Jared Khem naplóiból - 1

-Csak lassan. Kezdjük elölről. - mondta
-Igen. khm. - próbáltam leplezni aggodalmam, de elfehéredő ujjbegyeim elárultak.
-Tudom, Jared, hogy mindent megteszel. Ne aggódj, csak csináld. - mondta, ha észrevette a félszt a gondolataim árnyékában. Mindig észrevette.
A hátsó, napfényes szobában ültünk. Emlékszem a könyvek és egyszerűbb műszerek között a látszólagos kászban minden pontosan a helyén állt. Az ikrek visitozása a kertből  a csukott ablakon át is behallatszott.
Hirtelen felpattantam. Nem bírtam tovább ülni. Egy pillanat volt csak megtorpanásom, majd valamiféle mentegetőzést motyogva levettem a mellényem is. Ő elmosolyodott és intett, hogy üljek vissza. Órákig ültem ott aznap délután és próbáltam elmozdítani a pénzérméket. Ő hol velem szemben, hol mellettem ült, hol a szobában mászkált bele.beleolvasva egy könyvbe, vagy hosszú monológokat intézve hozzám az aktuális gondjairól. Nekem semmi más dolgom nem volt, mint az akaratommal arrébbtenni az ötvillest.
-Gyere ide Jared. - intett egyszercsak magához. Ő is ingben volt addigra. Éppen elkezdte felhajtani az ingujját, mikor meglátott valamit a kertben. Odaléptem mellé.
Lent alattunk a füves parkos kertben szerteszét hevertek az ikrek játékai. Két kis ördög egymást csépelve vagy őrült tempóban kergetve mozgott köztük. Éreztem valami veszélyt, de csak tizenhét voltam akkor. Ő sokkal öregebb, sokkal tapasztaltabb volt már akkor is. Álltunk, ő muzdulatlanul, egyik keze a másik ingujjába kapaszkodva. Én mellette mint egy iskolásfiú.
-Figyeld a mozgásukat Jared. Kiszámítható.
Én néztem őket. A két kis fehér formát a nagy zöld térben a szerte heverő akadályok között.
-Vonulj hátrébb fejben. Ne nézd a gyerekeket, csak érezd a mozgásuk szabályait. a tárgyak Grungi gömbök. Ha hozzáérnek valamelyikhez meghalnak. Hm? - félrepillantott rá, azzal a - na erre mit lépsz - félmosollyal.
Nyeltem egyet, emlékeszem, olyan száraz volt a torkom, hogy fájdalmas volt a nyelés is.
-Nem mind az, uram - motyogtam - csak a gereblye, a talicska és a fejrefordított székek a cseresznyefa alatt. Azok valóban halálosak lehetnek.
-Hm. - mondta ő és visszafordult az ablakhoz, lassan befejezte az ingujj feltűrését is.
Mély lélegzetet vettem és figyeltem az ikreket. a tárgyak közül még kettő vált veszélyessé. Lassan telt az idő. Khinna rázta az öccsét mint egy babát. Laurie harsányan nevetett rajta, aztán belerúgott Khinna lábába. Mikor az a meglepettségtől és fájdalomtól elengedte a fiú úgy esett hanyatt mint egy fa.
Egyetlen pillanat volt. Ahogy esett mintha közelebb hajoltam volna. Láttam alatta-mögötte Khinna drága porcelán babáját Mingott kisasszonyt. A baba karja az égnek meredt, kinyújtott mutatóujja mint egy kis dárdahegy meredt Laurie feje felé.
-Ne! -kiálltottam és megragadtam FonAmber karját.
A kisfiú feküdt a földön. A kislány rávetette magát. Mi ketten az ablak mögött mozdulatlanul álltunk. Engem a víz vert ki. Az ing csatakosan lapult a hátamra. Ő lassan felém fordult és megveregette reszkető vállamat.
-A szíve hajtja, fiam. Nagyon helyes. Szép munka volt.
Emlékszem a szemére hogy nevetett a szeme is. Nem szokott így nézni rám. Aztán kinéztem az ablakon. Lent újra felharsant a csatakiálltás. Laurie felkelt fűből. Mingott kisasszony vagy egy méterre tőle hevert a fűben, kis ujja az égnek meret mintha tanúságot tenne.