Jared Khem naplóiból - 3

Első éjszakánk a Havasvárak térségében eltöltött időből, mikor ágyban, forró fürdő után, jólfűtött szobában alszunk. Lora kisasszony hozzámsimuló közelsége feledtet minden nyűgöt és aggodalmat, mit e csodálatos falak között élő nép, és különösen holtpolgár ura kelt szívemben. A hajónkon eszközölnöm kell némi karbantartást, és jelentősen megfogyatkoztak tartalékaink is. Kivéve áfonyát és szarvashúst. Melyekből talán nem túlzás a bőségesen elegendő jelző sem.
Vendéglátónk igyen nemes, rendkívül szolgálatkész talpig úriember benyomását igyekszik kelteni bennünk. Több, kevesebb sikerrel. Holtpolgársága, bármíly kínos is ez nekem, de némi szakadékot jelent közöttünk.
Dante és Pjotr segítségével csodálatos szépségű szőrméket vásároltunk a hölgyeknek. Úgy pompáznak bennük mint három égtáj királynői. Szívet melengető a tudat, hogy mégoly szerényen is de időről időre megajándékozhatjuk szívünk hölgyeit.

Az imént Lora kisasszony mellém lépett. Bőrének illata elég volt tollam megbicsaklásához. Azt hittem vissza kíván csábítani a takarók melegébe, de tévedtem. Átlesett vállam felett és kis fehér kezével átnyúlt naplóm felett és egy gyűrűt helyezett a nyitott lapokra. A gyűrű ott állt a könyvhajtalban, az itt oly ritka napsütésben és árnyéka szívet rajzolt elgondolkozott szövegeimre. Árnyékot vetett a gyűrűn át szíve szerelme így. Árnyékkal rajzolt számomra jelet.
A gyűrű önmagában is lélegzetelállító ajándék, hiszen végtelenséget, összefonódást, zárt kapcsolatot jelez. az árnyak angyala ő, isteni lény. Nem ember úgy mint én. Nem hasonlatos így aztán semmihez, amit ismerek. Mit mondhatnék e gyűrűre, mi jelképezi őt és engem egyszerre. Pörgő fényével, a feníszi mágia élő szikrájával benne, az én ujjamon az ő keze munkája.
Mit is mondhatnék még erről?
Szeretem.

 A rajzokat Bride készítette.

Havasvárak urai

-Szátyárra! Uram, mit csinál!?
-Maradjon ott Grong paracsnok, közelebb ne jöjjön!
-De uram, ez rengeteg vér!
-Igen. - Alexandr Radiljevics újabb vércseppet bocsájtott az üvegedény peremére az ujja hegyéről. Az üvegedény belső oldalán lassan indult el a csepp, de az aljára mint apró rubint üveggolyó érkezett meg. Az edény alján gyülekeztek a cseppek. Az asztalon állt még egy üvegtál, púposan töltve a cseppekkel.
-Miért teszi ezt magával? Ha visszatérnak a noviriszkiak nem tudjuk megállítani őket.
-Reméljük, hogy nem térnek vissza és Kathleen kisasszonynak igaza van.
-Miért teszi ezt uram?
-Üzemanyagot ígértem nekik, hát nem emlékszik, Grong parancsnok?
A parancsnok elmosolyodott.
-Én ott sem voltam, uram.
Alexandr felpillantott a parancsnokára..
-Bocsáasson meg, de jobbnak láttam tisztázni velük, hogy ön nem holtpolgár és nem testőr.
-Kellően összezavarta őket, attól tartok.
-Akkor ez legalább elképzeléseim szerint alakult.
-Parancsol?
-Jól esne, igen. Köszönöm.
Grong parancsnok a vámpír elé térdelt és fejét lehajtva felkínálta a csuklóját. Alig egy perc volt csupán. A parancsnok felállt és megtörölte a kezét, a vámpír pedig tovább eregette a rubint cseppeket az edénybe.
-Miért ígért nekik üzemanyagot?
-Nem tehettem mást.
-Már hogy ne tehetett volna. Adhatott volna neki Murgokat. Azt meg is ehetik ha szükséges, gyorsak, nagyjából láthatatlanok, és ha jól hajtják őket nyomot sem igazán hagynak a havon.
Alexandr felnézett és villás nyelvével sebesen megnyalta a száját.
-Régen volt, tudom. nem is várhatom, hogy emlékezz rá. De én emlékszem, és felismerem aki az, parancsnok. Márpedig ez a díszes kompánia egy igen erős Előd alakulat.
Grong parancsnok térde megrogyott egy percre. A maradék vér is kiszaladt az arcából.
-Hogy ...? Hogy lehet hogy íly békések?
-Elődök, de nem abból a csapatból, kikkel mi találkoztunk. Ezek az emberek ősrégiek, Grong. Öregebbek nálam, de öregebbek a nagyapámnál is. Mit tudhat hat ilyen vénség? Látta. Ön a saját szemével látta, amint villámot szórt a keze a kis hölgynek. Van még önben kétely, parancsnok?
-Ha ez így van, miért invitálta a várba, uram? Hagyhatta volna, hogy menjenek a maguk útján, háborítatlanul.
Alexandr halkan elnevette magát.
-Három férfi és három nő együtt fürdik a forrásban. Három férfi és három nő, kik párokban alszanak. A nyomok szerint hagyták a zombikat bemenni a táborukba és csak távozóban égették őket szét. Nem csatára készültek, Grong. Mennek az óceánhoz, keresik a Világsebet.
-Annak idején Zsenykával hosszan beszélgettek az eljövetelről...
-Reméltük, hogy az elődök beváltják ígéretüket és rendet raknak a játszószobában. De aztán eltüntek mind.
-Azt hiszem értem, uram. Jobb a semlegességből barátságot keltetni.
-Nem esett nehezünkre, nem igaz?
Grong parancsnok meghajolt és távozott. Alexandr Radiljevics pedig tovább csapolta az elődök gépe számára saját életerejét.

