Armada I

-Mivel mentek el?
-Megegyezés született.
A napcserzett arcú férfi felnézett a nyurga srácra, egy pillanatig elidőzött tekintete a fiatal arcon aztán újra visszafordult és tovább szemlélte a Karmosmélyen nyüzsgő piacot. A Jurga erős korlátjait párévente festették csak újra, így is színes rétegei szivárványos csíkokat rajzoltak ki, ahogy a festékrétegek lepattogzottak a sós széltől. A férfi leseperte a kezérőn a festékszilánkokat.
-Nem jó megegyezni velük. Mi lett az alku?
-Nem tudom. Nem mondták ki hangosan. - a srác lesütötte a szemét. Félt ezt kimondani, mert szeretette a főnökét, és igyekezett tökéletes munkát végezni.
A férfi lssan szétcsúszó mosollyal fordult vissza a fiú felé.
-Azt mondod nem mondták ki?
-Igen. Nem.
-Akkor mutatták?
A srác csodálkozva pillantott fel.
-Aláírás volt?
-Nem, dehogy. Nem volt sem papír, sem bőr, és nem utalt egyetlen szó sem aláírásra.
-Akkor egy jel volt, ami mindketejüknek ugyanazt jelenti.
A srác hallgatott.
-Menj Sütkérbe és keresd meg a vadászokat. Ha mind vízben van, van okunk félni.
A fiú bólintott és minden formalitás nélkül elfutott. A férfi nekidőlt a pergő festékű korlátnak és végignézett a Trebricán. A csatahajó úgy magasodott a Jurga mögött mint egy vár. Lövegei össze-vissza álltak, ahogy az utolsó csata végén felejtették őket. Fedélzetén kusza kötélhalmokkal, nyugágyakkal és sűrűn kifeszített kötelein száradó ruhákkal, fogatlan ragadozónakl látszott. Odahallotta a hátsó fedélzetről a szárnyasok hangát. Gondterhelten lökte el magát a korláttól.

***

-Ne reszkess már! - szólt az előtte lassan csoszogó Khimura. - Ilyenkor halottak.
-Akkor sem jó, hogy bejövünk. Érted. Nem szabad.
-Nem hát. De ettől próba a próba.
-Mi lenne ha csak addig mennénk, hogy Csorbáék ne lássanak. Hm?
-És hogy felelsz a kérdésekre, hm?
-Hogy a Szátyár szopná le a faszukat.
-Úgy legyen. - nevette el magát Abgu. - De addig is menjünk végig ezen a folyosón. Hátha annyi elég.
Lassan haladtak a sötét folyosókon. Közösköd zászlóshajója a Prothom Queen csipkés szerkezete napfénynél is baljóslatú volt. Éjszakánként lidérces hények kergették egymást az árbócai között. Holdfényben pedig derengő inbojgó alakok nyüzsgését láthatta aki oda mert nézni.
A két fiú a réseken beszűrődő fény alapján igyekezett tájékozódni a poros folyosókon. Oldalajtókkal nem foglalkoztak, A feladat szerint a koporsót kellett megnézniük.Végül eljutottak a végét lezáró ajtóig, ahogy azt Csorba kapitánya Viggo mondta.
-Most menjünk be? Ne hülyéskedj! Ez pont olyan tilos terület mint a Bazilio Dokk Csarnoka vagy a Molyvár belső szobái...
-Vagy a Szeretők lakosztálya. - Abgu szeretettel megveregette Khimura vállát. - Csorbáék vagy a Patkányok?
-Csorbáék.
-Akkor gyerünk.
-Menj előre most te.
-Jó.
Lassan nyomta le a kilincset. Szerencsére az ajtó nem adott hangot miközbebn lassan feltárta nekik az orr legnagyobb termét. A kellemesen berendezett lakóhelységben könyvszekrények és ruhásládák voltak. Gyertyák és mécsesek mindenütt. Az ajtó mögött egy díszes ágy, mellette egy hosszú, faragott láda. A láda mellől pedig felemelkedett egy hatalmas alak.
A fiúk moccanni sem bírtak. A hideg szemű, szürkebőrű férfi lassan lépett hozzájuk.
-Mi a neved? - elemte fel Agbu arcát az állánál fogva.
-Agkgkh...
-És neked? - fordult hirtelen a másik fiú felé. Kezében úgy tartva Agbu arcát mint egy  almát.
Khimura reszketett és nem bírt szólni. A vizelet kis patakban folyt végig a lábán és ölelte körbe meztelen lábát.
-Ismeritek a szabályokat. Elég idősek vagytok már. - Hatalmas tenyerével megveregette Agbu arcát. - Úgyhogy itt maradtok napnyugtáig és kiengesztelitek a gazdámat a pimaszságotokért.
Khimura nyüszítve omlott őssze. Abgu szemei elkerekedtek a félelemtől és görcsösen kapaszkodott a ghul kezeibe.
-Kérem... kérem.
-Bátorságpróba, mi? Gazdám nem kedveli ha a hajója efféle virtuskodás helyszíne. - Elvigyorodott. Fogai közül áporodott savanyú szag tört elő. - Mint ahogy ezt tudjátok ti is. Két óra és tizenegy perc. Ott álljatok és ne moccanjatok. - Azzal visszaült a láda mellé és hátát a bársonytapétás falnak vetette.