Vendégbejegyzés - Lora

A szemük mandula, hosszú csápokba font-kényszerített hajuk sötét. A
fenísziek bőre egészen finoman bronzos árnyalatú, a hosszú vádlikat
öröm nézni - különösen, hogy könnyű, térdig érő viselet, amolyan
lovaglónadrág szabású az általános. Magasak mind: a nők általában
egy-másfél arasszal hosszabbak nálam, a férfiak akár két és féllel is.
Megint futnak, csak úgy örömből, a győzelem dicsőségéért, ünnepekhez
kötve a versengést - ebből a mi ittlétünk alatt igazán kijutott a
városnak. Egyensúlyérzékük bámulatra méltó, hosszú ugrásaikat
megirigyelné bármelyik északi bajnok. Ó, a shatter élményházak
harcosai hogy elképednének egy-egy idősödő feníszi mozgása láttán -
mert részt vesz a versenyen férfi-nő, ifjú és vén, igéretes fiatal
férfiak-nők egyedül, szerelmesek kézenfogva, urak egymást ugratva,
élcelődve végig. Háziasszonyok hátukra kötözött kisgyermekkel és egész
családok egymást segítve. Támogatni lehet egymást, a hátráltatásért
kiállítás jár.

Megint futnak, utcáról tetőre, onnan a keskeny hidakon át a száradni
kiakasztott ruhák lobogói között ereszkednek vissza a sikátorokba.
Másznak kötélen, rácson, érdes házfalakon. Van verseny nappal, de most
lesz egy éjjel is. Ó igen, és mágiával ebben a versenyszámban nem is
erősítik magukat - noha abban sem gyengék. Vajon ki volt a bölcs, aki
megszerettette velük a tagolt terepen való edzéseket?  Egy város
tízezer hadra fogható akrobatával, akik egyéb harci képességeiket sem
hanyagolják el... nagy-nagy szerencséje a világnak, hogy Fenísznek
egyelőre nincsenek komoly hódítási szándékai.