A Baist
Uther Doul
Pjotr
Dan Trebisch - Dante
Jared Khem
Mr. Blackwood
Doctor Porthos
Keats Opperoe
Lourie Hervitt 'Fiend'
fon Amber
Penelope Khinna fon Amber
Adrianus Gerenione
Jake fon Slatt
Z
Nem a háború és nem az ínség választott el minket. Bár mindkettőből jutott bőven, ezek nehézségek voltak inkább. Sosem akadályok. Galeja Mi Kojoka születése jogán élt a palotában és halála jogán lett az enyém. Férje az egykori régens, gyermekkorom meghatározó alakja, örök riválisom, példaképem és barátom Kojo Amanotao Radevics, vagy ahogy szólíthattuk, Anao révén.
A Negyedik Vidal idején születtünk. Palotabéli gyermekkorunk összeláncolta sorsunkat. Ahogy ez rendjén is volt Galeját és Anaot születésüktől férjnek és feleségnek tekinteték, és ennek megfelelően is nevelték őket. Minden szabadidejüket együtt töltötték csecsszopó koruktól fogva. Feladataik, próbatételeik és élethelyzeteik tizenöt év alatt elég eseményt hoztak amikben ők eggyé kovácsolódhattak. Jómagam kisebb rangú révén három leány közül választhattam, míg engem is három választhatott. Végül Malla Gina lett a feleségem és ajándékozott meg három gyermekkel. Az Ötödik Viadal első hónapjaiban azonban, a Ta-Vahito-Ka kitörésekor én messze délen jártam. A Csillag-tengeri romok tanulmányozásával megbízott udvari főépítészként, hetekkel később értem csak hazai vizekre és a Viadal miatt ott sem juthatunk egyenesen Takajo kikötőjébe. Mikor a Szirtek takarásából elénk tárult a szárazföld még a szél is elhallgatott. Takajotami tartomány egyszerűen nem létezett többé. A tenger egy széles, olvadt kőtől fekete, meredek falú kráterben hullámzott. Felszínén vastag törmelék, fa, és tetemréteggel. Ott ahol ligetes dombok között földművelés zajlott az év minden napján, hol a kikötővárosok jellegzetes cölöplábú csinos csipkés épületei ácsorogtak a víz szélén a parthosszan, most lassan lusta hullámokban mozgott a szemét, mélyen be a szárazföld belseje felett is.
Zukov, az első tiszt reszketve markolta a korlátot. Ahogy egyre közeledtünk világossá vált, hogy a Viadal szörnyűségei mellett ezúttal a természet is ellenünk fordult. Szökőár és vulkánkitörés is sújtotta szeretett otthonunkat. Zukovból kitört a fájdalom és az indulat, ahogy közelébe értünk a szigetté összeállt hordaléknak, kiugrott és rohanva-mászva igyekezett az egykori partvonal felé. Párpercnyi eszelős küzdelem után megállt egy tutajként lebegő díszhomlokzaton. Ahogy ő, úgy én is felismertem a Fák szentélyének kapuját benne. Gondolom ahogy én is, és még szinte mindenki a környéken ő is ott kötött házasságot, és ültetett fát a frigy megpecsételésére.
A takarítási és kárfelmérési munkák hónapokig tartottak. Munkámra, tudásomra és gyors átgondolt döntési képességemre akkora szükség volt, hogy aludni sem nagyon volt módom. Inasom egy függőágy és két paravánt segítségével biztosított számomra nyugalmat a felfordulás közepette. A következő tavaszra biztosan tudtam, hogy egész családom odaveszett. A gyászidőszak leteltével jelentkeztem az ideiglenes palotában Ananonál, ő szívélyesen fogadott és továbbirányított a nyári palotába.
A nyári palota a Norejev-hegységben, egy zöldellő völgy feletti természetes párkányon állt. Mesés szépségű labirintikus épület volt, mélyen benyúló szárnyakkal a hegy gyomrába. Járt ugyan arrafelé szóbeszéd egy titkos alagútrendszerről megy a téli és a nyári palotát kötötte össze, de a mindenkori királyi páron és a testőrparancsnokon kívül a bejáratáról és a pontos útvonalról, mely rejtekajtókon, útvesztőkön át vezetett nem tudhatott más senki. Az agg királynő akkor már az ötvenedik nyarán is túl volt. Férjét és fájukat is elvesztette az addigra Megállás Napjának hívott eseményláncolatban. Anao ugyan még csak 22 éves volt, de mind szellemében mind akaratában felnőtt a régensi feladatokhoz. Az agg királynő kinevezte és maga mellé vette Galeját.
