kötelek, fonalak, szálak

-Kevesebbért is öltek már. - vonogatta a vállát a kis vitorláson kuporogva Uther Doul. A Shatter gőzös impozáns méretei mellett ők mint valami forgácson kapaszkodó legyek virítottak, színes, rahamoktól lopott ruháikban. A kardja volt csak a régi. Társit a part mentén barangolva szedte össze, ahogy a ruhákat és a nyelvtudást is.
-Shatter hajó. Vízzel megy. Fémtestű. El kéne süllyednie. - mondta a köpcös raham. Tetovált nyelve lassan fordult a szájában. Szemhéjairól szemek fürkésztek, ujjai oldalán varázsigék kígyóztak.
-Dehogy kéne. - Mosolygott rá Verzer. - Hogy vinne akkor minket tovább?
-Ilyen hajót nem lehet ellopni. - a nő apró volt és szögletes. Lenge kezeslábast viselt, sok csilingelő ékszerrel, amik keveset javítottak teste szögletességén. Ezeket kezdte a hajó láttán lebontani a ruhájáról. Mozdulatai precízek és takarékosak voltak. - Ilyesmit vagy elsüllyeszt az ember vagy megvesz. Lopni ilyen tárgyat nem szokás.
-Szeretném ezt a hajót Kimoji. - mondta Uther álmodozó hangon. - Shatteriek nem értenek a mértékekhez. Lám itt ez a fémkolosszus amit vízzel hajtanak a vízen. Alapjaiban elrontott dolog. Nem gondolna senki róla semmi szépet. És mire észreveszik, hogy nem úgy megy és nem oda... - elégedetten sóhajtott - addigra már csak a szél fütyül utánunk.
A nő biccentett miközben megvált csilingelő övétől.
-Mondjuk legyen úgy hogy felszednek titeket, mint hajótöröttet. Mondjuk felmászom közben oldalt, ott ahol azok a kabinablakok vannak. Aztán egyszerre már nincs is parancsnokság csak mi négyen. Fantasztikus lehetőség lenne. Ez a hajó gyors is lehetne. Ha a Homok Sebe meggyógyíthatná a hajó belsejét úgy repülne mint egy sirály.
A Homok Sebeként emlegetett férfi felsandított Utherra. Az arcán pettyezett marás vagy himlőnyomok látszottak. Az egyik szeme hályogos volt. Az arca éle mint egy madáré.
-Csak ha muszáj, Uther, csak ha muszáj. - vijjogta és tovább kuporgott egy élénkzöld selyemklepetus alatt, undorkodva nézve a vizet.
-Más ötlet? - nézett végig a társaságon Uther.
-Mondjuk ne tegyünk semmit? - a raham varázsló nyelve most is lassan fordult, de a szeme nem volt tompa.
-A tétlenség olyan döntés melyben a dolgok irányítását a többiekre bízzuk. Itt nem egy vihar kimenetelét kell megvárnunk, Ozumir. Tisztellek, de a vízen cselekednünk kell, különben egymást fogjuk kardélre hányni csak a szavaink miatt.
-Sokat beszélsz. - hagyta helyben a raham.
-Akkor mehetünk? - pattant fel vigyorogva Uther.
-Élelem, ruha, ágy és dél. - kérdezte Kimoji miközben nyújtózott egyet.
-Kevesebbért is öltek már.- morogta a Homok Sebe.

Gyakorlatilag minden tisztet levágtak. Estére a legénység nem tehetett mást, mint elfogadta Uthert mint új kapitányát. Akinek nem tetszett kiúszhatott a partra. Jó áramlás esetén azon a kis lélekvesztőn amin Utherék idáig jöttek két nap alatt elérhették a Ravasz zátonyokat és onnan már csak egy nap a szárazföld. Volt aki ezt választotta. Uther elégedetten állt a hajó orrába és figyelte a felbukkanó csillagokat.
- Keress fel a kabinomban ma este. - vetette oda neki Kimoji. Uthert hátramosolygott.
- Örömmel, hölgyem. - széles elegáns meghajlása a nő száját is mosolyra húzta.
- De ne bízd el magad.
Nem illettek igazán össze. Kimoji a lassú, szinte kínzás szerű elnyújtását szerette az örömnek. Karcolásokat ejtett partnerein, kikötözte őket, időnként csipeszeket és peckeket is használt. Uther szerette a dolgokat egyszerűen megoldani. Több heves együttlét és közte cirógató kedveskedő érintésekkel, nyalogatásokkal. Mégis, ha valamilyen sikeresnek ítélhető akciót hajtottak végre Kimoji meginvitálta Uthert és együtt háltak.

A Homok Sebe bejárta a mozdulatlanul lebegő hajót. A keze és meztelen talpa úgy érintette a felületeket mintha élőlényen lovagolna. Duruzsolt az orra alatt, néha odaszorította fülét a falhoz, lépcsőhöz vagy csövekhez. A gépházból kizavart mindenkit. A matrózok morgolódva hagyták ott a viseltes zöld palástos alakot. Ő ledobta ruháit és belekezdett ugráló, kántáló táncába a gépház közepén.
A következő reggelen vízre bocsájtották azokat akik a szárazföldet választották. Adtak velük vizet és élelmet és Uther egyesével kezet fogott velük. Nem érdekelték jobban mint az út menti bozót a lovast, de látni akarta ha valamelyik életútjában a jövő valami kiugróan izgalmasat tartogat.
Majd a csónakot hátrahagyva elpöfögtek dél felé. Éjjel a tengeren megjelent a zöld csík. A sors taposta ösvény a lehetőségek óceánján. Uther a korláton ült az orrban és lúdbőrözve figyelte az előttük kötélként futó foszforeszkáló zöldet, benne mint valami fonal ott tekergett a saját végzetének hófehér szála is.
Mikor egy hétre rá meglátták a shatter háromárbocost, ő már egy napja nem aludt az izgatottságtól. Érezte a csontjaiban a találkozás előszelét. Csatára készült, hiszen többnyire a sorsa verekedésekbe vitte. Most is gondosan előkészítette a pengéket a pusztításra. De a háromárbocoson csak újraformáltakat és más shatter szökevényt talált. Semmi olyasmit amit le kellene vágnia vagy bármilyen tekintetben akadályozná őt déli célja felé. Elfoglalta a hajót majd úgy alakult, hogy elvesztette. Csak egy hajó volt, mégis, éjjel a korláton ülve hiába kereste a zöld sávban a fehér fonalat.
Valaki a shatter három árbocosról fontos üzenetet hordoz a számára. Újra számba vette a kis legénységet, de nem érzett velük kapcsolatban semmit. Az embereit mind így találta. A saját sorsfonala kötötte össze velük, és mindről bebizonyosodott, hogy üzenetük ven, és addig maradnak vele amig át nem adják azt. Lehetett érzés, gondolat vagy tett, néha tárgyak vagy sebek, de akkor, az átadás pillanatában számára feltárult a sorsának folyosója. Látta a teljes történetet. Az emberi elme nem erre való, így pár perc múltán már képtelen volt felidézni. De a teljesség élménye úgy kötötte gúzsba, mint egy ópiumistát. Ezeket a pillanatokat hajkurászta, ezért került egyre nagyobb zűrbe, hogy láthassa a fonala kihez köti, hogy átleshessen a teljesség kapuján, annyi időre amennyire csak képes.