Jared Khem naplóiból - 2

Miután zavartalanul elköltöttem FonAmber úr társaságában első ebédemet itt, új lakhelyemen, az elődöket idéző varázslatos és furcsa erődrendszerű palotában a Rivillia negyedben, Fon Amber úr a dolgozószobájába invitált. A sötét függönyökkel és borvörös tapétával határolt tér, olyan benyomást tett mint egy barlang. Valószínűleg nagy szoba, de a sötét és vendéglátóm mozdulatai megakadályozták, hogy jobban szemügyre vegyem.
Robosztus íróasztalának tömbje uralta a szoba azon részét, melyet a közlekedőből beáradó fény látni engedett. Egy bőrkötésű, vaskos könyvet vett magához és már intett is, hogy menjünk tovább. A közlekedő végén, a gyermekek lakosztályával szemközti szobába nyitott be és mosolyogva terelt be maga előtt.
Ragyogó fehér falak, a sarkoknál khemi szokás szerint indás díszítéssel. Az ágy egyszreű, vastagmatracú kényelmes ágy. Mellette ablak, az ablak előtt sokfiókos íróasztal, az ajtó mögött egy nagyobb szekrény és sok hely.
-Ez a szobád, Jared. A szekrényben vannak ruhák, amiket kedved szerint viselhetsz. Ha elkopnának, vagy kinőnéd jelezd ezt Vong úrnak. - mondta azon a hangon, melyen semmiségeket beszél meg a szolgával, akit ezek szerint Vong úrnak hívnak. Álltam ott és néztem a szobát. Nem hasonlított az otthoni zugra, melyet anyámék kerítettek el nekem. De az iskola tágas lakótermeihez sem volt semmi köze, melyben tizen próbáltunk egyszerre létezni. Jómódú polgári szoba volt ez, magamfajta tehetséges fiatalemberre méretezve. Izzadt a tenyerem.
-Uram... én... nagyon köszönöm a hozzám való jóságát.
Emlékszem, ahogy felnéztem rá belém fagyott a szó. Metsző volt és kemény a tekintete.
-Elmemágus vagy. Én sem vagyok kezdő etéren, így hát ismerem a hátrányokat is, Jared. Nem szabad az emlékeidre hagyatkoznod, mert megcsalnak. - köhhintett. Láttam a kézfején az apró vérpettyeket. - Ezért kapsz tőlem egy állandó feladatot.
Kinyújtotta felém a könyvet.
-Naplót fogsz írni. Semmi olyasmit nem írhatsz le ami a pénzügyeimmel vagy a sajátoddal kapcsolatos, sem feljegyzéseidet sem ide fogod írni a terveidről vagy a munkádról. Ez a személyes naplód lesz az érzelmeidnek, vágyaidnak, álmaidnak és a haragodnak. A benne lévő tartalom fog inspirálni, hogy megtanuld úgy eldugni, hogy senki ne férhessen hozzá.
Reszkető kézzel vettem el a könyvet. Még most is látszanak nedves ujjnyomaim a borítóján.
-Köszönöm uram. - suttogtam. - Igyekszem uram.
Fon Amber elmosolyodott és rátette a kezéta  vállamra.
-A hét további részében koncentrálj a diplomamunkádra. Megértettél? Szabadon járhatsz a házban. A kulcsra zárt szobák tilosak, minden más szabadon bejárható.
Álltunk egymással szemben. A szeméből kihúnyt a keménység. Mintha elgondolkodott volna.
-Elkészült az a kocka?
-El, uram, de egy vendége az egyetemnek azonnal megoldotta, így nem fogadták el. Azt hiszem kinyerték belőle a földnektárt és hasznosították mindenestül.
-Meg tudod építeni újra?
-Hogyne, uram. Nagy örömmel.
-Meg tudod építeni úgy, hogy ha feníszi mód nyúlnak a földnektárhoz benne, azonnal záródjon be?
Néztem rá és agyam lázasan igyekezett megérteni amit kér. Feníszi módon? Hogyan? Mi az, hogy fenyszi módon?
-Nem értem pontosan, uram...
-Ha valaki a mintázatát szőné újra, be tudsz építeni egy biiztonsági elemet?
-Á. - nem értettem pontosan, csak valahogy éreztem a problémát.- Meg kell mutassam neki a kicsit. - gondoltam és előhúztam a zsebemből a kis kockát. Ez sokkal egyszerűbb volt, de az elve ugyaaz volt, mint a nagynak.
-Mutassa meg kérem.
-Ó micsoda kis ékszer ez, Jared. Nagyon finom munka.
Néztem a kezét és figyeltem a mintázatot. Az ujjai behorpasztották a flnyeket a fémek körül és átfolyatta a vérén a földnektár erejét. Majdnem elájultam ijedtemben.
-Ezt meg tudod akadályozni, fiam?
-Sosem próbáltam...
-Akkor eljött az idő. Ha kész vagy, eladjuk Blackwoodnak. Ez lesz vagyonod alapja, Jared, és az én biztonságom tartópillére.

Amint kiment tollat ragadtam, hogy leírjam ezen eseményeket. Felkavaró és zavarbaejtő mivoltukon nincs is mit taglalni. Hálát érzek ez iránt az ember iránt de félelmet is. Ismét igaza van. Sürgősen találnom kell egy zugot a napló számára.

Jared Khem naplóiból - 1

-Csak lassan. Kezdjük elölről. - mondta
-Igen. khm. - próbáltam leplezni aggodalmam, de elfehéredő ujjbegyeim elárultak.
-Tudom, Jared, hogy mindent megteszel. Ne aggódj, csak csináld. - mondta, ha észrevette a félszt a gondolataim árnyékában. Mindig észrevette.
A hátsó, napfényes szobában ültünk. Emlékszem a könyvek és egyszerűbb műszerek között a látszólagos kászban minden pontosan a helyén állt. Az ikrek visitozása a kertből  a csukott ablakon át is behallatszott.
Hirtelen felpattantam. Nem bírtam tovább ülni. Egy pillanat volt csak megtorpanásom, majd valamiféle mentegetőzést motyogva levettem a mellényem is. Ő elmosolyodott és intett, hogy üljek vissza. Órákig ültem ott aznap délután és próbáltam elmozdítani a pénzérméket. Ő hol velem szemben, hol mellettem ült, hol a szobában mászkált bele.beleolvasva egy könyvbe, vagy hosszú monológokat intézve hozzám az aktuális gondjairól. Nekem semmi más dolgom nem volt, mint az akaratommal arrébbtenni az ötvillest.
-Gyere ide Jared. - intett egyszercsak magához. Ő is ingben volt addigra. Éppen elkezdte felhajtani az ingujját, mikor meglátott valamit a kertben. Odaléptem mellé.
Lent alattunk a füves parkos kertben szerteszét hevertek az ikrek játékai. Két kis ördög egymást csépelve vagy őrült tempóban kergetve mozgott köztük. Éreztem valami veszélyt, de csak tizenhét voltam akkor. Ő sokkal öregebb, sokkal tapasztaltabb volt már akkor is. Álltunk, ő muzdulatlanul, egyik keze a másik ingujjába kapaszkodva. Én mellette mint egy iskolásfiú.
-Figyeld a mozgásukat Jared. Kiszámítható.
Én néztem őket. A két kis fehér formát a nagy zöld térben a szerte heverő akadályok között.
-Vonulj hátrébb fejben. Ne nézd a gyerekeket, csak érezd a mozgásuk szabályait. a tárgyak Grungi gömbök. Ha hozzáérnek valamelyikhez meghalnak. Hm? - félrepillantott rá, azzal a - na erre mit lépsz - félmosollyal.
Nyeltem egyet, emlékeszem, olyan száraz volt a torkom, hogy fájdalmas volt a nyelés is.
-Nem mind az, uram - motyogtam - csak a gereblye, a talicska és a fejrefordított székek a cseresznyefa alatt. Azok valóban halálosak lehetnek.
-Hm. - mondta ő és visszafordult az ablakhoz, lassan befejezte az ingujj feltűrését is.
Mély lélegzetet vettem és figyeltem az ikreket. a tárgyak közül még kettő vált veszélyessé. Lassan telt az idő. Khinna rázta az öccsét mint egy babát. Laurie harsányan nevetett rajta, aztán belerúgott Khinna lábába. Mikor az a meglepettségtől és fájdalomtól elengedte a fiú úgy esett hanyatt mint egy fa.
Egyetlen pillanat volt. Ahogy esett mintha közelebb hajoltam volna. Láttam alatta-mögötte Khinna drága porcelán babáját Mingott kisasszonyt. A baba karja az égnek meredt, kinyújtott mutatóujja mint egy kis dárdahegy meredt Laurie feje felé.
-Ne! -kiálltottam és megragadtam FonAmber karját.
A kisfiú feküdt a földön. A kislány rávetette magát. Mi ketten az ablak mögött mozdulatlanul álltunk. Engem a víz vert ki. Az ing csatakosan lapult a hátamra. Ő lassan felém fordult és megveregette reszkető vállamat.
-A szíve hajtja, fiam. Nagyon helyes. Szép munka volt.
Emlékszem a szemére hogy nevetett a szeme is. Nem szokott így nézni rám. Aztán kinéztem az ablakon. Lent újra felharsant a csatakiálltás. Laurie felkelt fűből. Mingott kisasszony vagy egy méterre tőle hevert a fűben, kis ujja az égnek meret mintha tanúságot tenne.

