beszél meg Zedannal
- ruhavásárlás, fogamzásgátlás, Lora levelet küld a mérnöknek aki megérti az üzenetet (rajz)
- Lora és Dante bevásárolnak a fémboltban (huzalok, massza, csavarok...)
- Kathleen találkozik Zedannal: kikérdezi az Elődökhöz fűződő babonákról és elvárásokról, cserébe megígéri h a csapatnál szószólója lesz, ha utaznunk kell valahová
- Lora végre megnézi a Hold lányait: az egyik egy hatalmas űrhajó, a másik műhold - találgatások és elméletek gyártása
- Mona megkérdezi, h akar-e valaki esetleg elmemágiát tanulni, Kathleen igent mond
- Mona megpróbál ismét elmepajzsot építeni, ezúttal Lorának, de megint nem sikerül, sőt - a rontás Pjotr fejébe viszi, aki azt álmodja h a Pénz olyan, mint az Atya, és egy modern ruhás dohányzó angyallal beszélget
- találkozó a Pénzzel: mór stílusú palota, Vong úr, az ikrek. a Pénz valóban úgy néz ki, mint Marco atya, ezen mindenki megdöbben, ki jobban, ki kevésbé. képeslapok, Lora citrom-villáma, beazonosítandó tárgyak (az egyik fake). a Pénz kérései: segítsünk rendbe hozni a Világsebet, vigyünk vissza Feníszbe egy tárgyat (ő már nem tud bejutni), ami a velencei makett egy háza. Mona ront, egy pillanatra a Pénz fejébe kerül (?) ahol flash-élmény éri (valami hiányzik). Kathleen megnézi Eb2-t, aki hatalmas és félelmetes umbralény, közben Lora átkerül szellemsíkra (pókhálók mindenütt) majd visszatér. Kathleent a Pénz magánbeszélgetésre hívja.

Kronológia 8

- Kathleen és Zedan KTSz :) valamint Zedan megismerteteti egy gyorstalpaló suta tanfolyam keretein belül a legyezőkódokkal. ("-... ha már önnel mutatkozom.")
- Mona és Lourie 3-kérdést "játszanak" a kapszulában: izgalmas dolgok derülnek ki (Venezia, Romeo - a testvérek nem önszántukból jöttek ide, Fenísz szigetcsoportra épült...)
- Lora megnézi a bálozókat, és megdöbbenve tapasztalja hogy a csapaton és a testvérpáron kívül mindenkit mintha pók szőtt volna be
- Kathleen találkozója Penelopéval, melynek folyományaként megbeszélnek egy későbbi találkozót a teljes csapattal
- Dante és Neelo kellemesen eltöltenek némi időt, majd Neelo az ajtó becsukásával vágja a linket és beszélgetnek: újabb érdekes információk (Fenísz lezárt város, más faj). Lora árnyként bemegy a szobába, Dante megérzi a jelenlétét
- három különös férfi és egy nő érkezik követségbe: holt polgárok azaz vámpírok (a bevarrt szájú nő nem az), akik valahol egy déli állam urai - Kathleen erősen érdeklődik irántuk
- találkozó a testvérekkel: Kathleen-Pjotr-Mona, Lora árnyformában harapja a falat, Dante kintről biztosítja a többieket. Kathleen és Neelo felsorolják és végigveszik a közös és érdeklődésre számot tartható pontokat (földnektár, történelem, technológia). a két testvér nem teljesen ért egyet dolgokban. későbbi találkozó megbeszélése a Pénzzel (ők jelentkeznek a szállodában), akinek egészségi állapota ingatag
- Lora feltölti magát a helyi szentélyből
- a csapat azonnal távozna, de megjelenik Fedd Horkett és két homár őr, majd a vámpírok vezetője egy privát szobában megvizsgál mindenkit - Lora gyanús, vele kettesben marad, megbeszélik h Lora nem hínárny és nem ember, majd szabadon távozhatunk
- a testvérek léghajóját kibérelve hazautazunk
- Lora csomagot kap Jared Khemtől: egy telepatáktól védő készüléket