Amikor a nyári palotába érkeztem Galeja már otthonosan mozgott a különös hegyi terepen. Ismerte a palota bonyolult lépcsőit és átjáróit, eldugott kertjeit és pavilonjait. Madárházként működő tetőkre vitt és vég nélkül kérdezett. Ananoval előző télen, kétségbeesés legsötétebb óráján házasodtak össze, és fájukat itt a hegyek között, egy csodálatos völgyben ültették el, melyet Kaszinyin-résnek hívtak.
Én nem odavalósi révén nem ismerhettem a helyi meséket, de a nyári palotában megtudtam, hogy sokan óva intették őket a fa ültetésétől azon a helyen. A házassági fa a termékenység, az együvé forrás szimbóluma, mely a legöregebb élőkkel hozz rokonságba a párt, és mi hajlékonyságot és keménységet, az idővel múlás és újjászületés képességét éppúgy mutatja, mint a két fa, a feleség és a férj fájának egymásba növését a hasíték mentén, melyet testükön ejtenek. A Kaszinyi-rés egyes mesék szerint egy szellemek lakóhelye, akik nem nézik jó szemmel a hegyeket úttl behálózó emberek érkezését. Más történetek szerint őseink egyik törzse, melyből a nyári palotát építő nép is származtatja magát ebben a völgyben született. Sok régi tárgy, barlangrajz és romos sír támasztja ezt alá. Anao és Galeja így kívánta köszönetet mondani a népnek, hogy kitart és bízik bennük.
Galeját minden érdekelte. Építészet is, de sokkal inkább a kultúrák, a népek szokásai távoli tájakon. Nem annyira a drágaságok amit lábaihoz halmoztak, sokkal inkább a szokásik és játékaik, dalaik és öltözködésük. Nagyon értett hozzá, hogy minden egyes embert úgy szólítson meg, hogy annak szívéhez érjenek el a szava, n csak az eszét hódítsák meg azok. Lázasan meséltem neki útjaimról és tapasztalataimról. Mindennemű ismeretemről amire valaha szert tettem, legyen az építés körüli, vagy romeltakarítói tapasztalat, polgári vagy nemesi, jó vagy rossz tapasztalat. Királynőm volt és kedvesem, húgom és dominám egyszerre. Bármit megtettem érte, ahogy ezt a rangunk, neveltetésünk és személyes érzéseink diktálták. Nem esett sosem abba a hibába, hogy olyasmit adjon nekem, ami csak Ananot illetett, de kertelés nélkül felszólított bármire amihez kedve volt. Igaz, hogy ennek van szokásjogi előzménye a palotában, de sosem így, ilyen pőrén és ilyen titkosan, ilyen szeretve és vágyakozóan megejtve. Testi reakcióimat nem engedte palástolni. Ha észrevette rajtam a gerjedelmet kertelés nélkül elém állt vagy leült és felszólított, hogy ott, azonnal könnyítsek magamon. Ő maga látszólag szenvtelenül figyelte míg megteszem, de nem kérdés, hogy az ilyesmi minden nőnk kedvére való látvány. Legtöbb, mit gyönyörű királyi szerelmemtől a palotakőre fecsérelt magomért cserébe testem kaphatott személyes társasága, illata, és impulzív szellemének, talán forró ölét is felülmúló befogadó figyelme volt. Mivel volt módom őket hálni is látni, mondhatom, szellemének éhsége messze felülmúlta testi étvágyát.
Az Ötödik Viadal végén Anao a Templomvárosok alatt rekedt a hóban, de erről csak hónapok múltán értesültünk, mikor egy havasvári követség visszahozta. Közös fájuk a Kaszinyi -résben élt, bár egy ritka molyfajta nőtte be, melyek hernyói szinte mindent lerágtak az addig virágzó kis völgyben. Sokan a szellemek haragját emlegették. A követség megérkeztével azonban már senkinek nem voltak kétségei afelől, hogy az a királyság, ez a frigy nem áll szerencsés csillagzat alatt. Anao fogságba esett a legészakabbi Templomvárosban. Szökése nem volt nehéz, csak éppen magányosan, felszerelés és iránymutató nélkül nem találta a haza. Egy kereskedő karavánhoz csatlakozott akik altatókkal mérgezték és eladták Havasvárakon mint különleges vérforrást. A Jerkov Mirov nevű holtpolgár fejedelem azonban nem állhatta az altatózott vérforrásokat így kivárta míg Anao felébred.