Armada I

-Mivel mentek el?
-Megegyezés született.
A napcserzett arcú férfi felnézett a nyurga srácra, egy pillanatig elidőzött tekintete a fiatal arcon aztán újra visszafordult és tovább szemlélte a Karmosmélyen nyüzsgő piacot. A Jurga erős korlátjait párévente festették csak újra, így is színes rétegei szivárványos csíkokat rajzoltak ki, ahogy a festékrétegek lepattogzottak a sós széltől. A férfi leseperte a kezérőn a festékszilánkokat.
-Nem jó megegyezni velük. Mi lett az alku?
-Nem tudom. Nem mondták ki hangosan. - a srác lesütötte a szemét. Félt ezt kimondani, mert szeretette a főnökét, és igyekezett tökéletes munkát végezni.
A férfi lssan szétcsúszó mosollyal fordult vissza a fiú felé.
-Azt mondod nem mondták ki?
-Igen. Nem.
-Akkor mutatták?
A srác csodálkozva pillantott fel.
-Aláírás volt?
-Nem, dehogy. Nem volt sem papír, sem bőr, és nem utalt egyetlen szó sem aláírásra.
-Akkor egy jel volt, ami mindketejüknek ugyanazt jelenti.
A srác hallgatott.
-Menj Sütkérbe és keresd meg a vadászokat. Ha mind vízben van, van okunk félni.
A fiú bólintott és minden formalitás nélkül elfutott. A férfi nekidőlt a pergő festékű korlátnak és végignézett a Trebricán. A csatahajó úgy magasodott a Jurga mögött mint egy vár. Lövegei össze-vissza álltak, ahogy az utolsó csata végén felejtették őket. Fedélzetén kusza kötélhalmokkal, nyugágyakkal és sűrűn kifeszített kötelein száradó ruhákkal, fogatlan ragadozónakl látszott. Odahallotta a hátsó fedélzetről a szárnyasok hangát. Gondterhelten lökte el magát a korláttól.

***

-Ne reszkess már! - szólt az előtte lassan csoszogó Khimura. - Ilyenkor halottak.
-Akkor sem jó, hogy bejövünk. Érted. Nem szabad.
-Nem hát. De ettől próba a próba.
-Mi lenne ha csak addig mennénk, hogy Csorbáék ne lássanak. Hm?
-És hogy felelsz a kérdésekre, hm?
-Hogy a Szátyár szopná le a faszukat.
-Úgy legyen. - nevette el magát Abgu. - De addig is menjünk végig ezen a folyosón. Hátha annyi elég.
Lassan haladtak a sötét folyosókon. Közösköd zászlóshajója a Prothom Queen csipkés szerkezete napfénynél is baljóslatú volt. Éjszakánként lidérces hények kergették egymást az árbócai között. Holdfényben pedig derengő inbojgó alakok nyüzsgését láthatta aki oda mert nézni.
A két fiú a réseken beszűrődő fény alapján igyekezett tájékozódni a poros folyosókon. Oldalajtókkal nem foglalkoztak, A feladat szerint a koporsót kellett megnézniük.Végül eljutottak a végét lezáró ajtóig, ahogy azt Csorba kapitánya Viggo mondta.
-Most menjünk be? Ne hülyéskedj! Ez pont olyan tilos terület mint a Bazilio Dokk Csarnoka vagy a Molyvár belső szobái...
-Vagy a Szeretők lakosztálya. - Abgu szeretettel megveregette Khimura vállát. - Csorbáék vagy a Patkányok?
-Csorbáék.
-Akkor gyerünk.
-Menj előre most te.
-Jó.
Lassan nyomta le a kilincset. Szerencsére az ajtó nem adott hangot miközbebn lassan feltárta nekik az orr legnagyobb termét. A kellemesen berendezett lakóhelységben könyvszekrények és ruhásládák voltak. Gyertyák és mécsesek mindenütt. Az ajtó mögött egy díszes ágy, mellette egy hosszú, faragott láda. A láda mellől pedig felemelkedett egy hatalmas alak.
A fiúk moccanni sem bírtak. A hideg szemű, szürkebőrű férfi lassan lépett hozzájuk.
-Mi a neved? - elemte fel Agbu arcát az állánál fogva.
-Agkgkh...
-És neked? - fordult hirtelen a másik fiú felé. Kezében úgy tartva Agbu arcát mint egy  almát.
Khimura reszketett és nem bírt szólni. A vizelet kis patakban folyt végig a lábán és ölelte körbe meztelen lábát.
-Ismeritek a szabályokat. Elég idősek vagytok már. - Hatalmas tenyerével megveregette Agbu arcát. - Úgyhogy itt maradtok napnyugtáig és kiengesztelitek a gazdámat a pimaszságotokért.
Khimura nyüszítve omlott őssze. Abgu szemei elkerekedtek a félelemtől és görcsösen kapaszkodott a ghul kezeibe.
-Kérem... kérem.
-Bátorságpróba, mi? Gazdám nem kedveli ha a hajója efféle virtuskodás helyszíne. - Elvigyorodott. Fogai közül áporodott savanyú szag tört elő. - Mint ahogy ezt tudjátok ti is. Két óra és tizenegy perc. Ott álljatok és ne moccanjatok. - Azzal visszaült a láda mellé és hátát a bársonytapétás falnak vetette.

Kronológia 18.