Élményházi kiruccanás

A nagydarab vidámszemü fickó hosszan faggatta a recepcióst az Élményház szabályairól. Motek a férfi hátára lett figyelmes. Akkora háta volt, hogy Mr. Rauly elbújhatott volna mögötte. A két nő, aki várt rá nyugodtan beszélgettek. az egyik kényes, finom úrinő volt, a másik göndör buja szépség. Végül a fickó szélesen mosolyogva, magabiztosan visszament hozzájuk és valami idegen nyelven magyarázta el neki a hallottakat. A nők gyorsan megbeszélték, hogy megfelel e nekik, majd a férfi biccentett, elfogadta a finom hölgy kendőjét és bevonult az öltözőszobába.
Pár perc múlva Motek már a rácson állt, nem messze a két nőtől. Jobbján Mr. Lushek számolgatta a pénzét. Magabiztosan mosolygott.
-Ki áll ki a melákkal?
-Koddikot küldöm. Jó erőben van a fekete, de nem hiszem, hogy kimozogja Roddit. az ilyen monstrumok lassúka, tudod, Motek, nagyon lomhák.
Motek nézte ahogy a nagydarab átöltözik, de nem látta lomhának. Sokkal inkább egy játékos ám halálos fekete nagymacskát látott a rács alatti szobában. Végül a a férfi levetkőzött és egy könnyű sztenderd nadrágban, egy szál késsel indult a labirintusba, megkeresni az ellenfelét. Csuklóján a hölgye kendője virított. A fények pulzáltak. A fenn ácsorgó fogadók jól látták a két harcost. Mindent jól láttak. A küzdelem első vérig tartott hivatalosan, de olyan gyakran megesett, hogy a vesztes meghalt, hogy az élményház nem tett már különbséget. Egy ideje az első vérig tartó küzdelem is olyan drága volt, mint a halálig tartó, a sok kártérítás miatt. Motek megnézte a nőket. Az egyik feszülten figyelte a férfit és izgatottan leste a z ellenfelét, a göndör alacsonyabb nő a saját emberüket figyelte, értőn. Fogadni gyakorta jártak ide nők, de harcba évente ha egy.két újraformált rabszolganőt eresztettek a ringbe.
Motek feltett egy százast Kodikra. Időegységesre tette. nem adott a feketének 5 percet. A harcra váró játékosok közül hasonló mód tett mindenki. A gép szerint csak a nők tettek az emberükre. Mindenki más Koddikra fogadott. Motek elkezdett izzadni, ami annak jele volt, hogy sok pénz lesz ma forgásban. Odalépett a géphez és gondosan mérlegelte a kimutatást.
A Dante néven játszó idegen semmi tapasztalattal nem bírt hivatalosan az Élményházak harcaiban. Kodik túl volt már az ötszázadik csatáján is. Az ötszáz csatából 347 alkalommal nyert. A gép semmi esélyt nem adott Danténak. Motik azomban felismeri a harcosokat. Dante harcos, és ami még meglepőbb fikarsznyi félelem sem látszott rajta, pedig az élményházak csatáiban bármi megtörténhet.
-Baleset? - hümmögött Motek.

A két harcos közeledett. Motek gyorsan emelte a tétet és visszalopakodott a többiekhez. Ott álltak a harcosok fölött, akik alig két saroknyira voltak már egymástól. Koddik lassan óvatosan közeledett a sarokhoz, de mozgása kezdettől ilyen volt. Nem lehetett tudni, hogy hallja e Dantét. Dante megállt, fogást váltott a késen és beleszagolt a levegőbe. Orrcimpái kitágultak. Karján a lidérces fényekben táncoltak a tetoválások.
Aztán meglódult és felszaladt a labirintus falára, aztán minden fogadó döbbenetére a rácsos mennyezetre is. Koddik meghallotta és megállt. Dante felszaladva a mennyezetet alkotó rácsra, egy pillanatig szemben állt Kodikkal, csak Dante fejjel lefele a plafonról. Egyetlen pillanatvolt csupán. Koddik emelte a kését, de addigra már Dante a túloldalán huppant a földre. A hölgye felkiálltott. Dante elégedett széles mosollyal fordult vissza Kodik felé. Kodik döbbenten meredt a köldökétől a nyakáig húzódó vékony vörös csíkra. A küzdelem három másodpercig tartott.
Megszólalt a gong.
-Első vérig. - szólt a géphang a labirintus felett - A nyertes Dante néven versenyző harcos. Az élményház gratulál a nyertesnek. A rá fogadók a nyereményüket négy perc múlva vehetik át a kasszánál. További jó szórakozást.
A nők lelkendeztek. Dante visszavonult öltözni. Motek és a többi profi fogadó tanácstalanul csóválta a fejét. Végül Mr. Heffield lépett oda a hölgyhöz és kis diskurzusba bocsájtkozott vele. Arckifejezésén és testartásán egyértelműen látszott, hogy nem sikerült megtudja, amire kiváncsi volt. Motek és Mr. Lushek feszült beszélgetésbe kezdtek, hogy mennyiért lehetne megvenni a harcost. Végül a ház egyik biztonságiőre hűtötte le őket.
-Ő egy nemes, uraim. Sajnálom, hogy le kell hangoljam önöket, de szórakozásból jött ma el harcolni. Nem rabszolgája a hölgynek.
-Ahh. Micsoda felelőtlenség. - sóhajtott Mr. Lushek. - Mi jön ma még érdekes? - fordult az őrhöz.
-A göndör hölgy, bizonyos Lora Inocenti.
-Hogy?
-A hölgy kíván kiállni. - az őr pikáns tartalomra utalóan köhhintett. - Segula Hort lesz az ellenfele.
Motek és Mr. lushek egyszerre horkant fel.
-Vér lesz.
-Vér, uraim.

