Kronológia 32.

- Lora pár hét "szabadságot" vesz ki az emberlétből, nagyon megviselte a Baisttel és Jareddel párhuzamosan fenntartott kapcsolata
- megérkezés Fennisbe, Lora csatlakozik
- a San Marcón a Remény jön felénk és elvezet a Kertjébe, ahol már vár minket rajta kívül a Padre, a Csillag, a templomvárosok patrónusa, és a városkapitány. a Padre mint szószóló elmondja h forrón ajánlott elfogadni az új küldetéseket... beadjuk a derekunkat, még Pjotr sem anyázik hangosan.
- feladataink személy szerint alakulnak:
Jared és Dante: Fennis kirajzását segítik elő, egyrészt hajóépítéssel, másrészt területfoglalással - a határidő 15-20 év.
Lora: teszi amit jónak lát, ez nagy valószínűséggel Jared segítése lesz tervekkel (lásd hatszögletű lakóegységek) és az építésben. angyali feladatként a Pokolba levilágító emberi tettek vetületét kapja meg.
Anton: visszahelyezik kapitányi rangjába és természetesen Fennist fogja szolgálni
Kabbon és Uther: kereskedelmi kapcsolatokat épít ki Fennis számára és kialakítja a varázstárgy-piacot, amelyről a Gengris-holmikat megkísérlik kiszorítani.
Mona és Pjotr: krónikási feladatot kapnak, majd a kialakított történetek terjesztését a testvérvárosokban.
- a Padre elköszön tőlünk és a könnyes búcsú után magával viszi Kathleent.
- fon Amber úr háza, viszontlátás - Laurie és a katatón Neelo is itt van. Keatsből nemzeti hős lett, 'Davaj' népének egy életrevaló példánya a városban tartózkodik :)
- kapcsolati egyeztetések Lora-Jared, Mona-Pjotr, Mona-Laurie között.
- Lora utánamegy Neelo lelkének, aki rossz irányba tart a Pokol felé. fon Amber és Mona biztosítókötél, amíg Lora kihozza Neelot. a lány talán elkezd lassan magához térni.
- közös álom: vagyunk valahol, a Remény fénye süt le ránk messziről. Kathleen kitör közülünk és a Fény felé tör, miközben lefoszlik róla minden, csak egy fénymag marad. mindaz, ami belőle hátramarad, csillagporrá válik és ránk hullva növekedni segít minket.
- mindenki megkezdi a feladatok elvégzését. nincs hova kapkodni, az élet szép :)

Kronológia 31

- Mona Marco atyával beszélget Pokolról, Mennyországról, bűnről és büntetésről
- Lora elmondja a többieknek, h a gondolatok árnyékát el kellett zárni egy helyre, mert annyira sokan voltak és erősekké váltak, ennek a helynek a fala pedig hol erősebben, hol gyengébben kapcsolódik a mi világunkhoz
- a Baist visszahozatala az élők sorába egy hosszú, szomorú és gyötrelmes szertartás folyamán: a tisztátalan vér kiengedése közben mindenki megteszi a maga áldozathozatalát, felajánlását vagy ajándékát. a Baist meghal, majd a vérünkből új életre ébred.
- Mona Utherrel tölt néhány nedves délutánt, Pjotr kidobja.
- indulás tovább a Világseb mélyébe: egy 20. századi, az áramlatok által összesodort "szigetet" találunk, ami tulajdonképpen a Lora által mesélt helynek a kivetülése vagy az ezzel való összefonódás. rádöbbenünk, h visszakerültünk az időben, és a világsebet ennek a murénák által Mocsokszigetnek titulált valaminek és a technokraták befagyasztó mágiájának találkozása hozta létre. megcsináljuk a Távolszép Szigetet, azaz átlényegítjük-beépítjük egy valódi szigetté-szigetbe a mocskot, majd elsüllyesztjük. a hatás nem tökéletes, de megteszi. a mágia során kataklizmák történnek, minden tárgyunk megsemmisül, csak a járművünk és a puszta életünk marad meg.
- a Platón Fennisbe indulunk, mocskosan, pucéran, fáradtan, de élve. Pjotr visszafogadja Monát.
- rekvirálunk egy halászhajót.

Kedves mondataink

fennisi szokásokról:
pookah: - ...szerintem ez olyan alulról jövő kezdeményezés lehetett.
Ami: - Igen, olyan társadalmi kitüremkedés... a nadrágból.

"Isten szent légycsapója" (Ami) --> "nekem légycsapót adott kezembe az Úr" (Bride)

Dante csajozik.
Pjotr: - Van egy mondás a halakról.
Kathleen: - Puha kukacra harapnak a legjobban?

szellem hazaküldéséről:
Dante: - Valaha úgy csináltam, hogy jól elkiabáltam magam, hogy hova menjen, különben fecnikre tépem.
Kathleen: - Akkor te beszólsz neki, én meg elnézést kérek?
Ami: -... aztán következő életében nem tudják, miért sír annyit ez a csecsemő...

Dante: - Mona, jó a szaglásod, mióta megint bent a piercinged.
Mona: - Igen, érzem az új tetkóid szagát.
Dante: - Szagtetkó...

Lora: - menjetek már fürödni...
Mona (befejezi Lora mondatát): - ... már az is büdös, ahogy nevettek.

"A legmélyebb tisztelettel arra kérjük, hogy a Világsebbel kapcsolatos problémák megoldásának terhét hagyja ránk." (Kathleen)

Lora: - Á, az evezős hajó nem jó. Skorbutot kapnak a népek, meg beri-berit.
Mona: - Nem tudom, mi az a beri-beri.
Kathleen: - Bogyós gyümölcs!
Mona: - Akkor nem kapnak skorbutot, mert van beri-berijük.

Lora: - Legyünk láthatatlanok?
Mona: - Lehetnénk inkább halhatatlanok?

Ami (elrontja): A sókincsed alakul.
Csill: - Mintegy lepárlódik.

"Adjál Danténak egy hackelt kardot. Egy hackelt Marinát. Egy hackelt hekket!"

Lora: - ...így szól a legenda.
Mona: - Mármint úgy gondoltuk, hogy így történt. Mi találtuk ki.
Lora: - Hát, így születnek a legendák, nem?

Kabbon: - Arról mesélj, amit a gazdád adott neked.
Csill, még mindig Raul stílusában: - Há' honnan tudhassa azt egy npc?

"Amageddon Idillvállalat" (Ami)

"Délelőtt eper, délután narancs, este pirog. Áttérek a vérre, mint a Baist!" (Lora)

"Mindenki angyalként kezdi, csak van, aki tovább tanul." (Lora)

Armadai triptichon

Shatter triptichon

Hazaút

-Így?
-Így.
-Ez elég emberi megoldás.
-Az.
-Lelkesíthetted volna őket valami hatékonyabbra.
-Megtehettem volna, de nem kellett. Ez is megfelelő.
-Neked lesz feladatod hazasegíteni azt a sok nyomorultat aki ott kőröz esztán is a sziget felett.
-Nem az ilyenekért vagyunk itt, Nimohiel?
Az egykori keresztels lovag a nyílt tengeren találkozott a Reménnyel, míg a Kis Kedvencei aludtak a hosszú nap után a hánykolódó Platón.
-8 hét míg hazaérnek. Fogadd őket szépen. Megszenvedtek érte.
-Nem jöhetnek vissza.
-Már hogy ne jöhetnének! - A vizen élők honvágyának angyala megfeszítette magát a hatalmasság előtt. Nem volt benne félelem. - Mégis milyen Isten az aki nem viseli gondját a híveinek?
-Isten ránk bízta őket. A következő életükben nem kapnak ekkora feladatot, de te is tudod, hogy attól még nincsenek csendes életek ilyenkor már.
-Hagyd őket pár évre nyugton Feníszben. Tényleg kijár nekik.
-Meg kell velük értesd, hogy nem maradhatnak.
Az atya lehajolt és finoman billentett egyet a Platón, hogy az ne veszítsen a lendületéből.
-Hányan érkeztek? - kérdezte rosszat sejtve.
-Ketten.
-Mekkora a hiány?
-Többszáz.
-Bahh!
Nimohiel lassan halványodott a világosuló égen.
-Hazaviszem őket és letelepednek. Mind. Az angyalok kara meg bővül ahogy tud. Isten sem várhatja senkitől, hogy hite ellen cselekedjen.
-Te csak tartsd a köteleket, Marco.
Az atya elvigyorodott.
-Tudod, még mindig emlegetik a sütidet.
-Sütit?
-Még mindig a Bukott szó jön a szájukra a neved helyett, Nimohiel.
-Nincs szükségem rá, hogy pár időutazó mágusnak bizonygassam, hogy ki vagyok.
-Nagyon erősek. - A kaján mosoly nem bírt múlni az atya arcáról.
-A szélén állnak.
-Tehát?
-Ha hazahozod őket, mindet próbának vetem alá. Annyi esélyt adok neked, hogy a nyolc hét alatt felkíszítheted őket. Ha elbuknak mennek újászületni. Ha nem buknak el akkor leélhetik a természetadta életüket a város falai között.
-Rendben. - vigyorgott az egykori lovag. A nap közben felkelt és Nimohiel alakja szétolvadt a napsütésben. - Bukott. - mosolygott tovább a nap felé fordulva. - Emlékszem a nagy tüzekre amiket gyújtattál. Emlékszem a hangodra és a tekintetedre amikor még nem lágyitott meg a szeretet újra. Emlékszem a köpenyed ízére a bőrömön és emlékszem az utolsó órákra is veled. Tovább kellene már menned. Kinőtted ezt a világot.