Magam beszéltem a küldöttel és Anaoval magával is miután megtörtént a Csapás. Akkor már mindegy volt, mégis szükségét éreztem hogy magam járjak a dolog végére. A küldöttet bemutatták Galejának is, akik mindvégig hűen kitartott Anao mellett, míg az fogságban sínylődött. A követtel úgy beszélt mintha személyesen ő mentette volna meg a férjét. Később, ahogy engem is elárasztott kérdéseivel ugyanígy tett havasvári küldöttel is. Mindent tudni akart arról a népről. Annak ellenére, hogy a holtpolgárok számukra leginkább gyerekriogató furcsa járkáló hullákat jelentenek, Galeja számára elképzelhető volt hogy létezzenek értelmes, vezetésre alkalmas élőhalottak is. Egyikünk sem látott még vérszívó élőholtat.
Nincs más mentségem.
Galeja két nap múlva lett rosszul. Anao még aznap felvitette a Kaszinyi -résbe egy csinos kis szentélybe az udvari orvossal és két szolgálóval. Magam is el akartam kísérni, de Anao megtiltotta. Parancsa nyomatékosítása végett bezáratott a lakrészembe. A követ kíséretét a negyedik nap estéjén végezték ki. Az után, hogy délután parasztok hozták a hírt, hogy a Kaszinyi-résben minden élő elpusztult, beleértve a királyi fát is, és hogy a fa mellett ott reszket egy szellem, aki felvette a régensné alakját. Anao velem és a követtel kívánta személyesen megtekinteni a pusztulást. A követ zokogva könyörgött az éléért és földön csúszva kérte, hogy elébb küldjenek oda valakit aki szíven lövi a nőt. Anao nem válaszolt semmit. Helyette megparancsolta az azonnali indulást és az udvari orvost is velünk rendelte.
Bárminemű pusztulást is hozott az ár vagy a láva, az mindig természetnél fogva jött és ott hol a pusztulás végigsöpört következő tavaszon mindig sarjadt élet. A Kaszinyi rés azonban olyan volt mintha a pokol mint valami üszkös seb kitelepedett volna a világra. Innen eredő halott vizek mérgezték tovább a vízgyűjtőket. Mindennemű élő dolgok teteme hevert ott anélkül, hogy bármi rovar vagy pondró életet tudna meríteni a tetemekből. Se csúszómászók, se döglegyek, egy árva mag sem élte túl a pusztulást. Csak a nő állt reszketve a fa mellett, aki egykor szívem minden szerelmét birtokolta.
Anao odament hozzá, de a nő csak hátrált. Az orvost sem engedte magához, ha kérdeztük nem válaszolt csak nézett sovány eres arcából kidülledő túltágult szemeivel és kezével görcsösen tépdesve ruháját.
-Itt maradok vele. - mondtam, inkább neki, mint sem Anaonak.
-Ő csinálta. - jelentette ki a réges szinte magyarázólag. Nagyon veszélyes.
-Biztos benne hogy ő tette ezt? Nem lehet hogy a régensné állapota jelezte előre ezt a pusztulást... hogy a fa pusztulás jelent meg őrajta? - az orvos hadarva igyekezett menteni a menthetőt.
-Nem. - Anao hangja kemény volt. Nézte a feleségét aki egyre csak hátrált és nem vette le a szemét Anaoról.
-Itt maradok vele. - mondtam ki határozottan. - Vigyázok rá.
Anao pár pillanatig várt, aztán biccentett felém, és intve az orvosnak, egy szót sem szólva Galejához távoztak.
A Kaszinyi rés felett volt egy kis szentély. Rózsapavilonnak is hívták, mert egykor tearózsák alkotta lugas vette körül. A rózsa elpusztult, de a váz kellemes teret alkotott a hegyek kékes-lilás háttere előtt. Oda kísértem fel és ott varrtam be a száját mikor egy tövist és hosszú fekete hajából font zsinegerős szálat a kezembe adta. Nem sírt, nem adott hangot, pedig sár-fekete sűrű vére patakokban folyt. a második napon inni kért. Megsimította a csuklóm, majd finom bemetszést tett rá gyilkosan éles körmével. Nem ellenkeztem. Most is az övé voltam, ahogy eddig is. A szentély kis mécsestartójában fogta fel a vérem. Aztán egy száraz szárral a varratok közé vezette, hogy meg tudja inni. A Megállás Napja óta nem sírtam. Ott minden nap folytak a könnyeim. Akkor is amikor meséltem neki tovább a világ dolgairól, mikor réges régi szerelemes dalokat énekeltm neki hajdanvolt párokról. Akkor is mikor kövekkel sakkoztunk a halott növények után maradt porban. A szél ugyanis elfújt mindent. Tüzet csak ritkán raktam, mert messzire szaladt tőle. Aztán úgy egy holddal később reggel halva találtam. A kardomba dőlt, hogy szíven szúrja vele magát. A test reggelre úgy kiszáradt mint egy őszi falevél. Dél körül azt mit nem fedett ruha elhordta a szél. Levettem a ruháit és hagytam messze repülni a hamvait, hogy beszállhassa a távoli népek utcáit, amik annyira érdekelték őt.