A göndör nő elkente az árnyékokat. A szabályok nem tiltották az efféle praktikákat, de nem is nagyon élt ilyesmivel senki. A nő rémisztően nézett ki, mint valami halálanygal. Énekelni kezdett. a hangjától a férfiak karján felállt a szőr. Motek meghallotta amint a többiek pikáns megjegyzéseket tesznek a nőre. A fekete harcos, immár hölgye mögött álva végighordozta tekintetét a fogadókon. Fagyos csend állt be.
A nő hamar megtalálta az ellenfelét. Segula gyakorlottan kerülgette a nőt. De nem kellett a göndört sem félteni. A harc megkezdődött, és a fogadó felek számára meglepő módon egészen kiegyenlítetten folyt hosszú percekig. Dante nem aggódott, a hölgye annál inkább. A fogadók néha felsóhajtottak, némiképpen csalódva, hogy nem sikerült vágást ejteni egyik félnek sem.
Végül a nő betalált és Shegula nyakán megjelet egy vékony vércsík.

Motek a gőzpostához indult és hosszú levelet diktált be. Mr. Lushek is elsietett. Vloch küldötte pedig észrevétlen eredt a kis társaság nyomába. a két nő és a brutális képességű harcos férfi ebédelni indult Hanna Bredling éttermébe. Motek nézett utánnuk és egyre szélesedett arcán a mosoly.
-Vérfrissítés, uraim. Vérfrissítés.

Jared Khem

Villóznak a színek, a hangok, hol halkak, hol fülsértőn hangosak. Emberi beszéd vegyül vadállatok bőgésével, néha csak kattogás. Van hogy a színek állnak össze bántóan élessé, dinamikusan lüktető lilák, majd metsző fehérek. Hideg kékek, míg hallatszik a csepegés. valahol távol valaki sikítva dörömböl. Voltak szagok is, mély, éteri szagok, amik aztán újra és újra a tüsszentés határáig ingerlik. Van amelyiktől könnye csordul, van amelyiktől mint valami őrültnek, pataklokban ömlik a nyála.
A testi ingerekről leválasztódni pedig nem lehet. Ott vannak a kábelek, ott vannak felette mindig. A sisak csak kezdetben kellett. Miután hólyegosra törte a nyakát és ledörzsölte fejéről a hajat, utánna elég volt a puszta drót is. Biotraumathurgok gyors munkája érzéstelenítő nélkül.
-Telepata vagy, hogy az elődök marcangolják a tested, védd le a tudatod a fájdalomtól. - röhögött elkínzott arcába a fiatalabbik. Pedig csak egy kamasz volt, aki a tüzzel játszott, mert a tűz mellett élt.
A börtön teljesen lekötötte a fizikai érzékeit. Vagy megőrül vagy felfogja mindet. Néha arra gondolt, hogy óramű ő. a saját életének idejét mutatja. Kis pumpaállomás a szíve, csővezeték erei gondosan szállítják a csodálatos és tiszta vörös nektárt, a vérét. A földnektár mocskos ragacsosságával szemben a vére tiszta, ízletes és üde. Ő maga a legfinomabb gép.
Máskor azt gondolta, hogy szétfolyó hús, lüktetve rothadó daganat a gépek sima, tiszta metszésű világában. Ragály mely a természet tiszta testén nőtt.
Ha gondolkozni mert a kábelek végén apró sercenéssel indultak be a folyamatok, és egyenesen az agyába küldték a jeleket.
-Kiégetik az agyad. Mindin alkalommal mikor kontroll nélkül kerzdesz tapogatózni más tudatok felé. - magyarázta az öreg tarumathurg, miközben ragacsos balhron nyálat kent szét a sebei körül. - Légy jó fiú, és hamar szabadulsz.

Az idő végtelen volt az ürüléktől iszamos acélpadlón. egyszer feltépte a karján az ereket, hogy szétlocsolja magakörül a csodálatos anyagot, hogy abból építsen menedéket magának, de nem jött belőle egy csepp sem. Látta az üres csövecskéket a csuklójában. szárazon ásítoztak rá.

