steamline

 A vadász aludt. Álmában  a hegpáncélos parancsnokkal feküdt a Prothom Queen tatján. A zászlóshajó nyikorgó kötélzetén táncoló lidércfényeket figyelték, amikor Jate hirtelen felé fordult és a torkon szúrta. Dante álmában sem lepődött meg. Elsodorta Jatét és szétfeszített kezeit a széles deszkákhoz szorítva fölé kerekedett. a torkából csorgott a vér és a hangja nem a sajátja volt.
-Már megint, Jate? Már megint?
Felébredt. Az Amber Hole léghajótól meglepően halk, ám annál ismerősebb zajai között megbújt horkolás még otthonosabbá tette a helyet. Apró kabinját teljes egészében kitöltötte a széles ágy. Ovális ablakán át rálátott a sötét földre és a távol fodrozódó viharfelhőkre. Teste izzadt volt a fülke melegétől, és megfeszített az álomtól.
-Jate? - hitetlenkedve rázta meg a fejét aztán felült. sötét karamell színű bőre tátongó luk volt az ágynemű fehérségében. Dante az ágy szélére ült és zsabós ingét próbálta viszavenni, amiben az elmúlt napokatb is töltötte. Elfintorodott a szagától. Lába között ágaskodó férfiasságáról eszébe jutott aretha, a feníszi lövészlány, akit második hete fűzött. aretha szbája szomszédos volt az övével. Dante feltápászkodott és a nadrágjáért nyúlt, amikor meghallotta a szomszéd kabin ajtajának jellegzetes surranását.
-Aretha! - szólt elég hangosan, hogy kihallatszon. - Légy oly jó, és várj egy percet. - Mondta, miközben kezei szélsebesen gombolták be a nadrágját. az inget nyitva hagyta, hogy feníszi szokás szerint felrótt tetoválásai jól látszódjanak.
-Lenne kedved velem reggelizni? - lépett ki a kabinból a szenvtelen arcú lövész elé.
-Szerencsére rosszabb társaságom már nem is akadhatna. - vigyorodott rá a lány és elindult a trsalgó felé.
A tágas helységben a romos asztalnál kabbon Mortell ücsörgött, késével céltáblát farigcsálva az egyik edényalátétből.
-Á, Dante. Kisasszony! - a lányra villantotta azt az ádáz mosolyát ami egyes nőtípusoknak ellenállhatatlannak tűnt. Arethára hatástalan volt, de ez Kabbonnak nem szegte kedvét. - Megpróbáltalak felkelteni, de csak nyöszörögtél.
-Szarul aludtam. - hagyta rá a vadász és hellyel kínálta  lányt.
-Mortell úr, megkérném, hogy a faforgácsot a tegnapi kacsából maradt darabkákkal együtt elvinné kérem a konyhába?
Kabbon arca megnyúlt. Kezében megállt a kés.
-Majd kiviszi akit zavar, kiasszony. - mondta komolyan. - Bár nem vagyok oly nemes származású, mint ön, azért messze nem vagyok cseléd.
-Távol álljon tőlem, hogy megsértsem, uram. - mondta szenvtelenül Aretha, miközbe finnyás mozdulatokkal igyekezett kisebb területre szorítani a lassan szagló ételmaradékokat. - Csak úgy láttam az étekezésen már túl van, és igen sok szabad idővel és energiával rendelkezik.
-Ahogy gondolja. - mondta Kabbon és feltornyozta a tányérokat az egyik kezébe.
Dante rosszat sejtett a kalóz ilyen gyors hangulatváltozásában.
-Beszélnünk kelle. - vakkantotta elmenőben Dante felé, majd távozott a csipkésre faragott lengőajtón át a konyha felé.
-Biztosan remek harcos. - morgott Aretha.
-Igen. - bólintott Dante, majd elvigyorodott. - Hozzám hasonlóan. Csak mg ő nagyszerű kereskedő is, addig én sokkal kellemesebb társaság vagyok.
-Nem érdekli a mondanivalóm, fiatalember? - kukkantott be a lengőajtón Kabbon. Dante látványosan csóválni kezdte a fejét az elcsépelt vicc hallatán. - Ne haragudjon, kisasszony, de attól tartok pár percre magára kell hagynom.
-Fiúk játéka. - bólintott a lány fel sem nézve. - Semmi nem fogható ahhoz.