A következő napon visszatértem a palotába és jelentettem Anaonak. Addigra ismertem a jeleket. Láttam a szemében az éhséget, láttam a húzódozását a napsütéstől és hallottam a pletykákat a szárazra szívott csavargókról és kurvákról.
Földet adott nekem. Őseim, atyám földjét, hogy jó gazdaként oda visszatérhessek. Letelt a palota felé a szolgálatom. Köszönettel elbocsájt.
Hazatértem és négy évig éltem mint földjeim és parasztjaim ura. Igyekeztem úgy és azt tenni ami nekik is jó. Nem követeltem sokat, és kivettem a részem a mindennapi gondok megoldásából. Anao azonban egyre többet követelt. Végül a termény és hadisarcok után emberáldozatokat is követelt. Minden évben bizonyos hónapban egy életerős ifjút vagy fehér húsú leányt kellett a palotába küldenünk a szellemek szolgálatába. Nem lehettek gyermekek, és nem lehetettek idősebbek tizenhat évnél.
Az első fiút magam kísértem el. Láttam amit láttam. Anao megváltozott. Véremet kínáltam neki ő pedig rám villantotta megnyúlt szemfogait. Elhitte. Visszafogadott a palotai szolgálatba. Akkor kértem először titkos audienciát az Agg Királynőhöz. A hölgy mit sem változott. Szelleme és teste égbekiálltóan elválva. A madárnyi vézna test csak feküdt a párnázott ágyon és hol a hegyek körvonalát nézte, hogy arcomat kutatta rövidlátón, míg szelleme csillogó gondolatisággal, bölcs szeretettel nyilvánult meg hozzám intézett szavaiban.
-Cselekvésre szántam magam úrnőm.
-Nem voltál sosem meggondolatlan Alekszej. Szólj hát.
-Nem vérünkből való a régens többé. Fája sem áll, felesége rég halott.
-Új feleséget választott, de az elveszett. Teteme sosem került elő. Azóta ágyasokkal szórakoztatja magát és várja hogy a gyermek Poluna Mei Filipova nővé serdüljön.
-Úrnőm elmozdíthatá.
-Sokan kik nem látják őt naponta nem hisznek a szóbeszédben és ha leváltom lázadást szítanak. Sajnálják felesége és fája miatt.
-Hogy mi az igazság sosem tudjuk meg. - mondtam és a hegyeket fürkésztem, amik magas csipkéi között voltam társa egyetlen holdhónapig szellemmé vált szerelmemnek.
-Tudjuk, mi az igazság. Azt nem tudjuk hogyan kell holtpolgárt ölni.
-A követ az mondta kétujjnyi vastag karót kell a szívébe és a fejébe döfni, homlokközépen. - elbizonytalanodtam. - Biztosan ezt kívánod Úrnőm?
-A királyság kívánja ezt. Ha cselekszel neked adományozom Galeja Mi Kojoka Utolsó öt levelét, melyet azon napokban írt, míg itt volt a havasvári küldött és melyben pontosan leírta mi is történt vele. A leveleket nappal írta és a szobája egyik rejtett fülkéjében tartotta. A déli nap enyhíti az izületeim fájdalmát, így átköltöztem az ő régi szobájába. Így került birtokomba Kamacu Irtockij, öreg komonyikomnak hála, a kezembe egy a paksaméta levél. Galeja okos volt, csak túl kiváncsi.
-Megteszem. Nem a levelek miatt, Úrnőm, hanem a királyságért.
-Úgy legyen. Köszönöm. Most távozz kérlek. A tettet követőleg a barlangokon át menekülj le az egykori Takajo kikötőjébe. Négy mérföldnyire a sziklásban megbújva fog várni egy tarka vitorlás, és annyi úravaló amivel biztonságban eljuthatsz a déltengeri kikötőkbe, talán még Hirindiába is. A leveleket már most odaadom, mert nem fogunk eztán találkozni, úgy sejtem. - az Agg királyné kissé megemelkedett fektéből. - Köszönöm hű szolgálataidat amiket a Megállás Napján, az azt követő időkben a nyári palotában, Galeja utolsó napjaiban és most teszel a királyságért.
Meghajoltam és úgy éreztem valójában én is halott vagyok.
A következő éjjelen már a hajón voltam és míg lecsorogtam a tarka kalózig a sziklásba végigolvastam vagy százszor Galeja leveleit.