- Lora a városkapitány asszony gondjaira bízza a két kiolvasztott hapsit. vk nem lelkes, nem boldog, és nem valami segítőkész, de "megőrzi őket" Lorának
- elindulunk a láthatatlanság leple alatt Fennisből, a Jared által Arany Főnixnek elnevezett járművel, ezúttal már a Világseb felé. a szárazföld felett megyünk, igyekszünk kerülni a nagyvárosokat. az induláskor felbukkanó majdnem-láthatatlan léghajó egy városnál eltűnik. tanyákon szerzünk élelmet, majd takarókat (cserébe Pjotr Kék Ribancot ad), mivel egyre hidegebb lesz. később gyönyörű, érintetlen természet felett haladunk, állatokat látunk csak
- Mona felfesti, majd Kathleen véglegesíti Dante fennisi tetoválásait, amik a nanorobotoknak köszönhetően elmúltak, ugyanígy járnak Mona piercengjeivel és tetkócskájával
- kiderül, h a szövedékben eltéveszthetetlen nyomot hagyunk a járművünk miatt
- a Havas Várak egyik városánál, egy hegybe faragott vagy hegyformára épített településnél megállunk, hogy végre tisztálkodjunk, ám már a kapuban visszafordulunk, mivel erősen vámpír-, azaz holtpolgár-gyanús a hely
- találunk egy területet, ahol hőforrások bugyognak, itt éjjeli fürdőzés veszi kezdetét. Lora megsürgetteti Kathleen segítségével a havi tisztulás természetes folyamatát, így nagyon rosszul van szegény. Kathleen felfedezi, h hívatlan látogatóink akadtak 15 mongol vonású zombi "személyében". a fiúk egyszál öntudatban megkísérlik lelőni őket, majd mikor ez sikertelen, rögtönzött molotov-koktéllal felgyújtják azt a 8-at, amelyik nem bújt be a hó alá. 2 alaposan körülnéz, majd ők is elégnek. sietve továbbindulunk.
- mivel fogytán vannak a készleteink, a fiúk lőnek egy szarvast, a lányok áfonyát szednek, majd mindez tartósításra kerül
- az utolsó simításokat végezzük a vértől rózsaszín, keményre taposott hóban, mikor szánon érkezik egy előkelő úriember, a környék ura, és meginvitál minket az otthonába, illetve további utunkra is pihenőhelyeket ígér. rövid tanácskozás után vonakodva ugyan, de elfogadjuk a meghívást. Kathleen kérdésére az úriember elmondja, h holtpolgár, de nem kell tartanunk semmitől, mivel egyrészt nem szorul rá h minket megszivornyázzon, másrészt rém modortalan dolog volna tőle. miközben a Főnixszel követjük a szánját, shatter menetlevelet készítünk, mondván jó lesz még az valamire: Pjotr a papírt és pecséteket, Jared az információtartalmat, Kathleen a szövegezést, Mona a kalligráfiát biztosítja
- a zikkurat-szerű város kapuján fenyő-magyal-denevér címer, a jármű elhelyezése után pedig megérkezünk a szállásunkra, mely skandináv-orosz jellegű. fürdőzések és felöltözés a vacsorához, melyet feltehetőleg a házigazda családjával költünk el.

Kronológia 17.

- megkeressük a hibernált tízeket: egynek ép a teste, de a lélek hazament, egynél még jelen van a lélek a halott test körül, négy él és ép, a többi halott - Pjotr és Lora elindítják a kiolvasztást, kettő éli túl.
- Kathleen Dante segítségével megkeresi a hibernáltak lelkeit és hazaküldi azt, amelyiknek már a körforgásban a helye. van egy katatón lélek, egy imádkozó és egy agresszív is
- Mona látogatást tesz a katatón elméjében és Jared Khemmel az agresszívéban, később Lora is megnézi a katatón elméjét és beszél vele, illetve az agresszív lelkével is: utóbbi már nagyon szeretne elszakadni a testtől, ez a baja
- a mérnök és Pjotr szereznek némi automatás élelmezést
- Kathleen és Dante felderítik a növényzetet, hatalmas hangyákat találnak és felfedezik, hogy a nanorobotok miatt már be is tudjuk (kis agonizálás után) lélegezni az itteni levegőt
- a nanorobotok túl jó munkát végeznek: az egyéni genetikai különbségeket hibának véve (később kiderül, ez szándékos paraméter volt) elkezdik mindenki testét és arcát átformálni egyen-átlaggá
- újabb társasjáték szessön, majd Kathleen és Dante jelentős előrelépést tesznek az elmemágia területén
- a kiolvasztás során az üres test és az agresszív meghal, marad kettő: Rádzs és Tadzsi. in brief beszámoló az eltelt rengeteg időről, majd megnézik, mi történt a bázissal: amit mi nem vettünk észre, h tulajdonképpen pánikszerűen távoztak innen az emberek - valószínűleg a Világseb történt ekkor, azért
- visszatérés Fennisbe, a nanorobot-kipusztító kapszulák után többé-kevésbé mindenki a régi önmaga

Vendégbejegyzés - Lora

A "bátor" jelző édeskevés lenne.
Miután a jeges halálban alvókat ápolta, Mona a legnagyobb természetességgel tanított az elme tudományára. Pjotr a maga nyugodt és magabiztos módján fordult a gépek felé. Kathleen megingás nélkül figyelte a számára mindíg is idegen fémfalakat, gépeket, inkább a zsilipek közé zárt burjánzó életet kutatta. Na meg Dantéval a lelkek útjait egyengette - hatékony, de furcsa egy papi páros lehetnének ők ketten... A mérnök meg, szegény, elkísért íme a világ (innen látható) végére, - megrendítő hogy ilyesmire képes miattam. Tisztán látszott hogy milyen nehezen, többszöri megbicsaklás után tudta csak a többieket oda- és visszavezetni. Nem az erői hagyták cserben, azt hiszem a feladatot gondolta emberfelettinek. (Pedig nem is volt az... vagy csak én gondolom ezt, aki kötelességének érzi, hogy mindig belekeveredjék valamibe?)
Jó, már nem is emlékeztem milyen jó amikor csak teszem a dolgom, nem a kételkedésre, hanem a feladatra fordítom energiáimat. Ez most ilyen: elmenni a Hold lányára, körülnézni, megtenni amit lehet. Az ittragadt lelkekért, a lehetséges túlélőkért, - hiszen elenyészően kicsi volt a valószínűsége, mégis sikerült ép elmével kiolvasztani két embert. A tízből.
Orvosok, nem felébredettek - még, szerintem ez napok kérdése csupán. Mire megmerítkeznek kissé a feníszi életben... ó az életük nem lesz egyszerű, de a hibernált rémálmoknál jóval érdekesebb.
Egyformák. A megmentett két orvos vonásai, termete, szinte tökéletesen azonos. A miniatűr gépek milliárdjai tették ezt velük, amivel tele az egész űrállomás: nincs többé betegség, különc tulajdonságok által hordozott veszély, rejtett genetikai hátrány. Lehet rémüldözni, meg falansztert kiáltani, de végülis, az egyéni vonásokért cserébe a tökéletesen egészséges, ideális(nak gondolt) testet ajándékozták mindenkinek. És persze mindenkire jó az egyenruha. Ilyenek lettünk volna mi is, ha maradunk még, a folyamat már elkezdődött: A tetoválások, hegek nyomtalanul eltűntek, szőke hajak sötétedni kezdtek, Dante és Pjotr látványos izmai mintha összementek volna, Mona és az én fejem meg... nos kezdett a kávécsészényi szemű, magas arccsontú indiai nőideálra hasonlítani. A külső változások bár sokkolóak voltak, de nagyrészük nyomtalanul eltűnt a Földre való visszatérés után - a fiúk majd buzgón edzenek, és felújítják a tetoválásaikat, ha fontosak. A mérnök... ó, Jared csodás módon ugyanaz, mint volt. Az átalakulásnak rajtam maradt a legtöbb nyoma, de engem meg nem igazán zavar.
A nagyobbik Hold lánya úszó város, mint Fenísz, csak az űr jéghideg hullámai csapkodják. Zárt, szükségképpen, de mindennél édesebb menedék lehet a lakóinak. És ezt a kincset mi ismerjük, - nem hiszem, hogy az elmúlt két napos látogatással vége lenne ennek a feladatomnak, csak békén hagyom a többieket, megköszönve áldozatos segítségüket. Hiszen lehet, hogy az új Noé bárkájának tartom a kulcsait (vagy stilszerűbben: boarding card-jait) a kezemben.