Kronológia 30. + vendégbejegyzés - Mona

- Laurie és Mona búcsúja után elindulunk a Világsebbe.
- hajóút a Tükörtengeren: éneklés, mesemondás, sztorizgatás, képzelt cassata, Lora és az enyhén kapatos Jared beszélgetése, közben Kabbon is magához tér. Pjotr kívánságára (aki ki akarja magát fejezni, ám érzései szerint nem tudja) Monának szívhez szóló sorokat írnak a többiek. a Baist megkezdi táplálkozását.
- megérkezés a Világsebbe, első állomás: Fennis-szentély formájú építmény a vizen. Lora megvizsgálja, de semmi. egy gondola, benne valami orosz pasas, közben a háttérben fellőnek egy űrhajót... a Világseb működés közben.
- a Padre feltűnik és el sem megy többet a kabintetőről. ennek mind örülünk azt hiszem.
- próbálkozások: dácsa Balin, mely elúszik, szicíliai falu, szintén. Kabbon kézbe veszi az eseményeket, összehozunk egy weird realmet, eperrel-piroggal, narancsfákal, Kabbonnak szolgálólánnyal, házikóval, kerttel, patakkal és tóval... az atya a hajón "marad", a hajó a tó közepén helyezi magát kényelembe.
- 83 napos freak "nyaralás" veszi kezdetét.



(Jó ez a hely. Nem valóságos, persze. A "hol" egy ideje már nem nagyon érdekel. Tömöm magamba az illúzióepret kilószám (nem rosszabb ez sem semmivel, mint a Remény sütije) és együtt vagyok azokkal, akiket szeretek. Ők nem illúziók, és ebben áll a lényeg. Nem is élvezik mondjuk olyan feneketlenül ezt a freak nyaralást, mint én... Lora már az első két nap óta szinte toporzékol türelmetlenségében, mondjuk ő ilyen. Kathleen-en látom még, hogy nagyon menne. Persze ő meg annyira udvarias, hogy nem említi. Viseld még el egy kicsit, nővérkém, kérlek. Neked ott lesz aztán az egész örökkévalóság, ne sajnáld tőlem ezt a pár hetet együtt veled - veletek. Azután úgy is meghalunk mind. Nincsenek illúzióim.
Látom Marco atya szemében is a türelmetlen villanást, hogyne látnám. Soha senki tekintetét nem fürkésztem annyit, mint az övét, azt gondolom értem is valamennyire. Azt mondja az a villanás: "Mit tökölnek annyit, Mona? Feladatuk van." De szavakkal nem mond semmit, és engedi hogy hozzásimuljak - és én hálás vagyok ezért. Beszélgetünk. Cleoról, Romeoról. (Igyekszem nem vágyni rájuk annyira, hogy megidézzem őket.) A néhai Velencéről, Szicíliáról, a commedia dell'artéról... csupa elmúlt, esetleg csipcsup témáról, úgy beszélgetünk, ahogy mindig is szerettem volna vele, csak sosem volt rá idő. Hiába az a nyolcvanhétezer, ha én nem érzem magam többnek huszonnégynél, ráadásul csak az utolsó egy év volt az, amikor elkezdtem élvezni is a dolgot. Megyünk majd, atyám. Nem vagyok dezertőr, sem rossz katona... hiszen tudja. A feladataimat elvégzem mindig. Csak még egy kicsit hadd maradjak így... csak egy kicsit.)

Relatív

-Van erre energiája?
-Erre kell a leginkább.
-Hálásak vagyunk.
-Kénytelenek vagytok.
Dante elmosolyodott.
-Mindig.
Marco atya bólogatott és a cipőjét nézte ahogy lelógatta a lábát a kabinbejárat felett ücsörögve.
-Kellemes itt. - nézett hunyorogva körbe.
-Az Ön izlésénak talán kevés a víz.
Az atya elnevette magát.
-Igen. De azt hiszem nektek is kevés.
-Amíg eper, narancs és friss pirog van bajunk nem lehet. - sorolta a hivatalos szemléletet nem túl meggyőzően Dante. - Örülök, hogy itt van és holnap is itt lesz.
Marco atya újra bólintott.
-Lépjen ezen túl, katona.
-Milyen angyalnak lenni?
-Milyen embernek lenni?
-Nehéz.
-Mindig?
-Nem. - vigyorgott Dante és a Kabbonnal és Kabbon illúziónőjével töltött délutánra gondolt.
-Akkor nem sok külömbség van.
-Nagyobb a szabadsága, nem?
Marco atza felvonta a szmöldökét és lesajnálóan szusszantott.
-Kezdjük előlről? Akarsz a papom lenni?
-Csak ennyi? Lehetnék angyal én is?
-Ezt nem én döntöm el. De hatalmadban áll most is a szabadság.
-Ó igen, egy kedves restarttal, ugye? Kathleennek tetszene, de én annyit toltam már ebb az életbe, hogy nagyon jólesne egy pár jutalomév.
Az atya teátrálisan megveregette Dante széles vállát.
-Nem eleget, fiam, még nem eleget.
-Oké. Akkor mesélhetne arról, milyen az alja a Világsebnek.
-Nehezen járható, de azért meg fogunk birkózni vele valahogy.
Dante kajánul felvonta a szemöldökét úgy, ahogy az atya szokta.
-FogUNK?
-Vizen lesztek.
-El sem tudom mondani milyen megnyugtató a közelsége...
Az atya leugrott Dante elé a kabinbejárathoz. Az amerikai majd' egy fejjel volt magasabb.
-Megnyugtassam? - termete megnőtt, kabátja szárnyai szétnyíltak mint szárnyak. - Azért vagyok itt mert én így döntöttem, és azért döntöttem így, mert tudtam, hogy az első homokozónál leülnek váratépíteni, és ezzel gyakorlatilag el is vesznek. Nem engedhetem hogy ennyi - hogy szokta mondani? Szopás? - ennyi szopás után simán elbukjanak.
Dante hátrahőkölt.
-Számokat szeretne Dante? A maga korában szerették a számokat. Legyen mondjuk 2%. Velem.
Dante mély levegőt vett, hogy riposztoljon, de az angyal megelőzte.
-Menjen és bassza meg Kabbont is, hátha akkor lehorgad kicsit a kedvük, és akkor már csak Monát és Pjotrot kell kivárni. - mondta kemén halk hangon majd visszaült a tetőre és tovább figyelte a narancsligeteket, mintha betörő vad rablóhordáktól tartana.

Vendégbejegyzés - Lora

Dante mellettem áll és felszabadultan röhög rajtam, Uther vigyorogva
ajánlotta fel, hogy segít. Én meg fát vágok, komótos eltökéltséggel és
rettentő ügyetlenül. Vetek rájuk egy kihívó pillantást, - tisztára,
mint a reklám-macák a szerszámkatalógusban - aztán visszatérek a
narancsfához. Ami ugyan illúzió, de azért nehéz kidönteni. Pláne, hogy
még sose volt a kezemben ilyen izé, fejsze... vagy balta esetleg
szekerce - sose tudtam mi a különbség ezek között.
Persze hogy vigyorognak, még nem sejtik, mire próbálom őket rábeszélni
hamarosan. Meg persze a többieket is, mert mindenkinek részt kell
vennie benne. Könyékig legalább, de jobb, ha szemgolyóig belemerülnek.
És persze fontos, hogy kicsit fájjon is. Jól van, fiúk még nevessetek
kicsit...

Nincs is szebb, mint meggyőzni adeptusokat és mestereket, hogy
celebráljunk együtt valami komoly, véres-törődős, keményvonalas
rituális mágiát. Azoknak fogom beadni, akik már csettintésre
varázsolnak. Az akarat mestereinek, hehehe... de bele fognak menni, ha
megértik hogy fontos, hogy a mindannyiunké legyen a dolog. Hogy
emlékezetes maradjon minden ízében, el ne felejtsék soha többet - ha
sikerül, ha nem. Sikerülni is fog, ha mindenki eléggé elhiszi: ezért
lesz a szertartás.

Valaha, a követőimnek adtam ötleteket hogyan is rajongjanak értem.
Bizarr rítusokat találtam ki szórakozásból - én legalábbis viccesnek
tartottam őket... Ó, máig érzem azt a füstös ízt... emlékszem azokra
az időkre... Meg azokra is, még sokkal élesebben, mikor megkaptam az
előbbiekért a büntetésemet. Odalent.
No, de ez a rituálé más lesz. Van itt, aki erővel megtolja  és van,
aki formázza majd. Mintát is adunk köré. Nem muszáj ám a pentagramma,
csak van akinek az a kedves amit már egyszer kitalált valaki. Aki
őszintén remélte, hogy a sokszögek bejönnek a paralényeknek. Pedig
azoknak nem kell, csak az akarat, no meg az energia. Minél több
energia... De engem aztán nem fog  zavarni, ha most ilyesmit rajzol
valaki, csak szívből tegye.
Huhh, kemény a favágók élete... még jó, hogy nem valami komoly törzset
kell csapkodnom.

A helyszínt is kinéztem. Ki-tű-nő azt kell, hogy mondjam: rögtön a
tavacska partján, szemben a hajóval. A Padréval. A valóság legszélén
de még a házi gyártmányú kis álomvilágunkon belül. A lehető
legközelebbi fákat vágom ki, de így is többször le fogok izzadni mire
kupacba rakom az ügyetlenül hasogatott darabokat.
Kész, heh. Az egyik fa kidőlt. A tenyeremen sok bőr már nincsen, de
még egyet legalább felaprítok, mert tüzet muszáj rakni, - több kis
tüzet valami tetszetős mintában. Tűz, az aztán feltétlenül kell egy
rendes rituáléhoz.

Hajnali ima

Szinte mindenki aludt. Dante az Inocenti hangszerkészítő művek fantasztikus basszusgitárján pöttyögött és halkan énekelte a dalt, valahonnan a huszadik század végéről. Úgy érezte ennél jobb imát sehol sem találhatna Feníszhez, a Patrónushoz vagy akár magához istenhez.