Jól sejtettem. Anaot csakis azért engedték el Havasvárból, mert maga is halottá lett. És azért fertőzte meg feleségét hogy ne kelljen egymás nélkül éljenek.
Nem tisztem megítélni királyok tetteit, de félek, hogy ha így maradtak volna én akkor is elhagytam volna szépséges országunkat.
Remélem nem okoztam csalódást, és kérem őrizzenek meg jó emlékezetükben
Tisztelettel
Alekszej Muro
A Negyedik Vidal idején születtünk. Palotabéli gyermekkorunk összeláncolta sorsunkat. Ahogy ez rendjén is volt Galeját és Anaot születésüktől férjnek és feleségnek tekinteték, és ennek megfelelően is nevelték őket. Minden szabadidejüket együtt töltötték csecsszopó koruktól fogva. Feladataik, próbatételeik és élethelyzeteik tizenöt év alatt elég eseményt hoztak amikben ők eggyé kovácsolódhattak. Jómagam kisebb rangú révén három leány közül választhattam, míg engem is három választhatott. Végül Malla Gina lett a feleségem és ajándékozott meg három gyermekkel. Az Ötödik Viadal első hónapjaiban azonban, a Ta-Vahito-Ka kitörésekor én messze délen jártam. A Csillag-tengeri romok tanulmányozásával megbízott udvari főépítészként, hetekkel később értem csak hazai vizekre és a Viadal miatt ott sem juthatunk egyenesen Takajo kikötőjébe. Mikor a Szirtek takarásából elénk tárult a szárazföld még a szél is elhallgatott. Takajotami tartomány egyszerűen nem létezett többé. A tenger egy széles, olvadt kőtől fekete, meredek falú kráterben hullámzott. Felszínén vastag törmelék, fa, és tetemréteggel. Ott ahol ligetes dombok között földművelés zajlott az év minden napján, hol a kikötővárosok jellegzetes cölöplábú csinos csipkés épületei ácsorogtak a víz szélén a parthosszan, most lassan lusta hullámokban mozgott a szemét, mélyen be a szárazföld belseje felett is.
Zukov, az első tiszt reszketve markolta a korlátot. Ahogy egyre közeledtünk világossá vált, hogy a Viadal szörnyűségei mellett ezúttal a természet is ellenünk fordult. Szökőár és vulkánkitörés is sújtotta szeretett otthonunkat. Zukovból kitört a fájdalom és az indulat, ahogy közelébe értünk a szigetté összeállt hordaléknak, kiugrott és rohanva-mászva igyekezett az egykori partvonal felé. Párpercnyi eszelős küzdelem után megállt egy tutajként lebegő díszhomlokzaton. Ahogy ő, úgy én is felismertem a Fák szentélyének kapuját benne. Gondolom ahogy én is, és még szinte mindenki a környéken ő is ott kötött házasságot, és ültetett fát a frigy megpecsételésére.
A takarítási és kárfelmérési munkák hónapokig tartottak. Munkámra, tudásomra és gyors átgondolt döntési képességemre akkora szükség volt, hogy aludni sem nagyon volt módom. Inasom egy függőágy és két paravánt segítségével biztosított számomra nyugalmat a felfordulás közepette. A következő tavaszra biztosan tudtam, hogy egész családom odaveszett. A gyászidőszak leteltével jelentkeztem az ideiglenes palotában Ananonál, ő szívélyesen fogadott és továbbirányított a nyári palotába.
A nyári palota a Norejev-hegységben, egy zöldellő völgy feletti természetes párkányon állt. Mesés szépségű labirintikus épület volt, mélyen benyúló szárnyakkal a hegy gyomrába. Járt ugyan arrafelé szóbeszéd egy titkos alagútrendszerről megy a téli és a nyári palotát kötötte össze, de a mindenkori királyi páron és a testőrparancsnokon kívül a bejáratáról és a pontos útvonalról, mely rejtekajtókon, útvesztőkön át vezetett nem tudhatott más senki. Az agg királynő akkor már az ötvenedik nyarán is túl volt. Férjét és fájukat is elvesztette az addigra Megállás Napjának hívott eseményláncolatban. Anao ugyan még csak 22 éves volt, de mind szellemében mind akaratában felnőtt a régensi feladatokhoz. Az agg királynő kinevezte és maga mellé vette Galeját.
Amikor a nyári palotába érkeztem Galeja már otthonosan mozgott a különös hegyi terepen. Ismerte a palota bonyolult lépcsőit és átjáróit, eldugott kertjeit és pavilonjait. Madárházként működő tetőkre vitt és vég nélkül kérdezett. Ananoval előző télen, kétségbeesés legsötétebb óráján házasodtak össze, és fájukat itt a hegyek között, egy csodálatos völgyben ültették el, melyet Kaszinyin-résnek hívtak.
