Armada IV

-Szólj neki, hogy hozza mindet elénk.
-Már mi szükség lenne erre?
-Valljanak színt.
A Szeretők a Thirlimbium magas fedélzetéről figyelték a visszafogott ütközetet. A hínárnyok nem Armadát támadták, hanem kerestek valamit. Elvenni akartak valamit amit valószínűleg nem kaptak meg. A Szeretőknek fogalmuk sem volt róla mi történik, így dühük már már szadista magasságokba csapott. A két szétkaszabolt tetemet a sarokba hajították. Kezük, arcuk még véres volt, de már lecsillapodtak. Uther Doul lépett melléjük. Gyors pillantással nyugtázta a tetemeket majd meghajolt a Szeretők előtt.
-Mind halott.
-Helyes. Mit akartak?
-Nem tárgyaltak.
A férfi ugyan alacsonyabb volt Uthernél fél fejjel most mégis egymagasnak tűnt vele.
-Már hogy ne tárgyaltak volna te barom. Valakivel nyilván tárgyaltak.
A nő mosolygott, mintha a férje dícséretben részesítette volna Uthert.
-Bizonyára uram. - Uther nem nézett a férfire.
-Derítsd ki mit akartak, aztán eldöntjük odaadjuk e nekik.
-A Gengris igényei más természetűek. - fűzte hozzá nyugodt hangon a nő. - Sokszor olyasmire van szükségük amit nekünk semmibe nem kerül megadni nekik.
Uther arcán nyoma sem volt érzelemnek.
-Mit tudtok ti a Gengrisről? - gondolta szomorúan.
Fehér páncélja ragyogott. Meghajolt és távozott a hajóról. Kabinjába ment és átöltözött hétköznapi, könnyű öltözetbe. Kendőt kötött és nem vitte magával a kardját sem. Meztéláb indult el Közösköd irányába, aznap már másodszor. A Prothom Queen nőiesen csipkézett korlátjai és ablakrácsi között nem volt feltűnő a mállóan roható vitorlák csomagja, vagy a lemenő nap fényében rajokban repülő denevérek nesze. Uther megült a korláton a bejárat sötét szájával szemben. a hajó nyikorgott és nyögött. A Baist mostanában ébredhetett fel és mászhatott elő díszes hajlékából. Uther elég rég ismerte őt ahhoz, hogy tudja, nem koporsóba alszik, mint azt a népnyelv mondja. azt is tudta, hogy ha akarná elsüllyeszthetné ezt az egész kócerájt egyetlen óra alatt. Egész Armadán talán ha öten nem féltek tőle. Ő volt az egyik.

A Baist szokásos eleganciájával lépett elé a semmiből. Uther felpattant és kezet fogott vele.
-Hallom olyan közel merészkedtek mint még soha.
-Igen. de kétlem, hogy téged kerestek volna. Kabbon rendre utasította őket.
-Még szerencse, hogy tudja a módját. - a holtpolgár háta mögött összefűzött kezekkel megindult a Prothom Queen orra felé. Uther elgondolkozva lépdelt mellette.
-Tárgyaltál velük?
-Megegyezés született.  - bólintott a Baist. - Nem volt okuk támadni.
-Sütkér fele úsztak, Eburaház alatt. Nem érték el Shogrumot, de nem is hiszem, hogy az lett volna a céljuk.
-Nem kívánom számonkérni őket, de tartok tőle, hogy ők számon fognak kérni engem.
-Semmi?
-Semmi. ... Valami!
Uther elnevette magát, megállt és szembefordult a holtpolgárral.
-Valami?
-Valaki? Valakik.
-Elődök. Nem zavarnám meg a dolgaikat amíg nem zavarják meg a dolgainkat.
-Szerinted ez belefér abba a fogalomba?
Uther bólintott.
-Megteszem ami tőlem tellik.
-Látod ebben biztos voltam. Azt hiszem elérkezett az idő, hogy megerősítsük a szövetséget.
Uther újra elindult. A Prothom Queen orrában a szűz finom vonásait életre keltette a narancsos ég.
-Lassan odaérünk.
-Az sokkal nehezebb lesz.
-Hazamenni lesz nehéz.
-Egyszer már hazamentünk.
Uther Doul fújt egyet és szomorúan nézett a holtpolgárra.
-De milyen áron?
-Imádkozz inkább, hogy legyen hova.