It's not the red of the dying sun
The morning sheets' surprising stain
It's not the red of which we bleed
The red of cabernet savignon
A world of ruin all in vain

It's not that red
It's not that red
It's not that red

It's not as golden as Zeus's famous shower
It's doesn't, not at all, come from above
It's in the open but it doesn't get stolen

It's not that gold

It's not as golden as memory
Or the age of the same name

It's not that gold
It's not that gold
It's not that gold
It's not gold at all

I wish that would be our color
I wish this would be our color
I wish this would be our color
Our color, I wish

Szabad akarat

Neelo elméje halálra rémítette Laurie-t. Biztos volt benne, hogy rontott varázslat okozta a pusztítást, és érezte ő maga is azt a sistergő zúgást ami az elmúlt napokban éjjel-nappal ott rezgett a bensőjében. Próbálta összerakni. 
Laurie körülpillantott a hajóorrból és megállapította, hogy nem sok használható eszközt hagytak ott. A kalózok vagy kurváztak vagy részegen fetrengtek. Mindenki aki eszénél volt már valami mozgásképes hajóban távolodott vagy a Világseb felé vagy ellenkező irányba.
-Nem sok időnk maradt, uram. - szólalt meg az ismerős öreg hang.
Laurie úgy perdült meg, hogy majdnem el is esett a lendületben.
-Doctor Phortos!
-Uram.
-El kell indulni most már igen gyorsan. Közel az Új-Curbonz flotta. - mondta egy szímpadi ripacs hanghordozásával. Az öreg mérnök kajánul mosolygott.Van itt valaki aki csak az indulásra vár.
-Vong úr?
-Ő már távozott uram.
-Hozom Neelot.
-Ő nem feníszi a szó legszigorúbb értelmében. Nem hiszem, hogy ő Önnel mehet.
-Miért, mester maga tán az?
-Én sem megyek sehova. - mosolygott szégyenlősen az öreg.
-Már hogy ne jönne. Vong úr miért távozott nélkülem?
-Ideje volt, uram, ahogy önnek is. OTt- mutatott nyugatra- ott az a kis derengés, látja.
-Lángol a flotta, Porthos mester, nem nagyon látok ebben az ellenfényben semmit. Menjünk.
Az öreg bólintott aztán felkiálltott.
-Nem arra, uram, mutatom. Erre!
Laurie azonban pontosan tudta merre kellene és merre nem mennie. Határozott lépésekkel belépett a bordélyba. Neelo az asztalra borult, Zedan ugyanúgy kártyázott. A teremben hangosan űzekedett két matróz azzal a szőke kurvával és a sarokban ugyanúgy hortyogott az öreg kereskedő.
Laurie odalépett Neelohoz és könnyedén a vállára dobta.
-Jól van ő itt, hagyd csak. Gondját viselem.
-Az én testvérem. nem vetted el végül.
-Persze mert nem jött hozzám. De most örülhet, hogy még igényt tartok a nyílásaira. Megmondom neked őszintén, sokkal jobban tetszik így, hogy nem beszél.
Laurie belenézett a kereskedő arcába.
-Nem jönnek vissza, Zedan. Az elődök elmentek, pomnt mint 1000 éve. Fogd a cuccod és mentsd az irhád. Armada szétesett.
Zedan felállt és megpacskolta Laurie arcát.
-Mondd csak, Laurie. Miért hívnak téged Fiendnek? Az elődök nyelvén kisebb démonok neve ez, tudtad?
-Nem tudtam. Gondolom amiért Neelo Khinna, azaz nimfa fenísziül. Odaadott minket az ördögnek.
-Vagy nem is tudta miért etszi, mint annyi mást. Megkaptad a válaszokat apádtól?
-Ugyan, sógor? Mi közöd hozzá? - vigyorgott játékosdan Zedanra. A kereskedő elnevette magát és teátrálisan intett neki.
-Vidd.
A fiú állt és nézte a kereskedőt. A mellkasában tűz gyúlt. Ránézett Neelora, a hosszú alabástrom kezekre amik most a Laurie combjához értek élettelenül. A sötét hajzuhatag eltakarta az arcát.
-Mindig meg akartál tőle szabadulni. Most nyugodtan itt hagyhatod. Senki nem fogja rajtad számonkérni, hogy a zombi nővéredet elvesztetted egy tengeri csatában. Én viszont bármit túlélek és megígérem, hogy kiviszem innen. Értesítelek és ha vége ennek együtt lehettek újra.
Laurie mellkasában a tűz láva lett és elkezdte feltölteni a gyomrát és fullasztani a tüdejét.
-Nem vagy te ilyen hős tipus. Most sincs erre szükség. menj. keríts egy hajót és húzz el innen messze. FonAmber Shaterretowni házába küldök neked üzenetet, ha visszaértünk.
-Te hogy fogsz visszamenni?
-A Gengrissel.
-Hát ez igazán megnyugtató.
Zedan elvigyorodott.
-Van nálam valami, ami nekik kell.
-És gondolod, hogy jó ötlet adni nekik valamit ami meg nekem.
-Ne légy ilyen bizalmatlan. Mi okot adtam rá? Hazamégy és bejelented, hogy te maradtál az egyetlen örökös. Jared is kiesett, és Neelo is. Hm?
Laurie elmosolyodott. Erre nem gondolt. Zedan megveregette a vállát és intett az üres székre, hogy oda teheti a testvérét.
-Játszogatunk egy keveset míg ideérnek a murénák. Nem akarsz beszállni? Ha jól tudom töltöttetek pár nedves órát együtt? - röhögése aljas volt és számító.
-Volt rá példa igen. - bólintott Laurie és a lába előtti sáros deszkát nézte.A forróság elöntötte teljesen. Letette a testvérét és hátrasimította a lány arcából a hajat. Lassan föléhajolt és újra megcsókolta.
A termek üresen álltak. A parketta üszkös hamuréteg a fekete falak előtt. Pókháló szerű vékony szálak lebegtek a szeme előtt. Síri csend. Laurie kihátrált Neelo elméjéből.
A bordélyhajóra besütött a hajnal első sugara. Zedan odalépett a keleti oldalhoz és arcát fürösztötte az aryany fényben. laurie elengedte Neelot és olyan hangtalanul emelte fel a literes söröskorsót az asztalról, amilyen halkan egy mozdulattal lépett Zedan mögé és ütötte le. Aztán lehajolt az ájult kereskedőhöz és könyörtelenül eltörte a nyakát. Felgyenesedett majd térdet hajtott a Hajnal előtt és ismét vállára vette a nővérét, hogy még elérje Phortos Mestert azon a kis viharhajón.

Vendégbejegyzés - Pjotr (Patak tollából)

Közel volt a pillanat, hogy beintsek. Hogy kézen fogjam Monát, és azt mondjam, köszönjük, elég volt a szívásból, mi most lelépünk. Csesszétek meg az angyalaitokat, a világsebet, mindent. Torkig vagyunk. Persze Mona sokkal elkötelezettebb a csapat iránt, mint én. Valószínűleg csak hosszas rábeszélés után hagyta volna magát. Én nem tudom, vagyok-e elkötelezett bárkihez és bármihez rajta kívül. Fennis, Havasvárak, vagy Armada? Mindegy, csak üljünk már meg végre valahol. Kell a föld a talpam alá. Jobban kell, mint a lélegzetvétel. Nincs meg bennem a hányaveti belemenés, mint Dantéban. Nincs meg bennem a „mentsük-meg-csináljuk” fanatizmus, mint Lorában. Nincs meg Jared beletörődő zsibbadtsága, és az armadai hármak fatalizmusa sem. Leszarom a világsebet, és ezt az egész, nyolcvanhatezer évvel későbbi világot. Adjatok egy darabka földet, és hagyjatok_békén_végre.

Az odafele út volt a legnehezebb. A tehetetlen várakozás, és a fokozódó veszély a levegőben, ami úgy kaparja a bőrödet, mint az elektromosság. Mikor aztán átértünk a Tükör-tengeren, jobb lett a helyzet. Mert bizonyos dolgok nem változnak. Például hogy egy csatatéren nem nyavalyog az ember, hanem készültségbe helyezi magát és harcol, ha kell. Lora persze nem bírta ki, és megvizsgálta Az Objektumot, pedig alapszabály, hogy ami nem támad rád, azt nem basztatod. Mert a végén még kedvet kap, hogy rád támadjon. Aztán megjelent a gondolás, és ízes kemerovoi akcentussal küldött el a francba. Volt egy bajtársam Kemerovóból, de ez az alak kicsit sem hasonlított rá. A következő az iparmágnás dácsa volt Balin, majd az eszement realm, eperrel, piroggal, és szicíliai narancsfákkal. Három napig majd megőrültem. Mi van, ha valaki rosszat álmodik? Ránk zúdul az egész? Mi van, ha kurvára elegem lesz az egészből? Tűzgolyóként felszállunk az égbe? Azt hiszem, az Atya jelenléte tartott össze. Amíg tiszt van, csata is van. Ez is egy csata tehát, még mindig az. Harcmező, vidéki kunyhóba és Alíz Csodaországban köntösbe bújva. Aztán rájöttünk, hogy mivel együtt raktuk össze, csak akkor változik, és akkor tudunk innen lépni, ha mindenki akarja. És akkor elszállt a stressz. Mert kizárt, hogy kilenc ember egyhamar össze tudná hozni az akaratát.

Eldöntöttem. Ha ez adatott, akkor ez. Minden percét kihasználom.

Olyan, mint egy betépett álom. Egy bizarr nyaralás Csodaországban, a folyton termő fákkal, a folyton kész piroggal, a diszkrét erdővel a kunyhó mögött és a tóban feszengő hajóval. De föld van a talpam és ágy a seggem alatt, és együtt vagyunk Monával, és senki nem akar lelőni, felzabálni, csatába rugdosni.

Amíg nem hányok az epertől, maradunk. Ha rajtam múlik.

Vissza, vissza.