Én nem odavalósi révén nem ismerhettem a helyi meséket, de a nyári palotában megtudtam, hogy sokan óva intették őket a fa ültetésétől azon a helyen. A házassági fa a termékenység, az együvé forrás szimbóluma, mely a legöregebb élőkkel hozz rokonságba a párt, és mi hajlékonyságot és keménységet, az idővel múlás és újjászületés képességét éppúgy mutatja, mint a két fa, a feleség és a férj fájának egymásba növését a hasíték mentén, melyet testükön ejtenek. A Kaszinyi-rés egyes mesék szerint egy szellemek lakóhelye, akik nem nézik jó szemmel a hegyeket úttl behálózó emberek érkezését. Más történetek szerint őseink egyik törzse, melyből a nyári palotát építő nép is származtatja magát ebben a völgyben született. Sok régi tárgy, barlangrajz és romos sír támasztja ezt alá. Anao és Galeja így kívánta köszönetet mondani a népnek, hogy kitart és bízik bennük.
Galeját minden érdekelte. Építészet is, de sokkal inkább a kultúrák, a népek szokásai távoli tájakon. Nem annyira a drágaságok amit lábaihoz halmoztak, sokkal inkább a szokásik és játékaik, dalaik és öltözködésük. Nagyon értett hozzá, hogy minden egyes embert úgy szólítson meg, hogy annak szívéhez érjenek el a szava, n csak az eszét hódítsák meg azok. Lázasan meséltem neki útjaimról és tapasztalataimról. Mindennemű ismeretemről amire valaha szert tettem, legyen az építés körüli, vagy romeltakarítói tapasztalat, polgári vagy nemesi, jó vagy rossz tapasztalat. Királynőm volt és kedvesem, húgom és dominám egyszerre. Bármit megtettem érte, ahogy ezt a rangunk, neveltetésünk és személyes érzéseink diktálták. Nem esett sosem abba a hibába, hogy olyasmit adjon nekem, ami csak Ananot illetett, de kertelés nélkül felszólított bármire amihez kedve volt. Igaz, hogy ennek van szokásjogi előzménye a palotában, de sosem így, ilyen pőrén és ilyen titkosan, ilyen szeretve és vágyakozóan megejtve. Testi reakcióimat nem engedte palástolni. Ha észrevette rajtam a gerjedelmet kertelés nélkül elém állt vagy leült és felszólított, hogy ott, azonnal könnyítsek magamon. Ő maga látszólag szenvtelenül figyelte míg megteszem, de nem kérdés, hogy az ilyesmi minden nőnk kedvére való látvány. Legtöbb, mit gyönyörű királyi szerelmemtől a palotakőre fecsérelt magomért cserébe testem kaphatott személyes társasága, illata, és impulzív szellemének, talán forró ölét is felülmúló befogadó figyelme volt. Mivel volt módom őket hálni is látni, mondhatom, szellemének éhsége messze felülmúlta testi étvágyát.
Az Ötödik Viadal végén Anao a Templomvárosok alatt rekedt a hóban, de erről csak hónapok múltán értesültünk, mikor egy havasvári követség visszahozta. Közös fájuk a Kaszinyi -résben élt, bár egy ritka molyfajta nőtte be, melyek hernyói szinte mindent lerágtak az addig virágzó kis völgyben. Sokan a szellemek haragját emlegették. A követség megérkeztével azonban már senkinek nem voltak kétségei afelől, hogy az a királyság, ez a frigy nem áll szerencsés csillagzat alatt. Anao fogságba esett a legészakabbi Templomvárosban. Szökése nem volt nehéz, csak éppen magányosan, felszerelés és iránymutató nélkül nem találta a haza. Egy kereskedő karavánhoz csatlakozott akik altatókkal mérgezték és eladták Havasvárakon mint különleges vérforrást. A Jerkov Mirov nevű holtpolgár fejedelem azonban nem állhatta az altatózott vérforrásokat így kivárta míg Anao felébred.
Magam beszéltem a küldöttel és Anaoval magával is miután megtörtént a Csapás. Akkor már mindegy volt, mégis szükségét éreztem hogy magam járjak a dolog végére. A küldöttet bemutatták Galejának is, akik mindvégig hűen kitartott Anao mellett, míg az fogságban sínylődött. A követtel úgy beszélt mintha személyesen ő mentette volna meg a férjét. Később, ahogy engem is elárasztott kérdéseivel ugyanígy tett havasvári küldöttel is. Mindent tudni akart arról a népről. Annak ellenére, hogy a holtpolgárok számukra leginkább gyerekriogató furcsa járkáló hullákat jelentenek, Galeja számára elképzelhető volt hogy létezzenek értelmes, vezetésre alkalmas élőhalottak is. Egyikünk sem látott még vérszívó élőholtat.
