Jared

-Kérem, uram, erre legyen szíves. Igen... ott be... igen. Parancsoljon. - az idős szolga shatteri gesztusokkal kísérte Jaredet egy nyaralóforma épületbe, pár percnyire a városkapitány házától. Jared örült, hogy felállhat és kijöhet a szobából, ahol az az angyal volt. Leheletét órák múlva is a tarkóján érezte, ahogy ráparancsolt. Ő legszívesebben azonnal felállt volna, hogy éljen a lehetőséggel és kimenekülhessen, de a jómodor, az alapvető tisztelet és az, hogy Mona kisasszony helyette emelt szót Lora kisasszonyért megakadályozta ebben. A lény a városkapitány mögé lépett és az válaszolt helyette a kérdéseikre.
Kis idő elteltével az idős szolga kíséretében megérkezett a hűvös házba, ahol kényelmes fotelekben és nyugágyakban hevertek emberek. Frissítők és gyümölcsöstálak gondosan a kezük ügyében. A szolga egy félreeső sarokra mutatott, melyet paravánnal választottak le a napfényes szobából. Egy süppedős fotel és egy asztalka volt benne. Jared zavartan nézett az  öregre.
-Foglaljon helyet, uram. Remélem elég kényelmes. Volna még szüksége valamire az utazáshoz?
Jared biccentett és az öreg szemeket kereste tekintetével.
-Megmondaná mi a feladatom pontosan?
-Hozza haza Ventici Petrone urat.
-Úgy, hogy itt ülök.
-Hogyne.
-Hogyne... - Jared leült és elmosolyodott. Gondosan megtörölgette a szemüvegét és elővette a hógömböt, amit fonAmber úr indulás előtt adott neki. az öreg szolga elhúzta a paravánt. Immár senki nem zavarhatta meg. a hógömböt a kis asztalra tette és egészen közel hajolt hozzá. A magas, árkádos híd, a kis torony és a préselt vattacukorforma templom ott volt piciben az orra előtt. Becsukta a szemét és finoman tenyerébe zárt egy hajtincset, a leghosszabbak közül. Aztán meglátta fon Ambert az íróasztal mögött ülni. Szembe vele a magas támlájú székeken ott feszengtek az ikrek.
Fon Amber beszélt hozzájuk, utasításokat adott pénzügyei kezeléséhez és megrótta őket méltatlan viselkedésükért. Fiend szeme szikrákat szórt, Neelo arca mint egy szoboré, olyan merev volt. Jared hallgatta az öreget. Amikor a testvérek kiléptek a szobából Jared finoman kinyúlt az öregért. Ismerte a házát is az utolsó forgácsig és ismerte az öreg iparmágnást is a furcsán derengő hegeivel, lassan őszülő halántékával és savanykás humorával együtt. Gondosan emelte át, akkor, mikor az öreg felállt a fotelből és az ajtó felé indult.
A feníszi paraván éppen megbillent az érintésétől, de nem dőlt fel. Fon Amber lassan fordurt hátra és az arcára kiülő mosoly több volt mint elégedett. Odahajolt a fotelben ülő Jared Khemhez és megszorította a kezét.
-Nagyon jó munkát végeztél, köszönöm. Pihenj le Jared. Fáradtnak tűnsz. - azzal kilépett a paraván mögé, a késődélutáni feníszi napfénybe. Köszönt az őröknek fenísziül és ahogy elhalt léptei zaja a folyosón, úgy rogyott rá Jared elméjére a fáradtság. Frissítőért nyúlt, majd miután összeszedte magát annyira, hogy lábra álljon kilépett ős is a paraván mögül.
Egy siheder fiú szolgálatkészen lépett mellé.
-Elkísérhetem a szállására, uram?
-Köszönöm. - motyogta Jared.
A fiú udvariasan lassította le lépteit Jared tempójához, és gondosan formált feníszi szavakkal beszélt pár szót az épületekről és a városkapitányi rezidenca környezetében burjánzó fákról. Jaredet nem érdekelték a fák. A lényre gondolt, a hatalmas pengékkel. a lényre akinek nem volt szeme, aki annyira idegen volt és olyan ismerős mégis. Aztán megállt és a fiúra nézett.
-Megtenné, hogy ad pár percet?
-Ó uram, hogyne. parancsoljon. - tétován egy közeli pad felé intett. Jared letelepedett, a fiú pedig vagy száz lépésnyire eltávolodott.
-Uram? Jól van uram?-Fon amber elméje otthonos zug volt. atyai beszlgetések, nagy szócsaták és olyan tudás színtere, amire sokszor vágyott. Az öreg elméjében friss volt és ragyogóan jókedvű.
-Feradtan és boldogan, Jared. Köszönöm.
-Ne haragudjon a kérdésért, de ismer ön egy lényt, melynek nincs szeme, ám pengék az ujjai és hatalmas és fenséges?
-Városunk egyik védője ő.
-Nagyobb úr ő, mint a városkapitány?
-Nem hinném. Ő amolyan megfigyelő. Az óidőkben, a városalapításkor segítette Donderra és Cleo munkáját, de azóta nem sokat látták. Ha nagy vész van felbukkan és reményt kelt a szívekben a továbbéléshez.
-Értem uram. Bennem félelmet keltett, nem reményt.
-Minden rendben van, jared. Jó munkát végeztél. Hálás vagyok.
-Nincs miért uram. Ez a dolgom.
-Pihenj le Jared. Alig állsz a lábadon.
-Igen, köszönöm.
-Én köszönöm.