Laurie állt azon a szeles hajón és nézett a gyorsan sötétbe vesző léghajó után. Armada szétáradt a vizeken mint egy olyajfolt. a távolban az Új-Corbunz flotta maradványai elszánt harcban álltak még a Gengrissel. Armada hajóinak egy része a csata felé indult zsákmány reményében, másik része a Tükörtenger felé vette az irányt. Volt egy jópár hajó azonban, amik nem moccantak. Köteleiket sem oldották szét. Az őket összekötő pallókat sem emelték fel. Laurie ezek felé nézett, majd az imbojgás miatt meg-megcsúszva elindult a magot képező zagra felé. A magas felépítményű luxushajóban működött Sütkér egyetlen puccos kuplerája. Laurie benyitott és legnagyobb döbbenetére Neelot találta ott kártyázó kalózok és ledér nők társaságában. Balján Zedan Twillart méregette a lapjait, miközben halvány barackszínű fodrok mozogtak ütemesen az asztal alatt. Laurie a pulthoz ment és illendően bejelentkezett a könyvkezelőnél. Kifizette Shatter pénzben a belépőt és leült egy félreeső fotelba. Szivart és mézbort rendelt és hagyta magát egy sötétbőrű újraformálttal kényeztetteni. Miközben a testetét lekötötte a nő izmos teste és vastagajkú hatalmas szája az eméje a helyzetelemzésre tudta fordítani kapacitását.
Az elődök távoztak a világsebbe a Patrónus felszólítására. Köztük Mona is, akinek pedig jobb helye lenne mellette. Mégis. Nem ellenkezhetnek, sem Mona sem ő a Patrónus parancsával. Mégis.
-Mégis. Mégis. Laurie nem tudott napirendre térni afelett, hogy mi okból küld a Patrónus elődöket, mikor ott van szolgáratára rendelve egy városnyi felébredett. Kell lennie még valaminek.
Csukott szemeit forró ajkak érintették. Inge alá bársonyos tapintással apró forró kezek érkeztek. Elegáns nadrágja kibomlott, utat engedve férfiasságának. Oda sem figyelve nyomta a fürtös hajkoronát az ágyékához. A nő fuldokolva szopta.
Laurie felpillantott mielőtt engedte volna a magját az újraformált szajha szájába lövelni. Neelo a kártyaasztalnál ült, de nem játszott. Nézte őt ahogy használta a ház szolgáltatásait. Tekintetük összetalálkozott. Leemelte magáról a nőt felállt és anélkül, hogy egyet is pislogott volna begombolta a nadrágját és odalépett a tetsvéréhez.
-Neelo, drágám. Örülök, hogy látlak. - hajolt a nő szoborszerű arcához. Az végigsimította Laurie enyhén borostásodó állát és nyakát. laurie előredőlve maradt. Neelo elgondolkozva simogatta őt, aztán ráhelyezte a nyakára a mutatóujját. Laurie torkát vasmarokkal szorította a mágia.
-Én is örülök, hogy látlak, vérem. - elengedte Laurie-t
A fiú krákogva köhögött. a zajra Zedan is felfigyelt.
-Á! Fiend! Micsoda meglepetés, öröm és vígasság a te látásod. A szőkét javaslom, - intett szivart tartó kezével a lépcsőn ücsörgő babaarcú szépségre. - aztán ha már kellően belazultál csatlakozhatnál egy partira. - végigmérte a lapjait, aztán Neelot. - Szeretett nővéred nincs magánál.
Laurie lezöttyent Zedan mellé egy szabad székre, a szemközt ülő kalóz elkotródott a lotyójával arrébb.
-Mit keresel itt?
-Mindíg ott vagyok ahol kell. - nézett fel Laurire Zedan. - Osztasz?
-Hogyne.
Neelo álmatagon nézte a testvérét.
-Mi történt vele?
-Találkozott apátokkal.- Zedan várta a hatást.
-Az még nem jár ezzel az állapottal.
-Mindenféle lényekkel is találkozott.
-Az sem kell, hogy így végződjön.
-Ezek szerint te is beszéltél vele.
-Igen.
-Armadának annyi. - Zedan gonoszul elmosolyodott. - Pár óra és szétesik ismét baromarcú matrózokra és zsugori kereskedőkre.
-Életrevaló kölykökre és zamatos husu kemény asszonyokra. - bólogatott Laurie. Lopva Neelo pillantgatott.
-Hogy találtál ide?
-Iránytűvel.
Laurie értő arcot vágott.Aztán kiterítette a lapjait, felállt és felemelte Neelo arcát az állánál fogva. Lassan érzékien megcsókolta. Zedan köpött egyet. Neelo nem mozdult.


Laurie agyában megpattantak az idegek. Zúgás és sodrás támadt. a világseb zenéje betöltötte a szobát. A Tükör-tenger símasága áradt szét benne. Neelo ott állt a semmi közepén. Lassan táncolt, topogva mint egy öregasszony. Hosszú nyúlánk végtegjai lassan keringtek bonyolult formákban vékony teste körül. Haja szétterült a levegőben. Laurie odalépett hozzá, de a lépésmegnyúlt. A lábfeje nem mozdult csak a combja. a térde kettéhasadt és cuppanva vált el a lábszárától. Neelo lassan Laurie felé fordította a tekintetét. Kezei lassultak.
-Mi? Mi történt?- kérdezte kásás gyapotszájjal a fiú.
-Megkaptam. Odaadtam és megkaptam. - a lány tánca idegtépően lelassult. - Mindent amit akartam.
-Haza megyünk, gyere. Gyere. - keze elindult a testvére felé, de a levegő lehorzsolta a húsát a csontról és a lány fehér karjához már csak egy véres csonk ért. Neelo elfordította a fejét.
-Zedan elvisz minket. folytatta Laurie mintha nem fájna semmi. -Gyerek.
-Csak táncoljuk, jó? Mint régen.
-Nincs már lábam, Neelo. A szájából lassan kilebegtek a fogai. - Engedj elmenni és magammal vihetlek.
-Minden éghető, Laurie. Minden.
Neelo lessan lekuporodott. Guggolt, mint egy kislány és hosszú sötét haja lassan parázslani kezdett. Laurie még egy kicsit nézte, de mikor a szeretett arc elkezdett leolvadni visszavonta magát a csókból és lezöttyent Zedan mellé.
-Neelo...
-Ráhagytam mindenem. Vicces, nem? Így kell elvegyem, idiótán, hogy visszakapjam a vagyonom.
Laurie rámeredt.
-Van hajód?
-Nincs. - Zedan csak rakosgatta a lapokat nagy figyelemmel egymásra. Az ablakokon át látszódó hajók lassan eltávolodtak. Az egykori Armadából maradt klttucat hajó mozdulatlanul lebegett be lassan a Tükörtengerre. Neelo szája sarkából nyálcsepp indult. Laurie odahajolt és finoman lezárta a szemeket, melyek Zedan alá, az asztal alá meredtek.
-Kerítek valami könnyen kezelhető járművet. - Sóhajtotta Laurie és az ajtó felé indult.
-Innen nincs kiút, barátom. - mosolygott a lapokra Zedan és maga alá húzta sáros csízmáit.

Khimara Rien Leone

Fennis szépsége csontig hatolt. Átjárta a szöveteket dús sós levegőjével, megmászta az idegpályákat és felébresztett mindenkit aki csak egy szikrányit is hajlandóságot mutatott. Befészkelte magát az emlékezetbe kitörölhetetlen látványaival és elárasztotta a szíveket a paparicsom igéretével. Formája, helyzete és céljai évezredek alatt sem változtak. A benne lezajló életek nyoma pedig mastagon rakódott a falakra és oszlokokra mélyen a véz alatt.
A feníszi szerelmesek tékozló könnyelműséggel adogatták az éveket egymásnak. Hűség feníszi mértékkel, vagy a testiség feníszi szemmel eghészen mást mutatott mint Shatterban vagy Khemben. Feníszben a folyamatosság uralt mindent. El lhetett válni, el lehetet hagyni bárkit, de mivel a város zárt volt, nagyon eltávolodni egykori szerelmektől fizikailag nem lehetett.
Khimara melankóliája korán szemet szúrt a fiatalembereknek. hatalmas mélységes szemei és nyúlánk termete együtt szívbemarkoló volt még feníszi mértékkel is. Khimara szerelmi ügyei nem voltak részéről hevesek. Sokkal inkább keresett nyugodt oltalmat, mint heves érzelmeket vagy elsöprő vágyat. Lemo volt évekig a párja, majd Lemo egyik fegyvertársával gabalyodott össze egy délután. Lemo addigra nagyjából természetesnek kezelte hogy Khimara a társa. nem fordított különösebb figyelmet rá. Mellén a murénaharcok jelei egyre szaporodtak, és  a városfutásokon is elég jó eredményeket ért el. Khimara büszke volt rá, ahogy az ember egy díjnyertes lóra vagy kutyára. Nézegette ő a férfiakat, de egyik sem borzolta fel a lelkét annyira, hogy Lemot elhagyja miattuk.
Aztán a Denevér éje előtti este, amikor a lampionokat vitte fel a tetőre ott állt egy magas tekintélytparancsoló figura. a Holdat nézte és dúdolt valamit. Khimara megállt mögötte, mint egy árnyék és rádúdolta a második szólamot. A férfi megfordult és rámosolyodott. mellkasán a hegek és tetoválások egyértelművé tették, hogy a férfi Anton Rien, Lemo viharhajó parancsnoka. Khimara mélyen meghajolt. Majd mikor újra a férfire nézett az még jobban mosoklygott és földig hajolt Khimara előtt. a lány elnevette magát és intett, hogy helyezzék el együtt a lampionokat.
-Kerestél valakit?
-Úgy tűnik megtaláltam. - mondta a kapitány. - Kerestem valakit aki újra a városlakóság érzésével ajándékoz meg.
-Lemo nem sokat mesélt rólad.
-Lemo? Nem sokat találkoztam vele. Kétszer szolgált a hajómon, de fegyelmi okokból átkerólt a karéjra.
Khinna kezében megállt a lampion.
-A karéjra? Nem is mondta. Mikor?
Anton Rien felegyenesedett és nézte Khinna hátát.
-Hát ha nem mondta, nem nekem kellene lennem aki elmeséli.
-Fegyelemsértés? - fordult vele szembe a lány. - Úgy hallotta kevés kegyetlenebb hajcsár van nálad.
-Szerintem nincs is. De aki tengerésznek adja magát, az legyen kész meghalni a városért. Nem?
Khinna elkapta a pillantását. anton továbbra is mosolygott. Nem volt rajta semmi jele feszültségnek.
-Kész is vagyunk. Kipróbáljuk? - lépett Khinna mögé és fogta meg a vállát.
-Holnap. - megfordult és megfogta a kapitány derekát. - Holnap lesz az ünnep.
Anton Rien bólintott és elengedte Khimarát. A lány elmosolyodott és hátralépett.
-Te mivel foglalkozol?
-Mentát vagyok, kapitány. Kondicionálásokat végzek. - mosolya cápamosollyá vált. Minden cseppjét kiélvezte a diadalnak.
-Hű. - a kapitány elismerően húzta fel szemöldökét. - Lemo igen szerencsés.
-Az. - Khimara elindult lefelé.
Anton nem mozdult.
-Remélem én is. - mondta csendben, szinte csak magának.
A lépcsőn Khimara egy pillantra megtorpant aztán széles mosollyal szaladt le a negyedik emeletre, a frissen mosott huzatokat kiteríteni.