Nincs más mentségem.
Galeja két nap múlva lett rosszul. Anao még aznap felvitette a Kaszinyi -résbe egy csinos kis szentélybe az udvari orvossal és két szolgálóval. Magam is el akartam kísérni, de Anao megtiltotta. Parancsa nyomatékosítása végett bezáratott a lakrészembe. A követ kíséretét a negyedik nap estéjén végezték ki. Az után, hogy délután parasztok hozták a hírt, hogy a Kaszinyi-résben minden élő elpusztult, beleértve a királyi fát is, és hogy a fa mellett ott reszket egy szellem, aki felvette a régensné alakját. Anao velem és a követtel kívánta személyesen megtekinteni a pusztulást. A követ zokogva könyörgött az éléért és földön csúszva kérte, hogy elébb küldjenek oda valakit aki szíven lövi a nőt. Anao nem válaszolt semmit. Helyette megparancsolta az azonnali indulást és az udvari orvost is velünk rendelte.
Bárminemű pusztulást is hozott az ár vagy a láva, az mindig természetnél fogva jött és ott hol a pusztulás végigsöpört következő tavaszon mindig sarjadt élet. A Kaszinyi rés azonban olyan volt mintha a pokol mint valami üszkös seb kitelepedett volna a világra. Innen eredő halott vizek mérgezték tovább a vízgyűjtőket. Mindennemű élő dolgok teteme hevert ott anélkül, hogy bármi rovar vagy pondró életet tudna meríteni a tetemekből. Se csúszómászók, se döglegyek, egy árva mag sem élte túl a pusztulást. Csak a nő állt reszketve a fa mellett, aki egykor szívem minden szerelmét birtokolta.
Anao odament hozzá, de a nő csak hátrált. Az orvost sem engedte magához, ha kérdeztük nem válaszolt csak nézett sovány eres arcából kidülledő túltágult szemeivel és kezével görcsösen tépdesve ruháját.
-Itt maradok vele. - mondtam, inkább neki, mint sem Anaonak.
-Ő csinálta. - jelentette ki a réges szinte magyarázólag. Nagyon veszélyes.
-Biztos benne hogy ő tette ezt? Nem lehet hogy a régensné állapota jelezte előre ezt a pusztulást... hogy a fa pusztulás jelent meg őrajta? - az orvos hadarva igyekezett menteni a menthetőt.
-Nem. - Anao hangja kemény volt. Nézte a feleségét aki egyre csak hátrált és nem vette le a szemét Anaoról.
-Itt maradok vele. - mondtam ki határozottan. - Vigyázok rá.
Anao pár pillanatig várt, aztán biccentett felém, és intve az orvosnak, egy szót sem szólva Galejához távoztak.
A Kaszinyi rés felett volt egy kis szentély. Rózsapavilonnak is hívták, mert egykor tearózsák alkotta lugas vette körül. A rózsa elpusztult, de a váz kellemes teret alkotott a hegyek kékes-lilás háttere előtt. Oda kísértem fel és ott varrtam be a száját mikor egy tövist és hosszú fekete hajából font zsinegerős szálat a kezembe adta. Nem sírt, nem adott hangot, pedig sár-fekete sűrű vére patakokban folyt. a második napon inni kért. Megsimította a csuklóm, majd finom bemetszést tett rá gyilkosan éles körmével. Nem ellenkeztem. Most is az övé voltam, ahogy eddig is. A szentély kis mécsestartójában fogta fel a vérem. Aztán egy száraz szárral a varratok közé vezette, hogy meg tudja inni. A Megállás Napja óta nem sírtam. Ott minden nap folytak a könnyeim. Akkor is amikor meséltem neki tovább a világ dolgairól, mikor réges régi szerelemes dalokat énekeltm neki hajdanvolt párokról. Akkor is mikor kövekkel sakkoztunk a halott növények után maradt porban. A szél ugyanis elfújt mindent. Tüzet csak ritkán raktam, mert messzire szaladt tőle. Aztán úgy egy holddal később reggel halva találtam. A kardomba dőlt, hogy szíven szúrja vele magát. A test reggelre úgy kiszáradt mint egy őszi falevél. Dél körül azt mit nem fedett ruha elhordta a szél. Levettem a ruháit és hagytam messze repülni a hamvait, hogy beszállhassa a távoli népek utcáit, amik annyira érdekelték őt.
A következő napon visszatértem a palotába és jelentettem Anaonak. Addigra ismertem a jeleket. Láttam a szemében az éhséget, láttam a húzódozását a napsütéstől és hallottam a pletykákat a szárazra szívott csavargókról és kurvákról.