Aztán egyik pillanatban még haldokolt, a másikban feküdt a fűben. mellette a padon egy jólöltözött úr ült és pipázott. Kicsit arrébb talán valami szolga. Alig látta őket. Annyira nyugodt volt  inden, a fű egynemű zöldje, az ég rezzenéstelen kékje, a csend, amibe csak a saját szívverése keveredett a madarak fel-felhangzó csivitelésével. Vártak. talán rá, talán másra. Ő nem bírt mnozdulni, csak pihentette halálosan kifárdat érzékeit.
Aztán összeszedte magát, és biztosan abban, hogy valójában meghalt felült, majd felállt és odament a padhoz. Nézte a két embert aztán leült a pipázó mellé.
-Jó itt. - mondta.
-Jó bizony. - válaszolt a férfi és a hangjában olyan öreg, tapasztalt meggyőződés csendült, hogy beleborzongott.
-Szeretnék itt maradni. - mondta és hátradőlt a padon.
-Szeretnél velem jönni.
-Igen? - e pillanatban maga sem tudta mit akar. Szokatlan volt, hogy valaki más mondja meg, hogy mit akar. - Hova?
-Szerettél építeni dolgokat, emlékszel?
-Talán. - szemeit becsukta, szemöldökét összeráncolva próbált emlékezni.
Olaj szag, fémpor, csendülés, koppanás, a sima mozgás szépsége, a körök harmóniája, az egymást mozgásba hozó alkatrészek semmihez nem hasonlítható tánca. - Igen... - elmosolyodott, aztán kinyitotta a szemét és újra a férfire nézett. Az kiverte a hamut a pipából és teljes figyelmével felé fordult.
-Szeretnél velem jönni. - jelentette ki.
-Építeni?
-Igen.
-Nem vagyok valójában telepata. Nem csináltam semmi rosszat, mint telepata. Nem szoktam élni ezzel. csak véletlenül tudom. - kétségbeesett szemmel nézett rá, aztán elsírta magát. Halkan, szinte könny nélkül, csak finom rázta a zokogás.
-Tudom. Hány éves vagy?
-Tizenhárom leszek a szél havában.
-Akarsz egy szép gyárban tervezni gépeket nekem?
-Szeretnék gépeket építeni uram, de nem akarom a kábeleket.
A férfi elmosolyodott és finoman végigsimította tar fejét. Eddig észre sem vette hogy kopasz. Ő is odanyúlt és végigszaladt érzékeny ujjaival a koponyáján. A kábelek hegei nem érződtek.
-Rég elmúlt már a szél hava, fiú.
-Ó.
-Hova valósi vagy?
-Khembe uram.
-Mostantól feníszi vagy, fiam. A neved pedig Jared Khem. Ha bárki kérdezi az én emberem vagy, de nem vagy a rabszolgám, ezt tudnod kell. Két feníszi nem lehet egymás rabszolgája. Érted a szavam, Jared?
-Nem uram, de elhiszem amit mond. Mostantól a nevem Jared Khem és feníszi vagyok, valamint az ön embere.
-Így van.
-Megbocsájt?
A férfi felállt és intett a szolgának.
-Igen?
-Kicsoda ön?
-A nevem Lasseido fon Amber, de ha nem akarod, hogy halljam mikor rólam beszélsz, hívj a pénznek. A holmidat megkapod a portán. Vong úr elmond minden szükségeset. - Lassan biccentett a fiú felé.
Jared Khem elmosolyodott. Értette végre, hogy miféle kötés ez, és egész teste bizsergett.
-Igenis. - mondta halkan, miközben felállt és földig hajolt a távozó férfi felé.

Vong úr

A házsártos szakácsnő lendületesen nyitott ajtót, majd összemorcolt szemöldökkel merőn a jólöltözött, nagyon apró termetű fiatalember arcába nézett.
-Parancsol?
-Jó napot asszonyom. Miss Fortimber küldött.
-Valóban? - a szakácsnő fontoskodó arcot vágott. - És mit óhajt?
-Ajánlólevéllel Fon Amber Úrhoz. khm. komornyiknak. - folytatta, mintha csak félvbeszakították volna.
A szakácsnőben ugyanaz az idegesség kezdett előbújni, mint amikor a gazdája közvetlenül hozzá beszél.
-Fáradjon be, azonnal szólok neki.