Az a pár nap Antonnal csodálatos volt. Egészen más jellegű volt a kapcsolatuk, mint Khimarának bármelyik fiúval volt korábban. Rien nem hencegett és nem bizonygatott semmit. Érdeklődött és mesélt maga is az életéről, de csak tárgyilagosan, vagy szemérmesen lefojtott lelkesedéssel, melyen átsütött a szeretet a város és a tenger iránt. Aztán hajóra szállt és hetekig portyázott. Lemo dühöngött és verekedett. Khimara kikapcsolta az érzemeit arra pár hétre. Úgy élt, mint egy biorobot. Várta vissza Rient.
Rien visszatért, Khimara pedig elhívta, hogy bemutassa a családjának. Kézenfogva mentek. Anton nem szólt semmit, a feszültség köztük egyre bántóbb volt. Khimara összezavarodva állt a férfi elé a házuk egyik függő teraszán.
-Mi a bajod? Ha nem akarod ezt nyugodtan mondd meg.
-Nem tudom hogy lesz eztán, Khimma. A Városkapitány hivatott délutánra. Se nem számítok kitüntetésre se nem szokta személyesen megadni a parancsokat. Valami más lesz ez és félek, hogy nem tudok úgy a párod lenni, ahogy szeretnék.
-Nem baj, ha hónapokig távol vagy, ha aztán hozzám térsz haza.


Rien még fél évig volt feníszben, mire össze tudta szedni a megfelelő legénységet. Akkor azonban tényleg elindult a különleges küldetésre. Khimara addigra a felesége lett. Életük legszebb fél éve volt az a tavasz-nyár amit a felkészüléssel töltöttek. Aztán Anton kihajózott a Távolszép Szigetek megkeresésére. Khimara pedig várta vissza.


A tengert bevitte a szél a házak közé. Az alsóbb szintek víz alá kerültek. Jeges darabok keveredtek össze uszadékfákkal. Zúzmara lepte be Fenísz falait. Megcsípte a gyümölcsöket és megfagyasztott a virágokat.
Khimara Lemoval táncolt a Generettoban a születésnapi mókán. Nem fázott a hajdakvirágtól, mit rágott, és az öleléstől ami körbevonta egyre kerekedő hasát. Csak azt a furcsa kis bűntudatot nem tudta hova tenni. Motozott benne a tudat, mintha valamit elfelejtett volna, mintha valami fontos nem jutna az eszébe, de végül úgy döntött csak túlhajszolt elméje játszik vele és hagyta az egészet.
Két nap múlva, a szokásos rutin rendrakáskor rálelt nyomokra a tulajdon emlékei között, mik külső vagy legalábbis nagyon is sietős tisztogatás nyomait jelentették. Felvonult a Patriot tetejére és hétórás meditációba kezdett. A tenger lassan visszavonult és a hideg is alábbhagyott, mintha a tavasz közeledne. a meditáció nem hozott eredményt. Estére biztosan tudta, hogy elvesztett valamit, de képtelen volt visszaállítani az emlékeket. napokig zengett a fejében a kérdés, aztán megkereste a mentorát, de se az idős mester, se a magiszterek háza nem tudott tanácsot adni. megvizsgálták számosan a nagytudású mesterek közül. Még magához a városkapitányhoz is elment, de az öreg csak szomorúan bólogatott és annyit mondott Khimara arcát eres keze között tartva, hogy ajándékot nem ad, de egyezkedni lehet vele. De hogy kivel, arra vonatkozóan nem árult el semmit. Végül Khimara elkezdett a városban bolyongani, keresve a deja vu egyetlen biztos ízét. arra hagyatkozott mi nem volt magyarázható, mit nem lett volna szabad útjelzőnek használnia, hiszen az olyan jelenség meléyre a mentátok, se a telepaták nem találtak választ addig.
Keringett a városban minden szabad órájában. Végül Lemo elköltözött tőle és a helyét nem töltötte be senki. Az ölelések üres mozdulatok lettek, a csókok nedves tolakodások az érintések horzsoló gorombaságok. Khimara járta a várost. A börtönnégyzet felé tekintve azonban olyan emésztő görccsel rántotta össze a deja vu, hogy elhányta magát. Lerohant a keskeny földnyelvre, be az árkádok alá és letérdelt. Homlokát a falhoz nyomta és zihlálva vette a levegőt.
-Patrónus! Te aki ismered a szívem, meg kell értsd, hogy nem élhetek így. Tudnom kell mit vesztettem el. - aztán felegyenesedett és megkereste az első közelébe akadó elmét. Belépett a katona fejébe olya finoman és észrevehetetlenül mint egy vadászó macska. Onnan a következőjébe ugrott és így haladt végig az épületeggyüttesen míg el nem ért egy folyosóig ahol az őr szemével látott egy foglyot. Megkínozták biztosan, de az őr nem érzett semmit a férfi iránt. Hosszú feníszi haja véres ragacsként állt össze. Arca nemes febníszi vonásait eltorzította a fájdalom. Magas, erős ember volt, jellegzetes tetoválásai teljesen feníszinek tüntették fel. Khimara elolvasta a jeleket és csodálkozott. Azok olyan hadjáratokról, hajókról meséltek, amik akár lehettek volna is, de nem voltak. Vagy ha igen, nem úgy, nem akkor és nem ott. Ha így lett volna Lemonak ismernie kellene ezt az embert. Khimara a fal tövében felpillantott a rácsra ami Fenísz egét határolta és a rács segítségével felkutatta Lemot. A férfi aludt, arccal egy kocsmaasztalon. Balja egy sörtócsában ázott. Khimara undorodva fintorgott egyett majd belépett a férfi alvó elméjébe és mindent felforgatott azt az arcot keresve. A deja vu lúdbőrjébe belevacogtak a fogai, de semmit nem talált róla.
Visszatért hát az őrhöz aki a hajánál fogva vonszolta be a rabot. Khimara nem volt félős vagy ijedős, ha pedig már tilosban jár igyekezett a leg hatékonyabb lenni. Odahajolt a férfi arcához és belesúgott két szót.
-Ki maga?
-Anton Rien vagyok. - motyogta kásásan és gépiesen a férfi.
-Kit ismer Feníszben, Rien úr?
-Alberto Mondozont, Hert Lassandrot, Bezrio Anterit... - és sorolta a neveket sorban, százával. Khimara ült a fal tövében a saját testével és állt döbbenten a katonáével.
-Ha egyetlen embert választhatna kivel beszélne?
-A Városkapitánnyal.
Khimara elvigyorodott az őr fejében.
-Családja van?
-Feleségem van. - nyögte a rab. - Mentát, ahogy már annyiszor elmondtam. Khimara Leone.

Az őr lehajolt Khimara akaratának engedelmeskedve és felállította a férfit. Hosszan nézte az arcot és hagyta, hadd rázza a roham. Aztán megkötözte és kivitte az udvarra. Khimara ott megbénított az őrt és elindult végig a szálon Lemo felé.

Az üres tárnák mesések voltak. Hidegek, nyirkosak de csodálatos formájúak. A város tisztítórendszerei és óvóhelyei voltak ezek, még Romkeo idejéből.Anton elmesélt mindent amit csak felbírt idézni és halálra rémülve és mélységesen megrendülve vette tudomásul, hogy Fennis egyszerűen elfelejtette őt. Khimara sem emlékezett, csak az érzés, a férfi közelsége volt szívszorítóan ismerős. Hetekig lapultak, majd egy újabb őrült fagyás után, mely június elején csapott le a városra kiszöktek hajnalban egy Gengristámadás alatt egy gondolával, amit egy idős gyászoló feníszi kormányzott, és aki elég hidegvérű volt ahhoz, hogy szélsebesen manőverezzen a kis csónakkal a murénák és viharhajók között. Shatterba érve Anton nem tudott tovább várni a sorsra és ismét elköszönt. Hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Anton elindult a szigetekre egyikőjük sem tudta. Anton képtelen volt Fennis nélkül élni, és a Shatterban töltött évek alatt Khimara is megtanulta, hogy Antonnak fontosabb a Fennisbe visszatérés mint az, hogy vele éljen kívül a városon. A követségen kértek menedéket Shatertonban, egy bizonyos FonAmbernél, akire Rien emlékezett gyerekkorából. Nagy harcos volt, szárazföldi katona. Rien nem tartott vele a követségre, elindult hajót szerezni és vissza a Világsebhez, teljesíteni a Városkapitány parancsát, hogy aztán dicsőségben mindketten visszatérhessenek szeretett városukba.