Armada III

Hiotomi elkapta a mellette elfutó Ril karját. A fiú elesett. Lábszáráról lehorzsolta a bőrt. Hiotomi gonoszul mosolygott.
-Vérszaggal könnyebben felébreszted a Baist mint bármi mással. - intette a fejével Közösköd sodrás határát jelző zászlósorra. Mögötte a csipkézett Shatter hajók mohazöld és szürke színei egyértelművé tették, hogy ez a holtpolgárok területe. Ril lenézett a lábára aztán Hiotomi arcát fürkészte egy pillantig. Aztán ahogy Kabbon Morteltől látta megvonta a vállát és továbbfutott a zászlóshajó felé. A Baist még aludt, pedig szükség lenne rá. Kabbon maga sosem jött volna ide. De ettől még ő Baziliko Dokk ura és Sarkantyú legbefolyásosabb hitelezője. Nem kisebb úr Armadán mint a Baist.
Ril igyekezett lecsillapítani lihegését a hosszú folyosón és nyugodtan, már már higgadtan bekopogni. Mikor felemelte a kezét a koppantáshoz az ajtó feltárult és Uther Doul lépett ki rajta, könnyedén vélretolva Rilt az útjából.
-Ril?
-Igen Uram! - Ril megdöbbent. Fogalma sem volt róla, hogy a testőrparancsnok tud a létezéséről, nem hogy még a nevét is tudja.
-Szólj a gazdádnak, hogy kihajózik. A Baist nem kel fel napnyugtáig.
-Nem elérhető a gazdám, uram. Bocsánat.
Uther Doul mély levegőt vett úgy fordult hátra. Rilnek inába szaladt a bátorsága.
-Megtalálom. - mondta ugyanabban a pillanatban mikor Uther egyszerűen kiadta a parancsot.
-Megtalálod.

Kabbon Mortel úgy haladt végig a hajótesteken mint a szél. természetesen és észrevétlenül. Súlyos bakancsa nem döngött, erős karjai biztonsággal tartották meg a köteleken. Az újoncok közül a fujjogva köpködő nőt figyelte meg a leginkább. remek kém lehetne belőle, ha akarná. De nem akarja. A szőkeség is hasznára lehetne és a bajnoknak is tudna számos testhezálló feladatot, de nem strapálta magát. A társaságból bebizonyosodott, hogy nem lesznek hosszúéletűek Armadán. Ha bebizonyosodik az is, hogy a Gengrist ők hozták a nyakukra, akkor végképp lerövidül az idejük. Mert sem a Szeretők, sem a a Baist nem fog megvédeni senkit a hínárnyaktól. A fekete nő és a nagydarab medvéje tűntek a legártalmatlanabbnak. Azonban az, hogy úticéljukként a Világsebet jelölték meg, ám semmi hajózáshoz vagy tudományhoz hasznos ismeretet nem vallottak be nevetségessé teszi elrejtőzési próbálkozásaikat.
Kabbon eleget látott a világsebből ahhoz, hogy értékelje ha valaki tiszteli és tart tőle. Az idezarándokoló szerencsevadászok legjobb tudomása szerint mind úgy jártak, aminél a halállal sokkal kegyesebb lett volna. Kabbon megfigyelte az Armada körüli szálakat és megvizsgálta a földnektár készlet nagyságát is. A ragyogás akkor sem tudta volna elkerülni a figyelmét, ha nem áll ilyen közel.
Elmosolyodott, mint ki meglátta egy bújocskázó gyermeke kuncogva mozgó vállát.
Nekitámaszkodott a falnak, majd egy gyors mozdulattal belendült a tágas kabinba. A földön matrac és utazóládák, a lehetőségekhez mérten rendben tartva. A láda világított, mint egy jelzőfény. Kabbon behajtotta az ablakot maga után és lehajolta  ládához. Óvatosan nyitotta fel. Félretette a sok holmit ami takarta előle a túltöltött tárgyat. aztán kicsomagolta és gondosan ügyelve rá, hogy hozzá ne érjen megszemlélte minden oldalról.