***
"Mindenekelőtt arra emlékszünk, hogy nagyjából kilencezer évvel ezelőtt tört ki - mint mondják - a háború a Héraklész oszlopain kívül és belül lakó valamennyi ember között: ezt kell most előadnunk elejétől végéig. Már mondtuk, hogy emezek élén a mi városunk állt és végigküzdötte az egész háborút, amazok élén pedig Atlantisz szigetének királyai. Ez a sziget valaha - mint említettük - Libüánál és Ázsiánál is nagyobb volt, de aztán földrengések folytán elsüllyedt, és most mint áthatolhatatlan iszaptömeg akadályozza a hajózásban azokat, akik innen indulnak ki a nagy, nyílt tengerre." (Platón)

A világsebet fürkészni - állította a feníszi Armada-szakértő - összetéveszthetetlen vibrálása miatt lehet. Nosza, adná bár át nekem iránytűnek az utunkhoz, kértem. És ahogy a mester fürkész megérintette a kezem hogy megmutassa a rezgést, már el is öntött az érzés: ezt ismerem! Nna, ugye megmondtam, hogy lesz rádiójel!
És meg is van, mert nem vész el semmi, és hírt ad magáról még az is amit korszakok hordtak be feledéssel. Igaz, véletlenül sem úgy és olyan irányból, amerről logikusnak találtam volna, sőt éppen onnan, ahol eszembe nem jutott volna keresni. Mert az én makacs szemem már megint csak néhány színt lát és a fülem süket majd' minden hangra. Még jó, hogy a csodáknak nem kell útlevél, megtalálnak a maguk tekervényesnek tűnő, ám brilliánsan egyszerű módján. Még jó, hogy a csodákhoz mellékelnek olyan társakat, akik meg is fejtik őket: Kathleen nem csak a szöveget értette meg, de a szerzőt is megmondta: Platón, és egy írása hallható Atlantiszról.
Dícsérjük a Főnököt mind végtelen gondosságáért, (és adjunk hálát kiapadhatatlan humoráért)!

Kronológia 16.

- Kathleen Kaetstől érdeklődik az Armadáról, kap is válaszokat, ám kiderül h mindez a fiú fejébe kerülhet, így Mona kitörli Kathleen elméjéből - Kathleen engedélyt kér a városkapitánytól, h megkérdezhessen az Armadáról egy fürkészt, mire a vk átnyújtja a személyre szóló megbízást a Világseb felderítésére és ha lehetséges, begyógyítására
- a csapat megbeszéli h nem változott semmi ebből a szempontból, továbbra is elfogadjuk a feladatot, cserébe megkapjuk a kért információkat ill. egyéb támogatást Fennistől igényt szerint - Kathleen és a merőben szexuális utalásokat hordozó Dante felkeresik a vk-t, aki kérésükre ígéretet tesz rá, h sikeres visszatértünk után kedvünk szerint letelepedhetünk Fennisben, vagy távozhatunk
- Kathleen és Kaets utolsó (?) közös napjaikat töltik együtt romantikus hangulatban, vacsorák, látnivalónézés, szalagtűzés...
- Lora és Jared szintén romantikus mézesnapokat tölt el egy Fennis közepén felvert sátorban, miközben a Pisztolygolyó nevezetű járművet szedik szét és alakítják át egy másikká, amivel majd a Világsebnél tesszük tiszteletünket
- közben készülünk a bábelőadásra: Dante lefordítja a "Láthatatlan városok"-at (Italo Calvino), Kathleen, Kaets, és Mona báboznak, Lora működteti a hátteret árnyékokkal, mind a négyen énekelnek és narrálnak, Mona készíti a jelmezeket Pjotr segítségével, rendez és hajcsárkodik - az előadás jól sikerül
- látogatás a fürkésznél: információk 1. a Világsebről: nem sokat lehet róla tudni, mond néhány megjelenési formát (pl forgószél, rengeteg fa stb) és mutat egy "rádióadást" 2. az Armadáról: működéséről, kerületeiről, karizmatikus vezetőiről, erősségeiről, gyengeségeiről 3. Lora kérésére a Hold lányairól: az információk alapján elképzelhető h van összefüggés a Világseb és a Hold lányai közt
- kötetlen és vidám beszélgetések a kivirult fon Amberrel, közben Kathleen félkézzel megfejti a Világsebből érkező szöveget, amely görög szöveg Atlantiszról szól
- előkészületek és indulás a Hold lányaira: Lora felmegy és mikor megállapítja h egészségre nem káros a terep, Jared Khem odatesz minket és magát is a burjánzó növényzet közepibe. a vezérlőben Lora és Dante kifaggatják a fekete dobozt: 18 ember egy meghibásodott zsilip miatt meghalt, 10 orvos valószínűleg még hibernálva van, a többiek tervszerűen hagyták el a bázist, miután kiépítették a majdani érkezőknek - akik nem érkeztek meg. közben kiderül h nanorobotok költöztek belénk (a három lányba biztosan).

Vendégbejegyzés - Lora

...ha odaérünk, ha kitalálunk valami épkézláb megoldást, végrehajtjuk,
és ha visszatérünk, akár teljes jogú feníszi polgárok lehetünk. Ha...
Nemsokára útrakelünk, az úticélon kívül az égvilágon semmi sem biztos.
Irány kelet, a világseb, de akörül meg valahol ott az Armada, a
kalózbirodalom. Annyira hiányzik nekünk, mint a világvége: ki tudja
hány törvényenkívüli ellenünk, hátuk mögött a zabolázatlan lehetőségek
korlátlan erejével. És mi megyünk, a röptünkkel a változás jelét írni
az égre, - találgassak hányan fognak lőni ránk?