Földet adott nekem. Őseim, atyám földjét, hogy jó gazdaként oda visszatérhessek. Letelt a palota felé a szolgálatom. Köszönettel elbocsájt.
Hazatértem és négy évig éltem mint földjeim és parasztjaim ura. Igyekeztem úgy és azt tenni ami nekik is jó. Nem követeltem sokat, és kivettem a részem a mindennapi gondok megoldásából. Anao azonban egyre többet követelt. Végül a termény és hadisarcok után emberáldozatokat is követelt. Minden évben bizonyos hónapban egy életerős ifjút vagy fehér húsú leányt kellett a palotába küldenünk a szellemek szolgálatába. Nem lehettek gyermekek, és nem lehetettek idősebbek tizenhat évnél.
Az első fiút magam kísértem el. Láttam amit láttam. Anao megváltozott. Véremet kínáltam neki ő pedig rám villantotta megnyúlt szemfogait. Elhitte. Visszafogadott a palotai szolgálatba. Akkor kértem először titkos audienciát az Agg Királynőhöz. A hölgy mit sem változott. Szelleme és teste égbekiálltóan elválva. A madárnyi vézna test csak feküdt a párnázott ágyon és hol a hegyek körvonalát nézte, hogy arcomat kutatta rövidlátón, míg szelleme csillogó gondolatisággal, bölcs szeretettel nyilvánult meg hozzám intézett szavaiban.
-Cselekvésre szántam magam úrnőm.
-Nem voltál sosem meggondolatlan Alekszej. Szólj hát.
-Nem vérünkből való a régens többé. Fája sem áll, felesége rég halott.
-Új feleséget választott, de az elveszett. Teteme sosem került elő. Azóta ágyasokkal szórakoztatja magát és várja hogy a gyermek Poluna Mei Filipova nővé serdüljön.
-Úrnőm elmozdíthatá.
-Sokan kik nem látják őt naponta nem hisznek a szóbeszédben és ha leváltom lázadást szítanak. Sajnálják felesége és fája miatt.
-Hogy mi az igazság sosem tudjuk meg. - mondtam és a hegyeket fürkésztem, amik magas csipkéi között voltam társa egyetlen holdhónapig szellemmé vált szerelmemnek.
-Tudjuk, mi az igazság. Azt nem tudjuk hogyan kell holtpolgárt ölni.
-A követ az mondta kétujjnyi vastag karót kell a szívébe és a fejébe döfni, homlokközépen. - elbizonytalanodtam. - Biztosan ezt kívánod Úrnőm?
-A királyság kívánja ezt. Ha cselekszel neked adományozom Galeja Mi Kojoka Utolsó öt levelét, melyet azon napokban írt, míg itt volt a havasvári küldött és melyben pontosan leírta mi is történt vele. A leveleket nappal írta és a szobája egyik rejtett fülkéjében tartotta. A déli nap enyhíti az izületeim fájdalmát, így átköltöztem az ő régi szobájába. Így került birtokomba Kamacu Irtockij, öreg komonyikomnak hála, a kezembe egy a paksaméta levél. Galeja okos volt, csak túl kiváncsi.
-Megteszem. Nem a levelek miatt, Úrnőm, hanem a királyságért.
-Úgy legyen. Köszönöm. Most távozz kérlek. A tettet követőleg a barlangokon át menekülj le az egykori Takajo kikötőjébe. Négy mérföldnyire a sziklásban megbújva fog várni egy tarka vitorlás, és annyi úravaló amivel biztonságban eljuthatsz a déltengeri kikötőkbe, talán még Hirindiába is. A leveleket már most odaadom, mert nem fogunk eztán találkozni, úgy sejtem. - az Agg királyné kissé megemelkedett fektéből. - Köszönöm hű szolgálataidat amiket a Megállás Napján, az azt követő időkben a nyári palotában, Galeja utolsó napjaiban és most teszel a királyságért.
Meghajoltam és úgy éreztem valójában én is halott vagyok.
A következő éjjelen már a hajón voltam és míg lecsorogtam a tarka kalózig a sziklásba végigolvastam vagy százszor Galeja leveleit.
Jól sejtettem. Anaot csakis azért engedték el Havasvárból, mert maga is halottá lett. És azért fertőzte meg feleségét hogy ne kelljen egymás nélkül éljenek.
Nem tisztem megítélni királyok tetteit, de félek, hogy ha így maradtak volna én akkor is elhagytam volna szépséges országunkat.
Remélem nem okoztam csalódást, és kérem őrizzenek meg jó emlékezetükben
Tisztelettel
Alekszej Muro
