Vendégbejegyzés - Lora

Dante mellettem áll és felszabadultan röhög rajtam, Uther vigyorogva
ajánlotta fel, hogy segít. Én meg fát vágok, komótos eltökéltséggel és
rettentő ügyetlenül. Vetek rájuk egy kihívó pillantást, - tisztára,
mint a reklám-macák a szerszámkatalógusban - aztán visszatérek a
narancsfához. Ami ugyan illúzió, de azért nehéz kidönteni. Pláne, hogy
még sose volt a kezemben ilyen izé, fejsze... vagy balta esetleg
szekerce - sose tudtam mi a különbség ezek között.
Persze hogy vigyorognak, még nem sejtik, mire próbálom őket rábeszélni
hamarosan. Meg persze a többieket is, mert mindenkinek részt kell
vennie benne. Könyékig legalább, de jobb, ha szemgolyóig belemerülnek.
És persze fontos, hogy kicsit fájjon is. Jól van, fiúk még nevessetek
kicsit...

Nincs is szebb, mint meggyőzni adeptusokat és mestereket, hogy
celebráljunk együtt valami komoly, véres-törődős, keményvonalas
rituális mágiát. Azoknak fogom beadni, akik már csettintésre
varázsolnak. Az akarat mestereinek, hehehe... de bele fognak menni, ha
megértik hogy fontos, hogy a mindannyiunké legyen a dolog. Hogy
emlékezetes maradjon minden ízében, el ne felejtsék soha többet - ha
sikerül, ha nem. Sikerülni is fog, ha mindenki eléggé elhiszi: ezért
lesz a szertartás.

Valaha, a követőimnek adtam ötleteket hogyan is rajongjanak értem.
Bizarr rítusokat találtam ki szórakozásból - én legalábbis viccesnek
tartottam őket... Ó, máig érzem azt a füstös ízt... emlékszem azokra
az időkre... Meg azokra is, még sokkal élesebben, mikor megkaptam az
előbbiekért a büntetésemet. Odalent.
No, de ez a rituálé más lesz. Van itt, aki erővel megtolja  és van,
aki formázza majd. Mintát is adunk köré. Nem muszáj ám a pentagramma,
csak van akinek az a kedves amit már egyszer kitalált valaki. Aki
őszintén remélte, hogy a sokszögek bejönnek a paralényeknek. Pedig
azoknak nem kell, csak az akarat, no meg az energia. Minél több
energia... De engem aztán nem fog  zavarni, ha most ilyesmit rajzol
valaki, csak szívből tegye.
Huhh, kemény a favágók élete... még jó, hogy nem valami komoly törzset
kell csapkodnom.

A helyszínt is kinéztem. Ki-tű-nő azt kell, hogy mondjam: rögtön a
tavacska partján, szemben a hajóval. A Padréval. A valóság legszélén
de még a házi gyártmányú kis álomvilágunkon belül. A lehető
legközelebbi fákat vágom ki, de így is többször le fogok izzadni mire
kupacba rakom az ügyetlenül hasogatott darabokat.
Kész, heh. Az egyik fa kidőlt. A tenyeremen sok bőr már nincsen, de
még egyet legalább felaprítok, mert tüzet muszáj rakni, - több kis
tüzet valami tetszetős mintában. Tűz, az aztán feltétlenül kell egy
rendes rituáléhoz.