Megszülte az ikreket. Fájdalmasan és gyorsan. Megszülte és odaadta FonAmbernek. A korosodó ám még mindig igen erős jellemű diplomata gyártulajdonos úgy vágyott Fennis érintésére, mint haldokló a feloldozásra. Khimara jelenléte minden percét bevilágította arany ragyogással. Khimara azonban más társaságára vágyott. Szerette volna, hogy úgy lehessen Fennissel mint e jeles férfiak, de ő nem hivatalosan távozott a városból, így az ő elméjébe nem kerültek apró kapcsok mik életfogytiglan visszavalögdösik a Kapuvárosba. Amik nem engedik a szívét és elméjét repülni, hanem mohó és minden másnál nagyobb vágyakozással és éhséggel követelik meg a hűséget.
Egy napon elhatározásra jutott. Aprólékos gonddal kitervelte saját halálát, megszerkeztette és eljátszotta azt. Minden stimmelt, minden tökéletes volt. a gyerekek kicsik voltak és igazán jó kezekben. Bár asszony nem volt a háznál Vong úr és FonAmber úr minden bizonnyal büszke feníszit nevelnek a két gyermekből. Lemo gyerekei, így nem is kötődött hozzájuk annyira, mintha Antoné lettek volna. Kicsik voltak és mohún szívták az éeltet belőle. Orditoztak és követelőztek. Khimara nem szerette meg igazán őket. Így nem olyan nehéz szívvel indulthatott hosszú útjára a Antonhoz, a kalózok közé. Becstelenné lett azzal hogy eljött a Városból, becstelenné lett azzal, hogy hátrahagyta a gyermekeit. De mi lehetne jobb eloldozása a múltnak, a becsületes büszke éveknek, ha nem mártózik meg abban ahova készül, ha nem teszi félre a múltját egyszer s mindenkorra, és kezd valami egészen új életet Anton oldalán a világ másik felén?

Havasvárak triptichon - srácok

Történelem

Tagrhorm, tárnatemplom 
A nedves földszag, a rebegő fények és a csend. Az a mélységes süket csend amit csak holtpolgárok képesek tartani akkor is, ha százával állnak egy visszahangos földalatti szilakupola alatt. Emlékezett Utherre, akit fejjel lefele lógattak fel két társával együtt. Kezüket a talajhoz kötötték egy hosszú vékony kötéllel. Olyanok voltak mint valami bizarr artistaszám szereplői.
Anton emlékezett a torkában savasan maró félelemre és undorra. Emlékezett a Grom szavára a bírák termében, miszerint azzal, hogy felrobbantotta a Vezeklés Tornyát és így eltorlaszolta a megáradó Xiratest megmentette a várost. Ez így ebben a formában igaz is volt. Ő jobban sajnálta a történetben megbújó véletlent, de fejet hajtott az akaratnak mely ezt így rendezte. A toronyben pusztult vagy kétszáz Lich és kéttucat ghoul. Bár a holtpolgárok számára az újáépítés rituáléja már már mindennapos, épületeket, szentélyeket nem szívesen építettek. Fizikai erejüket nem használták ilyen mocskos munkára, az a kevés halandó pedig akiket vérük miatt tartottak drágább kincs volt, semhogy építkezésen pazarolják el drága nedveiket.
Anton Rien mint nagyszerű halandó kiérdemelte a szentséget, hogy holtpolgárrá váljon. - hangzottak a Grom szavai. Anton remegni kezdett és térdrerogyott. Öklendezett és fohászkodott Nimohielhez, hogy bocsásson meg neki. De a Remény olyan távol volt a Világsebtől és ettől az valóságosan gyilkos de illúzióvárostól amilyen messze csak a menyekben lehetne.
Uther lógott jobb szélen. A tömeg rezzenetlenül nézte a rítust. Anton remegett. az egykori viharhajó kapitány, Fennis szülötte, aki hűségével kivívta, hogy felderítő útra küldjék a legtávolabbi vizekre, akiért katonái az életüket is adnák most valami bizarr okból holtpolgárrá fog válni. A rítus egyszerű. Egy vámpírból kell vért igyon. Aztán várni 6-8 órát és kiderül, hogy a véletlen vagy a Poklok ura mit határozott, a négy fajból melyikké alakul. A ghoulok akik ezidő alatt egy speciális főzettel itatják mehetnek napra, sosem alszanak és testi erejük is hatalmas, de nem többen gondolatakiban egy hű szolgánál. A lichek állnak ezen teremtés csúcsán. Inteligenciájuk minden más élőlényt túlszárnyal, de ez az óriási agy el is rejti előlük a világot. Ott tobzódnak a hatalmas elméleteik és bonyolult intrikáik között. A baist a leg hatékonyabb harcos. Megtartja az eredeti ember emlékeit és intelligenciáját de vámpírizmusa hamar deformálja azt. Gyorsak, alaváltók és kegyetlenek. A bansheek csak nekik engedelmeskednek. A bansheek, igen. Anton emlékezett a rituálére amikor egy holtpolgárból, egy nagydarab kövér férfiból banshee lett. Az egykori férfitest összezsugorodott kiokádva rothadó masszaként mindent ami felesleges volt hozzá és végül ott állt egy hatalmasra tágult szemü női testbe zárt halál. a banshee szava maga a pusztítás. Ha sikolt nincs élőlény mi túlélné legyen az parányi vizi lény vagy ember, állat vagy gomba, növény, mindegy. Ha csak suttog is lehullanak a levelek, kelések nőnek a bőrre és megrothad a víz. Hogy kiből mi lesz senki sem tudja.
Anton Rien ott állt a lich-el szemben, háta mögött a halál néma tömeg. Faltonius Agramor feltárta a csuklóját, a rituális késsel megvágta magát és odatartotta Anton elé lassan csöpögő karját.
Anton neveltetése a tündöklő és tökléletes Fennisben nem engedte meg az öngyilkosságot. Fennis az élet, a minden külső viharok és háborúktól védett kikötő ami az életet és benne az isteni tevékenységeket, amiket máshol mágiának hívtak volt hivatott megőrizni. Nem vethetett véget önkezével az életének, mert akkor tudatosan tagadná meg azt ami mostanáig éltette, hogy Istennek terve van vele. Hogy a Patrónus nem véletlenül küldte őt ismeretlen vizekre és a remény és vágy, hogy hazajuthat egyszer. Uther ott lógott nem messze. Ha ő meg is tagadja a rítust csak annyit ér el vele, hogy őt és Uthert is szárazra issza a tömeg. ha ő elfogadja az az áldozat amelyiket választja az övé. Az lesz első ivásának csapja mikor átváltozik. Választhat most. Nyilván Uthert választaná és nem inná halálra. ha lesz elég önuralma hozzá. Ha elfogadja... Nem tehet mást.
Előre lépett és lehajolt hogy ajkait az öreg szürke karhoz érintse. Két Ghoul lépett mögé és odafogták a fejét.
Légszomj és a vér édes íze.
Három korty.
Négy.
Szomj.
Egyre erősődő undor és a könnyei ahogy összekeverednek a tisztátalan vérrel.

Tükör-tenger
Uther belesett a csónak alá. szája cserepes volt, de a szeme fénye elárulta, hogy nagyon is élő. Anton kinyúlt felé. Ajkai taplók, hangja egy kísérteté. Látta a saját kezét amin poros szürke foltokban száradt saját testnedvei. Egykori vére. Aszott százéves keze mohón kaptak a harcos felé. Uther nézte egy pillantot aztán lehajtotta rá a csónakot.
-Innom kell Uther. - hallotta szánalmas könyörgését. - Innom kell...
Uther órák múlva vette le róla a fedezéknek használt csónakot és odahajolt. Csuklóját odatartotta Anton szájához és várt.
A vér szaga.
Hús. Vér.
Élet.
Fennis.
Uther.
Anton eldobta magától a testet és szűkölve hátrált a tutaj végéig. Uther mozdulatlanul feküdt ott ahova dobta.

-Biztos jól vagy?
-Aha. - Anton bekötötte Uther szétmarcangolt csuklóját. Nagyon sok vért veszettt. Csak feküdni tudott.
-Megittam a vizet. Látsz hajót? - suttogta Uther halványan.
-Nem.

-Hé Uther Doul? Te vagy az?
A matrózok kiálltása ébresztette. Éjszaka volt. Anton nem volt sehol. A kulacs tele volt vizzel. Ivott.
-Igen. - krákogta a tőle telhető leghangosabban. - Igen.
-maradj ott! - süvöltötte a kalóz - Rossz pénz nem vész el, mi? Lemgyek érted.

Armada flotta, Prothom Queen, Armada zászlóshajója
-Mennyit vártak?
-Ahogy megbeszéltük, három hónapot szándékozunk. De eddig csak nyolc hét telt el.
Uthert halkan rázta a nevetés. Előredőlt és homlokát az asztallapra támasztotta, karjai lelógtak a teste mellett.
-Nagyszerű.
-Uram? - Gij Jin közelebb lépett.
-Négy évet éltünk bent, négy évet két hónapot és 22 napot. Másfél napot voltunk a tengeren. - felnézett a szolgára.- Mit gondol?
-Hogy remélhetőleg megérte.
-Sajnos nem. - sóhajtott Uther és visszadőlt az asztalra. Hosszú percek múlva felállt. - Pirkad, jól látom?
-Igen Uram. Olyan 20 perc van még napfelkeltéig. Akkor őrségváltás lesz és teszünk egy kis járőrözést pár mérföldes körben.
-Hozzák fel nekem ide a csónakot a tutajról. - mutatott a szoba közepére Uther.
-Jóh. - vont vállat Gin Jin. - Be, ide a szobába?
-Igen.