Most eszméltem, hogy egyedül én vagyok, aki szívesen elmenne innen.
Mindannyiunkat rabul ejtett Fenísz, amennyire idegen, majdnem annyira
otthonos is, a sohasem szűnő tengeri széllel és locsogó csatornáival.
A régi sikátorokra emelt sokemeletes házsoraival, a zsúfolt
lakónegyedekben egészen vidáman megférő furcsa lakóival. Akik a
bezártságukból nem fóbiát hoztak ki, hanem ünnepeket, rítusok
sokaságát, na meg sajátosan laza erkölcsöket, - "simuljunk össze, ha
már úgyis muszáj". Azt hiszem, kicsit irígylem is őket.
Fenísz pontos meghatározással: régről megőrzött, legújabbkori
mezőgazdasági és mágikus-technológiai nagyváros, röviden: kis darab
mesterséges éden. Ráadásul a többiek személyére, tudására, meg
munkájára lenne igény is. Mona kivirult, mióta megtarthatta a helyiek
által remekül fogadott bábelőadását, Kathleent alig látni - a
fürkésszel, Kaets-szel tűnik el félnapokra. Le merném fogadni, hogy a
mérnök és Pjotr már bámészkodott a hajóépítők és iparosok utcáiban,
keresve helyet a reménybeli műhelyének. Dante meg már fogalmazza
magában, milyen támadó stratégiákat is javasolna a védművek
tökéletesítése mellett. Ja, és csak hajnalonta tűnik fel a
vendégházban: ő a feníszi hölgyek egyik nagy kedvence.
Pedig indulunk napokon belül, a mostani feníszi vendégszeretet csak az
ismeretlenbe induló hajósoknak szól. Már látom, milyen arccal néznek
majd  vissza a többiek a városra, ami nemcsak az északi félteke
legdrágább, a Remény által védett gyöngyszeme, hanem nekik alighanem
otthon ígérete is.
Majd olyanokat mondok, mint  "Az ékszer, amely sohasem hagyja el a
bányát, nem is csiszolódik", aztán megpróbálok elugrani, mielőtt első
felindulásból nyakon vágnak.

Vendégbejegyzés - Lora

A szemük mandula, hosszú csápokba font-kényszerített hajuk sötét. A
fenísziek bőre egészen finoman bronzos árnyalatú, a hosszú vádlikat
öröm nézni - különösen, hogy könnyű, térdig érő viselet, amolyan
lovaglónadrág szabású az általános. Magasak mind: a nők általában
egy-másfél arasszal hosszabbak nálam, a férfiak akár két és féllel is.
Megint futnak, csak úgy örömből, a győzelem dicsőségéért, ünnepekhez
kötve a versengést - ebből a mi ittlétünk alatt igazán kijutott a
városnak. Egyensúlyérzékük bámulatra méltó, hosszú ugrásaikat
megirigyelné bármelyik északi bajnok. Ó, a shatter élményházak
harcosai hogy elképednének egy-egy idősödő feníszi mozgása láttán -
mert részt vesz a versenyen férfi-nő, ifjú és vén, igéretes fiatal
férfiak-nők egyedül, szerelmesek kézenfogva, urak egymást ugratva,
élcelődve végig. Háziasszonyok hátukra kötözött kisgyermekkel és egész
családok egymást segítve. Támogatni lehet egymást, a hátráltatásért
kiállítás jár.

Megint futnak, utcáról tetőre, onnan a keskeny hidakon át a száradni
kiakasztott ruhák lobogói között ereszkednek vissza a sikátorokba.
Másznak kötélen, rácson, érdes házfalakon. Van verseny nappal, de most
lesz egy éjjel is. Ó igen, és mágiával ebben a versenyszámban nem is
erősítik magukat - noha abban sem gyengék. Vajon ki volt a bölcs, aki
megszerettette velük a tagolt terepen való edzéseket?  Egy város
tízezer hadra fogható akrobatával, akik egyéb harci képességeiket sem
hanyagolják el... nagy-nagy szerencséje a világnak, hogy Fenísznek
egyelőre nincsenek komoly hódítási szándékai.

Mérnökök

Jared a feníszi ruhákban sem tünt feníszinek. Hiába a vaskos rasta haj, a tökéletes nyelvtudás. Formára, bőrszinre teljesen elütött tőlük. A kis téren, mit egyik oldalon még egy csatorna is szűkített lassan alkotóelemire bomlott a pisztolygolyó formájú hajó. A darabjai, szegecsektől a műszereken át a nagy íves lemezborításig minden, takaros rendben kupacolva vagy dobozolva várta az új rendeltetését. A bontás hangjai blevesztek a feníszi mindennapok hangos sodrásába. A rögtönzött sátor és a két kényelmes karosszék vlt minden kényelem. Lora mégis olyan boldogsággal töltötte a napokat itt, mint ki nászútját tölti Velencében.

Jared és Lora a rögtönzött munkaasztal fölé hajolva dolgozott. Ketejük között a papírokon bontakozott ki az új hajó terve. Lora huszonegyedik századi emlékeiből, Jared mérnöki tudásából és a régi hajó darabjaiból fog testet ölteni pár nap alatt a hajó, amivel elindulhatnak a Világseb felé.

Vendégbejegyzés - Marco atya

Erre nem lehet felkészülni. Álltam csak ott, a tarkómban feltornyozott millió emlékkel. Érzésre olyan volt, mint valami heves láz. Reszketek. A szívem ki-kihagyott egy ütemet. Szemeim időnként elhomályosodnak. Nem mindenkit ismerek a társaságból. Mona a földön fekszik. Most eszmélhetett. Megszállottan kapaszkodik a lábamba és kapaszkodik fel, hogy megöleljen. Egészen megható ilyen kendőzetlen ragaszkodása. Hosszú utat tettünk meg együtt, kétségtelen. A hű katona fejti le rólam. Gesztusaik alapján komolyan egy pár lettek. Idegenek és Dante, és a bukott angyal, kit Cleo hozott a házába, Lora Inocenti. Hm. A férfiakat és a gyermeket nem ismerem, ahogy szőkeséget sem.
Ahá, a Bukott. Pompás jelmeze mit sem kopott. Pökhendi és nagyképű, mint mindig. Még, hogy a Remény? Ehh. Mosolyognom kell. Nem lehet komolyan venni. Maskara ez a karneválra, és maskara nekem. Sokkal később van. A fái is hatalmasak, és mintha a levegő más lenne. Súlyosabb, keményebb. Más.
A fény olyan mint a templomi üvegablakok, úgy terül rá színesen és óvón, mint odalenn a pokolban. Odalenn. Igen. Akkor a Bukotté, ej, Nimohielé volt az a fény. Reményt plántált a szívünkbe. Most nem lehet ő. Bár a Nap éppen felkelt. Első sugarai... Most már fehér. Beleszövődött minden szín a fénybe. Felfele száll a levegő, mintha szívná ki innen valami. A bőröm aranyló hálós. Az ereimben arany a vér. Uram isten...
Nimohiel szemein át rámnyílik az éjszaka. A fák hivogatnak a vérem fáj az ereimben. Uram isten....
Megtántorodom a magasság előtt, és bezuhanok a mélységbe. Cleot is felhúzta a fény. Ilyen mikor Isten magához elmel?