A fiatalember utazótáskáját továbbra is kezében tartva, esernyőjét karjára akasztva körbefordult az előszobában. Megszemlélte a kalaptartót, a csinos fogast és hatalmas kétajtónyi tökéletes tükröt. Végül megtekintette saját tükörképét is. Arcán semmilyen érzelem nem látszott. Majd a szakácsnő újra felbukkant és intett neki, hogy kövesse. A hosszú, folyosó lambériájának faerezete szörnyarcokra emlékeztette. Fon Amber dolgozószobája pedig olyan öregnek tünt, hogy a fiatalember megborzongott. A hatalmas ablak függyönye teljesen széthúzva engedte hogy elömöljön a szobán a későőszi sárga napsütés. Az ablakon át jól látszott a kert bujasága. Fon Amber a könyvszekrénybe helyezett vissza éppen egy könyvet, mikor a fiatalember belépett. Most kezeit maga mögött összefűzve zavarbaejtő figyelemmel szemlélte az érkezőt. Végül tett két lépést felé és érdeklődő apró mosollyal a szája szegletében, mély, erős hangján megszólalt.
-Üdvözlöm. Hallom Miss Fortimber küldte hozzám, Adamus helyét betöltendő.
-Igenis, uram. - a fiatalember kissé meghajolt. - Az ajánlóleveleim, uram.
Fon Amber elvette a papírokat de nem olvasott bele egyikbe sem. Szemét le nem véve róla, lassan körbejárta.
-Csak a saját szememben bízom, így nincs szükség ajánlólevélre. - mondta könnyedén és a kandallóba dobta a papírköteget. A fiatalember nyelt egyet.
-Igenis uram.
Fon amber megállt a kandalló előtt és szigorúan végigmérte utoljára.
-Hova valósi?
-Ozenumába valósiak a szüleim. Én Kohavában születtem. Négy éve vagyok Miss Fortimeré.
-Ismer engem?
A fiatalember hallgatott és Fon Amber cipőjét nézte meredten. Ádámcsutkája idegesen remegett. Hosszan várt, abban a reményben, hogy kitérhet a válasz alól. Mindketten tudták, hogy ez képtelenség. Hosszú percek után végül mégis a cipője helyett a sötét szemeknek válaszolt.
-Igen uram.
-Nocsak. - Hangjában semmi meglepettség nem volt. - Honnan is?
-A karahii csatából, uram. - nem bírt pislogni sem. A térdei reszkettek. Hirtelen elgyávult.
Fon Amber elmosolyodott és az ablak felé fordult.
-Hányszor is?
-Négyszer, uram. - válaszolt azonnal. Aztán csuklott egyet és halálosan megrémült a gondolattól, hogy a nemes nem is arra kérdezett rá, hogy hányszor mentette meg az életét.
-Mit keres itt?
-Szeretném szolgálni Önt, uram. Négyszeresen tartozom Önnek az életemmel. - A fiatalemberbe visszatért az erő. Ezért jött, ezért tanult, ez volta  célja.
-Ohh. - Fon Amber visszalépett elé. Finoman megemelte a fiatalember állát. - Jól van. Legyen így. - sóhajtott egyet aztán elengedte a fiút és hátrébb lépett. Olyan mély koncentráció tükröződött az arcán, amilyet még a csatában sem látott tőle. - Mostantól az enyém vagy, ím új életed első napján új nevet adok neked. Mától fogva a neved Vong Karahii.
A fiatalember térdrerogyott. a melkasában valami olyan erő robbant, ami egyszerre volt gyilkos és felemelő. Szétáradt az ujjaiba, a lábába végigszaladt a fejbőrén. Percek kellettek mire újra talpra bírt állni. Addigra Fon amber már az írósztala mögött ülve pipázott.
-Elmehet. Háromra vendégeket várok, Vong úr. Legyen kész.
A fiatalember elegánsan meghajolt és utazótáskájával a kezében távozott.

Jared Khem építette ajándéktárgy Lorának

Ez egy elme varázslatokat kívültartó mágikusan aktív tárgy. Beállítható az erőssége illetve a hatókörzete is. Szép, figyelmes ajándék egy telepatától.

Kölcsönös szimpátia

 

Neelo elégedetten mustrálta Dantét. Kathleen próbálta fintorgással elejét venni minden további együtt töltendő időnek, sikertelenül. Dante magabiztosan méregette a magas nőt, az pedig lassan megnyalta a száját.
-Akkor talán töltsünk némi időt inkább hármasban. - legyezte magát idegesen Kathleen.
Mona, Pjotr, de még Dante is meglepődött. Neelo elmosolyodott.
-Nagyszerű. Akkor induljunk is.
A linken cikáztak a gondolatok. Mona és Pjotr kajánul és egyben óvólag figyelmeztették Kathleent, hogy ez a mondat egy felszólítás gruppenre. Kathleen mélyen elvörösödött. Legyezője mögé bújt egy pillanatra, aztán sietve és szabadkozva pánikszerűen otthagyta Dantét Neeloval. Fon Amber unokahúga nem zavartatta magát. Tudta, hogy kettőtől egy privát tárgyalóban fognak egyezkedni ezekkel a figurákkal. Addig még van két órája, miért ne tölthetné testi örömöknek szentelve? Intett a vigyorgó feketének és kimért határozottsággal elindult a lakosztájuk felé.