-Kedves tőled. - járta körbe a csónakot Anton.
-Szívesen. - Uther felpillantott a sült felett Antonra. - Nem látott senki?
-Nem. Átváltoztam.
-Hasznos. - vigyorodott el Uther, de a fenyszi nem viszonozta a gesztust. -Mi a terved?
-Ha már így alakult életben maradok.
-Hogyan?
-Beszélek a legénységemmel.
-Bátor.
Anton felcsattant.
-Mégis mit csináljak?
-Nem tudom. - Uther belemeült a sültbe. - Valószínűleg ez a legjobb amit tehetsz. de ami sokkal nagyobb kérdés, hogy hogy reagál a nejed.
Anton lerogyott a csónak gerincére.

Armada flotta, Hima virága, Anton Rien lakóhajója
-Zavarhatlak Khimara?
-Gyere be Uther. Már vártalak. - Khimara magas szikáran izmos alakja szemet gyönyörködtető volt. Hosszú feníszi tincsei királynőivé tették fejtartását. Nagy barna szemei barátságosan és végtelen szomorúsággal néztek Utherre. 
- Kérlek meséld el mi lett vele.
-A Harsogó egyszerűen leégett alólunk. Marza és Root odavesztek. Anton és én Lemockkal  bevetettük amgunkat a vízbe. A partvidék amit elértünk sziklás volt és a távolban város látszott. Hajnalodott. Lemock megüvegesedett, így tudjuk, hogy ez az ő vágyait és félelmeit jelentő út. hamarosan teljesen lekopott mellőlünk. - Uther leült az asztal mellé és narancsot kezdett pucolni. Khimara leült vele szemben és nézte a narancsot pucoló kezeket.
-Aztán beértünk a város közelébe és megláttuk az iszonyatot. Anton javaslatára szétváltunk, és  a partvidéken maradtam, ő bement. - Uther hangja gépiessé vált. Sokat készült erre a beszámolóra. - Így is maradtunk négy évig. Ő a városban itatta a holtpolgárokat fénylő feníszi vérével miközben igyekezte megtalálni a módját, hogy elszökhessünk, míg én a partvidéken éltem egy csapat víztisztító társaságában egy tudos remete vérszívó tulajdonaként. A tengeri áramlatok nem engedték, hogy messzebb sodródjunk. Megpróbáltuk párszor. Végül úgy döntöttünk elpusztítjuk az egészet. Anton robbanóanyagokat készített kezdetleges eszközökkel, míg én a városon átfolyó folyót szabályozó gátrendszert lékeltem meg. a tűz és a víz egyszerre rohanta volna le a várost terveink szerint. Azonban a sors másként rendezte. Engem elfogtak. az ő tevékenységét pedig sajátosan felértékelték és ki akarták tüntetni.- itt felnézett Khimarára. - Nagyon hosszú idő telt el, Khim.
-Négy évet hallottam. - bólintott a nő és hosszú finom ujjait összefűzte.
-Engem adtak neki jutalmul mint koktélcseresznyét a tejszínhabra. Tudtuk, hogy ha ő elfogadja akkor szabad járása lesz és így talán kijuthatunk. Más dolog, hogy a holtpolgárrá válást addig csak mint bizar viccet emlegettük. valóságos lehetőségként nem vettük számításba.
Khimara felnézett Uther szemébe.
-Elfogadta.
Khimara pislogott, ajka megnyílt de hang nem jött ki a torkán.
-Hazajöttünk a rituálé után. Csak két ghult kellett megöljünk a szökéshez. de annyira rosszul volt, hogy azt hittem nem is érek vele vissza. Aztán...
-Itt van? - Khimara felpattant. - Hol van? Miért nem jött ő is? Miért nem mondtátok? - hangja egyre hangosabb és magasabb lett.
Uther csak ült, kezében a naranccsal és nézett fel a nőre.
-Itt van, csak nem mert elgyenesen eléd jönni.
-Látnom kell. Most azonnal.
Uther felállt és finoman megérintette Khimara vállát.
-Majd naplemente után, Khim. Csak akkor.
A nő szemei tágra meredtek és elhátrált a harcostól.

Armada flotta, Prothom Queen, Armada zászlóshajója
Anton  állt a szoba közepén. megmosakodva és már túl az ébredés utáni egy decin amit Uther szolgáltatott neki, azóta is. Kint sűrűsödtek a felhők, a távolban már látszódtak a villámok. Uther az asztalon ült. Meztelen lábai a széken. A ragály okozta sebeket kente éppen Anton vérével.
-Vissza kell mennem a csízmámért.
-Meddig húzzuk így? Szinrte mindenki beteg. Nem lehet így fenntartani ennyi hajót.
-Annyiszor megbeszéltük már ezt. Nem rajtunk múlik.
-Khimara mágiája nem működik. Nem tudom mi ez, de nem nagyon használ ellen más csak a véred.
-Legalább ennyi.
-Kabbon adott valami italt. Gengris cucc, azt mondta az végleg helyretesz. Magánat tartogatta  amásikat. a többit kiosztotta a családja körében.
-Akkor most már rokonok vagytok. - mosolygott keserűen Anton.
-Végnapok. Emlékszel?
a feniszi bólintott.
-Khimara hogy van?
-Nem jól. Azt mondta kitalált valamit. Hamarosan tud fogadni.
-Legyen úgy. - Anton Rien bízott a felesége eszében.

Az öt matróz feníszi szerelésben, Khimara és Uther valamint az a furcsa Gengrisz-kalóz Kabbon Mortel állt ült szemben. Kabbon és Uther mint valami titkos társaság tagja érthetetlen apró kézjeleket váltottak. Anton egyre jobban szeretett volna egyedül lenni. Khimara szürke volt a betegségtől hatalmas lázrózsákkal és apró tűhegynyi kelésekkel.
Antonba belenyilalt a felismerés, hogy kezdődik a ragály harmadik szakasza.
Magas szépséges nője ugyanazzal a hévvel szerette mint míg ember volt, csak testi valójában nem tudott zokogás nélkül közeledni hozzá. Pedig anton vágyta őt, jobban mint valaha. Ezért külön hajón lett szállások. Így elbírták viselni hajnal előtt a búcsút és nem kellett Khimarának végignéznie anton rendszeres haláltusáit.
Khimara finom kezeivel hátrafogta a haját. Feltárult izmos felkarja, egy kis szeglet a melléből és a nyaka a haj alatti világos bőrrel.
-Döntöttünk és veled tartunk, ahogy hűségünk elhozott ide veled, úgy a további úton is veled tartunk. Ők a katonáid én pedig mint feleséged. Ez a járvány nem állíthat meg minket.
Anton nem értette.
-Olyan erőknek parancsolsz így, amikhez az én tudásom, hiába a feníszi vérem, nem érek fel. A harcosaidat meg csak megerősítené ilyesfajta hatalom. Kabbon Mortel biztosított róla, hogy hajója a Karnevál teljes védelmet nyújt nekünk, ahogy ezt magad is tapasztalhattad. Így lenne egy hozzád hű alakulatod, melyek fajodban is testvéreid. És mint ilyen alapíthatnál sodrást. nem hatna ránk többé a ragály és életben is maradunk.
Anton Rien döbbenten meredt feleségére. Kabbon törte meg a csendet.
-Ahogy azt javasoltad a tanácsban, elkezdték összekötni a hajókat egy nagy úszó szigetté. Valtapren elkészítette a dokkok tervét is. Várost építhetünk terveid alapján, Uram. De ebben a városban csak akkor lehet helyed, ha kellően félnek ahhoz, hogy fel se merüljön bennük a megtámadásod.
Az eső eleredet és a Porthom Queen kötélzetét megfeszítette a szél. Armada dülöngélt.
-Sietnünk kell. ha a viharnak vége elszabadulnak az indulatok.
Anton Rien csak állt. Lassan megfogta a felesége kezét.
-Nincs erre szükség.
-Veled akarok lenni minden formádban. És nem bírom ezt így tovább.A betegség legyűr, mint látod. Akkor inkább kelek és fekszem veled.

A hatodik órára egyértelművé vállt, hogy a matrózai nagyrésze ghoul lett, ketten lichek lettek. Anton nem foglalkozott velük. a feleségét nézte hogy aszalódik össze. Az ablakon bevilágított az égő hajók fénye. armada lázadt a túlélésért. anton kinézett az ablakon és hosszan nézte a lángolva süllyedő hajókat. hetek óta magyarázta a tanácsban, hogy hiába van 150 hajójuk ha az 150 balhés én önfejű kalózkapitányt jelent, 150 potenciális árulót. Szükségük van valamiféle legitim vezetésre, kémhálózatra és igen, kellenek élelmiszer elosztók, kellenek raktárhajók. Valóban lehet minden közös tulajdon de akkor is kell mögé valamiféle rendszer. A tanács elárkózott a szavazástól. a tanács a leggazdagabb kalózkapitányokból állt. Ő maga is és Uther is tagaja volt a tanácsnak deszavuk kevés volt még Kabbon Morteléval együtt is. Uther is zárt városból érkezett, pont mint ő. Ismerték az ilyen helyek szükségszerű rendszereit. Kell víz, élelelm, szállás, szórakozás, védelem és rugalmasság. Armada csak egy nagy erős gazdag csürhe így. Sokáig nem maradhatott egyben. Red Hover ármánykodásai lám meghozták az eredményt. Lángol fél Armada. Aki nem harcban áll az haldoklik a hajófenékekben.
Khimara és a matrózok eközben sárszerű zöldes bűzös nyálkát sírtak, reszketve fetrengtek és várták a halált. Anton szenvtelen arccal nézte őket és igyekezett enyhíteni enyhíthetetlen szenvedéseiken. Annyi vért szívtak ki belőle, hogy maga is utánpótlásra szorult. Uther harcolt kint a fedélzeteken az ő szaros elrothadt életéért és valami elvért amit meg sem bírt fogalmazni városaik és céljaik és így az ő személyes testvériségükért. Khimara értette Uthert, Anton soha.
Anton lenézett a feleségére aztán elengedte őt. Ha tudott volna sírni megtette volna. lassan hátrált el és csukta rá az ajtót. Végigrohant a hajóján cikázva a tüzeket oltó matrózok között és elrugta magát az orrnál. Kabbon Mortel felesége közönyös eleganciával pillantott fel rá. A bőrmadár, kis sárkány ami ha jobban megnézzük denevérszeró ronda gargoyra hasonlított lassan velvette Anton Rien formáját.
-Áh. a baist. Mit óhajt?
-Kumhal fogó zsineget és tűt.

