Jared Khem naplóiból - 4

... Nem arra gondolok, hogy ne tennék meg újra és újra ennyit ezért a társaságért. Csupán arra szeretnék rámutatni, hogy kihívásink nélkül feszes összetartásunk valószínűleg andalító édeskés emlék lenne már a lassan fakuló hegek között. Testünk is éppoly feszes, mint a határidők és magunknak kitűzött feladatok. Itt vagyok lám most is, szeretett fon Amber úr egyik léghajóján, melyet magam építettem annyi éve már Shatter külvárosában azóta is álló szerelőcsarnokunkban. Vong úr szabta saját kezével rá a gudra bőrt, és ha emlékeim nem csalnak - már pedig nem szoktak - az a két fiatalember varrta össze őket hetekig tartó fáradhatatlan talpalással, akiket a csatorna mellett szedtem össze igen koszosan és büdösen, miközben azt firtatták hangos szóval egymásnak, melyikőjük e jelesebb ipari szabó.

Nos, hogy kétséget ne hagyjak még magamnak sem, e sokadik naplóm sokadik lapján, ezennel világosan igyekszem kifejteni gondolataimat a kalózkodással kapcsolatban.

Kabbon Mortell úr jeles hadvezér, még akkor is, ha ő maga magát kalózkapitánynak, szélhámosnak, vagy nemes - valóban nemes - egyszerűséggel kereskedőnek titulálja. Az a tény, hogy Armadán találkoztunk vel először, mely apró tény ugyan, de annál fontosabb. Ugyanis azokban az időkben mi foglyok voltunk, ő pedig armada egyik kiagyalója, megalkotója és azon három egyike, kik akaratukkal formálták a történelmet és Armada misztikus létezését egyaránt. Személyének ereje ma sem kisebb, erre emlékezni az egyik legfontosabb ezekben az időkben. Lojalitása annál kétségesebb. Bátorkodom papírra vetni, hogy míg szeretett sós vízre épült, összeharácsolt, ahogy drága hölgyem mondaná vérrel és nyállal tapasztott kalózvárosa állt, vagyis úszott, lojalitása egyértelműen oda kötötte. Most hogy ennek vége, és Fennis őt is kebelére fogadta, botorság lenne abban nyugodnunk, hogy ennek a lángoló szívű ravasz embernek ugyanazokkal a téphetetlen bilincsekkel fűzte magát Fennishez, mint az úszó városához tette.

Utunk az Újvilágba nyugalmasnak és könnyednek indult. 10 napot kellett volna már már unatkozva kibírnunk, kellemes társalgás, néhány izgalmas könyv, sakk és kártya segítségével. Ehelyett a második napon felbukkant mögöttünk a Fon Slatt birodalom Zedan Twilart után maradt csodálatos ékhajója, ami sokkal alkalmasabb kalózkodásra a levegőben, mint bármi más általunk látott repülőképes szerkezet.

Kabbon úr rajongása a Vladimir Roset tervezte szerkezetek iránt minden órával nőni látszott. Bátorkodtam hangot adni aggodalmamnak, mi szerint feleslegesen keveredünk bajba, ha nem hagyunk nyugtot a minket követőknek. Hiszen, ha meg akarnak közelíteni, elég egy egységet elugranunk. ha nincs a fedélzetükön hozzám hasonlóan felkészült térszakértő úgysem tudnak követni. természetesen fenyegetettség hiányában nem szökkentem a hajót bizonytalan térpontokra.

Nos mint azt féltem is, Kabbon úr a hatodik napon elegendőnek találta az okot, hogy ő és Trebisch úr még nem vezettek ékhajót, ahhoz, hogy a mentőkabinunkkal átnavigáljanak rá. természetesen figyelő szemeimet is igénybe kívánták venni, azzal együtt, hogy engem szeretett barátommal, Pjotral leküldtek megvizsgálni a 15 légyből álló úgynevezett gyors reagálású egységet.

Az éelmiszereinket krábban magába foglaló doboz ideálisnak tűnt a szállításunkra. A mentőkabin természetesen simán landolt a fon Slatt hajó befogójában, ahogy mi is simán landoltunk a Rethiroin nevü fogadó közelében. Megtekintettük a legyeket bújtató csűrt és az ott alvó pilótákat. Kedves barátom óvintézkedései után pedig egyszerűen haza, azaz a léghajó társalgójába repítettem magunkat. az ékhajó továbbra is ugyanabban a távolságban követett bennünket, ahogyan most is teszi. arról sem füst, sem zászlójeleket nem fogunk és semmilyen egyéb kommunikációra utaló változást sem észleltünk.

aggodalmam Dante és Kabbon urakért óráról órára nő...