Dante kicsit tartott a magas, sáskaszerű, idegenarcú szépségtől, aki oly bájos megvetéssel szemléli őt, mint valami jól idomított kutyát vagy ritka míves használati tárgyat.
-Sebaj, ciccca. - gondolta magában. - Lesz ez még fordítva. - Úgy lépett a nő után, mint ki tudja, hogy ott a helye, kissé lemaradva az úrnő mögött. Fejében a linken Mona és Pjotr éppen arraól vitatkoztak, hogy zárja e Mona privát vonnallá a Dante felöl érkező impulzusokat. Pjotr röhögött. Dante hátra vigyorgott az oroszra. Az messze a tömegben még mindig utánuk nézett. Mikor Dante hátra nézett poharat emelt rá Pjotr.
-Irígykedj csak, medve! - küldte a linkre, majd minden további figyelmét a nőnek szentelte.
A lakosztály világos volt és friss illatú. A tengeri levegő, az illatosítók és a szoba világos színei együtt hatottak így. Dante megállt a szoba közepén Neeloval szemben, úgy egy méterre.
Neelo körbejárta és törékeny kezeivel végigsimított a démonvadász tarkóján majd ismét szembe állt vele és mutatóujját Dante szájára érintette. Dante mosolygott és megnyalta a nő ujja hegyét. Neelo arca megváltozott egy pillanat alatt és határozott mozdulattal betolta az ujját Dante szájába.
Dante nem lepődött meg, bár alig öt perce még semmi esélyt nem adott volna magának, hogy ez a nő a nyelvével játszadozzon. Hirtelen megfogta a törékeny csuklót. Neelo arca megkeményedett de nem ellenkezett, csak belépett Dante lába közé. A vadász elengedte a nő csuklóját és fellibbentette annak rövid szoknyáját, hogy látszódjon, van e rajta bugyi vagy sem. Neelo ezt használta ki. Amikor Dante lepillantott, ő kikapta a kezét a szorításból és istenesen pofonvágta. Dante felvont szemöldökkel bámult Neelora.
-Ne merészeld. - búgta a nő és intett danténak, hogy kezdjen vetkőzni.
Dante újra vigyorgott és rekordsebességgel kapta le a ruháit. Ott állt végül ugyan lanyha farokkal, de büszkén Penelope fon Amber előtt.
-Most gyere ide, és egy szó nélkül tedd a dolgod. Ha megszólalsz kitépem a nyelved. - búgta a közellépő Dante fülébe. Aztán még hozzátette - Ha jól csinálod elnyered jutalmad, csődör. Ha nedveiddel összemocskolsz, idő előtt csomót kötök a farkadra.
Dante vigyorgott és bólintott, jelezvén, hogy érti a szabályokat. Aztán lassan végigsimított a nő lábain és megállapította, hopgy szemérme oly csupasz ahogy egy ilyen ruhában elvárható. Megérintette és lenyalta az ujjáról amit ott talált. Neelo nézte, aztán toppantott. Dante felegyenesedett és a nő mögé lépett. Kibontotta a fűzőket, végigvette a kapcsokat. Végül ott állt előtte a szinte meztelen örökös.
-Olyan vagy mint egy gránátalma, édesem. - gondolta Dante. Belédharapni vakmerő és fájdalmas. Kibnontogatásod időigényes és maverás. Húsod lédús és mézédes, és soha nem elég egyetlen gyümölcsöd. Ugye?
Neelo nyujtózott, mint egy macska. Harisnyái maradtak csak rajta és gyűrűi. Mellei tökéletesek és ragyogóan hófehérek voltak. Végignézett Dantén, majd kéjesen, kiélvezve minden porcikáját végigtapogatta. Végül egy határozott jelzéssel térdelésbe parancsolta a férfit és fejét inoman az ágyékához illesztette. Dante tette a dolgát. Morgott néha, ahogy egyre feszítette őt is vagy. Neelo nem elégedett meg egy csúccsal. Ő hegyláncokat akart ebben az órában megugrani. Reszketve élvezett Dante arcába újra és újra. Dante pedig, jószántából betartva a szabályokat megragadta meredő farkát és igyekezett lecsillapítani magát.
Egy idő után az ágyon hevertek már. Dante kezei valami trükkös módon az ágy fejéhez kötve. Neelo úgy lovagolta meg, hogy időnként megfordult rajta. Hol összeért az arcuk, majd a cél előtt Neelo nevetve fordult háttal Danténak. A férfi már nagyon elgyötört volt. Érezte magán Neelo emberfeletti figyelmét. pontosan tudta mikor élvez el a nő, ahogy ő is érzékelve Dante minden sejtjét tudta mikor kell pózt váltson ahhoz, hogy ne lövelhessen ki. Mivel nem szólalhatott meg győzködni sem tudta.