Kint tomboltak a vizek. Armada felszínén ebből semmi nem érződött. Kár lenne a pánik miatti rombolást bevállalni egy pár szaros ujonc miatt. Gondosan megforgatta a tárgyat, megkereste a legnagyobbra tátott szájat és aprólékos gonddal célozva egy istenes adagot beleköpött. A tárgy színe olajzöldről sárbarnára változott. A nyúlós kis karok rémülten tapadtak a saját és társaik szájára, fülére, szemére.
-Ott rohadjatok meg ahol vagytok, szarháziak. - suttogta mosolyogva a szobornak, majd újra bebugyolálta és visszatette a helyére. A többi halkan derengő tárgyat is megkereste és megvizsgálta, de egyik sem tűnt olyan veszélyesnek mint ez a szobor.
Amikor kilépett a tágas lakosztályból megtorpant. Felnézett az égre majd káromkodott egy velőset. A Jvantai Szűznél botlott Rilbe.
-Uther... uram. Uther kéri, hogy hajózzon ki. Uram.
-Uther kéri? - jobb szemöldöke a haja tövéig szaladt miközben a ziháló fiú fölé hajolt.
-Nem, uram. Parancsolta.
-Na azért. - megfordult és elsietett a saját hadihajója felé. Mikor hallótávolságba ért elkiálltotta magát:
-Fegyverbe!
A Trebricán feltünt egy tucat asszony, akik a kiálltásra éktelen jajgatásba kezdtek. Miközben jólbegyakorolt mozdulatokkal kapkodták el a kezük ügyébe kerülő kisgyerekeketm, szárdó ruhákat, felmosóvödröket, macskákat és játékokat. Sámlijaik, melyek a mindennapi tevékenységeiket a korlát szabta terekben engedte elvégezni a fejükre téve vitték, lábaik az égnek álltak, megtartva a beléjük kerülő megannyi tárgyat. Mire Kabbon a fedélzetre ért az asszonyok és a mindennapi élet nyomait felváltotta kéttucat matróz és rengeteg fegyver.Eloldozták a Jurgától és Karmosmélytől, és a dokkok mellett, a családi hajók közötti réseket összeadva kialakuló vékony sávon kióvatoskodtak a nyílt vízre. Az asszonyok a gyerekekkel addigra lekászálódtak a környező hajókra és erős kézzel húzták össze a hajókat a Trebrica mögött, hogy idegen meg nem mondaná, hogy egy csatahajó megszokott helye az ott.

Kabbon ellenőriztette az elsőtiszttel a muníciójukat és a hadi és gépészeti állapotukat. Mindent kielégítőnek ítéltek. Majd a nyílt vízre érve kabbon kiült a hajó orrába a zászlórúdra, mint egy pohos öreg kandúr, és fogadta a jelentkezőket.
A Gengrist ezúttal is bőszítette. Ezúttal is lelkesen rárohantak és igyekeztek óvón a pofájukba venni őt. Szimatolták és nyaldosták. De mind, ki elég közel hajolt bevégeztetett. alkarfosszú négypengéjű fogazott késével a szemükön át szúrta agyba őket. Ismerte már jól a jelenséget. Tudta, hogy olyan illata van, aminek nem bírnak ellenállni. Úgy jöttek elé, mint a bárányok. Uther Doul egy könnyű, marati hajóról figyelte. Kilencet ölt meg ő, tizennégyet a matrózai és vagy egy tucatot Doul csapata. A Hegpáncélosok a szellemhalakkal voltak elfoglalva ezalatt. A vérengzés végével Uther meghajolt Kabbon Mortel felé. Ő fogadta a köszönetet és visszavezényelte a hajóját, mélyen be Armada szívébe, Baziliko dokk, Sütkér és Sarkantyú határára, a Jurga és Karmosmély mellé. Az asszonyok szitkozódtak, mint ilyenkor mindig, de hamar visszaállt a rend és a béke a hatalmas csatahajón.

