Kezek, tárgyak 1

.
A hatalmas íróasztalra aranysárga kört rajzolt az olvasólámpa fénye. Az írógép-billentyűzet korongjainak szélei kifényesedtek a sok használattól. Úgy csillogtak, mint ékszerek. A tintatartó szélére vastag rétegekben kövült a tinta. Arca árnyékban volt, de kezei a fényben forgatták azt a tárgyat. Lassan, óvatosan fordítoták körbe. A külseje megkarcolódott, porózus felületén a mélyedések rajzolata egyszerűnek tűnt és nemesnek. A jeleket óvatosan simította végig. A szoba homályos sarkában a gramofon lassan ismételte az utolsó sercegő barázdát. Ő letette a tárgyat a fényes asztallapra és mellétette a szemüvegét. Sóhajtva húzta ki a fiúkot és egy veretes, megkopott dobozból pipát vett elő, majd újra hátradőlt a nehéz karosszékben. Az elméjét rég elhúnyt barátok arcai töltötték be és távoli helyek elméjéből nem kopó illata. A pipafüst lassan emelkedett a feje fölé, ízével segítve az emlékezést. Hölgye türelmetlen toppantása dolgozószobája ajtaja előtt apró mosolyra húzta a száját.
-Légy türelmes Armellia. Megkapod időben ami neked jár.
.
.