Kronológia 30. + vendégbejegyzés - Mona

- Laurie és Mona búcsúja után elindulunk a Világsebbe.
- hajóút a Tükörtengeren: éneklés, mesemondás, sztorizgatás, képzelt cassata, Lora és az enyhén kapatos Jared beszélgetése, közben Kabbon is magához tér. Pjotr kívánságára (aki ki akarja magát fejezni, ám érzései szerint nem tudja) Monának szívhez szóló sorokat írnak a többiek. a Baist megkezdi táplálkozását.
- megérkezés a Világsebbe, első állomás: Fennis-szentély formájú építmény a vizen. Lora megvizsgálja, de semmi. egy gondola, benne valami orosz pasas, közben a háttérben fellőnek egy űrhajót... a Világseb működés közben.
- a Padre feltűnik és el sem megy többet a kabintetőről. ennek mind örülünk azt hiszem.
- próbálkozások: dácsa Balin, mely elúszik, szicíliai falu, szintén. Kabbon kézbe veszi az eseményeket, összehozunk egy weird realmet, eperrel-piroggal, narancsfákal, Kabbonnak szolgálólánnyal, házikóval, kerttel, patakkal és tóval... az atya a hajón "marad", a hajó a tó közepén helyezi magát kényelembe.
- 83 napos freak "nyaralás" veszi kezdetét.



(Jó ez a hely. Nem valóságos, persze. A "hol" egy ideje már nem nagyon érdekel. Tömöm magamba az illúzióepret kilószám (nem rosszabb ez sem semmivel, mint a Remény sütije) és együtt vagyok azokkal, akiket szeretek. Ők nem illúziók, és ebben áll a lényeg. Nem is élvezik mondjuk olyan feneketlenül ezt a freak nyaralást, mint én... Lora már az első két nap óta szinte toporzékol türelmetlenségében, mondjuk ő ilyen. Kathleen-en látom még, hogy nagyon menne. Persze ő meg annyira udvarias, hogy nem említi. Viseld még el egy kicsit, nővérkém, kérlek. Neked ott lesz aztán az egész örökkévalóság, ne sajnáld tőlem ezt a pár hetet együtt veled - veletek. Azután úgy is meghalunk mind. Nincsenek illúzióim.
Látom Marco atya szemében is a türelmetlen villanást, hogyne látnám. Soha senki tekintetét nem fürkésztem annyit, mint az övét, azt gondolom értem is valamennyire. Azt mondja az a villanás: "Mit tökölnek annyit, Mona? Feladatuk van." De szavakkal nem mond semmit, és engedi hogy hozzásimuljak - és én hálás vagyok ezért. Beszélgetünk. Cleoról, Romeoról. (Igyekszem nem vágyni rájuk annyira, hogy megidézzem őket.) A néhai Velencéről, Szicíliáról, a commedia dell'artéról... csupa elmúlt, esetleg csipcsup témáról, úgy beszélgetünk, ahogy mindig is szerettem volna vele, csak sosem volt rá idő. Hiába az a nyolcvanhétezer, ha én nem érzem magam többnek huszonnégynél, ráadásul csak az utolsó egy év volt az, amikor elkezdtem élvezni is a dolgot. Megyünk majd, atyám. Nem vagyok dezertőr, sem rossz katona... hiszen tudja. A feladataimat elvégzem mindig. Csak még egy kicsit hadd maradjak így... csak egy kicsit.)