Armada II

-Visszajöttek, uram, vissza... jöttek. - rohant be a vörös dokkba a fiú. Alig kapott levegőt. Kabbon Morter nyugodtan figyelte a térdére támaszkodó fiút.
-Menjen uram. Mind harcolnak a Hegpáncélosok, Zsiptár emberei éppúgy mint az Uther Doul vezette zubbonyosok a Thirlimbiumról... Uram..
-Küldött téged valaki?
-Nem. - a fiú felnézett. - Nem.
-Akkor nem megyek. - kicsit megvonta a vállát és visszafordult a négykaru újraformált felé. - Írj össze mindent amire szükséged van. Látom én is, hogy kell még hozzá lemez. Ne legyen gondod rá. - befejezésül megveregette a mérnöke vállát. - Ne aggódj.
Majd intett a fiúnak és kimentek a dokk hátuljába, a nyílt vízre néző kis szerelőhídra.
-Most nyugodj meg, Ril. Mély levegő. Ez az. Mondd el mit láttál.
-A nyugati oldalon voltak. Beúsztak alá, be mélyen. Sütkér cellamedencéjénél jöttek fel, de nem volt baj, mert Uther várta őket ott. Nem is tudom honnan tudta...
-Mindegy. Tudta. Levágták?
-Igen, kettő volt. Hatalmasak. Levágták. Igen. Az egész pár perc volt. Még csak csődület sem lett. Az Arabátumon és a Crisper Hoo-n mentek ki, miközben a delfinek lennt próbáltak velük elbírni. Amikor bejöttem önhöz mindkét vizi egység teljes létszámban küzdött.
-Látható a csata.
-Aki keresi látja, uram.
-A Baist?
-Még nem kelt fel.
-Mit akarnak. Ha őt akarnák itt sürögnének Közösködnél. Sütkérben van amit akarnak.
-Talán A Shogrumot.
Kabbon megrázta a fejét. Szemöldökét összevonva fürkészte az óceánt. Színes csíkos kendőjéből dohányt húzott elő.
-Keresd meg Zarát és tudd meg a csomaglistát. Volt e bármi ami idevonzhatta őket.
-Igen.
-Ril!
-Igen uram. - torpant meg a srác.
-Keltsd fel a Baist. Jobb ha tudja, hogy újra itt vannak.
-Akkor ön itt marad amíg nincs nagyobb baj.
-Nem. Én megkeresem az újakat.
Ril már szaladt is. Kabbon fejcsóválva eltette a dohányt és felmászott a dokk tetejére. Teste arohamosan telő évek dacára is elég ruganyos volt. Végiglendült a Mogora Rák felett és eltünt a Tünrérháncs ládahegyei között.

Armada

Armada I

-Mivel mentek el?
-Megegyezés született.
A napcserzett arcú férfi felnézett a nyurga srácra, egy pillanatig elidőzött tekintete a fiatal arcon aztán újra visszafordult és tovább szemlélte a Karmosmélyen nyüzsgő piacot. A Jurga erős korlátjait párévente festették csak újra, így is színes rétegei szivárványos csíkokat rajzoltak ki, ahogy a festékrétegek lepattogzottak a sós széltől. A férfi leseperte a kezérőn a festékszilánkokat.
-Nem jó megegyezni velük. Mi lett az alku?
-Nem tudom. Nem mondták ki hangosan. - a srác lesütötte a szemét. Félt ezt kimondani, mert szeretette a főnökét, és igyekezett tökéletes munkát végezni.
A férfi lssan szétcsúszó mosollyal fordult vissza a fiú felé.
-Azt mondod nem mondták ki?
-Igen. Nem.
-Akkor mutatták?
A srác csodálkozva pillantott fel.
-Aláírás volt?
-Nem, dehogy. Nem volt sem papír, sem bőr, és nem utalt egyetlen szó sem aláírásra.
-Akkor egy jel volt, ami mindketejüknek ugyanazt jelenti.
A srác hallgatott.
-Menj Sütkérbe és keresd meg a vadászokat. Ha mind vízben van, van okunk félni.
A fiú bólintott és minden formalitás nélkül elfutott. A férfi nekidőlt a pergő festékű korlátnak és végignézett a Trebricán. A csatahajó úgy magasodott a Jurga mögött mint egy vár. Lövegei össze-vissza álltak, ahogy az utolsó csata végén felejtették őket. Fedélzetén kusza kötélhalmokkal, nyugágyakkal és sűrűn kifeszített kötelein száradó ruhákkal, fogatlan ragadozónakl látszott. Odahallotta a hátsó fedélzetről a szárnyasok hangát. Gondterhelten lökte el magát a korláttól.