-Nocsak. - húzta fel a szemöldökét a nő.
-Varrogatunk? Varrogatunk míg ég armada?
-Nem zavarják a tüzek azt aki a poklban él, asszonyom. - a tárgyak eltüntek mellénye zsbében és már lépett is ki a szűk kajütajtón.

Khimara vonaglott. Torkából rekedt sóhajok törtek elő. Vére sötét bordója keveredett a nyálával és azzal a bűzös zöld lével mit teste hajtott ki magából. Anton reszkető kézzel varrta be azt a gyönyörű szájat, közben mint valami mantrát peregtek szájáról a szavak.
-Bocsáaa meg. Bocsáass meg. Bocsáss meg...

-Khimara banshee. - lépett Utherhez Anton.
-Menj a hajóba, lassan pirkad.
-Érzem.
-Khimarát megbeszéljük este.
-Bansee.
-Értem. - Uther nem nézett Antonra. Képtelen volt. A torka elszorult.
-Akkor inkább lenne halott. - suttogta a feniszi.
-Vállalta a kockázatot. Világosan beszéltél vele. Elmondtad hogy nagy az esélye. - Uther hangja üresen csengett. Armada harmada leégett. tetemeket ringatott a víz. Előbukkantak a csillagok és a cápák.A lassan megérkező hajnal lekéste a vérontás javát.

Khimara feltápászkodott és üres tekintettel meredt Antonra. az felényújtotta a vérel teli poharat a szalmaszállal. Olyan szorosra varrta össze a száját, hogy a szalmaszál csak eröltetve tudott becsúszni a zsinegszálak között.A nő kiszippantotta a vért és nyüszíteni kezdett. Anton karján felállt a szőr. A nő csontos keze belemart az övébe. a pohár csilingelbe gurult el. Khimara tekintetében nyoma sem volt érzelemnek a szűkülő kétségbeesésen kívül. Anton lefogta a kezét és beszélt hozzá mint egy ilyedt gyerekhez. Elmesélte hogy találkoztak, hogy lettek egymáséi. Micsoda úton kerültek szét és hogy találkoztak újra. Khimara egyre feszengett a kezében végül kiszabadult és belemart Anton arcába. Kitépte a szemét és felszakított a bőrét végig az arcán és a nyakán. a sűrű feketze vér bemocskolt mindent.



Hetek teltek el mire kirobbant újra a harc. Addigra visszatértek mind a távolban járó hajók is és az uszítás újra céltért. A kötélzeteken felkúszó tűz bevilágította az esőáztatta hajókat. A csata véres volt, kegyetlen és gyors. Uther emberei levágták a tanács nagyrészét. Gin Jin sakkban tartotta Tarvizet, Kabbon emberei pedig elvonszolták a csata miatt megüresedett hajókat, megcsákjázva és összekötve őket egy nagy úszó szigetté. aztán a frissen lopott léghajóval visszatért a csatába, ezzel rászabadítva az emberekre az odasereglő hínárnyakat. Armada azon fele megsemmisült. A hínárnyak végül odagyűltek a Porthom Queen köré, érezve odabent bújó felébredetteket és holtpolgárokat. Körben a hajókat törték zúzták és lelkesen lakmároztak akit csak értek.A tenger forrt a murénalényektől.
-Nem bírok velük. - vallotta be a brutálisan lesérült Kabbon. Az egyik karja teljesen lenyúzva lógott a teste mellet, az arcán vágások. alig látott a vértől. Anton ágyában feküdt. Körülötte az ágynemű széles körben vöröslött.
-Van egy mindent vivő fegyverünk, de akkor innen mindenki menjen messze.
-Uther elment a léghajóért.
-Erre jutottatok ti is?
-Nem tudjuk őket megállítani.-suttogta kabbon.
-Értem.
Anton kézen fogta a feleségét aki addig nyugodtan ült és kivezette a fedélzetre. A tetemek és még harcoló katonák közé állította az első árbóc mellé. aztán lement, vissza a szobájába, hogy segítsen a fiúnak Kabbont felcipelni. 10 perc sem telt el már mind a léghajóban voltak, csak Anton és Khimara állt a murénaörület közepén. Anton megérintette a felesége homlokát az ellépett tőle és széttárt karokkal sípolva lélegezve állt a szélben. csonttá soványodott teste mögött pokolbéli táj az égő hajók és a murénák tánca a hullákkal a szájukban. Anton alakot váltott és rárepült a nőre. Kitépte a száját összefércelő szálat, de mert az erősebb mindenféle zsinórnál az letépte a húst a nő szájáról. Olyan gyorsan repült mint a gondolat. A hajók eltüntek alóla. Nem hallotta a banshee hangját csak a pusztulást látta messze maga alatt, ahogy a Porthom Queen 150 méteres környezetében megszűnik az élet levegőben, hajón és víz alatt.

Kabbon karózta le a léghajóról egy kétujjnyi vastag direkt erre tartogatott rúddal. Szép pontos dobás volt. Kihmara azonnal meghalt. Anton Rien nem látta, de onnan fogva csak a Baistnek hívták, mert aki kiejtette eredeti nevét azt a halál szélére itta.

Kronológia 29

- Lelkiélet és elkéredzkedés Mona-Pjotr, Lora-Jared, - majd ennek
megfelelő mozgalmas délután világvége-várás és a vágyak kiélése
jegyében.
- Közben Lora a Csillagot keresve a Sároscsizmás Bukottba botlik,
akitől rettentően megijed és akinek mégis kérdéseket tesz fel. Végül
egy félarcos karcolással megússza, majd Uthernél keres vigasztalást. A
Csillag eltűnt, valószínűleg megfosztatott az emberi testétől.
- este a fellépés előtt próba és riadó 1: Lora szerint minél előbb
indulni kellene, mert a Legfőbb Bukott azonnali és közvetlen veszélyt
jelent bárkire és bármire. A többiek beleegyeznek. Dante, Kabbon és
Pjotr pedig elindul harci bevetésére, előidézni a murénák vs
új-corbunzoniak csatát
- fellépés a mulatóban, ami jól sikerül
- betoppan sorrendben Laurie fon Amber, - akivel a Baist folytat
rövid, meghitt beszélgetést,
majd Twillart, - aki Blackwood üzenetét és ajándékát hozza. Ez utóbbi
a tőle megszokottan gátlástalan, és meglehetősen szemtelen, aminek
börtön lesz az eredménye.
- riadó 2. ezúttal komolyan: a corbunzoni flotta Gengris kísérettel
közeledik. Armada a Baist és Uther parancsára sodrásokra, majd laza
hajórajra bomlik szét csöndben és fegyelmezetten.
- Lora sikerrel megidézi a tengerrengés angyalát, aki felborogatja a
corbunzoni flotta egy részét, de veszélybe sodorja a még harcoló
Dantét, Kabbont és Pjotr-ot.
- a Baist siet léghajóval megmentésükre, Dante karcolás nélkül úszta
meg az összetűzést, Pjotr könnyű sérülésekkel, Kabbon állapota
válságos (- de ahogy sorstársai állítják, - túlélt ő már ilyet)
- Armada megáll, mert eléri a Tükörtengert, mi pedig egy kis hajón -
megelőzve a szerencsevadászok nagy tömegét - elindulunk a Világseb
felé

Kronológia 28.

- Mona Utherrel felkeresi az armadai börtönben a legújabb
"kényszerbesorozottat", aki nem más, mint a kissé euforikus Zedan
Twillart, aki léggyel érkezett valameddig, majd a vízből horgászták
ki, és küldetése bizonyos Anton Rien megkeresése, de továbbit nem árul
el
- elhatározás születik: Kabbon Mortel, Pjotr és Dante fogják
lebonyolítani a murénák vs új-corbunzoniak csatát
- Mona megkísérel beszélgetni a jelentősen csoffadt Jareddel, ám
tisztán kiviláglik, van még mit gyakorolnia
- Lora a Baisttel tölti az éjszaka hátralévő részét, reggel Dante
látja, amint könnyezve távozik
- Dante ellenben az Innocenti basszusgitárral tölti az éjszakát és jól
érzi magát reggelig
- Pjotr kora reggel kiugrasztja az ágyból Mr Mortelt, fegyverszemlét
tartanak, majd Jared bevonásával elkészül Marina 2, 3, és 4
- Mona is "találkozik" a Padréból lett angyal vizes nyomaival,
közvetlen ezután Laurie Hervitt felbukkanása döbbenti meg. a férfi
aznap érkezett Armadára, Mona elviszi a Lepényhalba, ahol egy nyárvás
krumhalleves mellett Laurie elmondja, h az ő feladata az anyjuk, míg
Neeloé az apjuk felkutatása volt, de Armadára nem ezért, hanem Mona
miatt jött, amivel lesokkolja Monát - távozása után azonnali női
kupaktanács Kathleennel és Lorával.
- Munkaebéd és tanácskozás a Lepényhalban, majd Lora próbál Jareddel
nagy őszintén beszélni, ami nem sül jól el.