A folyosón metronómhoz fogható állandósággal zengett Pjotr fűrészelés szerű horkolása.
- Hogy bír emellett aludni Mona? - szakadt ki Dantból.
- Elmemágus. - Hagyta rá Kabbon. -Nem érdekli.  Jöjjön. - intett a konyha felé. - Sokkal izgalmasabbat akarok megbeszélni magával.
Dante felült a konyhapultra, Kabbon megállt a konyha ovális ablaka előtt.
-Ült valaha ékhajóban?
-Mikor Lamuziában elfogtunk két shatteri gyárhajót akkor a torpedóba is beültem, amit épen építettek. De nem volt röpképes, szóval... csak úgy. - Dante kisfiúsan elmosolyodott. - Nem.
-Nzeretne?
-Persze. Van magánál egy? - ugrott le a pultról és széles ezerfogú vigyort villantott meg a kalózra.
-Nem viccelek.
-Jake hajójára gondol?
-Igen, ami ha minden jól megy, már nem sokáig Jake hajója.
-És hogy?
-Hát a mentőkabinnal. Pjotr a földi egységet szeretné. Gondoltam Jareddel lemehetnének, mert Jared úgyis hazahozza a pokol tornácáról is. Danténak lehorgadt a jókedve a pokol emlegetésére, de Kabbon nem tudhatta Dante élettörténetét, így a rosszulléteit sem ismerte, amik a pokoljárás óta kapták el időnként.
-Kb mindenhonnan, igen. - visszaült a pultra. - Szóval mi ketten a mentőkabinban elugrunk jakehez egy kávéra, ők meg addig elvesztik neki a földi egységet?
-Ahány ember, annyi haditerv. - vigyorgott rendületlenül Kabbon.
-Arethára hagyná a hajót?
-És Dr. Phortosra, persze.
-Persze. - Dante elkomolyodva meredt a térdeire. - Oké. - pattant fel hirtelen. - Menjünk. Aztán majd mi ott maradunk az ékhajón, a többiek meg elviszik ezt.
-Jó. - Kabbon összeütötte a kezét.
-Hiányzik a flotta, mi? - Dante pimaszul állt meg a kalóz előtt.
-Ne szemtelenkedj fiam! - perdült meg kabbon és már indult is.
-Mi értelme amúgy ennek, Kabbon? Minek nekünk egy torpedóhajó?
-Ha nekünk egyel több ven, akkor nekik egyel kevesebb. - vigyorgott hátra majd eltünt a kabinjában.

Elnézést kisasszony. - ült vissza a lövész mellé Dante.
-Már befejeztem. - bólintott a lány és felállt. Dante leste a karamella színű vállakat a lenge feníszi roha alatt és újra megkívánta a nő ruganyos fiús testét.
-Lennél a társaságom még egy kis időre? - fogta meg a kezét Dante és a lány tekintetét keresve a lány tenyerébe csókolt.
-Tud már feleannyit az örömszerzésről Dante, kedves, mint egy született feníszi?
-Minden alkalommal megdöbbenek a pofátlan rasszizmusodon, Aretha, édesem. - állt fel a vadász és finoman megfogta a lány torkát. A szabadon maradt karamell színű kéz a nadrágjába csúszott és durván fogot rá meredő farkára. Dante nem zavartatta magát és szinte a fejénél foga tartva a lányt elkezdte körbenyalogatni az ajkait és lassan egyre mélyebbre tolni a nyelvét a lány cseppet sem ellenkező szájába.