-Ribanc! - nevetett magában. - szaftos kis szuka vagy Penelope fon Amber.
Végül Neelo megkegyelmezett és annyi karmolás és ütleg, harapás és marás után finoman húsos ajkai közé vette Dante farkát. Súlyosra sminkelt szemével a férfi pillantását kereste. Aztán már vége is volt. Penelopé szájában Dante magjával nevetett.
-Ribanc. - mondta ki Dante hangosan, mikor végre levegőhöz jutott.
-Jól csinálod... mit is mondtál, mi a neved?
-Dante.
-Úrnőm!
-Dante, úrnőm.
-Mivel jól teljesítettél kioldozlak.
-Megtisztelsz. - Dante nevetve csóválta afejét. Mikor végre kiszabadult elkapta Neelot és odahúzta magához. Megölelte, forrón és természetesen. a következő percben már el is engedte. a nő egy pillanatig még úgy maradt, aztán feltápászkodott és becsukta az ajtót. megállt a szoba közepén és csípőre tett kézzel méregette dantét.
-Beszéljünk egyszerű dolgokról.
-Beszéljünk.
-Honna jöttetek?
Dante kinyúlt mona felé, de a link nem volt sehol.
-Ribanc. - gondolta immár sokadszorra erről a furcsa nőről. Majd hangosan felelt neki, a megegyezés szerinti szöveget.- Európából.
Neelo beült a puha hatalmas fotelba. Hosszú végtagjait összehajtogatta. Most valóban úgy nézett ki, mint valami ritka fehér sáska vagy pók. Dante válaszát meghallva elmosolyodott, mint aki régi, ismert viccet hall újra.
-Ó csak nem? És milyen volt az útjuk?
Dante elvigyorodott mikor észrevette, hogy újra magázódnak.
-Mozgalmas és hosszú.
-Valójában el sem tudom képzelni, igaz? Mivel utaztak?
-Ami éppen akadt. - Dante elkezdett emésztőn vágyakozni Kathleenre.
-Biztos számos izgalmas és kalandos történettel tud szórakoztatni.
-Minden bizonnyal.
-Dante... Legyen szíves arábbtenni a párnát, hogy lássam mit művel a kezével az engedélyem nélkül.
-Parancsoljon. -mondta Dante és tovább maszírozta a farkát ugyanabban a nyugodt stabil ütemben. Neelo elnevette magát.
-Ön felettébb pimasz,.
-Ön olyan mértékben izgató, hogy kénytelen vagyok ilyen pimasz lenni.
-Parancsoljon. - intett Neelo. - Legyen a vendégem.
Dante abbahagyta és elnevette magát.
-Csak nem gondolja, drágám, hogy ilyen kegyben részesítem. meséljen kicsit inkább, hogy mi a helyzet a Blackwood részvényekkel az Önök becses üzeménél?
-Oh, micsoda otrombaság. - Neelo legyintett. - Blackwood részesedik ugyan, de bácsikámat ez cseppet sem zavarja. Sokkal nagyobb érdeklődést mutat szülővárosunk és az Elődök kincsei iránt.
-Honnan valóak Önök, ha nem haragszik meg otrombaságomért?
-Feníszből. Tudja, a lezárt város.
-Lezárt? Úgy érti valami járvány miatt?
-Nem, drágám, nem járvány miatt. Hanem mert ott egy más faj él. Mint láthatja is a saját szemével.
Dante felvonta a szemöldökét.
-Ne játszon itt velem, párducember. Tudja maga jól, hogy miről beszélek.
Dante kiterjeszette az érzékeit a nőre. Jól megnézte magának a szellemét. Kicsit meg is lepődött, mert átlagos felébredettnek tünt. nem alvó, ez kétségtelen, de minden jel szerint éppen olyan ember mint ő vagy a csapatuk bármely más tagja. Ekkor azonban egy ismerős ízt vett észre.Egy démon volt a szobában.
Kopogtak, és az ajtó már pattant is fel. A várt szolgáló helyett Neelo bátyja, Laurie jelent meg az ajtórésben, Dantéra ügyet sem vetve fordult a meztelen nőhöz.
-Megérkeztek.
-Pont most? - fintorgott a nő, de már kelt is fel, hogy öltözzön. hamar két cseléd is került akik visszaállították Penelope eredeti, pazar öltözékét. Dante csak feküdt és nézte a műveletet, és figyelte az árnyat a függönyzuhatagban. Neelo végül hatalmas patacipőjével belépett a meztelenül heverésző Dante lába közé. Előrehajolt és odabúgta neki.
-Visszamehetsz a gazdádhoz.
Dante ismét elnevette magát és hanyattdőlt a szétzihlált ágyon. Mikor becsukódott neelo után az ajtó újra felült.
-Lora? - kérdezte fennhangon a függönytől.
Lora, azaz az árnyékokat formára igazító angyal összesűrűsödött a szoba egy pontján és meghajolt a démonvadász felé.