Kibomlott alattam a város. Nimohiel kertje zöld zsebkendő a gyümölcsösök és vetések különböző zöld kendői között. A város katlan. A tenger kék lélegzetvétel a két városrész között. Távolabb gályák és fregattok. A Városlakók láthatatlan gonnái. A szárazföld és a tenger. Távolabb a szoros és a kint az óceán. Újra érzem a vizet. Minden vizeket. Minden vizeket és azon minden hajót. Minden hajóban a félelmet és a reményt, de legjobban a szívek húzását valamiféle otthon felé.
Nincs testem.
Én ők vagyok.
Az otthontól távolhajózók vagyok, kik hazavágynak.

Vendégbejegyzés - Mona

Sötét volt még, mikor megszólalt Pjotr ébresztőre állított telefonja. Mona utált korán kelni, és kimerült az éjszakák óta tartó kotorászástól az atya emlékei között. Morogva szürcsölt egy kis felmelegített kávét, aztán fázósan húzta össze magát minél kisebbre, mikor elindultak Nimohiel kertje felé. A levegő hűvös volt, a csatornákban halkan csobogott a víz, és a különös újvelencei házfalak közt még csak derengett a fény ígérete.
Mona igyekezett nem beleélni magát abba, hogy találkozik ismét Marco atyával. Fogalma sem volt, Nimohiel mit tervez, és nem akart nagyot csalódni. Felnézett Pjotra. Az orosz látszólag nyugodt volt, de Mona ismerte már annyira, hogy ne feltétlenül dőljön be a látszatnak. Kathleen és Dante egymás mellett mentek, de nem értek egymáshoz, Lora Jared Khembe karolt. Mona korábban sikertelenül próbálta helyre tenni magában az érzést, hogy féltékeny Jared Khemre. Valaha Cleoval ketten voltak az atya testőrei, és ő, Mona védte elméjének épségét - nyilván Marco atya saját erőit kiegészítve. Mona olyan büszke volt az atya bizalmára, mint talán semmi másra. Most a komoly, mindig udvarias mérnöké volt ez a kiváltság, és Mona tudta, hogy nem is lehetne másként, hiszen az atya nem létezik abban a formában, ahogyan ő ismerte, mert fon Amber valójában nem az atya, és Jared az, aki az elmúlt idők tetteivel kivívta magának a megbecsülését - de attól még sajgott a szíve. Tegnapelőtt aztán, a sikeresen befejezett hazatérő rituálé után megkísérelte elmondani ezt Jarednek, remélve, hogy kihúzza az érzés méregfogát, bár a mérnök nem úgy tűnt, mintha értené miről van szó, és Mona sem volt egészen biztos benne, hogy érthetően beszélt-e egyáltalán. Nem sokra emlékezett abból a délutánból, csak az elképesztő szellemi kimerültségre és valami különös, lebegő békére.
Fon Amber nem az atya, mantrázta magának szinte minden pillanatban, amikor csak eszébe jutott a férfi - csekély sikerrel. Nem csupán a testi hasonlóság, gesztusaik egyezése és a Lasseido fon Amber hangjában megbújó zöngék késztették arra, hogy szinte mindig Padrénak szólítsa (és aztán pirulva javítsa ki saját magát), hanem a személyiségükben és élettörténetükben érzett hasonlóság is. Nos, így vagy úgy, de nemsokára vége lesz ennek... Fon Amber úr most ott ballagott Jared Khem másik oldalán. Mona tűnődött, mit érezhet a férfi. Ő maga annyit várt erre a reggelre, annyit aggódott miatta, hogy most amikor elérkezett, satuba szorította a nyelőcsövét az idegesség, minden más érzés mintha elzsibbadt volna a belsejében.
Odaértek a kerthez, és zavartalanul jutottak be a fák közé. Mona ezt örömmel nyugtázta, nem szívesen maradt volna egyedül. A kertben már ott várt az új városkapitány a tanácsnokaival, és kisvártatva Nimohiel, Sheila (Mona igyekezett megfegyelmezni az arcvonásait, hogy ne fintorogjon) és egy könnyen felejthető arcú férfi is megjelentek. A városkapitány nem akarta a kertbe engedni a másik kettőt, akikben szintén ott lakozott az atya, az idegen férfit és a kisgyereket, mert nem tudta mi fog velük történni - ez a nem egészen egy nappal ezelőttig még szerzetesként élő nő úgy vállalt felelősséget a rábízottakért, mintha mindig is ezt csinálta volna. Mona ugyan nem egészen értette, miért nem fon Ambert veszi védelmébe a nem fennisi férfi helyett, de gondolatban megvonta a vállát. Nem dolga. Csak kezdődjön már... Végül a nő beadta a derekát, és a rituálé elkezdődött.
A semmilyen vonású férfi mint valami élő edény gyűjtötte magába az atya lélekrészeit, és ahogy a másik három átadta neki a rájuk bízott drága kincset, úgy telt meg az atya lényegével és kezdett rá egyre inkább hasonlítani, míg az arab férfi, a gyermek és végül Lasseido fon Amber elvesztette azokat a plusz vonásokat, amik a bennük élő idegen lélekhez tartoztak. Ez akkor vált teljesen egyértelművé, amikor fon Amberre került a sor. Olyan mértékben változtak a vonásai, hogy Monával fordult egyet a világ. Mióta Nimohiel napokkal ezelőtt ugyanebben a kertben azt mondta neki, nem az idős fennisi hordozza a legnagyobb lélekdarabot, azóta azt találgatta, hogy milyen lehet az az ember, akiben a legnagyobb rész van? Most értette meg, hogy ő maga az... Végül az Edény - ekkor már szinte teljesen az atya volt, külsőre mindenképp - kinyújtotta Mona felé is a kezét. Mona elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az a régi jelenet, amikor Velence vizében mosták le magukról a démonok vérét. Épp így nyúlt a kezéért Marco atya akkor, ugyanezzel a mozdulattal, és ő épp azt érezte akkor is, mint most: ezért az emberért a világ végéig elmenne százszor. Mindkét kezét az atyáéba tette, és nem bánta már azt sem, ha vissza kell adja az összes emléket. Még érezte, ahogy a férfi meleg és erős keze megszorítja az övét, aztán lassan lehanyatlott.
...
Nedves fű nyomódik az arcának. Hűvös van, csupa lúdbőrzés az egész teste, a mellbimbói szinte fájdalmasan döfik át a vékony pólót. Hogyan... Mi történt...? Az atya! Felpattantak a szemei. Nem telhetett el sok idő, mióta elvesztette az eszméletét. Marco atya mellette állt, körbenézett, kicsit zavartan. Mona felült, és mivel abban a pillanatban már érinteni is akarta, azonnal a bokájára fogott. Felnézett a szeretett arcba, amin végre, végre meglátta a felismerést, és eleredtek a könnyei. Nem zokogott, mint a Pokolban a búcsúkor, csak mintha egy csapot nyitott volna ki a szíve, ömlött a szeretet, a hiány, és a viszontlátás felett érzett öröm a szemeiből. Marco atya felsegítette a földről, Mona pedig azonnal átölelte. Nem érdekelte, hogy úgy viselkedik, mint egy négyéves, hogy ki látja és mit szól hozzá. Nem számított. Olyan volt, mint Cleo kicsi platánja, hálásan és boldogan tapadva node-jára, Marco atya közelségére. Minél nagyobb testfelületen akart hozzáérni és ölelni őt húnyt szemmel, beszívni mélyen az illatát és érezni az erős kezeket, amint a haját simítják, addig, amíg lehet. Fájdalmasan rövid ideig lehetett. Két lapát tenyér és ismerősen finom ujjak fejtegették le ölelő karjait gyengéden. Pjotr kezet fogott Marco atyával, majd kedvesen, de határozottan hátrébb húzta Monát. Mona nem ellenkezett. Belebújt abba a másik ölelésbe, és megpróbálta az érzéseit is hátrébb húzni, hogy ne zavarja velük a férfit, aki valahára elérkezett az utolsó stációhoz.
Nimohiel addigra az oly megszokott maszkos-köpenyes alakját öltötte magára. Gesztus volt ez, csakúgy mint kötözködő, csúfondáros szavai. Marco atya szemben állt az angyalokkal, úgy várta az ítéletet. "Szenvedéseid jutalmaképp arra ítéltettél, hogy levetkőzd az emberi testet. Mindazok védelmezője leszel, akik a tengeren vannak, távol az otthontól." Ezzel egyidőben Marco atya teste változni kezdett. Mintha lefoszlott volna róla az egyik lényeg, hogy az alatta levő, vagy mellette-felette létezőnek adja át a helyét: angyali formát öltött és végül áttetszővé válva eltűnt erről a világról. Csönd volt még hosszú percekig. Mona kibontotta magát Pjotr karjaiból, előre lépett, és lassan, de határozottan térdet-fejet hajtott a távozó felé.