***

-Ne reszkess már! - szólt az előtte lassan csoszogó Khimura. - Ilyenkor halottak.
-Akkor sem jó, hogy bejövünk. Érted. Nem szabad.
-Nem hát. De ettől próba a próba.
-Mi lenne ha csak addig mennénk, hogy Csorbáék ne lássanak. Hm?
-És hogy felelsz a kérdésekre, hm?
-Hogy a Szátyár szopná le a faszukat.
-Úgy legyen. - nevette el magát Abgu. - De addig is menjünk végig ezen a folyosón. Hátha annyi elég.
Lassan haladtak a sötét folyosókon. Közösköd zászlóshajója a Prothom Queen csipkés szerkezete napfénynél is baljóslatú volt. Éjszakánként lidérces hények kergették egymást az árbócai között. Holdfényben pedig derengő inbojgó alakok nyüzsgését láthatta aki oda mert nézni.
A két fiú a réseken beszűrődő fény alapján igyekezett tájékozódni a poros folyosókon. Oldalajtókkal nem foglalkoztak, A feladat szerint a koporsót kellett megnézniük.Végül eljutottak a végét lezáró ajtóig, ahogy azt Csorba kapitánya Viggo mondta.
-Most menjünk be? Ne hülyéskedj! Ez pont olyan tilos terület mint a Bazilio Dokk Csarnoka vagy a Molyvár belső szobái...
-Vagy a Szeretők lakosztálya. - Abgu szeretettel megveregette Khimura vállát. - Csorbáék vagy a Patkányok?
-Csorbáék.
-Akkor gyerünk.
-Menj előre most te.
-Jó.
Lassan nyomta le a kilincset. Szerencsére az ajtó nem adott hangot miközbebn lassan feltárta nekik az orr legnagyobb termét. A kellemesen berendezett lakóhelységben könyvszekrények és ruhásládák voltak. Gyertyák és mécsesek mindenütt. Az ajtó mögött egy díszes ágy, mellette egy hosszú, faragott láda. A láda mellől pedig felemelkedett egy hatalmas alak.
A fiúk moccanni sem bírtak. A hideg szemű, szürkebőrű férfi lassan lépett hozzájuk.
-Mi a neved? - elemte fel Agbu arcát az állánál fogva.
-Agkgkh...
-És neked? - fordult hirtelen a másik fiú felé. Kezében úgy tartva Agbu arcát mint egy  almát.
Khimura reszketett és nem bírt szólni. A vizelet kis patakban folyt végig a lábán és ölelte körbe meztelen lábát.
-Ismeritek a szabályokat. Elég idősek vagytok már. - Hatalmas tenyerével megveregette Agbu arcát. - Úgyhogy itt maradtok napnyugtáig és kiengesztelitek a gazdámat a pimaszságotokért.
Khimura nyüszítve omlott őssze. Abgu szemei elkerekedtek a félelemtől és görcsösen kapaszkodott a ghul kezeibe.
-Kérem... kérem.
-Bátorságpróba, mi? Gazdám nem kedveli ha a hajója efféle virtuskodás helyszíne. - Elvigyorodott. Fogai közül áporodott savanyú szag tört elő. - Mint ahogy ezt tudjátok ti is. Két óra és tizenegy perc. Ott álljatok és ne moccanjatok. - Azzal visszaült a láda mellé és hátát a bársonytapétás falnak vetette.