Kronológia 7.

- vonatút: a lányok fölékszereződnek Pjotr készleteiből, Mona további névjegyeket ír Kathleennek, Pjotr Lora felvetésére önvédelmi fogásokat mutat a lányoknak, báli válság-jelrendszer kidolgozása, egyéb startégiai megbeszélések
- a kalauz bejelenti Zedan Twillartot, akiről kiderül, h ugyanaz az úr, akitől Kathleen a kaszinóban jelentős összeget nyert kártyán (Jake fon Slatt segítségével): Twillart úr mindenkinek hoz ajándékot, az uraknak szivart, a hölgyeknek különleges pillangó-növény szimbiózist. beszélgetés közben kiderül h ő is a bálra tart, régiségekkel foglalkozik, és sokakat ismer. Jake fon Slattnak élményházakból származik a pénze, ami kb élő számítógépes játéknak felel meg. közben Könnyed Társasági Szivatások Kathleennel.
- megérkezés a sakrikator követségi palotához, ami egy építészeti orgazmus, a bejáratnál nem veszik el a fiúk fegyvereit, találkozás Fedd Horkettel (de nem tudjuk a nevét), a csapat kap egy szobát, ahol rendbe szedhetik magukat: öltözködés, a link létrehozása (sajnálatos módon Lora ki kell maradjon belőle), Mona érzékélesítése
- a bálon feltűnik Twillart, vélhetőleg a Pénz követei (egy nagyon magas nő és a tolmács), és Blackwood, aki úgy tűnik hivatalosan az emberi fajt képviseli (sokak megrökönyödésére)
- Kathleen Zedan Twillarttal táncol, évődik, majd a számára különösen ellenszenves Neelo akar vele beszélni (aki furán viselkedik vele)
- Pjotr kissé erőteljesen lekéri Zedan kezéről Neelot, aki lenyűgöződni tűnik, majd megbeszélnek egy későbbi találkát
- Lora Blackwooddal beszélget, aki természetesen biztosítja őt a jóindulatáról, felajánl egy sétahajózást egy különleges szigetre - Lora kifejezi gyanakvását és a csapat nemtetszését a kémekkel kapcsolatban. később táncolnának, de elesnek a parketten, Blackwood zavarban, majd megemlíti h nem biztos, h a csapat távozni tud a bálról
- Mona a tolmáccsal táncol, majd kirándulást tesznek egy kapszulában a homáremberek víz alatti városában, kiderül h Neelo és Lourie testvérek, és előkerül Fenísz neve.

Kezek, tárgyak 2.

Körbejárta, lassan, kimért lépésekkel. Néha lehajolt és megnézett egy-egy részletet, az alkatrészek közé fújt és újra bekapcsolta. Elégedetten szemlélte a művét, aztán kikapcsolta. Odaült aztán, a tiszta rongyot gondosan ölébe fektetve, a másikat négybehajtva és a csücsköt puhán fogva meg, nekikezdett. a tégelyben a fakó szürke paszta és a másikban a koszos homokszínű. Rongya nyomán e két anyag krómosan csillogó ezüst és aranyszín darabokat eredményezett. Gondosan símította el a pasztát a legapróbb alkatrészen is. Elégedetten hümmögött közben. Finom ujjai értőn és szeretettel cirógatták el hajszálvékony réteggé a fényesítőpasztát. Órák múlva mikor végzett, ölében a rongy szürke és sárszínű foltokkal volt tele. Ugyanúgy ahogy a kezében gyűrögetett rongy is. a gép azonban tisztán és vakítóan csillogott a mocskos munkapadra leterített hófehér vásznon.
-Doctor! Doctor!
Phortos mester lomhán cammogott be a kis műhelybe.
-Iggen?
-Van még abból a csinos sárga bársonybélelt ládából, amit nem használtunk el a születésnapi páncélzat kézbesíéséhez?
-Van még egy-kettő a raktárban. - az öreg gépész elégedetten füttyentett. - Hozom is, hozom...
Jared Khem visszaült a munkapad elé és gyönyörködött a gépben. Aztán háromba szedte, gondosan becsomagolta a három alkatrészt, majd nagy gonddal elhelyezte a bélelt finom kialakítású ládában. Phortos mester kéztördelve figyelte a műveletet, aztán nem bírta tovább és megkérdezte:
-Akinek készült, az fogja tudni kezelni?
-Bízom benne, hogy igen. - mosolygott Jared Khem, és lezárta a ládát.
-Azért legyen rajt' pecsét is, azt gondolom.
-Legyen. - hagyta rá a mérnök és hordárért kükldetett az egyik segéddel.

Brow