Vendégbejegyzés - Lora

Városkapitány választás

A parttól a gátakig pontonhajók-uszályok, a Főteret átmenetileg
megnyújtva beépítették a vizet. Fenísz fel is billenne, ha Romeóék
annak idején nem kötik kőbe a házakat tartó cölöperdőt: a hajókon és a
Főtéren olyan irgalmatlan tömeg vár. Mind a partmenti szűk sávot
figyelik, ahol a tarkaság alól kivillan a tenger keskeny zöld
szalagja.
Innen a toronyból, ahonnan mint megbecsült vendég, vagy mint
szemmeltartandó idegen figyelhetjük a szertartást, jól látszanak a
jelöltek. Egy különösen kedves arcú férfi még az első "most még
meggöndolhatjátok!" felszólításra visszalép. Felülnézetből Kathleen
abroncsos ruhájú büszke kis szobor, az idősebb és ifjabb papnő egy-egy
szürkés sakkfigura, az öregember önmaga árnyéka csak. Van egy
kisgyermek jelölt is, aki nemrég tért haza a városba, ő éppen a
kezével játszik, mintha a tenyerére lenne vésve Fenísz majdani sorsa.

Megszólalnak a fanfárok, azon a hangon, ami végigkúszik az ember
gerincén, és szavát szegi minden élőnek. Közelebb húzódom az ablak
párkányához, Mona mellettem az ajkát rágja, Pjotr már a második
cigarettára gyújt. A Mérnök elgondolkozva mered egy pontra, fon Amber
úr fáradtan dörzsöli meg a szemét. Keats arcán mosoly, Dante meg....
Dante nincs sehol.

Egy tanácsnok éneklő hangsúllyal szólítja a jelölteket, adják a
tengernek magukat, mert az első próba az övé. Közel egyszerre lépnek a
vízbe, láthatóan félelem nélkül. És a tenger, - ami éppen dagállyal
készül betölteni Fenísz utcáit - elnyeli őket, mint a neki szánt
áldozatot. A csobbanás után néma csönd, csak a gyermek-jelölt sírása
hallatszik, akinek karjára mint ezüstkígyó kúszott a víz. Őt ölében
viszi el a tanácsnok, aztán nem marad más, csak a hullámok neszezése.
Együtt hallgatunk több tízezer feníszivel.
Súlyos, végtelen percek telnek el, a parton állók is alig vesznek
levegőt, azok ott lent pedig vagy megtanultak halként élni, vagy
halottak már mind. Izgatottan egyedül én fészkelődöm, mellettem mintha
borostyánba dermedtek volna a többiek. A dagály már készül kint a
gátakon túl, de még az is várni látszik. Ez a kifeszített idő az
örökké változatlan, megszentelt tengeré.

Aztán, mikor már a torkunkat égeti a feszültség, a tömeg felmorajlik
és ebben a pillanatban az idősebb papnő merül föl a mélyből. Üvöltve
nyeli a levegőt, aztán kisegítik a partra, szemlesütve távozik. Aztán
Kathleen töri szilánkokká a vízfelszínt, ahogy fulladozva, de épen
kiveti a mélység. Dante - na végre megvan, úgy látszik ott várt -
azonnal érte nyúl. Először a karjába emeli, de aztán inkább óvatosan
vezeti lépésről lépésre ki a térről. Távozóban a fenísziek
tisztelettel érintik meg Kathleen ruhájának ázott szegélyét. Az
öregembert holtan okádta ki a víz mohó zöld szája.

És ekkor, mint aki végre ledobhatja béklyóját, diadalmasan betódul a
dagály Feníszbe. Megemeli a ponton-hajókat, felcsap a téren  várakozók
seregére, a hullámok meghozzák az eddig odakint váró feldíszített
ünnepi gályát. Rajta a büszkén feszítő matrózok előtt lobogó ruhás,
álarcos alak - a tenger által kijelölt új városkapitány - az ifjabb
papnő.
Aztán... aztán mikor partra lép, persze Nimohiel is megjelenik,
ezúttal teljes angyali pompájában. Ahogy ő szeret ünnepélyes lenni,
pengeszárnyakkal takarja be a választottat, mostantól első
szövetségesét. Beleégeti annak arcába hivatala jelét, a
maszk-szimbólumot, majd eltűnik megint.
A tanácsnokok új főnöküket a régi, vénséges kapitányhoz kísérik, akit
feltámogattak hogy egy érintéssel átadja tisztét. Utána az öreg le is
hanyatlik, könnyű, mint egy halott kismadár - a ravatala már készen
várta.
Sokezer torokból tör ki az üdvrivalgás, amit magasba emel a dobok és a
fanfárok hangja. Talán még Shattlandig is elhallatszik ahogy Fenísz
ünnepelni kezd.

Penelope 'Neelo' fon Amber